Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-07-18 / 28. szám
- Ön 1946 tavaszán Tőkete- rebesen született és 1972- ben, jogászként, már Prágában került a politikába: az akkori szövetségi kormány legiszlatív szakosztályának dolgozója, később osztályvezetője lett. 1987-ben már a kormányhivatal főnökének helyettese, 1988 áprilisában pedig tárca nélküli miniszterré lépett elő. A rendszerváltás után két dátum napra szóló pontossággal rögzítendő: 1989. december 3-án a kormányfői teendőkkel megbízott első miniszterelnök-helyettes, 1989. december Ifiétől 1992júniusáig pedig szövetségi kormányfő. Ön tehát a ma már nem létező Csehszlovákia utolsó „igazi“ miniszterelnöke, hiszen a legeslegutolsó kormányzat inkább már csak a csődgondnokok közössége volt. Vajon miként él manapság szlovákként — Prágában? — Nyakig a munkában! Egy jogi folyóirat főszerkesztője s egy magáncég társtulajdonosa vagyok. Egyébként a családom körében, hiszen itt él velünk az édesanyám is, a fivérem pedig mostanában költözik át a Tátrából Karlsbádba.- Féltésből ajánlotta nekik az átköltözést? Éppen egy éve annak, hogy Szlovákia kikiáltotta függetlenségét, és a nemzeti erők jóvoltából hegyen-völgyön örömtüzek lobbantak. Csehszlovákia számára ez egyet jelentett a kegyelemdöféssel... — A szüléimét már valamivel korábban felhoztam Prágába, az édesapám itt is halt meg nem egész hetvenévesen. Gondolom, a kérdésének azonban nem is ez a lényege, hanem inkább az, hogy megmenthető volt-e Csehszlovákia?... Nos, a ’92-es, egyébként valóban szabad választások eredményének tudatában aligha. Csehországban ugyanis a határozott ütemű gyorsítás, Szlovákiában az önálló állam hívei győzedelmeskedtek. Ezek egymástól annyira eltérő törekvések, hogy törvényszerűen odalett a közös állam. — Ennyire egyszerű lenne ez az egész? — Fordítva: ennyire bonyolult, hiszen egészen más a csehek és teljesen más á szlovákok mentalitása. A szlovák ember a földet szereti, tavasztól őszig a termésre gondol; a csehek viszont az iparositást, a gyorsabb tempót kedvelik. Egy gép bármikor kikapcsolható, egy boltajtó előtt bármikor lehúzható a redőny; de a búzát annak rendje-módja szerint le kell aratni, és a nyájat is csak ősszel lehet lehozni a hegyi legelőkről... Ezzel nem köl- tőieskedni akarok, hanem érzékeltetni szeretném, mennyire más élettempó hívei a csehek, illetve mennyire más a szlovákok életstílusa. A feneség abban volt, hogy 1992 nyarán eszük ágában sem volt lassítani, lépést váltani; ugyanakkor a szlovákok jelentős hányadát sokkal inkább a nemzeti hevület, semmint a gyorsítás szándéka fűtötte. így aztán szinte egyik hónapról a másikra zátonyra futott az a frigy, amelynek már 1922-ben, 1938-ban és 1968-ban is megvoltak a maga krízisei, de korábban sikerült rendre elsimítani a gondokat. Tavaly viszont már vagy-vagy alapon vetődött föl a kérdés. Ilyen helyzetben már nincs harmadik megoldás, csupán a bizonyos engedményekkel elegy kölcsönös alkalmazkodás, avagy közös akaratnyilvánítással a válás. A győztes mozgalmak Csehországban is, Szlovákiában is a több mint hetven éve fennálló frigy felrúgása mellett döntöttek. Ezt, ha más-más szemszögből is, de mindkét fél győzelemként könyvelte el; az igazi demokráciát megkérdőjelező bökkenő pusztán abban van, hogy a lakosság valóban széles rétegeit senki sem kérdezte meg: ténylegesen hányán is akarják az ország kettészakítását... És jelenleg bármennyire furán hangzik, én továbbra is bízom egy demokratikus, toleráns és gazdaságilag prosperáló Csehszlovákia újjászületésében. Persze, ez nem holnap, de még csak holnapután sem lesz.- Viszont a pesszimisták, esetleg a pesszimistáknak tűnő realisták, ennek ellenkezőjét állítják. Sőt! Még azt sem tartják kizártnak, hogy Szlovákia egyszer eltűnjön a térképről. Például Brze- zinski úr, tehát az egykori Carter-kormányzat nemzet- biztonsági főtanácsadója ezzel is rémisztgette az Egyesült Államokba látogató Vladimír Meciart; a jeles angol politológusok egyikének számító Roger Svcruton júniusban pedig kerek-perec kifejtette, hogy Szlovákia határai, hosszabb távon, aligha maradnak épek... Önnek nincsenek hasonló aggályai?-De igen. Még szövetségi kormányfőként figyelmeztettem arra, hogy a környező országok sokkal nagyobb respektussal tisztelik Csehszlovákia, semmint külön-külön Csehország és Szlovákia határait. Szlovákiából ekkor azt üzenték nekem, hogy kételkedem a szlovákok erejében, rátermettségében. Én viszont ma is azt vallom, hogy az ország kettészakítása egyfajta hazárdjáték volt a jövővel. Meggyőződésem, hogy a közös állam sokkal több biztonsági garanciát nyújtott. Igaz, ezért a véleményemért bizonyos szlovák körök azzal csúfoltak, hogy holmiféle áruló, föderalista szlovák vagyok. Kérem, én ma is állok elébe ennek a kritikának; csak nehogy egyszer majd igazam legyen...- Szlovákia sebezhetőségét, gazdasági gyöngeségét illetően? — Igen. Csehszlovákia újjászületésének dolgában viszont szívesen bizonyulnék higgadtan előrelátó prókátornak.- Calf a úr, nem a nosztalgia beszél önből? Mondjuk azért, mert vállalkozóként és főszerkesztőként távol került a napi politikától? -Füllentenék ha letagadnám, hogy szívesen politizálnék, elvégre huszonhat évesen csöppentem annak sűrűjébe, s egészen a csúcsokig jutottam. Ugyanakkor viszont realista is vagyok: látnom kell, hogy a mostani időszak nem az általam elképzelt Csehszlovákia gondolatának dolgozik. — Ön szerint mi okozta, hogy a több mint hetven évig fennálló közös állam napjainkra már a vámuniónak is működésképtelen Cseh, illetve Szlovák Köztársaságra bomlott? — A mentalitásbeli különbözőségekről, Szlovákiában a nemzetállam eszméjének előtérbe sodródásáról már beszéltem. Az egésznek az igazi eredője, szerintem, abban keresendő, hogy rögtön a rendszerváltás után feladtuk az országosan szervezett politikai párt vagy mozgalom elvének gondolatát. Csehországban a Polgári Fórum, Szlovákiában a Nyilvánosság az Erőszak Ellen volt a napi politizálás központja. Ne essék félreértés! Én ezzel nem az országos szervezettségű kommunista pártot sírom vissza, de a külföldi példák tucatjával bizonyítható, hogy csupán az országos mozgalmak nyerhetnek úgy választásokat, hogy a politikai irányítás is a kezükben maradjon. — Valami hasonlóra tett kísérletet Václav Klaus, amikor 1992 tavaszán Szlovákiába is „exportálta“ a Polgári Demokrata Pártot...- Igen, bár ez már csak annyi volt, mint halottnak a csók. A kettéválás szándéka, elsősorban Szlovákiában, ekkorra már visszavonhatatlanul jelen volt.- Ján Budaj, a rendszer- váltás szlovákiai kulcsembereinek egyike mindmáig azt állítja, hogy a VPN, azaz a NYEE létrejötte üzenet volt a cseheknek: Szlovákia demokratikus alapokon, de emancipálódni kíván.- Rendben, ezt a tényt kár is lenne kétségbe vonni; az érem másik oldalát tekintve viszont látni kell, hogy először ez a lépés, majd az erre épülő nagyko- rúsoflás vezetett a föderatív köztársaság felbomlásához. Ha az emancipálódás szemszögéből vizsgálódik valaki, akkor nyilván indokolt volt a különutas politizálás; ha viszont az ésszerűség prizmáján keresztül vizsgálódom, akkor azt is látnom kell, hogy az egységes, ha úgy tetszik, közös privatizálás szintén a javára válhatott volna mind a cseh, mind a szlovák országrésznek. — A Nyilvánosság az Erőszak Ellen, illetve a Polgári Fórum létrejöttekor ön még az utolsó kommunista kormányzat minisztere volt. Miként látta az utcai tüntetések erejét, hangulatát a túloldalról: mi volt az, ami elindította nálunk a rendszerváltás lavináját?- Az a lavina akkor már régen mozgásban volt. Elég visszagondolni a prágai nyugatnémet nagykövetséget ostromló keletnémet menekültáradatra, vagy arra az ugyancsak keletnémet „turistákból“ álló tömegre, amely előtt, 1989 nyarán, a szocialista blokk országaiból elsőként Magyarország nyitotta meg a határait. — Mindez kapkodáshoz vezetett az akkori prágai kor"v mányzatban, vagy „csak“ idegessé tette a miniszter elvtársakat?-Nézze, 1988 októberétől, Strougal félreállításával, más lett a légkör a prágai kormányban. Egyre inkább háttérbe szorult a korábbi másfél-két évtized stílusa, és Ladislav Adamec nem a pártfegyelmet ellenőrizte, hanem az egyre inkább tornyosuló gazdasági bajok megoldását forszírozta. — Azt azonban senki sem merte kimondani, hogy a király meztelen!-Valóban nem. Mint ahogy manapság sem, pedig újra szép számmal vannak udvaroncok, udvari toliforgatók, no és a tisztségeket is elsősorban pártmez alapján osztogatják. — Ön ott volt a tűznél, az események sűrűjében. Egyesek szerint simán átmentette magát; mások viszont rokonszenvesnek találták, hogy vállalta a kockázatot, amit a rendszerváltás kapcsán kialakult helyzet teremtett...-Az események úgy alakultak, hogy Ladislav Adamec főként velem beszélte meg a békés átmenet alkotmányos megvalósíthatóságának lehetőségeit. Ráadásul tudta rólam, hogy sohasem tartoztam az ortodox pártvezetés kritikátlan szekértolói közé. — Gondolom, önmagában ez kevés lett volna az üdvösséghez. Ján Budaj állítja interjúinak egyikében, hogy Ladislav Adamec bukása után Václav Havel az ön személyét már-már pótolhatatlannak tartotta. A rendszer- váltás utáni Csehszlovákia utolsó „igazi“ miniszterelnöke vajon mivel férkőzött Csehszlovákia utolsó köztársasági elnökének bizalmába? — Ennek csak Havel úr a megmondhatója. Ténynek tény viszont, hogy már a prágai Obecní dűmban 1989. november 26-án tartott első találkozásunkon jól kijöttünk egymással; s ez a viszony korrekt kapcsolattá, majd pedig őszinte barátsággá nőtte ki magát.- Feltehetőleg a legilletékesebbnek címzem a kérdést, ha rákérdezek: 1990-től 1992 nyaráig voltak-e olyan tendenciák Prágában, amelyek tartományi szintre kívánták zülleszteni Szlovákiát?- Nézze, a csehek egy tízmilliós nemzet, Szlovákiának csupán ötmillió lakosa van, s ennek is 13—15 százaléka nem szlovák nemzetiségű. Ezt csak azért említem, mert elég körbepillantani a világban, hogy bárki észrevegye: a nagyobb nemzetek sohasem tartják életük legfőbb gondjának a kisebb nemzetek problémáit. így van ez az amerikaiak, az oroszok, a törökök és más népek vagy országok esetében is. Szemforgatás lenne hát azt állítani, hogy a csehek csakis a szlovák lélek valamennyi rezdülésére kívántak odafigyelni; ám aki ebben szándékot lát, az épp úgy elferdíti a valóságot. Ez az, amit a hurrászlovákok sohasem fognak beismerni, hiszen az ő törekvéseik lényege éppen az áskálódásban, az ellenségeskedésben rejlik.- Calf a úr, miként véle ke-' dik Vladimír Meciarról?-Ő egy talpraesett retorikával megáldott, erős egyéniség; ugyanakkor ijesztőnek tartom nála azt a hajlamot, amellyel szinte futószalagon gyártja a konfliktusokat. Ha valaki az ellenzékhez tartozik, vagy egyenesen más véleményen van, az még nem jelentheti azt, hogy a legszívesebben szájon vágnám az illetőt! Közép-Európában nem a föderáció gondolatának szorgalmazása, hanem éppen az efféle izgága bűnbakkeresés jelenti a tényleges provincializmust. Nagy kár, hogy Szlovákiának - sok-sok egyéb, természetes gondja mellett — ez a kormányfői magatartás is sorozatos bonyodalmakat okoz.- Erre az alaphelyzetre gondolt, amikor az imént azt mondta: most sem meri senki kimondani, hogy a király meztelen?! — Nézze, Csehországban a Klaus-kormány sem babusgatja az ellenzéket, de végül is egy demokráciában ez így természetes. Én inkább arra figyeltem föl, hogy aki a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomban belső bírálattal élt, azt előbb-utóbb kipenderítették onnan. Pedig Milan Knazko, Rudolf Filkus, Eubo- mír Dolgos kulcsemberei voltak a szóban forgó mozgalomnak... Mindössze annyit akartam mondani, hogy újra akadnak politikusok, akik tévedhetetlennek képzelik magukat, s közben azt hiszik, hogy ők mindent a lehető legjobban, leghelyesebben, legeredményesebben tesznek.- Ön már csak tudja, hogy a gyakorlatban ez mihez vezethet. ..-Tudom. Sajnos. Vagy hál’Is- tennek?- Örülök, hogy a szélárnyékban sem szenved szerepzavarban. És köszönöm az interjút! Miklósi Péter Interjú Marián Calfával
