Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-07-04 / 26. szám

* ► R éges-régen élt egy fiú, Ma Li An. A szülei korán meghaltak. Harasztot szedett, meg gyógyfüveket gyűjtött - ebből élt. Nagyon szeretett volna festeni tanul­ni, de nem volt pénze ecsetre, meg festékre. Egyszer, ami­kor az iskola előtt ment el, bement, s így szólt a taní­tóhoz:- Szeretnék rajzolni tanul­ni. Nem adna nekem kölcsön egy ecsetet? A tanító mérgesen elzavar­ta őt. Ám Ma Li An nem veszítette el a kedvét. Galy- lyakat tört le a fáról, s a ho­mokba rajzolt madarakat s minden mást, ami csak az eszébe jutott. Apró, éles ka­vicsokkal a barlang falába is szebbnél szebb rajzokat kar­colt, s ezt éveken át gyako­rolta. Olyan ügyes lett, hogy az általa rajzolt madarak szinte repülni, a halak úszni látszottak. Egyszer sok gyógyfüvet szedett, s estig nagyon elfá­radt. Lefeküdt a barlangban, hogy pihenjen, de még mie­lőtt álom jött volna a szemé­re, hirtelen, mintha a föld alól bújt volna elő, megjelent egy ősz szakállú öregember. Egy ecsetet nyújtott át Ma Li Annak. — Fogadd el tőlem ezt a va­rázsecsetet! - mondta az öreg­ember. - Ezután ezzel raj­zolj. — Köszönöm, öregapám! — mondta örömmel a fiú, s boldogan nézte a csillogó, szép, új ecsetet. Mekkora volt a fiú öröme, amikor látta, hogy a varázs­ecset valóban csodákra ké­pes. Rajzolt egy madarat, az megrázta magát, s elrepült. , Rajzolt egy halat, a hal beug­rott a vízbe, s úszni kezdett. Ettől kezdve Ma Li An a sze­gényeknek rajzolt nap mint nap. Akinek ekére volt szük­sége, annak ekét rajzolt a va­rázsecsettel, akinek kapa kel­lett, annak kapát rajzolt. A varázsecset és Ma Li An híre eljutott az ország min­den részébe. Más vidékekről is jöttek szegény emberek, s a fiú mindenkinek azt raj­zolt, amire szüksége volt. Tu­domást szerzett a varázse­csetről a közelben lakó gaz­dag ember is. Elküldte a szol­gáit Ma Li Anért. De a fiú nem volt hajlandó rajzolni a gazdag embernek. Az méregbe gurult, s be­zárta a fiút egy sötét kamrá­ba. Ma Li An fázott a hideg, fűtetlen kamrában. A gazdag ember meg örült, azt hitte, a fiú ott fog megfagyni, be­zárva. De nem ez történt, mert az kemencét, tüzelő­anyagot és lámpást rajzolt magának. A kapzsi gazdag ember nem tehetett mást, kiengedte őt. Kitavaszodott már, amikor egy délelőtt idegen biroda­lom futálja érkezett Ma Li Anhoz azzal az üzenettel, hogy az uralkodó látni sze­retné a fiút meg a varázsecse­tet. Ma Li An az idegen biro­dalom uralkodója elé járult.- Hallottam híredet, Ma Li An - mondta az uralkodó. — Tudok a varázsecsetedről is. Azért hívattalak, hogy megparancsoljam, add ne­kem azt az ecsetet, mert ha nem, a fejedet vétetem! Ma Li An nyugodtan át­adta az ecsetet, mert tudta, mi fog történni. A kapzsi uralkodó kínai módra a tusba mártott vékony varázsecset­tel nyomban aranyhegyeket rajzolt. De amikor a hegyek megelevenedtek, csak közön­séges gránithegyek lettek. Bosszankodott az uralkodó, s megparancsolta a fiúnak, hogy ő rajzoljon neki aranyhegyeket. Ma Li An azonban nem engedelmeske­dett, ezért az uralkodó töm­lőébe vetette. Az ecsetet nem adta vissza. Ismét rajzolni próbált, ezúttal aranytéglá­kat. A téglák meg is eléve- nedtek, csupán egy bajuk volt: nem voltak aranyból. Az uralkodó toporzékolt mérgében. Ha nem lehetnek aranyhegyeim vagy legalább­is aranytégláim, legyenek legalább hadihajóim, hogy megvédhessem magam az el­lenségtől! — gondolta. Pedig a birodalomnak tengere sem volt. Magához hívatta Ma Li Ant, s megparancsolta neki:- Rajzolj nekem tengert és hadihajókat! A fú teljesítette az uralko­dó kívánságát. A zöld me­zőkre kék tengert rajzolt, ar-, ra tizenkét vitorlás hadihajót.- Vezérhajót is rajzolj, az én számomra! A fiú teljesítette, az ural­kodó kívánságát. De az hiába szállt be a vezérhajóba, kato­nái a vitorlásokba, azok nem mozdultak, hiszen nem fújt a szél.-Rajzolj szelet! - paran­csolta az uralkodó. Ma Li An szelet rajzolt, az megelevenedett, s belekapott a vitorlákba. A hajók lassán elindultak.- Még szelet! Még! - ki­áltotta az uralkodó. A hajók most már gyorsab­ban úsztak a tengeren.- Erősebb szelet! - üvöl­tötte az uralkodó. Ma Li An csak erre várt. Tomboló szélvihart rajzolt, mely elsüllyesztette a vitorlás hadihajókat a vezérhajóval együtt. A kapzsi uralkodó a viharos hullámokban lelte halálát katonáival együtt. Li An pedig visz- szatért a falujába, s haláláig rajzolt a szegény embereknek: mindenkinek azt, amire éppen szüksége volt. A fiút és a varázsecsetét máig is emlegetik egész Kí­nában. Sági Tóth Tibor fordítása MEGFEJTÉS A június 20-ai számunkban közölt feladatok megfejtése: Jó­zsef; az ablakok, a karórák, a maslik a kislány hajában, a könyvek, az iskolatáskák, a ki­nyílt virágok, a dobókockák. Nyertesek: Herczeg Erika, Lé­va; Gaál Ildikó, Köbölkút; Sátori Andrea, Komárom; Szilágyi Pé­ter, Királyhelmec; Liszkai Móni­ka, Szentes. Horgas Béla Megmondom neked Megmondom neked, mi a szél: hosszú derekú ing a szél. Megmondom neked, mit csinál, rágyújt egy dalra, úgy pipál. Megmondom neked, merre jár, fenyőfák csúcsán sétikál. Megmondom neked, átlátszó, folyóba hulló harangszó. Megmondom neked, zöld erdő hullámán úszó kék teknő. Megmondom neked, szakállas, szétcincálja a subádat. Megmondom neked, ártatlan, úgy búg pedig, mint rézkatlan. Megmondom neked, álmatag. hátadra hajlít szárnyakat. Megmondom neked, boszorkány, nyakadba csördít hat orkán. Megmondom neked, rád rivall, hajad kitépi hét vihar. Megmondom neked, ne számolj, tenyeres-talpas - ficánkol. Megmondom neked, elég volt; szél a szelekkel eliszkolt. (Kínai népmese) A nap ragyogóan sütött, a tó felszínén tavirózsák nyíltak. Fehéren, sárgán pompáztak, nagy levelük szigetként feküdt a vízen. Két kis béka ugrándozott a tó partján, egyszer csak egy üres dinnyehéjat találtak.- Micsoda pompás hajó!- kvak-kvakkolta egyikük.- De honnan vegyünk hozzá vitorlát? - tanakodtak, s ebben Békahajó (Német mese) a pillanatban egy virágszirom hullott eléjük.- Én jó leszek vitorlának — mondta. Aztán jöttek a hangyák is, hosszú szalmaszálat cipel­tek magukkal vitorlarúdnak. A pók sem akart lemaradni, finom selyemszállal kötözte fel a vitorlát. Amikor kész volt a vitorlás­hajó, mindannyian elégedetten ültek bele, a szellő pedig meg­lódította őket. A kis hajó köny- nyedén siklott a tó vizén, az utasok boldogok voltak. Meglátta őket egy tarka lep­ke. Kérdezte: utazhatna-e ve­lük ő is? így a pillangó is ráült a sárga vitorlásra, és énekelni kezdett: „Aki akar, velünk jö­het, vitorlázni nagy élvezet.“ Hozzájuk csatlakozott egy szitakötő is, amikor pedig a parti fűzva alatt húzott el a hajó, két aranyhátú bogár kéredzkedett fel hozzájuk.-Tudtok-e úszni? - kérdez­ték tőlük a békák.-Nem tudunk, de nem is fürödni, hanem hajókázni aka­runk — mondták, s izegtek- mozogtak, forgolódtak, csak úgy billegett a kis hajó.- Kvak-kvak... felboru­lunk! Nyugodjatok már! Ebben a pillanatban kissé erősödött a szél is, egyetlen pillanat alatt valamennyien a vízbe pottyantak: a hajó fel­borult. Á szitakötő és a pillan­gó felröppent, a hangyák bele­kapaszkodtak a vitorlába, a pók az árboc tetején csücsült. Görög Júlia rajza A békák pedig természetesen vízbe ugrottak. Csak a két aranyhátú bogár szerencsétlenkedett, csapko­dott erre-arra, hiszen nem tud­tak úszni. Alighanem ott is ma­radtak volna, ha egy tavirózsa nem sajnálja meg őket: széles levelét feléjük nyújtott, arra másztak fel nagy lihegve. S fogadkoznak azóta is, hogy sürgősen megtanulnak úszni. Antalfy István fordítása Gondolkodom, tehát... egy híres mesemondó Az ábra helyes kitöltése után a kiemelt sorban egy híres mesemondó, magyar író neve olvasható. Ki az író? 1. Ruhanemű 2. Női név 3. Víztároló edény 4. Elejétől fogva, már előre 5. Gyorsan beszél 6. Egyszerű gép 7. Fed 8. A tetőnek a falhoz csatlakozó pereme 9. Világtáj 10. Valamely dolog felváltása egy másikkal 11. Épület Készítette: Kovács Sándor 5 6 7 8 9 10 11 BETŰKIRAKÓ A bal sarokban látható betűt összerakhatod a számmal jelölt fekete alakzatokból. Egy elem azonban felesleges. Melyik? Készítette: M. Motycík ■ ■m mm*

Next

/
Oldalképek
Tartalom