Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-07-04 / 26. szám
dBUMSBII * Az elmúlt hónapokban jó pár szlovákiai magyar gimnáziumot és kisiskolát kerestem fel. Problémák itt és ott is. Több helyen közös a gondjuk. Csökkent a tanulók száma a párkányi gimnáziumban, Szepsiben, Szencen, Zselizen és másutt is. Hasonló a helyzet a kisiskolákban: az alacsony létszám miatt három-négy évfolyam közös tanterembe szorul, vagy két-két összevont osztályban tanítanak. Pedig megtölthetnék a magyar iskolák tantermeit, ha a szülők egy része oda íratná be gyermekeit. Így nem is csodálkozhatunk azon, hogy a magyar szülők gyermekeinek harminc százaléka nem a saját anyanyelvén szerzi meg mindazokat az ismereteket, amelyek nemcsak az élethez szükségesek, hanem létünk, nemzeti közösségünk megtartásához is. A gutái szlovák alapiskola Vili. B osztályában az idén huszonöt diák végzett, köztük két roma és kilenc magyar tanuló. Csaknem az osztály fele más nemzetiségű. Baloldalt az iskola igazgatónője, aki több éven keresztül az osztályfőnökük volt „Volt nálunk is magyar iskola, de már nincsen“ Legelszomorítóbbak azok a falvak, ahol a fenti szavakat mondogatják. Töketerebestől délre a hetvenes években sorra megszűntek a magyar iskolák, még „kirakatként“ sem hagytak meg egyetlenegyet sem. A falvakat járó hardicsai református lelkész a hittanórákat arra is felhasználja, hogy a szlovák iskolákba kényszerült s az anyanyelvűket már feiejtgető gyerekeket póttanítóként önszorgalomból a magyar szóra, helyes kiejtésre, a helyesírásra is oktassa. A Zoboralján is több magyar ' iskola bezárta kapuját, még a népdalairól híres Gerencséren és Csitáron is! S néhány zoboralji faluban, ahol még magyarul folyik a tanítás, egyre sűrűsödnek a gondok, küszködnek, ritkulnak az osztályok. Ez alól Bódvavölgye sem kivétel. A történelmi nevezetességű Jászón, Jánokon, Makrancon, Somodiban sincs magyar iskola. Pedig Jánokon is több a magyar (424), mint a szlovák (196). Somodiban is nagy az eltérés: 1002 magyar mellett 641 a szlovák nemzetiségűek száma. A szülőkön is múlott, hogy megszűnt a magyar iskolájuk. És most az oktatásügy „racionális intézkedései“ következtében felszámolták az utolsó mentsvárukat is, a község magyar óvodáját! Azt már régóta tudjuk, hogy a népszámlálási adatok nem minden esetben fedik a valóságot, mert vannak olyan állampolgárok - s nem is kevesen akiknek szülei, nagyszülei magyarok voltak, de eredeti nemzetiségüket ilyen vagy olyan okból kifolyólag nem vállalják. Makranc jó példa arra, hogy a beismerési adatok torzképet is festhetnek a nemzetiségi összetételről. Talán csak a falu öregei kutathatnák emlékezetükben, hogy a gyerekek náluk mikor is jártak magyar iskolába. Az egykor Stószon lakó s a környéket alaposan ismerő Fábry Zoltán még a harmincas években felemelte szavát: Vigyázó szemeteket fordítsátok Mak- rancra! Abban az időben sem volt ritkaság a nemzetiségcsere. A figyelmeztető szó visszhangtalanul maradt, sajnos a községben is. Az 1991 -es népszámlálási kimutatások szerint Makrancon 844-en vallották magukat szlováknak és 439-en magyarnak. Ha nincs is magyar iskolájuk, a makranciak magyar misére járnak, szlovák istentiszteletet nem is tartanak, mert - mint mondják - nincs kinek. És mostanában néhány más község is a régió említett falvainak sorsára juthat. A csökkenő létszám miatt - ennek egyik oka, hogy egyesek saját akaratukból szlovák iskolába íratják be gyermeküket - a debrödi, bodolói, péderi, zsarnói magyar kisiskolákat a bezárás veszélye fenyegeti. A restei három évfolyamos kisiskolában sem érik el a kívánt létszámot, s aggódva várják, meddig tűrik meg őket. A szovjet példa után jöhet az amerikai Azt elismerjük, hogy gondokkal küszködik az államháztartás, s a takarékosságra kényszerített iskolaügynek „nem kifizetődő“ az alacsonyabb létszámú kisiskolák és óvodák fenntartása, amikor a nagyobb iskolai intézményekről sem tudnak megfelelően gondoskodni. Azonban nem hallgathatjuk el, hogy ez az intézkedés legjobban a nemzetiségünket sújtja. Ha bezárnak egy kisebb szlovák óvodát (szlovák tanítási nyelvű iskola beszüntetéséről még nem hallottam), a gyerekeket átcsoportosítják egy másikba, s továbbra is az anyanyelvükön foglalkozhatnak velük. A magyar gyerekek számára ez már nem adatik meg, csak szlovák óvodában és iskolában nevelkedhetnek. Emiatt nem fáj azoknak a szíve, akik a pedagógusok példaképeként emlegetik Komenskyt, de tanításáról már megfeledkeztek: a gyerek az anyanyelvén sajátíthatja el legjobban az ismereteket! Ehelyett a hivatalos álláspont mellett kardoskodnak: az új államépítés kezdeti időszakában végre lehetővé tehetik, hogy a más nemzetiségű gyerekek már kiskorukban elsajátíthassák az ország többségének nyelvét. Az államnyelv tökéletes ismeretét a magyar iskolákban jelenleg az alternatív oktatás bevezetésével, egyes szaktantárgyak szlovák nyelven történő tanításával szeretnék megalapozni. A hetvenes években is „alternatí- voztak“ az elvtársak, de a szigorúságáról ismert egypártrendszerben sem sikerült ezt végrehajtaniuk, viszont sok magyar iskolát bezártak! Akkor a szovjet példára hivatkoztak: a soknemzetiségű országban az orosz nyelvet erőltették, csak az lehet a népek közötti barátság és az érvényesülés nyelve. Idehaza ezt a szerepet csupán a szlovák nyelv töltheti be. A rendszer megbukott, ám a követelés életben maradt. A szovjet minta helyett már az amerikai példával érvelnek: a fejlett demokráciával dicsekvő USA-ban megkövetelik az angol nyelvismeretet! Ha ott lehet, akkor itt is kötelezővé tehetik az államnyelvet! Csak egy kicsiségről feledkeznek meg: mi nem vagyunk bevándoroltak, ott, ahol élünk, a mi szülőföldünk, jogunk van ahhoz, hogy őseink nyelvén beszéljünk, a gyerekek az anyanyelvükön tanulhassanak. Aggódunk amiatt, hogy újabb és újabb magyar iskolákat zárhatnak be. Vannak terveink, elképzeléseink a köd eloszlatására, a távlat feltárására, a szlovákiai magyar iskola- rendszer kiépítésére, az anyanyelvű oktatás fejlesztésére, de mindezekre a problémákra még nem kaptuk meg a végleges választ a kormányzattól. Vagy az alternatív oktatás bevezetése lenne a hivatalos válasz? Ahol csak szlovákul tanulnak Gondoltam egyet, amikor a napokban a magyarságára büszke Gú- ta városában jártam, illő lenne tájékozódni a szlovák alapiskolában is, ha már a magyar szülők gyermekeinek egyharmada nem az anyanyelvén szerzi meg az alapismereteket. Alzbeta Mréková igazgató előzékenyen fogadott. Szakterülete a kémia és a testnevelés, 1968 óta tanít itt. A rendszerváltás után 1991 -ben bízták rá az iskola vezetését. A tizenegyezres Gútán túlnyomó többségben magyarok élnek, ezerhatszázan vallották magukat szlovák nemzetiségűnek. A két magyar alapiskolában évfolyamonként két-két párhuzamos osztályban folyik a tanítás. A szlovák alapiskola azzal is büszkélkedhetett, hogy három-három párhuzamos osztályt nyithattak, az utóbbi öt évben azonban csak kettőt-kettőt. Mondhatjuk, 1600 lakosra ez is szép eredmény, még akkor is, ha itt tanulnak a Gúta határában még az ötvenes években létesített Dedina mládeze (Ifjúsági Falu) szlovák település iskolaköteles gyerekei is. A létszámapadást az igazgatónő a népszaporulat csökkenésének tulajdonítja. Ha már magyar újságíró kíváncsiskodik nála, rögtön beszélgetésünk elején kijelenti:- Az iskolánkban nincs semmilyen különbség a magyar és a szlovák tanulók között. Mind a két nemzetiségű gyerekek között vannak, akik jól tanulnak és akadnak gyengébb előmenetelúek is. Ez normális, mindenütt így van. Jó pár éve itt tanítok, s mint a kezdeti években, most is azt tapasztalom, hogy a hozzánk járó magyar gyerekek az órák közti szünetben anyanyelvükön társalognak. A tanórákon azonban csak szlovákul beszélhetnek, hiszen szlovák iskola vagyunk!- Nyilvántartják a tanulók nemzetiségét is?-Természetesen - válaszolja Alzbeta Mrsková, s előveszi a hivatalos kimutatást. Minden egyes diák nevénél ott szerepel a nemzetiség megjelölése is. Cseh. lengyel és roma tanulóik is vannak. És hány magyar?- A diáklétszámunk 487, ebből 171 magyar nemzetiségű. Ez több mint az összlétszám egyharmada!-Az új tanévet hány elsőssel nyitják meg?- Meglesz újra a két osztály, negyvenkilencen iratkoztak be, köztük tíz magyar elsősünk lesz. Kolá- rovóban gyakori a vegyes házasság. S hozzánk töbnyire a szlovák óvodába járó magyar gyerekeket hozzák. így nincsenek nehézségeink a nyelvismeretükkel. S a mi alapiskolánkban szépen megtanulják a szlovák nyelvet, akadály nélkül folytathatják tanulmányaikat, ugyanúgy, mint a szlovák nemzetiségűek. Alzbeta Mrsková kezébe veszi az iskolaév végén készült osztályfelvételeket. Az egyiken, a Vili. B-t ábrázoló képen ö is rajta van. Igazgatói kinevezéséig az osztályfőnökük volt. Utána ezt a tisztséget a testnevelő tanár vette át. A képen huszonöt gyerek, köztük két roma. És magyar? Az igazgatónő jól ismeri őket. A Vili. B-ben kilenc magyar gyerek végzett. Ez is valamivel több az egyharmadnál. Ez az újabb megállapítás is kérdésre késztet:- Nem lenne jobb a magyar gyerekeknek, ha az anyanyelvükön tanulnának?- A városban van magyar iskola is. Minden esetben a szülők döntik el, hová íratják be gyermekeiket. Mi nem befolyásoljuk őket. A szülői értekezleten egyik-másik apa vagy anya így szól hozzánk: „Legyen szíves... jobban értek magyarul." Ez nem okoz nekünk nehézséget, megadjuk nekik magyarul a tájékoztatást. A hozzánk kerülő tanulóknak pedig azt mondjuk, nektek lesz jó, ha minél több nyelvet ismertek...- Csak a saját anyanyelvűket nem ismerhetik meg alaposan, még a helyesírást sem...- Az már a szülök dolga, hogy gyermekeik hol és miként tanulhatnák meg a magyar nyelvet. A mi feladatunk, hogy szlovák nyelven szerezzék meg ismereteiket. S e téren elégedettek lehetünk, nincsenek nehézségeink. Nemzetiségi problémáink sincsenek, s nem is engedem meg, hogy az iskolánkba behatoljon a politika... És tájékoztatásához még hozzáteszi, ami szívét-lelkét melengeti:- Iskolánkban nem is tudná megállapítani, hogy melyik gyerek szlovák, s melyik magyar nemzetiségű. Erre csak a szünetben jönne rá, amikor az anyanyelvükön szólnak egymáshoz. Az egyedüli problémánk az anyagi gondokkal függ össze, de ez az egész iskolaügyet sújtja... Ebben igaza van s abban is, hogy törhetik a fejüket a magyar szülők, hogyan is pótolhatnák gyermekeiknél azt a hiányt, ami a szlovák iskolában nem adatik meg nekik. Petrőci Bálint Restén örülnek, hogy a kisiskolában tanulhatnak a magyar gyerekek Kovács József felvétele Ha az ember manapság belép egy iskolába, kívülállóként egyelőre nem érzékel semmit azokból az országos oktatásügyi gondokból, illetve a helyi szinten jelentkező következményeiből, melyek egyre inkább gátjai az eredményes oktató-nevelő munkának, annak, hogy ez az alapvető emberi tevékenység alkotó légkörben, jókedvvel, a szakmai arzenál teljes bevetésével folyhasson. Kívülről nézve, az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában is rendes medrében zajlik az élet, a becsengetéstöl a kicsengetésig, noha a körülményeket tekintve, ez az iskola sem kivétel, vagy ahogy Lendvay Tibor igazgató mondja, nem egyedi eset. Csökkenteni a pedagógusok számát, szűkíteni a napközit, emelni az egy tanítórajutó óraszámot, ugyanakkor minimalizálni a választható órákét stb. - ezek az új intézkedések természetesen itt is foglalkoztatnak mindenkit. Amiként az ugyancsak, hogy:- Ma még nem tudjuk, hogyan fogjuk elkezdeni az új tanévet. Az anyagiak hiánya miatt. A Lévai járás legnagyobb magyar alapiskolája az ipolysági, 530 tanulójával, 30 pedagógusával, 9 nevelőjével. Az Északi lakótelepen, a központi épületben 15 osztály működik, az alsó tagozat 6 osztálya „lent" a Tabánon, óvodából átalakított épületben kapott helyet.- Bármilyen is a helyzet, dolgozni kell, nem panaszkodni. Mint nagy iskola, kötelességünknek tartjuk, hogy a környező kisiskolákat bevonjuk olyan nagyobb rendezvényekbe, melyek mozgósítják, egyszersmind összefogják őket. Azért is fontos ez, mert nyolc községből járnak hozzánk gyerekek. Tavaly például a Tolnai-módszerről rendeztünk háromnapos szemináriumot. A magyarországi kemencéi általános iskolával együttműködve indítottuk, Anyanyelvűnk összeköt címmel, az Ipoly menti kisiskolások vers- és prózamondóversenyét, melyet az idén májusban saját erőből valósítottunk meg, öt magyarországi és hét itteni iskola tanulóinak részvételével. Ősszel honismereti vetélkedőt tervezünk az Ipoly mente történelméből. Ez a felső tagozatosok versenye lesz, a döntő helyszíne pedig ezúttal Kemence. Ipolytúra néven nyáron másodszor rendezzük meg a honismereti kerékpártúrát, melynek egyik célja lényegében ugyanaz, mint a vetélkedőnek: megismerni a régió történelmét. Polgármester és pap minden faluban szívesen fogadott és tartott előadást a gyerekeknek már tavaly is. Pedagógia ez - az épületen kívül. És fontosnak tartom azért is, hogy megismerjék iskolánkat, ha valahol szóba kerül, jól hangozzék a neve, ne pusztán szürke közintézmény legyen. A vezetőember nem elégedhet meg azzal, hogy panaszkodik, hogy bejön az iskolába, leül, azzal a tudattal, hogy úgy sem tehet semmit, majd délután hazamegy. Lendvay Tibor, amíg Füleken tanított, számos pedagógiai tárgyú cikket publikált (főként lapunkban), melyekben szatirikus elemeket is alkalmazva, gyakran kritizálta az oktatásügy pártállami irányításából következő különféle negatív jelenségeket. Bő másfél évtized után, hazatérve Ipolyságra, iskolaigazgató lett.- A lehetőség kihívást jelentett számomra. Bíráltam a múltban, akkor tessék, most mutasd meg, hogy csinálnád te. Az volt az elképzelésem, hogy alkotó jellegű iskola megteremtésén igyekszem munkálkodni. Hogy ebből mennyit sikerült megvalósítanom eddig, nem az én feladatom megítélni. Mindenesetre örülök annak, hogy a matematika tagozatú osztályban nagyobb lehetőségeket tudunk adni a középiskolába készülő gyerekek tanításához és tanulásához. Az idén is felvettek mindenkit ebből az osztályból, melyet szeretnénk megtartani. Célom az is, hogy eredeti munkák szülessenek. Most már van énekkarunk, negyventagú; tánckörünk, két irodalmi színpadunk, a Virgonc és a Csillagszóró, mely mindjárt az első nekifutásra nívódíjas lett az idei Duna Menti Tavaszon. Elmentünk a műsorokkal a környező falvakba, március tizenötödike alkalmából Felsőszeme- rédre például, hogy ott is legyen ünnep. Ez kötelességünk. Nem azért, hogy pénzt keressünk, hanem mert kell a magyar szó. (bodnár) 1993. VII. 4.