Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-06-13 / 23. szám
Bilasärnap One man show-t csinál egy sokszereplős családi történetből. Magánszám- szériát egy tévésorozatból. Cecíliádat a Família Kft.-bői. Haldokló hattyút táncolt Pécsett, balerina korában, Móricz Zsigmond Csibéje volt az egykori Thália Színházban. Később Petruska és Miss Arizona ugyanott, majd Karnyóné és Arlecchino a Nemzetiben. Ragyogni tud, mint Osztrigás Mici, szúrni, mint a kaktuszvirág Stephanie, égetni, mint Tennessee Williams „macskája“, Maggie. Fanyar a humora, fanyar a mosolya, fanyar az egyénisége. Gesztusaitól szerepek, helyzetek pörögnek fel, sziporkáit, iróniával teli megjegyzéseit százszámra ontja. Esztergályos Cecília virágkorát éli, amióta a tévében egy népes família Ágicáját, Anciját, Éd’sanyját játssza. Elemében van, mert hagyják, hogy elemében lehessen. Kattoghat, búghat, döngicsélhet, foroghat, futkoshat, röpködhet, dorombolhat, pukkadozhat, robbanhat. Utánozhatatlan lehet, mert amúgy is az. • Legyünk túl a formaságon, jó?- Mondja! • A formája... hogy csinálja? Mitől ilyen tökéletes?- Tökéletes? Ennél csak jobb lehetek. Szerintem rosszul lát. Először is nem vagyok kifestve, a hajamon több száz kiló lakk van, fodrász csak holnap nyúl hozzá, a forgatás előtt. Aztán a szemem is... hát én mondjam? Sírva ébredtem. • Nem azt kellene inkább észreven- nem, hogy sehol egy gyűrődés?- Hagyjuk ezt, ne nézelődjünk! Külföldön ez már réges rég nem szokás. Itthon a gyomromba is belebámulnának, tudom, csak hogy megkérdezhessék, hányszor megyek egy nap toalettre? • Én csak a formáján ámuldozom. Mert elmúlt már és betöltötte...- Ez is az én titkom. Hogy hogyan csinálom. Akinek tudnia kell róla, az úgyis tudja, akinek meg nem, az ne kérdezze. • A Közjátékot szóba hozhatom?- Szinte sejtem, hol fog kikötni. Hogy nem illett hozzám a feladat. • Én inkább azt mondanám: szokatlan volt. Szokatlan, ahogy hófehér tütü- ben, liliomszállal a kezében egy nekivetkőzött félvér férfit legyezett, miközben Heraklétosz sorait idézte.- Nem akartam belemenni... vissza is utasítottam a rendezőt, hogy semmi szín alatt. Nem állítom én, hogy ízléstelen dolgot kért tőlem, de ami egy húszéves lánynak még jól áll, az egy ötvenéves nőnek már nem. Wahom András erre azt felelte: neki én nem vagyok ötvenéves, hanem a nő. A Nő. Érti, ugye? Előbb arra szedett rá, hogy elég lesz neki a hangom is, aztán megint könyörögni kezdett, és akkor belementem. De kikötöttem rögtön az elején: semmiféle cirógatás nem lesz. Én nem fogom simogatni sem a fiatalembert, sem magamat... különben szívélyes üdvözletem azoknak, akik ezzel a szerepemmel azonosítanak. • Ágicából mennyit vállal fel?- Keveset. A több én vagyok. • A Téli sportra emlékszik még?- Csorba-tó, 1973. Miről jutott eszébe? • Akkor, abban a tévéfilmben igazán szívszorító alakítást nyújtott.- A környezetet nagyon szerettem, de a szerep, megmondom őszintén, nagyon távol állt tőlem. Tüdőbeteget kellett játszanom, de bármit csináltak is velem, rámkentek vagy harminc mázsa fehér festéket, az sem segített. Majd megőrültek szegény sminkesek... Rajtam a sok alapozó és minden hiába. Úgy virítottam, mint a rózsa. Éhes Veronikát is hogy játszottam? Sovány voltam, lefogytam negyvenhétre, most ötvenhat vagyok, hát elképzelheti, de az arcom akkor is olyan pufók volt, hogy őrület! Nem nekem valóak ezek a szerepek. Hiába hozom én belülről a figurát, ha a külsőm másról beszél. Én nem tudok úgy kinézni, hogy attól sírni kelljen. Táncolni azt szeretek, meg forogni is. Nincs olyan reggel, hogy ne tornáznék a padlószőnyegen. Aztán elnyúlok szépen, mint a macska. • Inkább mint a hiúz, nem? Egy szép kis fenevad.- Csak a szép stimmel. A kicsi már nem. • De fenevad?- Néha. Most éppen számyatört madár vagyok. Nagyon sok kilátástalan dolog elé nézek. • Ott a Famíliája, van kire támaszkodnia.- Nem is panaszkodom ez ügyben. Szeretnek az emberek, érzem. Ha meg valami olyat csinálok, amit nem fogadnak el, akkor pechem van. Megesett ez is, igen! Majd belehaltam, úgy igyekeztem, a közönség mégsem jött velem. Na, uram! Aznap este buktam. Ilyen is van. Legalább önmagának ne hazudjon az ember. • Mire vigyáz még ilyen nagyon?- A szívemre, hogy ne fájjon, mert nagyon tud zakatolni. Pihennem kellene, de ritkán sikerül. Hétfőtől péntekig famí- liázom, utána főzök, mindennap felmosom a lakást, mert mániám a tisztaság és nem akarom, hogy a kiskutyám felnyalja a cipő nyomát. Úgyhogy marad a hétvége. Addig bírnom kell, pedig a fáradtságtól majd elájulok néha. • Mozgékonyságára, táncolhatnékára ki figyelt fel annak idején?- Az édesanyám. Egy fotóművésznek ugye, jó szeme van, tudja, mi kell a gyerekének. Fél évig balettra járatott, aztán apámmal együtt elvittek felvételizni a Balettintézetbe. Tanulni, iskolába járni nagyon utáltam. Ha édesanyám nem könyörög, hogy igyekezz, kislányom, nehogy megbukjál, én nem is tudom... egyedül a balettórákat imádtam. A rúd mellett a legjobb akartam lenni mindig. Édesapám gyerekorvos volt, ő is nagyon szerette a szakmáját, de otthon nemhogy gyógyszert, még hőmérőt sem tartottunk. Megkaptam tőle a kötelező oltásokat és kész, utána jöhetett a sarokház. A sütemény. Fogorvoshoz is úgy vitt a mamám, hogy süti volt utána. Enni már akkor is nagyon szerettem és... gyorsan mondom, nehogy sírjak, a mamát is imádtam, nem bírom megszokni a hiányát, passz. Kérdezzen gyorsan! • A lábfej repedése...- ... igen, ha nincs a baleset, akkor balerina maradok. Nem készültem én színésznőnek soha. Kilenctől tizenhét és fél éves koromig a Balettintézetbe jártam, aztán leszerződtem Pécsre. 1962, az Etűdöket próbáljuk. Ráesett egy pad a lábfejemre. Kórház, gipsz, utazás haza. Közben Szabó István színésznőt keres Te című filmjéhez, de a főpróba után, amikor azt kérdezi, hol vagyok, én már Pesten ülök a mama mellett. Utánam jött és leszerződtetett. Na, most nekem az tetszett saját magamban, hogy egy olyan lírai alkat, mint én... ne csodálkozzon, tényleg az voltam... Ciliké... de a hangom, ha hallotta volna! Kossuthot és Munkást szívtam, képzelheti, de épp ez lett volna az érdekes. Sajnos nem lehetett, mivel Halász Judit hangját adták a számba. Ezzel ma sem értek egyet. Amikor az Álmodozások korában játszottam, már a színművészetire jártam, de ugyanez történt. Szinkronizáltak. Ma már megkérdezik, mit szeretnék, hogyan akarom, mi az elképzelésem... Ha nem így lenne, kicsi a valószínűsége, hogy dűlőre jutnának velem. Gyerek vagyok még mindig, az az igazság. Aki úgy tud kezelni, hogy ezt figyelembe veszi, annak nyert ügye van. Csak ismernie kell a kódszámaimat. • Ha most azt mondom: Thália Színház...- Már ott vagyunk? Hisz előbb jöttem fel Pécsről. Ültem a mama mellett és sírtam. Persze nem a lábam fájt, hanem a szívem. Hogy nem én táncolok a premieren. Készül az ember egy főszerepre és le kell mondania róla. Hát nem szörnyű? 1962 és 1964 között aztán három filmfőszerepet játszhattam el. Tél volt, esett a hó, édesanyámmal sétáltam az utcán, erre is emlékszem. Hogy azt kérdezi: „Mit fogsz csinálni, Cilikém? Rendben van, hogy eljöttél Pécsről, mi eltartunk egy ideig, de mi lesz veled, hogy képzeled?“ Én nem tudom, mama, szerintem a rossz után most valami nagyon jó fog jönni. Ezt mondtam és így is lett. Károly bátyám, aki tévéfilmrendező, akkor udvarolt Venczel Verának, és Vera már javában készült a színművészetire. Mentem én is, hátha... Borzalmas lehettem, mert akkor sem szerettem és azóta sem tudok verset mondani, de én kilenc évig, mint az őrült, azért tanultam, hogy balerina legyek. Úgy gondoltam: kitűnő diplomával az Operaházba kerülök, aztán irány Moszkva vagy Leningrad, és amíg bírok, táncolni fogok. Csakhogy le kellett szerződni Pécsre, volt néhány kötelező vidéki év, és akkor puff, közbeszólt az élet. A főiskolára bizonyára azért vettek fel, mert filmeztem már akkoriban és nem mondhatták azt, hogy erre én alkalmatlan vagyok. Nagyon nagy kínok árán megtanultam aztán csámpásan járni, a kihúzott derékról le kellett szokni, érti, ugye? Egy színész mégsem mehet végig úgy a színpadon, mint egy balerina, legfeljebb akkor, ha táncosnőt játszik. Hú, de kifáradtam, hát mennyit kapok én ezért az interjúért? • Mennyit kér?- Egymillió négyszázezret. • Annyit hozhat a Família Kft. is.- Ez is magánügy. De jobb, ha tőlem tudja: az közelében sincs ennek az ösz- szegnek. • A Thália színházbeli éveket hogyan zárta le?- Megint a Thália... jó, szerettem. Kazimir Károly mindent megtett, hogy én ott jól érezzem magam. Tizenhét év után jöttem el... rég volt, szép volt, elég volt. • A Nemzetiből is?- Hívtak vissza. Komolyan. Tavaly áprilisban beszéltem Ablonczyval és Sík Ferenccel. Nagyon kedvesek voltak. Azt mondták, fejezzük már be ezt a fizetés nélküli szabadságomat és játsszak ismét náluk. Megadják a legnagyobb gázsit, csak lépjek ki a Famíliából. És mit fogok játszani, kérdeztem. Hogy azt még nem tudják. Akkor nem jövök. De hogy amíg nem vagyok ott, addig nem tudnak bennem gondolkodni. Erre azt feleltem: akkor nézzenek meg minden héten a Famíliában. Vagy tegyék ki a képemet, hátha arról eszükbe jutok. Száz szónak is egy a vége: elváltunk szépen. Nincs Nemzeti és sértődés se, csak én vagyok. Rengeteg játék és rengeteg kacagás. Kész. Lejárt. Megéheztem, és most elmegyek. • Visszajön?- Nem tudom. Ha a kisangyal úgy rendeli el, akkor biztosan. Fentről vagyok irányítva. Oda megyek mindig, ahova a magasból küldenek. A sorsunk valakinek biztosan a kezében van. Ha tetszik, ha nem, ezt el kell, hogy fogadjam. Szabó G. László 1993. VI. 13. Nyolc évvel ezelőtt a Sabato-család Rómából Kaliforniába költözött, mert a családfő így akarta megadni a lehetőséget gyermekeinek - fiának és lányának - arra, hogy valóra válthassák Amerikával kapcsolatos álmaikat. Ez az ifjabb Antonio Sabatónak, a Gioia megállapítása szerint, sikerült is. Mivel nemcsak a szépséget örökölte westernfilmszínész apjától, hanem a színészi hajlamot is. Már húszéves korára fényes karriert mondhat magáénak. Ma egy híres tévésorozat, a General Hospital sikeres sztárja. A filmbeli debütálása óta Antonio szexszimbólummá vált, naponta körülbelül háromszáz levelet kap rajongóitól. „Már többen mondták nekem, hogy sok mindenben hasonlítok Tom Cruise-ra" - mondja Antonio. - „Még nem vagyok olyan nagy színész, de én is ugyanúgy tekintek a színészetre, mint ő." Ám úgy látszik, amilyen szerencsés Antonio a pályán, olyan balszerencsés a magánéletben. Meglehetősen fiatal kora ellenére ugyanis egy csődbe jutott házasság van már a háta mögött. A huszonkilenc éves Tully Jensen manökennel hároméves jegyesség után tavaly májusban kötöttek házasságot, ám rövid három hónappal az esküvő után elváltak. „Antonio teljesen birtokolni akart, túlságosan féltékeny volt, és egyáltalán nem engedte, hogy kibontakoztassam a saját énemet“ - állítja a volt feleség a Gioia cikkírójának. (tallósi) A felsőteste izmos, gondosan kidolgozott, a lába vékony, inas, akár a baletttáncosé, az arca pedig hol kisfiús, hol olyan, mint egy martalócé. Persze, hogy Patrick Swayze-rö\ van szó (szokatlan írásmódú nevét nem ,,svájciénak, hanem „szvézi“-nek ejti), aki alaposan megdolgozott azért a hallatlan népszerűségért, ami ma körülveszi. Az 1954-ben, Texasban született színész eredetileg balettiskolát végzett (innen a táncos lábak), s bár a Grease Brodway-musical változatában nagy sikert aratott, mégis úgy döntött, hogy kis pályamódosítással átnyergel a filmre. Már vagy féltucatnyi hollywoodi filmben szerepelt, köztük olyanokban is, mint Coppolá- tót A kívülállók, vagy a híres-hírhedt Vörös hajnal, a világhírt mégis egyetlen könnyed csapással érte el, pontosabban két bűvös szóval: Dirty Dancing... Azóta sikert sikerre halmoz, Országúti diszkó, a (szó szoros értelmében) tüneményes Ghost és a Holtpont. Egy fantasztikus sikerű tévésorozat, az Észak és Dél (hamarosan a magyar televízióban is látható) csak fokozza népszerűségét. A Puszta acélban feleségével, Lisa Niemivel látható. És várható nálunk a nyár elején a Roland Jotfé (A misszió rendezője) „vezényletével" forgatott Az öröm városa. A Calcuttában játszódó film középpontjában egy orvos áll (természetesen öt alakítja Swayze), aki körül kavarog a bűn és a szerelem, szóval az élet. És a hírek szerint máris tervbe vették a Dirty Dancing 2-t. Swayzevel? Vagy nélküle? L. G.
