Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-01-31 / 4. szám

dasárnap ♦ 3 Pénz, piac, perspektíva- A külső szemlélő joggal gondol­hatná, hogy önnek, professzor úr, minden oka megvan rá, hogy elége­dett legyen. Nekem mégis az a be­nyomásom, hogy egy ideje ez nem egészen így van. A magam feltevé­sei szerint aligha teljes a harmónia ön és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom között. Épp ezért érde­kelne, hogy a VPN szakadásakor, 1991 tavaszán, miért tartott Vladimír Meciarral?- Jó kérdés, nem mondom... Nézze, akkoriban zavart az a felis­merés, hogy a VPN kamarillapoliti- kát űz. Hiába voltam jómagam is miniszter, ha csak az úgynevezett miniszteri klubokon - tehát a moz­galom parlamenti képviselőivel tar­tott közös tanácskozásokon - jutot­tam bővebb információkhoz például arról, hogy hol tart a cseh és a szlo­vák politika egyeztetése, vagy hogy a prágai Vikárkában miről tárgyalt Fedor Gál Václav Havellal. Ezekről a dolgokról a VPN székházában bárki bármikor tájékozottabb volt, mint egy miniszter, vagy akár a kor­mány alelnöke. Nyilván ez is jócskán közrejátszott abban, hogy a VPN szakadásának ominózus pillanatá­ban én az új mozgalmat alapítókkal tartottam.- Úgy látja, hogy mostanában zökkenömentesebb a kormányzaton belüli információcsere?- Erre csupán másodkézből felel­hetek, hiszem a '92-es választások dásra, amelyekről már két-három éve is rengeteg szó esett. A tárgyila­gos szemlélőnek látnia kell, hogy kis híján megtorpant a privatizációs fo­lyamat, hogy nemigen sikerül be­csalogatni a külföldi tőkét és az úgynevezett gazdasági központok kiegyenlítő intézkedései szintén vá­ratnak magukra. Nem titkolom azt a véleményemet sem, hogy az el­nökválasztás mikéntjének lebonyolí­tása is ártott a közhangulatnak. Sze­rintem a korteskedés, a licitálás he­lyett ebben a kérdésben is inkább a konszenzust kellett volna keresni, és egy olyan jelöltet találni, aki a parlamentben képviselt pártok mindegyike számára elfogadható. A külföldi tőke, egyebek között, arra is érzékeny, hogy milyen belpolitikai klíma kíséri egy új állam első elnök- választását.- Csak nem hazabeszél most, professzor úr! Tudtommal volt egy rövid időszak, amikor önt is a lehet­séges elnökjelöltek között emle­gették...- Valóban fölvetődött a nevem; és örömmel tölt el, hogy több, a po­zsonyi parlamentben képviselt párt és mozgalom a tudtomra adta: szá­míthatnék a támogatásukra. Más lapra tartozik, hogy a DSZM csúcs­szervei másként határoztak. Ezt tényként kell elkönyvelni. Sőt! Vladi­és az ország kettéválása közötti idő­szakban én nem a szlovák, hanem a szövetségi kormányban tevékeny­kedtem. Mondhatnám úgy is, hogy több kérdésben más véleményen voltam, mint néhány lánglelkú politi­kus, így engem némi kirekesztéssel Prágába, a szövetségi kormányba küldtek. Interjú Rudolf Filkusszal-A kirekesztést említve nekem a DSZM sajtókonferenciái jutnak eszembe: az 1992 júniusát megelö- zőek éppen úgy, mint a mozgalom választási győzelme utániak. Emlék­szem, e találkozókon ön jó párszor arcát a tenyerébe ásva, már-már feszengve ült Meőiar mellett - szem­ben az újságírókkal...- Igaza van, valóban megtörtént, hogy kissé kényelmetlenül éreztem magam. Én ugyanis ellenzem a radi­kalizmust, a vitapartner lekezelését, a tévedhetetlennek hitt s azonnali végkövetkeztetéseket, a kompro­misszumnélküliséget. Vagy például azt sem kedvelem, ha valaki előre megszabja, hogy milyen legyen egy újságíró véleménye. Persze, hibát vétenie mindenkinek, így egy politi­kusnak is szabad; a kérdés csupán az, hogy hányszor történik ez és az illető hajlandó-e okulni belőle.- Kérem, ne vegye tapintatlan­ságnak ha rákérdezek: milyen az ön személyes viszonya Vladimír Meőiar- ral?- Nyílt és korrekt, még ha több kérdésben eltérő véleményen is va­gyunk. Én például - mozgalmunk eredeti programjához ragaszkodva - nem a kettéválást, hanem a két egyenjogú köztársaság egyenran­gúságon alapuló együttélését szor­galmaztam; ezen belül pedig a kö­zös hadsereget, a közös piacot, a külpolitika egyeztetését és a közös pénznemet forszíroztam. Ma viszont a vámuniót is csak féltve ejtem ki a számon, hiszen jelenleg már csu­pán a pénzünk közös, lassacskán az is inkább a nevében, semmint az értékében... Természetesen, én is igazodom a realitásokhoz, s ebben az új helyzetben én is segíteni aka­rok Szlovákiának. Az érem másik oldalát tekintve ez nem jelentheti azt, hogy közgazdászként ne hoz­zam szóba mindazokat a gondokat, amelyeket a nemzeti emancipálódás váratlanul gyors folyamata magával hozott. A kelleténél kevesebb szó esik például arról, hogy Szlovákia gazdasági fejlődésének gyakorlati kérdései szinte mellékvágányra sik­lottak. Bonyolítja a helyzetet, hogy ma is még ugyanazok az alapvető fontosságú kérdések várnak megol­mír Meőiar a Rudé právónak adott interjújában leszögezte, hogy Rudolf Filkus jelölését a későbbi fordulók­ban sem támogatná. Igaz, ő tagadta a nyilatkozatának ezt a részét, de a szóban forgó lapban mindenesetre ez jelent meg. Gondolom, kár is ezt a témát tovább bolygatni. Ennél sok­kal izgalmasabb kérdés számomra, hogy miként tekintsek a saját képvi­selői mandátumomra?! A Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaság megszűnéséről szóló 542/1992-es alkotmánytörvény 4. cikkelyének 2. bekezdése szerint ugyanis 1993. január 1-jétől Szlovákiában a tör­vényhozói hatalom az 1992-es vá­lasztásokon a Szlovák Nemzeti Ta­nácsba és a prágai Szövetségi Gyű­lésbe megválasztott képviselőket il­leti meg. Ezt az alkotmánytörvényt senki az égvilágon meg nem szün­tette, így a szövetségi parlamentbe megválasztott képviselők mandátu­mának ignorálását alkotmányelle­nesnek tartom.- Úgy tűnik, a helyzet ily módon adott: ön rövidesen nyilván Bécsbe utazik, hogy Szlovákia ausztriai nagykövete legyen.- Igen, ez látszik a legvalószí­nűbbnek. Különösen ha azt is figye­lembe veszem, hogy nemigen akad más alternatívám. És ebben a fele­más helyzetben sem szánom frázis­nak, ha azt mondom: én valóban tevékenyen szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy Szlovákia gazdasága elmozduljon a holtpontról, és e te­kintetben Ausztria tényleg fontos partnerünk lehet. Más kérdés, hogy közgazdászként talán idehaza is még hasznára lehetnék az ország­nak; arról pedig nem is beszélve, hogy mindemellett a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom Tanácsának elnöke vagyok, és erről a tisztségről sem szeretnék elhamarkodottan le­mondani.- Professzor úr, lényegében az ön dilemmáiról csevegünk, mégis újra meg újra a közgazdasági kérdé­sek kerülnek előtérbe. A nyiltszavú- ságában bízva szeretném megtuda­kolni: vajon nem tartja-e elkapkodott lépésnek a cseh-szlovák válást? Szilveszter éjjelén, amikor Pozsony főterén is találkoztunk, nekem min­denesetre eszembe jutottak azok a '92 nyarán megjelent interjúi, ame­lyekben Csehszlovákia fennmara­dása mellett kardoskodott!- A nézeteimet továbbra is fenn­tartom; de csapnivaló közgazdász lennék, ha a múlton keseregve nem a jelent nézném. Világos, hogy je­lenleg már nem a nemzeti program, az emancipálódás az elsődleges, hanem az, hogy idecsalogassuk végre a külföldi tőkét. Hogy higgadt fejjel tudatosítsuk: Csehországban 1992-ben tízszer annyi volt a külföldi beruházás volumene, mint Szlováki­ában. Itt az ideje, hogy ne csak lehe­tőséget, hanem adó- és vámked­vezményeket is kínáljunk a külföldi tőkének; hogy az itt megtermelt ja­vak gazdasági haszna ne külföldre „meneküljön“, hanem további rein- vesztíciók formájában Szlovákiában maradjon; hogy végre eluralkodjon a külföldi nyersanyag-behozatal csökkentését elfogadó szemlélet; hogy a késztermékkivitel arányban álljon az importtal; hogy végre az idegenforgalom fejlesztésének esé­lyei is terítékre kerüljenek.- Mindennek előfeltétele azonban a nyugodt politikai légkör, a kiegyen­súlyozott társadalmi klíma.- Anélkül bizony egyetlen tyúk­lépéssel sem jutunk előbbre. Talán még Csehország és Szlovákia vi­szonyában sem. A Cseh Köztársa­ság, a korábbi évtizedek során kiala­kult helyzetből adódóan, lénye­gesen jobb rajthelyzetben van a Szlovák Köztársasággal szemben. Pénzben kifejezve ez a különbség például 1992-ben akár 13 milliárd korona is lehetett Csehország javá­ra. Ennél is fontosabb tényező, hogy Csehországban sokkal hatékonyabb a munkatermelékenység. Ez a glo­bális adat egyetlen munkaerőre vo­natkoztatva 12-14 százalékos kü­lönbséget is mutat. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy Szlovákiában gyorsabban emelkedik az árszint, akkor kézenfekvő a felelet arra, hogy az ország kettéválása után, miért válik a tervezettnél jóval koráb­ban ketté a korona is.-A rossz nyelvek szerint nincs messze az az idő, amikor egy cseh korona akár három koronába is be­lekerülhet! Elképzelhetőnek tart egy ilyen előnytelen árfolyamot?- Nem, ezt valószínűtlennek tar­tom. Még akkor is, ha Szlovákia gazdasági helyzete sokkal bonyolul­tabb, mint Csehországé. Ugyanak­kor nem árt tudatosítani, hogy a má­sik véglet viszont az lenne, ha a szlovák és a cseh korona aránya huzamosabb ideig egy az egyhez maradna. Úgy tűnik, hogy a legké­zenfekvőbb megoldás a két pénz­nem közötti árfolyam lebegtetése lesz. Persze, ezt az elvet sokkal könnyebb - mondjuk - Belgium, Hollandia és Luxemburg között megvalósítani, mint a korábbi Cseh­szlovákia más-más rajthelyzetből in­duló utódállamai között.- Az elmondottakat tudatosítva nem szemfényvesztés Szlovákiát Közép-Európa Déí-Koreájaként, vagy egy második Svájcként emle­getni?- Az ilyesmi egyelőre nem több bombasztikus blöffnél. Már az is de­rék dolog lesz, ha állandósul a köz- gazdasági helyzet, ha majd csökken a munkanélküliség, lelassul az inflá­ció és lassacskán az élénkülés tar­tós jelei is észlelhetők lesznek. Dél- Korea vagy Svájc, egyelőre, nem­csak földrajzilag vannak messze tő­lünk...- Professzor úr, e sok-sok nehéz­ség tudatában, utólag sem bántja önt, hogy a DSZM egy olyan pártnak a programját segítette megvalósulni, amelyre a legutóbbi parlamenti vá­lasztásokon is csak a lakosság nyolc százaléka szavazott?- A saját véleményemet már ki­fejtettem ezzel kapcsolatban. Na­gyobb távlatokban gondolkodva pe­dig bízom az integrációban. Lehet­séges, hogy a kettéválás csak azért volt szükséges, hogy végre egyszer Szlovákia is felmérhesse az erejét. Más kérdés, hogy nem lesz-e túlsá­gosan drága a tandíj... Akárhogy is alakuljanak azonban a dolgok, szi­lárd meggyőződésem, hogy Európá­nak is, ezen belül pedig mind Cseh­országnak, mind Szlovákiának lét- fontosságú érdeke az integráció.- Kérdés, hogy a regionális együttműködésre épülő integráció vajon megvalósulhat-e majd egy olyan társadalmi légkörben, ahol - legalábbis egyelőre - szinte napi­renden van a torzsalkodás, az into­lerancia. Itt vannak például azok a gazdasági ,,érvek“, hogy a dél- szlovákiai magyarság mi jogon hal­latja a hangját, ha az itt élő embe­reknek zsíros betéteik vannak a ta­karékpénztárakban?- Ez így eleve sántít, hiszen itt is élnek bérből gazdálkodó hivatalno­kok, pedagógusok, itt is élnek kis­pénzű nyugdíjasok. Másrészt pedig nem árt tudatosítani, hogy a mező- gazdaságban sohasem napi nyolc órában mérik a munkaidőt. Az ilyen meggondolatlan kijelentések köny- nyen elvehetik a parasztság munka­kedvét, ami csak tovább bonyolítaná a mezőgazdaság amúgy sem ró­zsás helyzetét. Felelőtlen politikus, aki ilyen állítást enged ki a száján.- Egyetért velem abban, hogy Csehországban már a júniusi vá­lasztásokat követően a legkiválóbb szakemberekből igyekeztek össze­állítani a Cseh Köztársaság új kor­mányát, míg Szlovákiában a nemze­ti szemléletmód kinyilvánítása volt a miniszteri bársonyszékek meg­szerzésének egyik fő kritériuma?- Efölött valóban érdemes lenne elgondolkodni. Ha csak önnönma- gamból indulok ki, biztos vagyok benne, hogy közgazdászként sokkal hasznosíthatóbb lennék, mint diplo­matának.- A több mint fél évig tartó prágai kiküldetés után a bécsi nagykövet posztjának felajánlása nem a kire­kesztés egy újabb jele?- Ezt azért nem merném így ke­rek perec állítani; ugyanakkor tény, hogy az utóbbi hónapokban sajátos helyzet állt elő a Demokratikus Szlo­vákiáért Mozgalomban. Úgy látszik elérkezett a nemzedékváltás ideje, s ennek keretében egyre kevésbé van már szükség a mozgalom alapí­tóira. Egyre inkább azok jutnak szó­hoz és posztokhoz, akik csak ké­sőbb csatlakoztak a mozgalomhoz. Őszintén szólva, nem tudom egyér­telműen cáfolni a maga újságírói feltevését, hiszen jómagam is foglal­kozom hasonló gondolatokkal.- Manapság is van még annyira népszerű a DSZM, mint 1992 tava­szán?- Nyíltan válaszolok: nem. És a prognózisok szerint a jövőben tovább csökken majd a népszerűsé­günk. Szerintem ezért lenne célsze­rű, hogy mielőbb tisztázódjék: a DSZM mozgalom marad-e, vagy párttá alakul? Én ez utóbbit szorgal­mazom.- Kérem, ne vegye faragatlan- ságnak, de fel-felvetődik bennem a gondolat, hogy a szlovákiai pártok sorában önnek talán nem is a DSZM-ben lenne a helye...- Most mi sem lenne egyszerűbb, mint azt felelni: igaza van. A döntés azonban ennél jóval összetettebb, ezért megvárom például a mozga­lom márciusban esedékes országos közgyűlését. Ott nyilván kiderül majd: ki és milyen úton halad tovább.- Filkus úr, irtózik a nacionaliz­mustól?- A nemzeti érdekeket tisztelem, magától a nacionalizmustól viszont mindenképpen tartok. Elsősorban polgár vagyok, és az lenne a jó, ha már egy igazi demokráciában élő, szabad polgár lehetnék. Egy olyan társadalomban, ahol én is, maga is, mindenki valóban egyenrangú. Tilta­kozom mindennemű csőlátás, nem­zetiségi, felekezeti, faji beskatulyá­zás ellen. Annál inkább becsülöm viszont az ész hatalmát. Nekünk most arra van szükségünk, hogy ki­ki ne a nemzetiségi hovatartozás, hanem a tudása szerint érvénye­süljön.- Professzor úr, köszönöm a be­szélgetést! Miklósi Péter 1993. I. 31. (Fotó: archívum)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom