Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-01-10 / 1. szám
De vajon ki zörget? nézz ki fiam Sára; Valami szegény kér helyet éjszakára: Miért ne fogadnék be, ha tanyája nincsen, Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen! (Arany János: Családi kör) A klasszikus példabeszédekben az emberiességet leggyakrabban példákkal szemléltetik: - éhezőnek ételt adni, beteget meglátogatni, hajléktalannak szállást nyújtani. Szép emberi tulajdonságok. De mi történik akkor, ha valaki bekopogtat az ajtónkon, aki valóban segítségre szorul. Vajon hányán segítenénk anélkül, hogy valaminemű ellenszolgáltatást várnánk, remélnénk? Van-e még bennünk önzetlenség, segíteni- akarás, emberség, felebaráti szeretet? E kérdésekre kerestem a választ. Elhatároztam, kiutazok egy falucskába, ahol sohasem jártam, senkit nem ismerek, és megpróbálok éjszakai szállást kérni. Választásom az ötszáz lakosú Kisgyarmatra esett. Gondosan kitervelt mondókával vágtam neki a bizonytalan vállalkozásnak. Vállamon utazótáska, nyakamban fényképezőgép. Ügyeltem, hogy öltözékem, viselkedésem alapján ne tartsanak csavargónak. A szolgálati kocsi tovább robogott, s én egyedül maradtam. A falu szélén fiatalasszony kerékpárt tol. Mély lélegzetvétel után, restelkedve bár, de megszólítom. Kissé remeg a hangom, de nem baj, így legalább hitelesebb az alakításom.- ßocsänatot kérek, kérdezni szeretnék valamit. Idegen vagyok, nem ismerek itt senkit és szeretnék meghalni a faluban. Ha tudna segíteni... De fizetni nem tudok - mondom szégyenkezve. - Legfeljebb néhány családi fotóval szolgálhatom meg a szívességet.- Hááát, nem is tudom. Aligha talál ilyen családot... Pláne, ha fizetni se tud. Próbálkozzon inkább Párkányban - mondja a halszálkás mintájú kabátot viselő asszony. Látom rajta, megkönnyebbül, mikor megköszönve a tanácsot, továbbállok. Az utca üres, de egy emeletes, modem ház ajtajában idősebb asz- szony babakocsit tisztít. (Nehogy a kerekek bepiszkítsák a drága szőnyeget.) Bár a népmesék tanulságából okulva úgy határoztam, inkább a viskóban, mint a palotában próbálok szerencsét, azért itt is kísérletezem. Miért ne? A villában legalább 6—8 szoba lehet, hátha akad hely a vándor számára. Illedelmesen köszönök. Előadom, hogy Rozsnyóról jöttem, csak reggel indulhatok tovább. Nem tetszik ismerni valakit, aki jó szívvel befogadna éjszakára? - kérdem kellő alázattal.- Nem én. Tudja, manapság mindenféle ember megfordul a környéken. Idegent aligha fogadnak be. Sajnos, tanácsot se adhatok. Pár száz méterrel odébb két fejkendős néni beszélget, őket is megszólítom. Mondókámat ezúttal is a szokásos módon fejezem be: „Bárhol meghúznám magam, sajnos, fizetni nem tudok.“ A két néni nagy részvéttel hallgat, szemükben szánalom tükröződik. (Az eddigiek után ez is valami.)- Honnan jött, jóember? - tudaVendéglátóm diótörés közben kolják, majd sajnálattal közük, szívesen segítenének, de maguk is szűkösen vannak, a gyerekekkel és az unokákkal laknak. - De tudja mit, menjen a községházára, ott biztosan segítenek. Ezúttal is megköszönöm a jó tanácsot, a jóindulatot és tovább ballagok. Még utánam kiáltanak: és van mit ennie?-Köszönöm, elemózsiám van. Egy középkorú férfi az utcára néző ablakban dohányzik. Őt is megszólítom. Kurtán-furcsán útbaigazít: Itt nem adunk ki szobákat, menjen Párkányba, ott van szálloda. Julianna nénin (így szólították szomszédai) látszik, hogy szívén viseli sorsomat. Többször is elismétü, szívesen elszállásolna, hiszen bőven van hely nála, csakhogy egyedül lakik magatehetetlen fiával.- Ne haragudjék, félek. Ha lenne férfi a házban, szívesen látnám. Aztán az arra haladó szomszédoktól próbál tanácsot kérni, de mind csak a fejét rázza. Egy gépkocsi fékez a közelben. Kihasználom az alkalmat és a hátsó ülésről kiszálló hölgynek is elmondom, milyen gondban vagyok.- Mit szólna az uram, ha idegent hoznék a házba?-mondja kimérten, így a volán mögött ülő másik hölgynél már nem is próbálkozom. Egy munkaruhás, kerékpáros férfi végig sem hallgat. Az igazat megvallva, nem számítottam arra, hogy tárt karokkal fogadnak, de arra sem, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerülök. Mégis jó, hogy az utolsó pillanatban magamhoz vettem a pénztárcámat... Eredetileg ugyanis úgy terveztem, egyetlen fitying nélkül jövök, hogy valóban rá legyek utalva az idegenek segítségére, és nehogy az első kudarcok után feladjam a további próbálkozást. A nap már lenyugodott, egyre hűvösebb lett. Betérek az italboltba. A kályhában vígan pattog a tűz. Az egész helyiségben mindössze egy nyugdíjas sörözget. Rendelek két deci vörösbort és egy véradásra szólító plakát szomszédságában kortyolgatom. Közben azon tűnődöm, próbál- kozzam-e a fiatal csaposnőnél. Míg végre rászánnám magam, az ivó lassan megtelik, ezért eltekintek az újabb kísérlettől. Nehogy valaki Juhász Tibor kerekes kútja (A szerző felvételei) esetleg az alkohol hatása alatt jótékonykodjon. Sietnem kell, mert ha teljesen besötétedik, esélyeim tovább csökkennek. Dombnak felfelé kaptatok. Nem azért, hogy bemelegedjek, hanem mert hegyoldali utcában akarok szerencsét próbálni. Egy testes asz- szonyság szemetet szór a kukába. Talán ő az - reménykedem. Nem sokáig. Tőle is megtudom, amit már többször hallottam: itt nincsenek kiadó szobák. Fázósan feltűröm galléromat és elindulok a templom irányába. Ha senki sem szán meg, megpróbálkozom a plébánián. (A községházán már korábban kialudtak a fények.) Egy udvarból kutyaugatás és beszéd hallatszik. Bezörgetek a kapun.- Nincs csukva, bújjon be - hangzik a válasz. A házigazdát „kutyava- csoráztatás“ közben találom. Ismét, már ki tudja, hányadszor, eljátszom a rászorult vándor szerepét. Az idős férfi szó nélkül végighallgat (bíztató jel), aztán csak annyit mond:- Nézze, nem ismerem magát, de szívesen látom. Persze, ha nem finy- nyás, mert valami nagy kényelmet nem tudok biztosítani. A szoba is hideg, mert csak a konyhában fűtök. De ne álljunk kint, beszéljük meg a dolgot bent, a melegben.-A körülmények nem számítanak, az a lényeg, hogy tető lesz a fejem felett - mondom hálásan a kellemesen fűtött konyhában, mely magán viseli az egyedül élő férfiak minden jelét. Vendéglátóm és házigazdám, Juhász Tibor, bort tölt a poharakba. A magáéba szódavizet fröccsent.- A szívem miatt, ebben a korban már vigyázni kell - magyarázza, majd felőlem kérdez, hogy aztán saját életéről meséljen. Hirtelen homlokára üt. - Én itt csak dumálok, maga meg biztosan éhes. Mindjárt melegítem a vacsorát. Hiába ellenkezem, hogy hoztam magammal ennivalót, nem tágít. A meleg étel, az meleg étel - hangoztatja, és igaza van. Pár perc múlva már a tányéromon gőzölög a finom disznótoros, kolbászos káposzta. Nem engedi, hogy megfelezzük a vacsorát. Ahogy fogy a piros Otelló a fiaskóból, úgy lesz egyre beszédesebb a 68 éves éjjeliőr. Megtudom, hogy már ötödik éve özvegy. Nyugdíjkiegészítésként meg időtöltésből másnaponként a szövetkezet teheneit őrzi. Nem messze tőle lakik a fia és a menye, valamint két unokája. A kicsik képe ott lóg a falon.- Most már jóval nagyobbak, csaknem felnőttek. Szerencsére, még jól bírom magam, nem szorulok senki segítségére. Egyedül főzök, mosok, takarítok. A mosogatást nem szeretem, a többi házimunkával semmi bajom. Igaz, az ünneplő ingeimet a menyem vagy az unokám szokta vasalni. A szekrényen a patinás serleg régi focicsatákra emlékeztet. Vendéglátóm az ötvenes években a helyi csapat erőssége volt. Most a Fradinak és a Spartának szurkol. A falra erősített hatalmas agancsok egykori viselőit viszont nem Tibi bácsi lőtte. Ő a horgászatot imádta, és szereti még ma is. Csakhogy a Szincét, a falu mögötti patakot, mely hajdanában tele volt halakkal, szabályozták, partjait kikövezték, vizében traktorokat mosnak.-Apósom ott egyszer 42 kilós harcsát fogott. Az én legnagyobb zsákmányom - 1970-ben az Ipoly- ban fogtam - egy tízkilós harcsa volt. Az egész család jóllakott belőle. Néha-néha kijárok a Garamra, inkább csak az illúzió kedvéért. Ez a szép folyó is igen szennyezett. Beszélgetünk, közben vendéglátóm diót tör. Majd aludni térünk, a hideg szobába. A vastag paplan alatt egy villanypáma teszi kellemesebbé a fekvést. Reggel kávéivás közben felfedem kilétem. Aztán búcsút intek vendéglátómnak. Hála neki, egy kellemes élménnyel és azzal a jóleső érzéssel távozom Kisgyarmatról, hogy az önzetlenség, vendégszeretet és segíte- niakarás még nem veszett ki egészen az emberekből. Ordody Vilmos BELESODRÓDTAM, most már ez az életem Negyedik típusú beszélgetés Pusztay Sándorral, az Ufómagazin főszerkesztőjével • Az On eredeti hivatása újságíró. Hogyan csábították el az ufók?- Ot-hat éve kezdtem foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, társadalom- tudományi vonatkozásban. Az érdekelt, miért foglalkoznak az emberek az ufókkal, a megmagyarázhatatlan jelenségekkel. Aztán rájöttem, hogy azért ez sokkal komolyabb a felszínes érdeklődésnél. Eleinte a megmagyarázhatatlan jelenségek, a fényjelenségek, a gömbvillám érdekelt, de aztán kibújt belőlem az újságíró. S mivel láttam, milyen nagy rá az igény, gondoltam, érdemes lapot indítani. így jelent meg az Ufómagazin három éve, mostanáig két- havonként, de januártól már havonta. • Novemberben megjelent a szlovák nyelvű Ufomagazín, amelynek ugyancsak ön a főszerkesztője. Hogyan vezettek el önhöz a nyomok?-Tavaly nyáron keresett fel a nyitrai Alex Könyvkiadó Kft. Vladimír Botto egyik könyvem szlovák nyelvű fordítási jogát akarta megszerezni. Szóba jött a magazin, s meg kell mondjam, rendkívül szimpatikusak voltak, valami kis üzleti reményt is láttam benne - bár meg kell mondanom, ebben nem az üzlet a lényeg. Hozzá kell tennem; nem az Alex volt az egyetlen érdeklődő. Csehországból is jelentkeztek. Remélem, ott is lesz magazin. Tárgyalunk oroszországi és németországi partnerekkel. • A szlovák nyelvű magazin a magyar nyelvű fordítása lesz?- Nem. Legfeljebb a legérdekesebb magyar anyagokat veszi át. A nagyvilágban és a Szlovákiában történt eseményekről ad hírt, de a magyar nyelvűben is megjelennek majd a legérdekesebb szlovákiai anyagok. A nemzetközi adatok feldolgozásában viszont abszolút együttműködés lesz. A lapnak a fele kizárólag szlovákiai eseményekről számol be - ezért én komolyan tanulok szlovákul. • Hisz az ufókban?- Hiszek. • Látott már ufót?- Nem, de ez nem jelent semmit. Elképzelhető, hogy más naprendszerekben vannak fejlett civilizációk, akiket ugyanúgy hajt a kíváncsiság, mint a földi embert, s időnként megjelennek itt mint felderitők. De meg kell jegyezni, hogy a fizikusok és a kutatók a gömbvillámot ugyanúgy megkérdőjelezik! • Sokan mesélik, hogy láttak ufót. Mennyire hihetők ezek az állítások?- Jómagam nyolc-tíz olyan személlyel beszéltem, aki azt állította magáról, hogy negyedik típusú találkozásban volt része, tehát személyes kapcsolatba került ufonauták- kal. Magyarországon két orvos működik, aki regressziós hipnózisban kikérdezi őket. Egyikük tanulmányát nemrég olvastam; ötven személlyel beszélgetett ily módon - de ■ egy beszélgetés 10-15 vizsgálatból áll. Az ötven személy közül 6-8-ról lehet kijelenteni, hogy valóban volt ufóélménye. A többinél inkább betegségnek vagy antiszociális háttérnek tudható be... • Van tudomása olyan esetről, amikor űrlényról került másállapotba egy nő?-Találkoztam olyan férfiakkal és nőkkel, akik azt állították, hogy szexuális kapcsolatuk volt humanoidok- kal illetve ufonautákkal. Sajnálatos módon egyikük sem vállalta, hogy vizsgálatnak vesse alá magát, ezért a történetük hihetetlen. • Az ufóktól nem szabad félni, mert akkor ártanak az embernek, mondják, de az ürlények jót akarnak nekünk, meg akarnak menteni bennünket. Sőt, olyan esetekről is hallottunk, amikor rákos betegeket gyógyítottak meg.- Más betegségek gyógyításáról is tudok, ezek az esetek beletartoznak az említett ötven vizsgált személy közé. De több százan nem hajlandók alávetni magukat a vizsgálatnak. • Az ufók nem jelzik előre a látogatásukat?- Egy budapesti férfi megjósolta, hogy Magyarországtól észak-, északkeleti irányban ufóleszállások lesznek. Ezért nem is volt meglepő számunkra, amikor hírt kaptunk az oroszországi jelenségekről. Az illető kifejlesztett egy berendezést, de a működési elvét nem hajlandó elárulni, mindenki előtt titkolja. Csak egyetlenegy darab létezik belőle. Többször jelezte már, hogy két-há- rom napon belül néhányszáz kilométeres térségben ufóleszállás lesz. • ön látta a műszert?- Láttam, mindenféle kijelzők vannak rajta. • Szlovákiában várhatunk űrbéli látogatókat?- Ezt nem kérdeztem meg az illetőtől. De Szlovákiából, elsősorban a magyarlakta területekről több tucat levél érkezett hozzánk ufóészlelé- sekröl. Tehát itt is vannak megmagyarázhatatlan jelenségek, s az embereket foglalkoztatja ez a kérdés. Biztos vagyok benne, hogy most, amikor megindult a szlovák nyelvű magazin, itt is több bejelentés lesz. Mivel az embereknek lesz hol be- számolniok az élményekről. A ki- sőbbiekben olyan tanfolyamot is tervezünk, amelyeken a bejelentések adatfeldolgozási módszerét kívánjuk ismertetni. • Mivel magyarázható, hogy a tudományos világ és a magas politika elhatárolja magát ezektől a jelenségektől?- A társadalomtudósok azt mondják, amennyiben bizonyos nagyhatalmak nyilvánosan elismernék, amit tudnak, hogy valóban vannak itt idegen civilizációk, akik tőlünk függetlenül bármikor meglátogathatnak bennünket vagy akár beavatkozhatnak az életünkbe, nem tudni előre, mit váltana ki ez a közlés az átlagemberben. Vezethetne nihilizmushoz vagy a bűncselekmények rohamos növekedéséhez. • És a tudósok?- A tudományos akadémia hivatalos levelet írt a Magyar Televíziónak, hogy a Nulladik típusú találkozások népbutítás, szüntessék meg. Az ufókérdés a dimenziókat, az új fizika határait akarja szétfeszíteni, s ha ez megtörténik, akkor az akadémikusok tudása szertefoszlik. Ezért mondják, hogy ufók majd akkor lesznek, ha tudományosan bebizonyították a létezésüket. Pedig a történelemből tudjuk, hogy éppen a csillagászok közül is megégettek néhány embert, mert olyat állítottak, amit a tudomány nem tudott megmagyarázni. Nem kötelező hinni az ufókban, de hogy az űrkutatásban, parapszichológiában vannak megmagyarázhatatlan jelenségek és olyan megfigyelések, amelyekről nem tudunk mindent, az biztos. • Mit mond az egyház?- Néhány héttel ezelőtt beszélgettem az egyik esztergomi kanonokkal. Azt hittem, tiltakozni fog az ufókérdés ellen. Kiderült, hogy az egyház rendkívül bölcsen áll hozzá. A kanonok azt mondta: amennyiben az Isten úgy teremtette a világot, hogy ufók vannak, akkor ezt az átlagembernek is így kell elfogadnia. Az egyház ezért nem átkoz ki senkit. Viszont vannak kutatók, akik azt mondják: éppen az egyház tanai szerint az ember mesterséges lény, hiszen az Isten a semmiből teremtette. Sok ufókutató ez az Isten egy idegen civilizációból idejött valaki vagy valakik - akik megteremtették az emberiséget. Kopasz-Kiedrowska Csilla 8 1993.1. 10. dBUJQSBfl
