Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-30 / 21. szám
Magyar glóbusz TALLÓZÁS A MAGYARORSZÁGI SAJTÓBAN A magyarországi sajtóban nagyjából két irányt mutathatunk ki, s ez határozza meg a lapok többségének jellegét. Az első irányzat igyekszik egyszerre mutatni a politikai társadalmi élet eseményeit és hátterét: a hír és a kommentár, netán az elmélyült elemzések itt kiegészítik egymást. Másutt egyre inkább tért hódít az olcsó szenzáció, a minél lármásabb közlési forma, a féligazságok ismétlése, s így lassan az igaz hírek ugyancsak hamis megvilágításba kerülhetnek. S noha a tájékozottabb és igényesebb olvasónál ez az utóbbi kategória lassan, de biztosan hitelét veszti, a második kategória példányszámeredményei jelentősek, ugyanakkor éppen a szenzáció utáni versenyfutásban lehet a legkönnyebben veszteni, s a gyorsan megszűnő újságok is leggyakrabban itt találhatók. Mondanom sem kell, hogy tallózásaim során az első kategóriát részesítem előnyben, noha az érdekesség kedvéért - a hitelesnek látszó - véleményeket a második csoportból is igyekszem közvetíteni. •! Egy erdélyitörténelmi dráma és szerzője A Végh Antal szerkesztette hetilap hangvétele ugyancsak érdes és információi is olykor kétségeket ébresztenek az olvasóban. Viszont Zöldi László cikke egy erdélyi írói sorsról igaz és tanulságos. Az író korábban „mérnökösködött. Szabadidejében kidolgozott egy szótárfélét, románról magyarra fordította a vegyipari szakkifejezéseket. Ha valamelyik magyar munkás anyanyelvén fordulna hozzá, hát szabatos magyarsággal válaszolhasson neki. Főnökei elnézték ezt a hóbortot. A veszélyes üzemben emberek sorsa múlhat azon, hogy a munkás pontosan érti-e a mérnök utasítását. A Securitate annál kevésbé bocsátotta meg Gábor fordítói hajlamát. Magyar sovinizmust, mi több: irredentizmust gyanított benne...“ Gábor drámája: ,,A Hatodik ostrom a bukaresti nemzetiségi kiadó, a Kri- terion Forrás-sorozatában jelent meg. Eddig egyetlen romániai magyar színház se merte bemutatni. Pedig »csak« azokat a pillanatokat idézi föl 1660 nyarából, amikor Ali basa hatvanezres hadával megkezdi a vár ostromát. Másfél hónapnyi elkeseredett harc után a háromszázra fogyatkozott védősereg kitűzi a fehér zászlót. A török vezér elfogadja a megadás feltételeit, s a darab utószavából idézek: »mindenki azt vihette magával, amit akart, mindenki arra vette útját, amerre jólesett neki«. Mégis - teszi hozzá a drámaíró -, az életre ítéltek »döntő hányada, vállalva a török hódoltság minden terhét, inkább helyben maradt...« Az utolsó betűhöz három beszédes pontot illesztett Gábor. Ezért aztán nem is kérdezem tőle, mi tartja még mindig szülővárosában, amikor oly sokan elmentek már." Társadalmi Szemle Könyvajánlat A tekintélyes elméleti folyóiratból ezúttal két, feltehetően olvasóinkat is érdeklő könyvajánlást idézek. Az első Schiett István budapesti egyetemi tanár Kisebbségnézöben című művét ajánlja: ,,A Kelet- és Közép- Európában a közelmúltban bekövetkezett változások nyomán a nemzeti kérdés a térség politikai életének egyik legfontosabb problémájává vált. Magyarország ebben kétszeresen is érdekelt: területén nemzeti kisebbségek is élnek, s a szomszédos országok lakosságának számottevő része magyar nemzetiségű. A szerző a környező országok magyar kisebbségi szervezeteinek vezetőivel és a magyarországi nemzetiségek képviselőivel folytatott beszélgetések és dokumentumok segítségével arra tesz kísérletet, hogy a szokásosnál árnyaltabb képet adjon a bonyolult problémakörről.“ A másik könyv címe: Etnikumok enciklopédiája. „Ezt az egyedülálló kézikönyvet egy, az ENSZ-szel együttműködő, a kisebbségi jogok védelmére alakult nemzetközi szervezet jegyzi szerzőként. A könyv célja, hogy lexikonszerűen foglalja össze mindazt, amit a világ legkülönbözőbb kisebbségi csoportjairól tudnunk kell és szokásos, azaz nemcsak a nemzeti kisebbségekről van szó, hanem az etnikai, vallási, nyelvi, földrajzi kisebbségek minden fajtájáról. A kötet földrajzi régiókként, azon belül pedig ábécé sorrendben közli az egyes kisebbségi csoportok történetére, jelen helyzetére, szervezeteire, céljaira vonatkozó információkat, taglalja viszonyukat a befogadó »többséghez« vagy nemzethez, intézményeik valós vagy deklarált funkcióját, ismerteti az őket jogaikban ért sérelmeket. A mintegy 150 ilyen kisebbségi csoport viszonyait felölelő kézikönyv tartalmazza a velünk szomszédos országokban élő magyar kisebbségekre vonatkozó információkat is." Mi maradt érvényben? Kende Péter, akit gyakran emlegetnek Pierre Kendeként, a Párizsban élő neves magyar társadalom- tudós azt a bonyolult kérdést elemzi politikai esszéjében, hogy mi maradt érvényben az 1944 utáni négy és fél évtized társadalmi változásaiból, öt pontban összegezi vizsgálódásainak végeredményét: „1. Az első megállapítás a társadalmi egyenlőséggel kapcsolatos. Véleményem szerint az 1945-ben bekövetkezett cím- és ranghullás visszacsinálha- tatlan. A magyar társadalom megszokta, hogy elvileg esélyegyenlőség van, vagyis hogy nincsenek születési kiváltságok...“ „2. A mai magyar társadalom nem fogad el akármilyen jövedelemelosztást... Vagyis a magyar közvélemény is igényli a jövedelmi különbségek korrekcióját, a létminimum biztosítását, a legszükségesebb szociális hálók fenntartását...“ „3. Míg 1945-1956 között az állami szerepvállalás a gazdaságban természetesnek és kívánatosnak tűnt, most ugyanolyan határozott a meggyőződés, hogy a magánkezdeményezésnek kell elsőbbséget élveznie az állam gazdasági szerepével szemben... Ezekben a vonatkozásokban tehát határozottan érvénytelennek tűnik a háború utáni 45 év öröksége...“ „4. Minden jel szerint megdőlt a »haladással« kapcsolatos értékítéletek monopóliuma is... Bizonyos, hogy a magyar társadalmi és politikai elit minden csoportja, beleértve a Szocialista Párt hangadó rétegét is, sokkal hagyományosabb ítélkezési mércéhez tért vissza. Nem az számít, hogy mi a »haladó«, újító, vagy előremutató, hanem hogy a szóban forgó dolog pragmatikusan nézve javára van-e az érintett kisebb-nagyobb közösségnek, vagyis hogy al- kalmazható-e, gyakorlatilag hatékony-e...“ „5. ... Érvényben maradt - legalábbis a szalonképességre törekvő elit részéről - az etnikai diszkrimináció elutasítása, a faji uszítás elleni fellépés, a szomszéd népekkel való jó viszony szükségességének hirdetése. Nem állítom, hogy mindezek kommunista elvek, de azért azt sem lehet tagadni, hogy irányadóvá ezek az elvek a kommunista korszak idején váltak. Legalábbis szóban 1945 után váltak uralkodóvá. Minden jel szerint ezt az uralmat az 1989 utáni jogelvek is megőrzik.“ MAGYAROK VILÁGLAPJA Magyarország szegényei Andorka Rudolf a legjobb magyar statisztikusok közé tartozik. Az ő adatgazdag cikkéből idézünk olyan adatokat, amelyek részint kapcsolódnak Kende Péter fentebb idézett tanulmányának 2. pontjához. „1991 tavaszán 1,5 millió körül, 1992 májusában-júniusában pedig 2,0-2,5 millió lehetett a létminimumnál kisebb jövedelemmel rendelkezők száma. A szegénység növekedésének egyik oka az átlagos reáljövedelmeknek 1990 óta bekövetkezett közel 10 százalékos csökkenése és a jövedelem-egyenlőtlenségek bizonyos fokú növekedése. Például 1992 tavaszán a megkérdezettek 67 százalékának csökkent, 7 százalékának változatlanul maradt és 26 százalékának nőtt a reáljövedelme az egy évvel korábbihoz képest. Más szóval miközben a társadalom többsége szegényedik, egy kisebb része gazdagodik. A létminimumnál kisebb jövedelemből élőknek, vagyis a szegényeknek közel a fele gyermek. Ők a mai Magyarországon a szegénység által leginkább veszélyeztetett csoport.“ MAGYAR SAJTÓ A magyarkodásról Az ismert publicista, Faragó Vilmos Farkas Mihály rézágyúja címmel egy kis könyvet adott ki. E könyv megállapításait foglalja össze a magyar újságírószövetség lapjában Szántó András: „Már nem megy újdonságszámba: Örkény próféciája beteljesedni látszik. Lassacskán tényleg ige lesz a magyarból. Újból. Hiszen történelmünk folyamán- elég, ha csak századunkon végigtekintünk - nem is egyszer »ma- gyarkodtunk« már. Rendszerek jöttek, rendszerek mentek, de mindegyik a magyarok istenére tette le az esküt. Minél magyartalanabb volt, annál harsányabban. S többnyire nem valamilyen jól meghatározható cél érdekében, hanem valamilyen- rendszerint mondvacsinált - ellenséggel szemben volt szükség a magyarkodásra. Már ha éppen szükség volt rá. Történelmünk azt is fájdalmas tények sorával igazolja, hogy az utókor e »magyarkodás« terén is hálátlan. Nemigen akadt e századi történelmünket olyan előd, akinek (amelynek) magyarságát az utód okkal (vagy ok nélkül) ne sietett volna megkérdőjelezni. A változások szükségszerű velejárójaként ma ismét messiások járnak köztünk, valamennyien az egyedül igaznak, üdvözítőnek hirdetve önmagukat. Mindegyikük leghatékonyabbnak hitt fegyvere a »magyarság«. Az önjelölt messiások e magyarság fennen hirdetése közben harsány hangon tagadják az elődök magyarságát. Évekre, évtizedekre visszamenőleg. »Magyami« pedig minden időben divat volt, talán csak a harsányság és a nemzetiszinü pántlikák száma terén volt különbség a buzgalomban. Még a legnemzetietlenebb, legkozmopolitább Rákosi-érában is...“ E. Fehér Pál összeállítása A hegysúri turul (Putz Tibor felvétele) A turul a honfoglaló magyarok totemállata, az Árpád nemzetség állatőse. Az eredetmonda szerint a nemzetség emberi ősanyját: Emesét turul termékenyítette meg. Későbbi változat szerint Emesének álmában a turul jövendölte meg, hogy dicső királyok fognak tőle származni, és ezért adta fiának az Álmos nevet. A turul vadászsólyom madarat is jelent; a pogány fejedelmek jelvénye volt. A kereszténység felvétele után a pogány hagyományok elleni harc a turult sem tűrte meg az uralkodói jelvények között. A turulmonda csak a krónikák (elsősorban Kézai) szélesebb körű megismerése után a hun hagyományok feléledésével terjedt el, s a költők és írók alkotása révén vert gyökeret... (Új Magyar Lexikon) A közelmúltban Felsöpa- tony polgármesterétől hallottam: májusban az egykori bronz turulmadarat újraavatják a községben. Pozsonytól nem mesz- sze, a galántai járás nyugati csücskében, Hegysúron viszont már közel három évtizede büszkén őrködik a falu felett a magyarok totemmadara. Szárnyát nem tárta repülésre, s ahogy elnéztem, mintha csak megtért volna ide. Nyugodt, távolba meredő tekintete úgy tűnik, azt sugallja: itthon vagyok. A hegysúri turult persze más megközelítésekből, ellenséges alapállásból is meg lehetett volna ítélni. Veszélyesnek, lázító- nak, a Nagy Magyarországról álmodozónak is megbélyegezhették volna. Olyan sors is érhette volna, mint talapzatán a Szent István koronát: leverték, összetörték. Nem keveset bolyongtam Szlovákia magyarlakta falvaiban, városaiban, de turulemlékművel nem találkoztam. Ha voltak is, a világégés után a szlovákiai magyarokat ért kollektív bűnösség vádjának hulláma elsöpörte a vétkesnek bélyegzett szimbólumokat is. Természetes tehát, hogy felkeltette érdeklődésemet a hegysúri turulmadár története. Putz Tibor, a község szülötte, a helyi önkormányzat képviselője, a falu krónikása és népművelője egy személyben így mesélte el az Árpád-ház ósállata hegysúri történetét:- Száj- és körömfájás-járvány miatt 1964-ben lezárták Hegysúrt. Vagy negyven életerős férfi maradt a faluban két hónapig elzárva a külvilágtól. Elhatároztuk, hogy ésszerűen kihasználjuk az időt: üzletet, halottasházat, buszmegállót építettünk fel a községben. Alig győzték a falu határához fuvarozni az építőanyagot. A munka hevében egyszer aztán elhangzott a javaslat: a turult fel kellene tenni eredeti talapzatára. Ki adott volna viszont enegedélyt erre 1964-ben? Tanakodtunk, mit tegyünk. S másnap reggel fent állt talapzatán. De az, hogy kik tették oda, senki sem tudja. így történt hát, hogy a járvány okozta vesztegzár feloldása után a turulmadár éber tekintete fogadta a faluba látogatót. Nem okozott közbotrányt, nem ször- nyúlködtek miatta a községben élő szlovákok sem. Egyszerűen visszakerült helyére, s újra a község része lett. Ahogy a falu fényképes krónikája is bizonyítja, a hősök szobrát Hegysúron 1943-ban avatták fel. A háború után levetették a turulmadarat, leverték az emlékműről a magyar címert. A turul, hála egy szenckirályfai szlovák polgárnak, fennmaradt. Ő nem volt érzéketlen a szomszédos nemzet történelmi és képzőművészeti értékei iránt, elrejtette, megőrizte. A turul így került vissza a faluba.
