Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-30 / 21. szám
Pozsony IV. városkerületében gyermekhiány miatt egyre-másra szűntek meg a bölcsődék. S hogy az épületek ne álljanak üresen, nappali szanatóriumokként üzemeltek tovább, a beteg gyerekek (és szüleik) legnagyobb örömére. Alig múlt egy éve, hogy a lakótelep egyik bölcsődéje rehabilitációs központtá vált. Nem is akárhogyan!- A központ megalapításának ötletével Peter Dvorsky operaénekes jelentkezett elsőnek, s létrehozta a testi fogyatékos gyerekeket támogató Harmony Alapítványt. Talán azért gondolt a mozgásszervi betegekre, mert az egyik kislánya is sérült volt. Szerencsére és hála a szülők, a gyógytornász, illetve a gyerek kitartásának, mára rendellenessége megszűnőben van. Dvorsky úr eleinte azt akarta, hogy a Münchenben dolgozó, világszerte ismert Vojta professzor módszerével kezelnénk a mozgásszervi megbetegedésben szenvedőket, de végül is sikerült meggyőznöm arról, hogy a cél érdekében nem szabad elzárkóznunk egyetlenegy gyógymód elől sem - emlékezett a közelmúlt eseményeire dr. Ludmila Jurinová igazgatónő, majd leszögezte: - A központ nem magánintézet, ahol magánbetegeket gyógyítunk. Állami egészségügyi létesítményként működünk úgy, hogy a minisztériumi költségvetést az alapítvány pénzéből egészíthetjük ki. Persze, nem a bérekre, hanem a műszerekre, az épület karbantartására, illetve a berendezésére költünk. Mialatt megismertet a tizenhárom alkalmazott munkájával, végigvezet a célszerűen átépített, s korszerűen berendezett termeken.-1991 decemberében senki sem hitte, hogy itt valaha gyógyítani foa hideg vizű medencében. Sokan meggyőződhettek az akupunktúrás kezelés eredményességéről. Mi itt - mivel gyermekbetegeink eleve félnek a szúrástól - nem tűkkel, hanem lézerrel dolgozunk. Halk kopogás vetett véget a beszélgetésnek, új beteg érkezett. Az igazgatónő helyett Anna Boháőiková rehabilitációs nővér kísért a tornaterembe, ahol kilencéves kis betege már türelmetlenül várta. Mihelyt meglátta, arcára mosoly ült, s szeretettel ölelte át Anka nénijét. Amit ezután láttam, azt csodaként könyveltem el. A kisfiú teljesítette az utasításokat, hol jobb, hol bal felére fordult, s szótlanul tűrte, hogy ide-oda rángassák, szorítsák kezét, lábát, fejét. Húsz perc után dőlt a veríték a gyógytornásznóről és a kisfiúról is. De nincs lazítás, nincs megállás, dolgoztak tovább!- Csak így érhető el javulás, csak így válik „szófogadóvá“ a sérült kéz és a láb. És nem csupán a hét egyik napján kell mindezeket elvégezni, hanem naponta - szólt felém Bohá- ciková nővér. A kezelés végeztével a gyógytornász megdicsérte a kisfiút és az anyukát is. Útjukra csak további, a tornáztatással kapcsolatos tanácsadás után engedte őket. A távozókhoz, akik arcáról a fáradtság ellenére boldogság sugárzik, csatlakozom én is.- November óta hetente egyszer jövünk a rehabilitációs központba. Talán, ha korábban szereztünk volna tudomást a Harmony Alapítványról, erről a központról... De kár keseregni, örömmel és szívesen vállaljuk az utazással járó fáradalmakat. Ugyanis mi Nagyfödémesról érkeztünk. A fiam állapota hétről hétre javul. Kell ennél több?! Péterfi Szonya A lézer-akupunktúra nem fáj, és segít Beszélgetésünk alatt az orvosi szobába gyermeksírás zaja szűrődik. Hol halkabban, hol erőteljesebben hallottam a gyakran sikításba csapó kiabálást.- A nagyobb gyerekek, ha a testi fogyatékosságuk nem párosul szellemivel, megértik, hogy a torna közben miért nyomjuk a könyöküket, miért húzzuk hátrafelé lábukat, vál- lukat. A csecsemőnek - bár a szülőt mindenről tájékoztatjuk, s részese a tornáztatásnak - hiába magyaráznánk a miérteket... A baba, illetve A gyógyulás reményében szorítják, gátolják mozgásában (Prikler László felvételei) ?|sr: gunk. Az átépítési munkákat a szakemberek mégis időben s jól elvégezték. így tavaly március elsején már fogadhattuk az első betegeket, s azóta több mint 1500 gyermeket vizsgáltunk meg. Tornáztattunk már háromhetes csecsemőt, de tizennégy éves kamaszt is. Betegeink nemcsak ebből a városkerületböl érkeznek. A Harmony híre eljutott Szlovákia sok városába, községébe, ahol ugyancsak több beteg szórni kezelésre. Gyakran telefonálnak, s jönnek személyesen. Nem utasítunk vissza senkit. A lehetséges „baj“ első tüneteit többnyire a szülő, az anya észleli. Ö figyelmezteti a gyermekorvost, hogy a baba nem emeli fejét, nem fordul meg, ökölbe szorított kézzel, mereven kinyújtott lábbal fekszik. S minduntalan riadozik, apró teste meg-megrándul... A lelkiismeretes orvos neurológussal és ortopédus- sal vizsgáltatja meg a kis beteget, míg a kevésbé odafigyelő néha kéz- legyintéssel intézi el az ügyet. Az igazgató-orvosnő regényeket tudna mesélni a későn érkezők kálváriájáról. Éppen ezért, első találkozásakor a kis beteggel nem a kolléga ajánlását olvassa, hanem az anyától kérdezi, mi az, ami nem tetszik neki. Csak ezután veti alapos vizsgálat alá, s közli a gyakran nem szívderítő diagnózist. a kisgyermek csak azt érzi, hogy korlátozzuk mozgásában és kellemetlen testhelyzetben tartjuk. A sírás nem lágyíthatja meg szívünket, nem lehetünk részvéttel iránta, nem enyhülhet a nyomás, mert kárát látná. S mivel a nap folyamán a gyakorlatokat - odahaza már - többször is el kell végezni, a szülőnek is keménynek kell maradnia. Tudok olyan anyákról, akik együtt sírnak gyermekükkel, de a nap folyamán többször becsületesen megmozgatják a beteg testrészeket. Csak úgy mellesleg megjegyzi, hogy a központban dolgozók azt szeretnék, ha a gyermek rehabilitációjában mindkét szülő részt venne. Mert a rendszeres tornáztatás testileg, lelkileg megterhelő, s a nagyobb gyerekek esetében égy-egy gyakorlatnál szükség van mindkét felnőttre. Főleg akkor, ha nem csupán testi, de szellemi fogyatékos is a beteg. Az orvosnő lelkesen beszélt arról, hogy az alapítványra befutott összegből rehabilitációs asztalokkal látták el a gyógytornászok rendelőit - kímélendő az ö gerincüket -, különböző segédeszközökkel szerelték fel a tornatermeket, a testépítő szalont, működik a szauna és a medence, de ami a legfontosabb, korszerű műszerek segítik munkájukat.- A vízkúrák köztudottan jót tesznek a kicsiknek, szeretik a szaunázást, s szívesen mártóznak meg Dr. Ludmila Jurinová igazgatónő: Nem magánintézmény- Sok kolléga azonnal kimondja, hogy a nehézségeket gyermekagy- bénulás okozza. Mi itt - Vojta professzor szakkifejezéseit átvéve - inkább központi egyensúlyzavarról beszélünk, s intenzív kezelést alkalmazunk. A kezelés lényege bizonyos testrészek célzott tornáztatása, akár egy órán keresztül is. Eleinte a szülő naponta hozza gyermekét a központba, ahol az anyát a rehabilitációs nővérek megtanítják az egyes fogásokra. Valamennyien tudjuk, s hangsúlyozzuk is, hogy a rehabilitáció eredménye attól függ, miként és hogyan sikerül rábírni a szülőt arra, hogy ö legyen gyermeke gyógytornásza. A Harmony rehabilitációs központban gyógyulást, illetve enyhülést keresnek a különböző okok miatt (baleset, veleszületett rendellenesség) megbénult gyerekek, de kezelik az arcideggyulladás, illetve ortopédiai rendellenesség következtében sérülteket is. Bölcsődéből rehabilitációs központ Az embernek minden korban van félnivalója. Háborúk, gazdasági válságok, politikai (és nemzetiségi) üldöztetések zavarták a nyugalmat, kitelepítés, államosítás, beszolgáltatás, pénzbeváltás... mindig akadt valami, ami álmatlan éjszakákat okozott. A legújabb rém a munkanélküliség. Erre bizony a mámoros novemberi ködökben senki sem gondolt. Nem egyszerű félelem ez!? Az állás- vesztés az életszínvonal csökkenésével jár, felborul az amúgy is ingadozó családi költségvetés, bizonytalanná válik a szociális biztonság, a szerény fényűzésről is le kell mondani. Azt hittük balgán, a rendszerváltás után mindenki boldog, elégedett meg egészséges lesz... Hogyan hat a munkanélküliség a társadalomra? Rosszul. A munka- nélküliek számával egyenes arányban emelkedik az alkoholisták, kábítószeresek, bűnözők és öngyilkosok száma. Mind több a lelki sérült. Az ember normális körülmények között bírja a megterhelést, de a munkahely elvesztése kiváltotta stressz csökkenti az ellenálló képességet, fogékonyabb a betegségek iránt - különösen, ha a munka- nélküliség hosszabb ideig tart. Angliában és az USA-ban a nyolcvanas években végzett felmérések szerint azok körében, akik több mint öt hónapig tengődnek munka nélkül, nőtt a pszichoszomatikus megbetegedések száma. A negyvenöt évnél fiatalabbak nehezebben viselik el az állásuk elvesztését, mint a nyugdíj előtt állók. Azok is depresszióssá válnak, akik hónapokig bizonytalanságban él- hek, rettegve az elbocsátástól. Ugyanez vonatkozik a fiatalokra, akik diplomával a zsebükben nem tudnak elhelyezkedni. Évekkel ezelőtt még a munkanélküliségtől vártuk a megoldást. Minden másképp lesz, ha majd az emberek megtanulják becsülni a munkát. Nemrég akadt a kezembe a rövid életű Verejnost' egyik száma. Pontosan három éve vetette papírra a cikkíró a ma már ábrándnak tűnő sorokat: „...a régi struktúrák mind nagyobb nyomást fejtenek ki, hogy meggyőzzék a közvéleményt, Szlovákiában munkanélküliség lesz, hogy a munkások koldusjegyekért fognak sorakozni, a szaktudás feleslegessé válik. A munkanélküliség múködőképtelen gazdasági rendszer kísérőjelensége, egyenlőtlenség jön létre a munkaerőpiacon, az áru és a tőke között, függetlenül attól, kapitalista vagy szocialista társadalmi rendszerről can-e szó. A fejlett kapitalista országokban a piaci egyensúly az utóbbi évtizedekben megakadályozta a munka- nélküliség kialakulását.“ A cikk a hazai helyzet alakulását is taglalja: „Olyan üzemek alkalmazottainak elbocsátásáról van szó, amelyeknek műszaki színvonala annyira alacsony, hogy fel kell számolni. Ha ezeknek az üzemeknek az összes alkalmazottját elbocsátanák, a Szlovák Köztársaságban 35 ezer személyről lenne szó, tehát az alkalmazottak 4,4 százalékáról...“ A cikkíró jókorát tévedett. Március végén Szlovákiában már több mint 306 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, és ez a szám csak emelkedni fog. Mostanában, ha ismerősök találkoznak, nem azt kérdezik, hogy vagy? hanem azt: dolgozol még? Húsvéthétfőn egy Érsekújvári já- rásbeli nagyközségben egy negyvenes férfi agyonlőtte magát. Az ok: elbocsátották. Három gyereket hagyottá feleségére... (kopasz) Dolgozol még? hihmh
