Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-16 / 19. szám
9 S A llok, pontosabban állunk Z1 a boltokban kígyózó sorok■L JL ban. Nagyed kiló sonkaszalámiért, utána a sajtosnál, vaskereskedésben, a drogériában, a játéküzletben, egyszóval szinte mindenütt. E sorok a pénztáraknál a leghosszabbak, itt már az indulatok is jobban feltörnek és maguk a pénztárosok is idegesebbek. Türelmetlenek, ha valaki akkor veszi elő a pénzt, amikor már beütötték az árakat; esetleg sértett nagyasszonyként néznek arra, aki megpróbál eligazodni a pénztári cetlin. Igaz, nem erről akarok most firkál- gatni, hanem arról, hogy miközben hosszúak a sorok, az embernek bőven akad ideje gondolkodni, vagy éppenséggel szemlélődni is. Ilyenkor könnyű észrevenni, hogy az eladólányok (mind a magánkereskedőnél, mind az állami boltban) unottan fecserésznek. Épp arról, hogy egyikük sem ezt a szakmát szerette volna választani, hanem ki-ki fodrásznak, kozmetikusnak készült, ám a helyhiány meg a protekció... Állok, pontosabban állunk a boltokban kígyózó sorokban, és nekem eszembe jut ismerősöm készülőben levő családi háza, ahol a magáncégként működő építkezési vállalat „szakijának“ jóvoltából az ajtók egyike úgy áll Készül a mézes, diós, karamelles kalács Méry Gábor felvétele szerboltot, de az árubeszerzés és a kiszolgálás nívója helyett inkább csak az árak megszabásához ért. E szakmaváltó „népvándorlás“ láttán nekem mindig a saját gyermekkorom jut eszembe, amikor még élt- pontosabban: még élni hagyták- a negyvenes évek magánkereskedőinek utolsó nemzedékét. Nagyanyámmal és az édesanyámmal számtalanszor megfordultam például Maiina úrnál, A Hentesnél; Wawra bácsinál, A Trafikosnál; Terka néninél, A Fűszeresnél; Vajlik bácsinál, A Cipésznél. Őhozzá, az ő bőr- és csirizillatú műhelyéhez külön emlék is fűz. Vagy ötévesen egyszer meg találtam kérdezni tőle: „Tessék mondani, jól tetszik keresni ezzel?“ Egy pillanatra megállt kezében a suszterkalapács: „Álljon meg a menet, fiacskám! Először jön az, hogy megcsinálni, hogy abban semmi rekla- málnivalót ne találhasson senki. Aztán majd szóba kerülhet a pénz!“ - mondta Vajlik bácsi, az okos szavú cipész. E történet, sajnos, majdhogynem népmeséi. Pedig erről volna szó. Miklósi Péter a helyén, mintha földrengés billentette volna meg... Eszembe jut a nálunk járt - és mint bevallotta: eredetileg gépészmérnöki oklevelet szerzett - gázszerelő, aki egy óvatlan pillanatban bizony beleejtette a franciakulcsot a mosdókagylóba. A hirtelen koppanás nyomán jókora repedés futott végig a porcelánon, a „mester“ bambán vigyorgott; igyekezne elsajátítani - őt inkább csak a mielőbbi meggazdagodás szándéka vezérli. Sietek leszögezni, egy pillanatig sem vagyok a vállalkozási szabadság ellenzője; pusztán arra figyeltem föl, hogy az utóbbi két-három esztendőben mintha egy hatalmas népi körtánc részesei, nézői lennénk, amelyben szinte minDr. Boltos ám önmagától még csak kísérletet sem tett, hogy a kárpótlást szóba hozza... Nézem az unottan fecserésző eladólányokat, és eszembe jut az a pedagógus, aki ma egy fizetésképtelen textilforgalmi vállalat élén áll; a könyvelő, aki magánkereskedők adóügyeinek okos vezetésével zsebpénznyi fizetésének többszörösét keresi meg; vagy az a férfi, aki az elektromémökítitulussal most büfét nyitott a házunk földszintjén, s ahelyett, hogy elsősorban újonnan választott szakmájának, magyarán: a boltosbecsületnek igazi fortélyait denki lépett egyet: a másik helyére. Csakhogy ez korántsem olyan szórakoztató, mint a folklórban. Sőt! A szolgáltatásokban és a kereskedelemben ez kifejezetten bosszantó is lehet. Ha kiderül, hogy a korábban kiváló tehetségű építészmérnök, aki most vendégfogadót nyitott, inkább csak ahhoz ért, hogyan kell még a dátumot is hozzáadni az amúgy is borsos számlához, semmint a házias vendéglátás titkaihoz; vagy ha a bölcsészdoktor nyit élelmiIRÁNY A VILÁG Játék, amelyben ötször nyerhet Az ALEX TOUR és a VASÁRNAP négyhetes versenye {a 23. oldalon) '
