Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-02 / 17. szám
nappal Dobsa se után a csaf gyűlt a Ma- Mama vala- ár, egyenes há- zony volt, az mint egy gyer- má konyul az t azonban nem ekei. Béla, az lutáni gyorssal posvárra, megég, hogy a Mairtja magát, ünneplő ruhája küvöjén viselt, iatalabb a test- a ruhában úgy »y az esküvői sit fáradtan, de zért is határoz- tozza a maga nnek a testvé- amának, hogy a tovább Em- ott kellett vol- t vigye a köny- Mamának is ad egyedül... 1 felfordulást, >e a holmiját t, rojtos szélű, l gyerekkel se nap is látja, sak úgy a csúza a mackót, lozni tőle... Itt jó kisgyerek, lég korai erről fűinek ekkora áratlanul Irén, nylánya, s te- zobát. anul fordultak ? Feri ijedten lyan nagy ez s megfogta az n a tenyerébe óv - mondta, óvban ő alud- ;yereket nem ... - mondja mpóval, mint te volna. Már ;y az apja ha- lyjával, s most i belőle, hogy ;hették, nem ébe. dúlok - jelenemé az ajtóra názolt bamá- fa erezetét, idom, Mama, isvárra - koc- sebkendőjébe kert van, jó ígult hangon. - emelte fel megbeszélte amát maguk- artásban, hisz runka nélkül, yedül: gyere- ázlalni... No gy kis zöldsé- (Rni. Hiába, - mondta, és :tett. Dobsáné legyintett. Feri nem tudta, az öreg lábnak szólt-e ez a legyintés vagy a Kaposvárra költözésnek. Mi lesz velem, gondolta szűkölő torokkal.- Na, Feri, na... - bökte meg a könyökét Irén, s gondolatban elhelyezte a bútorait. Az alkóv elé függönyt húz, s a szobát is kettéosztja. Egyik lesz a műhely, oda állítja a varrógépét, a nagytükröt, a másikba a kombinált szoba kerül. Mamáék ágyát már lent látta a lépcsőházban, ahogy épp targoncára rakják, az ágy- támlát díszitő golyók elgurulnak, mint mindig, ha elmozdítják az ágyakat.- Nem akar egy Szevenallettát? Palotai Boris- kérdezte aggódva az anyjától, mert attól félt, hogy Mama nyomon követi gondolatait, s felizgatja magát.- Semmit se akarok — mondta csöndesen Dobsáné, zsebkendőjét gyűrögetve.- Mama... én eddig nem szóltam... - Feri közelebb húzta a székét. - Minek háborgattam volna? Mindenkinek megvan a maga baja.- Hát igen - sóhajtotta szórakozottan Béla.- Emmuska meg én úgy élünk...- Feri olyan messziről hallotta a hangját, hogy az volt az érzése, tölcsért kell formálnia a tenyeréből, hogy jobban hallja. - Sehogy se élünk ... ez nem házasság.- Kár ezzel most izgatni a Mamát- mondta Irén, s szemében kíváncsiság villant. - Mit tud Mama csinálni?- Mohón fürkészte Feri arcát. Mi történhetett közöttük... Azt hitte az ember, örökké nyalják-falják egymást.- Ez nem házasság — ismételte konokul Feri. - Emmuskáról azt mondják a kollégái, hogy mindenkivel barátságos, mindig jókedvű. Én- velem olyan... észre se vesz... mintha nem is léteznék. Jóska, a kőműves, aki idáig meg sem szólalt, csak ült az apja süppedt székében, keresztbe csapta a két kezét a mellén. - S te tűröd?! Miért nem billented tunikán?- övé a lakás! Én hurcolkodtam hozzájuk! — tört ki Feriből, s megijedt, hogy már itt tart, hogy mégis kimondta!- Azt sem tudták, hová tegyenek- folytatta rekedten. - „így Ferikém, úgy, Ferikém...“ Most meg...- A levegőbe csapott, orrába szívta könnyét.- Én megmondtam... Hatnapos ismeretség után nem való megházasodni - jegyezte meg Irén, akit csak több éves huzavona után vett el a férje, a sánta szabó.- Nyolc nap - helyesbített Feri.- De micsoda nyolc nap! - tette hozzá, s oldalra hajtotta a fejét, mintha valami alig hallható hangra figyelne.- Mit számít egy nyaralási ismeretség - Béla az ajkával cuppogott.- Amikor én öt évvel ezelőtt Hajdúszoboszlón voltam beutalva...- Az más! - vágott a szavába Feri.- Ez szerelem volt.- Szerelem - dünnyögte a Mama, akiről teljesen megfeledkeztek. Feri ugyan még fogta a kezét, de már csak úgy, mintha egy tárgyat tartana a tenyerében.- Szerelem! - mondta haragosan Jóska.- Nyári nyalakodás! Irén szeretett volna visszakanyarodni a lakáscserére, az is eszébe jutott, hogy a műhelyt megoszthatná Bartánéval, aki sálakat, zsebkendőket fest, rögtön megtérül a házbér, bővül az ismeretségi köre... De hát Feri csak a magáét hajtogatja... Most látja, hogy megnyúlt a képe, behorpadt... Mégiscsak rendbe kéne hozni a dolgát. - Nyögd már ki, mi a baj! - szólt rá türelmetlenül.- Levegő vagyok neki! Hazajön a minisztériumból... értem én... osztályvezető-helyettes... megszokta, hogy körülugrálják. A telefont is más veszi fel helyette. Ö meg csak akkor beszél... Feri zsebkendővel tapogatta a homlokát. - Hazajön, le sem ül velem az asztalhoz, nem éhes, dolga van! Az anyja már ugrik, feketét főz neki. Én meg csak rágom az ételt, azt se tudom, mit eszek. Szívtelenül főz az öregasszony, minden száraz, kemény. Elém sem adják az ételt, magam melegítem. Mama döbbenten néz Ferire. Ezért kuporgatott, ezért taníttatta? Hét gyereket nevelt, hármat eltemetett, a két keze sohasem állt meg a munkában, mégis leste, gusztussal eszik-e a férje, a jó falatokat a tányérjára rakta. Hogy mondta Feri? Szívtelenül főznek. A torka megtelt keserűséggel. Csak kerüljön szeme elé az a nyavalyás... az az Emmuska! Irén homályosan érezte, hogy amit Feri elmakogott, rosszabb, mintha verekedne az asszonnyal... Feri volt a kedvenc, legtöbbre tartották a családban, még hegedülni is tanult... Érdemes volt!- Holnap sütök neked egy kacsát - mondta. — A zsírját kiolvasztom, üvegbe öntöm, azt is elviszem.- Az eszedet süsd meg! - Jóska felállt, talpa alatt megreccsent a padló. — Azt hiszed, püspökfalatra vágyik?!- Mit kiabálsz? Mintha én nem tudnám, mi kell neki! Mondjam azt, hogy hagyja ott az asszonyt, vegye hátára a gyereket...- Csak mondd, ha magától nem jön rá! Csak mondjad! - Megmarkolta Feri vállát: - Neked beszélek! Mire vársz! - Az arcába dörgött, felesége fékező, könyörgő pillantására még jobban kieresztette a hangját. - Szét kell csapni köztük! Levegő vagyok neked? Durr! Itthonra egy jó szavad se marad? Arra nem futja a keretből? Durr, durr!-Durr... - mondta halkan Feri. - Az anyósom rögtön kapna rajta. Ha nem tetszik, csak menjek! Mit feleljek erre? Egy konyha melletti lyukért négyszáz forintot is elkérnek. Elhallgatott. Erre már meg kéne szólalnia Mamának. „Már mért mennél te albérletbe, fiam... Hisz itt vagyok én! A gyereket is idehozhatod...“ De Mama nem szól. Mintha nem is hallaná. Pedig hát hely van bőven. Azelőtt hogy laktak? Még az ágyat is megosztották. Egyik lábtól, másik fejtől aludt.- Ha volna hol meghúzni magamat ... de hát nincsen... Nyelni kell... - mondta fojtottan. - Úgy tenni, mintha nem venném észre, hogy Emmuska... Jóska az asztalra ütött: - De a keserves Úristenedet! Nincs Pesten egy szoba, ahol ellakhatnál? Hát ha a kapu alatt hálnék... akkor se... érted? Akkor se...- Ne ártogasd magad a mások dolgába - ráncigálta a karját a felesége. - Hányszor kértelek... Ő tudja... Mit kell tenéked... Jóska leseperte az asszony kezét. — Még az hiányzik, hogy dirigálj nekem! - Elfutotta a harag. - Inkább azzal törődnél... olyan ingben járok ... amíg anyám mosott rám...- Hazajövök Mamához - vágta ki olyan hirtelen Feri, hogy maga is meghökkent. Ilyen egyszerű az egész? Reggel óta forgatta a fejében, gyúrta a szájában, minden szót körültapogatott, odébbtolt, visszahúzott, most egyszerre kint van. - Hazajövök, aztán majd meglátjuk... — tette hozzá, mert az anyja csak hallgatott, pillátlan szeme félig lecsukódott, mintha bóbiskolna. Irén meg egészen vörös lett, a gyászruhája kivágásából vörösen duzzadt ki a nyaka.- Ki mászik fel nekem a negyedik emeletre? — csapott fel a hangja. — A lift hol jár, hol nem jár. Nem tudok olyan olcsón varrni, hogy felkutyagoljanak! - hadarta indulatosan. - Nekem életkérdés, hogy Mama... igenis... Mamának meg mindegy ... egyszer jár le naponta. — Ez már mégiscsak sok! — horkant fel Béla. - Mama hozzánk jön Kaposvárra. Szépen becsomagol, érti, Mamuskám? Hét végén lebetegszik Ilus... Most már mind egyszerre beszéltek, egymás szavába vágva, úgy tépve le magukról gyöngédségüket, mint lángot fogott ruhát. Mama riadtan rázogatta a fejét. Mióta eltemette a férjét, egyre erősebben kívánta, hogy végre kipihenje magát. Nem úgy, hogy ledől néhány órára, és álmában is figyel... De úgy sem, hogy elnyúlik a fáradtságtól, belezuhan az álomba. Reggel meg fejbe vágja a sok gond! Hangok csapnak össze felette, összekoccannak, egy-egy élesebb hang a levegőbe karcol. Már emelkedne, intene, szólna, s csak ül a székhez tapadva. Az a hajnal jut eszébe, amikor betelepedtek ebbe a lakásba, amely csupa rom meg szemét volt, s ö azon kapta magát rajta, hogy miközben vederszámra hordja a törmeléket, bútorroncsokat - énekelget... Sohasem énekelt, csak azon a koromsza- gú hajnalon. Kieresztette a hangját, ide-oda kanyargón vele, hajlította, csitította. A férje rábámult. „A kezed járjon, ne a szád!“ Mi fogunk lakni benne, akarta mondani, de csak gyűltek a hangok a torkában, vékonyan, vastagon, hullámosán jöttek kifelé, a szemétkupacba cseppentek, az összedőlt gerendák közé, s ahogy igazgatták a téglákat, egyiket a másikhoz, azokba repültek.- Szégyen ez! Szégyen, gyalázat! Mind a Mamát nyaggatjátok?! — hallotta messziről Jóska hangját, valaki felelt rá, tán Feri, s a szíve nehéz lett egy pillanatra, hogy lám, szegény gyerekek... Aztán megint visszabújt az emlékei közé, ahová már csak úgy szűrődött be a hangjuk, mint bezárt ajtón át az eső zaja... Mindegyik a saját lábán áll, gondolta megnyugodva, elkezdhetem a pihenést... Mennyit küszködött, ravaszkodott, hányszor rászedte a férjét, hogy a két fiút kitaníttathassa... Végre megvan ez is... Megérte. Az elmúlt esztendőkben, amíg a férje az ágyat nyomta, gyakran gondolt rá, mi lesz, ha egyedül marad... Eleinte restellte magát, hogy fájdalom helyett valami könnyű zsi- bongást érzett, mint amikor hosszas gyaloglás után végre leül... De hát ki tehet róla, hogy egyre jöttek a gondolatok, nem ö parancsolt nekik, úgy jöttek, mint az álom, meglepték, itt voltak... Ferivel kivillamoskázna a Hűvösvölgybe. A fűbe telepednének, nap sütné a fájó vállát, levelet tépne a bokrokról, azzal legyezgetné magát. Perecet ropogtatna, habár nem szereti a perecet. De ha már kirándul, ha Feri kínálgatja... Tovább pöccentene egy elgurult labdát... J? Qfama Feri betakargatná a térdét: „Nincs még hűvös, Mama? Igazán nem fázik?“ Szódavizet hozná neki a vendéglőből, s úgy bánna vele, mint valami gyerekkel. Ó meg azt mondaná: eredj már, te!... Aztán ráhagyná: ha jólesik neki... De hátha a gyerekei épp akkor találnák keresni, azt hinnék, a temetőbe ment. Ó meg bevallaná, a Hűvösvölgyben volt. - A Hűvösvölgyben? - Irén sehogy se értené, mit keresett a Hűvösvölgyben. - Képzeld, Mama egy közönséges hétköznapon kirándult, egy keddi napon! újságolná Jóskának, s Kaposvárra is megírná.- Mama nálunk marad! - Most a Bála hangját hallja, asztmásán szedi a levegőt, mint mindig, ha felizgatja magát, — nálunk marad, punktum! Te persze, nem bánod, ha mi megszakadunk a munkában! - Csak azt nézed... - Az ajtó nagyot dörren, a falról lehull egy darab vakolat, fehéren szitál a padlóra. Mégis kimegyek Ferivel, határozta el. Talán már holnap. Felsúrolom az ágy helyét, s ha készen leszek, hívom Ferit. Szegény megboldolgult csak ígérte, hogy egyszer vasárnap... Aztán átaludta a délutánt, vagy egyedül ballagott el, rumszaga volt, amikor megjött ... Holnap ilyenkor a gyepen üldögélek. — Emlékszel, milyen volt ez a lakás? — kérdi Feritől. - Bokáig értek a falak... Ha nem az én drága jó uram... Feri bólogat, nápolyival kínálja. Nem kell hazasietni, százfelé szakadni. Késő délután, amikor már kászálódnak, dünnyögve csúszik ki belőle az a dal... Elkap egy hangot, úgy pöccenti tovább, mint a gyerekek labdáját. A Mama ráncoktól összekarmolt arcán mintha mosoly bujkálna.- Már sírni se hagyjátok a mamát? — Jóska akkorát kiált, hogy egyszerre csend támad körülötte. A Mama felriad, még ott van az arcán az a könnyűség, a Hűvösvölgy nyugalma, a pihenés ígérete. Persze, sími... sírni kéne... gondolja ijedten, s zsebkendőt kotor ki a zsebéből. egyszerre minden olyan gyámoltan, olyan kicsi lesz körülötte: a gyerekek arca, soványka hátuk, mely kiugrik a kinyúlt trikóból, hangjuk, mellyel egyre hívják: - Mama, vegye ki a szálkát az ujjamból! - Mama, a hokedlin írjam a leckém?! - Mama, meg ne mondja apának! - Mama, csak egy hatost adjon... Mama, mikor vesz már körzőt? S újra és újra: Mama! Feláll a székről... Hiszen még mindig szükségük van rám: Mama... Mama... Ráér pihenni... Szeme az ágyak beenyvezett fagolyóira téved, melyeken egy csöpp megdermedt enyv ottmaradt, mint valami megfagyott könnycsepp... * egyhajtásra hörpintette ki az italt. Lili kigombolta pongyoláját és meztelen mellét simogatta. A hústorony mereven a kártyalapok fölé horgasztotta tekintetét. Nézd, szégyellj magát, kuncogott Lili, a féljem szégyellj magát, mindjárt begurulok. Ami azt illeti, én se szeretem, ha nyilvánosan mutogatod magad, jegyezte meg Róbert. Nyilvánosan? Ez pompás! Ügy gondolod, előtted és a féljem előtt. Pedig még a bugyimat se húztam le. Akarjátok, hogy lehúzzam? Ne húzd le! Mindnyájan az ajtó felé néztek. Egy gömböc lány kinyújtott nyelvvel állt a küszöbön, arca szétmázolt csokoládétól feketéllett. Snipszi, mit keresel itt? szólt rá Lili. Unatkozom. És Róza? Róza elment. De te már nagy kislány vagy, egyedül is tudsz játszani, morogta a hústorony. Nem tudok egyedül játszani, tudod mi vagy te? Horkoló elefánt. És te? Róbert felé hadonászott. Egy éjjeliedény. És te meztelen piszkafa. És te mi \íagy? Én hegy. Igen, hegy. Tele földdel és kövekkel. Eldőlök és rátok omlok. Előredőlt és a szőnyegre hasalt. Most alattam vagytok és megfulladtok. Az asszony fölráncigálta a szőnyegről, a másik szobába cipelte és bezárta mögötte az ajtót. így ni! Most legalább mi is zavartalanul hancúrozhatunk. Mit játszunk? kérdezte Róbert. Mit is? Lili gondterhelten ingatta fejét. Volna számotokra egy pompás játék, de először nyakaljuk be az üveget. Ittak, Snipszi ököllel verte az ajtót és fenyegetőzve ordítozott. Amikor a szalonban elfogyott a nappal, Lili felgyújtotta a csillárt. Iszunk és hallgatunk, hülyék vagyunk, tette hozzá. Hallgatunk, mint Münchausen kürtje, amelybe belefagytak a hangok, dörmögte a hústorony. Már megint olvastál valamit. Igen, ez már megint olvasott valamit. Tegnap a lexikont lapozgatta, fogadjunk, Róbert, hogy felmondja a leckét. Na, mit akarsz elmagyarázni dtága, okos uracskám, a te buta, tanulatlan feleségednek? Semmit se akarok elmagyarázni, az a bizonyos Münchausen kürtje... Fogd be a szád! Mit játszunk? kérdezte Róbert. Tudod mit, lődd le! Már eleget élt. Nem gondolod, hogy már eleget élt? Ki nem állhatom, amikor fel akarja mondani a lexikont. Na mit bámulsz rám ilyen mulyán? Fogd meg a revolvert és durrants bele ebbe a zsírpacniba! Csak arra vigyázz, eltaláljad, mert csak egy golyó van a revolverben. Utálom az idétlen tréfáidat, a hústorony alatt megreccsent a szék. Utálod? Lili összehúzta száját. Pedig nem is tréfálok. Fölkapta a revolvert, férjére célzott. Három dörrenés hangzott gyors egymásutánban. A hústorony a kártyákra zuhant. Róbert fölpattant a karosszékből és a kijárati ajtó felé rohant. Lili elébe állt, kezében még mindig a revolvert tartotta. Most mi lesz? Róbert fogai összeverődtek. Snipszi újult erővel dörömbölt az ajtón. Most visszaülsz a helyedre, mondta Lili. Azt mondtad, csak egy golyó van benne. Lehet, hogy azt mondtam, tévedtem. Üzemhiba, azt hittem, vaktöltények. Ezzel fogsz védekezni? Lili hátravetette fejét, nyakán kidagadtak az erek. Hagyd abba ezt az idióta fogvacogtatást. Dehát miért?... Azonnal ülj le! Róbert reszketve elhelyezkedett a karosszékben. Szeretlek, suttogta Lili teljesen elváltozott hangon és szájoncsókolta Róbertét. Ez a szörnyeteg közöttünk állt és... És semmi se fog kiderülni. Bízd rám. Mindent átgondoltam. Senki sincs itthon. Rózának kimenője van. Mindjárt behívom Snipszit és rábeszélem, vállalja el a ku- tyakomédiát. Azt akarod, hogy Snipszi?... Snipszi kiskorú, a többit az ügyvéd elintézi. És ha Snipszi egyszerűen megtagadja? Efelől ne aggódj. Más aggaszt engem. Az, hogy ilyen gyáva vagy. Utálom a gyáva férfiakat. Legalább egyszer bizonyítsd be, hogy nem félsz. Ha bebizonyítod, minden a tied lesz, minden, amit a szörnyeteg összeharácsolt. Hívjam be Snipszit? Róbert vizenyős szemekkel, ittasan bámult Lilire. Mindjárt behívhatod, de először tartsd a halántékodhoz ezt a revolvert és húzd meg a ravaszt. Megőrültél? A tár üres. Esküszöl? A gyerekem életére esküszöm. Ezekután gondolom, ennyit elvárhatok tőled. Na mi lesz? Aztán behívhatod Snipszit. Róbert kezébe vette a revolvert, mosolyogni próbált. Gyerünk, vezényelt Lili. Üres, makogta Róbert és meghúzta a ravaszt. A dörrenésre szája tátva maradt. Olyan mozdulatott tett mintha fel akarna ugrani, aztán hirtelen elóreroskadt és végigvágódott a szőnyegen. Lili kinyitotta az ajtót, Snipszi trappolva a szalonba ügetett. Lili az ablakhoz vonta. Snipszi! Apa és Róbert bácsi alszanak. Berúgtak? Lehet, hogy berúgtak. És mitől olyan véresek? Leöntöt- ték egymást paradicsomlével. Milyen paradicsomlével? Az mindegy. Most felhívom Vilma nénit és a rendőrséget. Ha idejönnek, téged is megkérdeznek, mi történt. Akkor te azt mondod, láttad, hogy apu széthúzta a pongyolámat. Azt te húztad szét. Az előbb volt. Aztán apu húzta szét. Azt már nem láttam, mert te becsuktad az ajtót. Ha ezt fogod mondani, nem mesélek neked semmit. És akkor holnap te se tudsz mesélni semmit se Rózának se Vilma néninek. Ha azt állítod, a másik szobában voltál, egyszerűen senki se lesz kiváncsi a hazugságaidra. De ha itt voltál a szalonban, mindenki tőled akarja hallani, mi történt. Én itt voltam a szalonban és mindent láttam, vinnyogta Snipszi. Igen, itt voltál a szalonban és mindent láttál. Holnap a többi gyereknek is elmondhatod. Apa széthúzta a pongyolámat, Róbert bácsi fin torgott, megfogta a revolvert és bumm! Apa egyszercsak lefordult a kártyaasztalra és úgy tett, mintha aludna. Aztán Róbert bácsi maga felé fordította a revolvert és bumm! ó is elaludt. Csuda muris! Na látod. Szóval mit fogsz elmondani Vilma néninek? Snipszi elismételte, száját bigy- gyesztette és anyjára nézett. Mit gondolsz, Vilma nénin megint az a szalmakalap lesz? Anyja füléhez hajolt: Azzal a... Fuj, fintorgott Lili, neveletlen kölyök, azok nem izék, azok naspolyák. Tudod mi vagy te? Te vagy egy naspolya és apu horkoló elefánt és Róbert bácsi éjjeliedény és te vagy egy...! Akkor csöngettek, a rendőrség és Vilma néni egyszerre érkeztek. Összeállította: Mislay Edit
