Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-04-25 / 16. szám
a. cn en fs 17 ¥7 It, éldegélt valahol egy EZ szegény öregasszony, akinek messze idegenbe szakadt az egyetlen fia. Azt se tudta, hol-merre jár, hogy megy sora, van-e párna éjszaka a feje alatt, van-e tető fölötte. Egyszer aztán levelet kapott a fiútól, de mert a szegény öreg nem tudott olvasni, elindult hát az országúton: valakire csak akad, aki majd felolvassa neki. Amint így ment, mendegélt, szembejött vele egy kiszolgált katona. Meg is állította, meg is kérte szépen, olvasná fel neki egy szem fia levelét. Kezébe vette a katona a levelet, nézte, nézegette, s egyszerre csak sírva fakadt, és sírt, sírt keservesen. Elszorult erre az öregasszony szíve, és reszket eg hangon faggatni kezdte a katonát.- Uram, mi van a levélben? Csak nem esett valami baja szegénykémnek? Bármi történt is, hagyd abba a sírást, és mondd meg nyomban. De a katona mintha nem is hallaná az asszony szavát, maga elé meredt és sírt. Azt hitte erre a szegény öregasszony, hogy valami rettenetes szerencsétlenség érte az ő szerelme- tes fiát, és maga is sírva fakadt. Amint így sírdogált, arra jött éppen tele puttonnyal egy vándorfazekas, s ahogy szemügyre vette őket, letette puttonyát Szerkeszti: Tallósi Béla a földre, melléjük lépett, és maga is keservesen sírni kezdett. És sírtak, sírtak most már mind a hárman. Látta ezt egy utasember, s mivel tudni szerette volna, hogy mi történt - hiába, kíváncsi az utas —, megkérdezte a fazekast, hogy miért sír.- Egy éve már - felelte a vándor fazekas, mihelyt egy kissé összeszedte magát -, már egy éve esőben-hóban járom az országot, hogy túladjak ezeken a fazekakon; és valami kis pénzre tegyek szert. Nemegyszer sírni szerettem volna, de sohasem volt rá jó alkalom, mert a vándorlás, az árusítás járt mindig az eszemben. Ma azonban, amikor ide értem, és megpillantottam ezt a két sír- dogálót, felködlött bennem minden szerencsétlenségem, s így aztán csatlakoztam hozzájuk, hogy végre egyszer jól kisírjam magam.- Ühüm - mondta az utas, mert látta, hogy a fazekastól nem tud meg semmi okosat, s most már az öregasszonyhoz fordult, s őt faggatta, hogy miért hullatja könnyeit. — Hogyne sírnék - törölget- te arcát az öregasszony -, hiszen levelet kaptam idegenbe szakadt egy szem fiamtól, és megkértem ezt az urat, hogy olvasná föl, mit ír szegénykém, mit üzen nekem, elárvult anyjának. De ez az úr egy szó, nem sok, annyit se szólt, csak sírva fakadt a levél láttán. Nagy baj, nagy szerencsétlenség érte hát a fiamat, hogyne sírnék, ha már egy idegen uraság is így megkönnyezi. \ _ utas erre már egye- z\.JZ nesen a katonához fordult, és megkérdezte, mi van a levélben, micsoda baj, szomorúság, hogy ilyen keservesen gyötri a szívét. De a katona megrázta a fejét, s mihelyt erőt vett magán, így szólt:-Ó, uram, szégyenkezem, hogy tanulatlan vagyok. Gyermekkorom óta nem volt könyv a kezemben, és most sírok, mert ezt az egyszerű levelet sem tudom elolvasni. Sírok bizony, mert semmit sem tettem meg elmém csiszolására, amikor pedig még sok mindent megtehettem volna. Lengyel Balázs átdolgozása BEDE ANNA Mackó-ébresztő (Vogul nótára) Kisbocsunk, ébredj! Mackó, moccanj! Nyisd ki bogyószemeid! Barátnőd, az északi szajkó már felröppent a cirbolya ágára, fenyőmagot ropogtat, fenyőtobozt kopogtat. Kisbocsunk, ébredj! Mackó, moccanj! Hogy tudtál így elaludni? Talán emberházban jártál, mézet gyantát vacsoráltál? Mikor az erdő szélén éltél, a legkorábban te ébredtél! Hallod-e, csúfol a cserfes szajkó! Talán emberek megitattak? Almot adó italt adtak? Mackó, ébredj! Nyisd ki bogyószemeid! Kisöcséd, a rozsomák elhagyta a hetedik mocsarat. Elhagyta a hetedik tavat! Moccanj, ébredj! Nyisd ki szemecskédet! Tán puha posztón esteledtél? Sima selymen elpilledtél? Nővérkéd, a vörös róka már a hetedik berken túl jár, egeret fogott, vígan ugrál. Te se aludj már! A virgonc mókus végigszökdelt a fákon, az ezüstszőrű nyuszi pedig cikk-cakkban futott a bozóton át, hogy ne találják meg a nyomát. A hajnal szeme rajtad nevet. No, nyisd ki már a szemed! Húgocskáid, az erdei tündérek megjárták az ösvényeket, hordócska vizet hoztak neked, élő vízzel fröcskölődnek, hűvös harmat rád csepereg... nem hallod az énekemet? Kisbocsunk, aranyoskánk, ébredj, nyisd ki szemed! Moccanj vígan! Útra kelünk, gyere velünk neki a széles határnak - csudálatos tájak várnak Kisbocsunk, ébredj! Mackó moccanj! Mióta sütünk kenyeret? 11 A világ egyik legközkedveltebb és legelterjedtebb táplálékát már időszámításunk előtt kb. 10 ezer évvel ismerhette az ember, méghozzá az afrikai Abesszínia (ma Etiópia) területén, ahonnan a vadbúza származik. Egy hajdani találékony és minden bizonnyal éhes ősünk egyszer megkóstolta a vadbúza magvait, s a jelek azt mutatják, hogy ízlett is neki. A történészek úgy vélik, hogy miután a magok rágcsálása kissé nehézkes lehetett, idővel az összegyűjtött magvakat valamilyen módon könnyebben ehetővé kellett tenni. Ezt a feltevést ásatások is alátámasztják, ugyanis a Közép-Keleten ún. dörzsköveket és mozsárszerű tárgyakat, edényeket találtak, sőt egyes helyeken megpörkölődött búzamagvakra is bukkantak, ami talán azt jelenti, hogy mielőtt összetörték, megőrölték a magvakat, meg is pörkölték őket. Az így elkészült lisztről őseink bizonyára megállapították, hogy ilyen formában kicsit száraz eledel, megpróbálták hát vízzel összekeverni. A feltételezések szerint ezt a masz- szát önthették aztán forró kövekre vagy parázson süthették meg. Ez volt a mai kenyér őse, amely valószínűleg lepényszerű lehetett. Az első kelesztési módszerrel készült kenyeret az egyiptomiaknak köszönhetjük, akik kb. úgy i.e. háromezer táján jutottak a nagy felfedezésre. Nos, a kenyér elindult világhódító útjára, amely olyan fergeteges iramú volt, hogy az ókori Athénban például a pékségek már 72- féle kenyeret készítettek: búzából és zabból, kovásszal és anélkül, de a görögök ötlete volt a kenyér különböző módokon való ízesítése is, így például tudunk mézről, mazsoláról, ánizsról is. A rómaiak mát nem voltak ilyen kenyérimádók, az i.e. 2. századig nem is voltak pékségeik, a kenyeret mindenki maga sütötte. Érdemes végül megemlíteni, hogy a kezdeti felforrósodott lapos kövektől még bizony nagy utat járt be a kenyérsütés technikája. A köveket először az ún. sütőharangok váltották fel, amelyekből az elsők a Nílus partján épültek (a lapos kövön tüzet raktak, s miután lesöpörték róla a parazsat, befedték egy haranggal). A sütőkemence találmányát viszont az ókori görögöknek köszönhetjük. (S) Gondolkodom, tehát... KERESD AZ ÁRNYÉKOT! Nézd meg figyelmesen a számmal jelölt árnyékképeket, és állapítsd meg, melyik közülük a bal felső sarokban látható gyík árnyéka. Nos? Készitette: M. Motycík MEGFEJTÉS Az április 11-ei számunkban közölt feladatok megfejtése: a 2- es számú árnyék; Jókai Mór. Nyertesek: Ozogány Lúcia, Galánta; Kasko Katalin, Bodrogszerdahely; Grantner Pál, Fülek; Patay Erzsébet, Lédec; Gáspár Annamária, Tornaija. Ha a sakktábla szeleteit megfelelő sorrendben egymás mellé rakod, a betűkből Ernest Hemingway egyik regényének címe alakul ki. Mi a regény címe? Készitette: Kovács Sándor 1993. IV. 25.
