Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-04-25 / 16. szám
mm Szerkeszti: Koller Sándor Sasvári Sándor - a Jézus Krisztus Szupersztár egyik nagy sztárja volt SASVÁRI LONDONBA MEGY Sasvári Sándor énekesként és színészként is befutott, hiszen számos rockoperában és musicalban szerepelt már, s a könnyűzenei piacon is kiadott néhány kazettát. Tavaly a Super Love Hits jelentett csemegét, valamint az Oláh Ali emlékére Sasi 1. címmel kiadott kazettája. Nagyon szeret lovagolni, szabadideje nagy részét most ez a kedvtelése tölti ki, ugyanis nemrég ért véget négy évig tartó kapcsolata Csengeri Ottíliával, a Rock Színház táncosnőjével. Sasi hamarosan Londonba repül, ahol a Dorian Gray című musicalben vendégszerepei majd. Arról már írtam, hogy a Moho Sapiens valószínűleg csak I jövőre jelentkezik új nótákkal, de Szomor György, a csapat énekese nem akar addig várni. Úgy gondolta, most van ideje a merengésre, így hát írt magának pár dalt, s úgy döntött, érzéseit a hallgatókkal is megosztja. A korong, amely a napokban jelenik meg, Alapi István, Makovics Dénes, Vinnai Péter, valamint Hetényi Zoltán közreműködésével készült. Szomor György annak ellenére, hogy szólólemezt adott ki, nem akar szólistaként működni, inkább kivárja, amíg a Moho Sapiens újra lábra áll. Addig azonban „titokban“ egy-két koncerten is bemutatná csupa érzelem melódiáit. Szomor György a Moho Sapiensből ideiglenesen szólópályán NEM LESZ SZÓLISTA TÍZ A CSÚCSON Popcorn kislemezlista 1. Whitney Houston - I Will Always Love You 2. Charles and Eddie - Would I Lie To You 3. Die Fantastischen Vier - Die Da??! 4. Captain Hollywood Project - More and More 5. Michael Jackson - Heal The World 6. East 17 - House Of Love 7. Felix - Don’t You Want Me 8. Inner Circle - Rock With You 9. Tasmin Archer - Sleeping Satellite 10. Bon Jovi - Keep The Faith Bár Stingnek, a népszerű sztárnak elég lakása van, úgy érezte, hogy már kinőtte őket! Nem csoda, hiszen előző feleségétől kettő, a mostanitól három gyereke van. Sting felvállalta a gondoskodó apuka szerepét, s ezért Dél-Angliában ötmillió márka értékben egy jó állapotban levő kis kastélyt vásárolt. A kastély bútorzata természetesen antik. A kastélykertben teniszpályák vannak, sőt egy nagy bazén is! Sting szerint most már optimálisak a feltételek a gyermekneveléshez, hiszen ha kedvük szottyan, akár csónakázhatnak is a közeli Avon folyón. S ha esetleg megunja a gyerekzsivajt, akkor odébbálhat, Londonba, New Yorkba vagy Los Angelesbe. Természetesen nem kell szállodát keresnie, mert a felsorolt nagyvárosok mindegyikében van saját lakása. Ilyenkor aztán visszavonulhat és komponálhatja az új dalokat. Ennek máris van kézzelfogható eredménye, hiszen megjelent legfrissebb szólóalbuma, a Ten Summoner’s Tales. Dúl a testvérek közti háború Jack- sonéknál, legutóbb nővére teregette ki testvérkéje gyengéit! Szerinte a világsztár Michael Jackson nem a lányokat, hanem a fiúkat kedveli, erre több bizonyítéka is van. Elárulta, hogy Jackson már gyermekkorában sokszor kislánynak öltözött, s ez a hajlama felnőtt korára még jobban megerősödött. Azt állítja Michael csak azért fogadta örökbe az árva kisfiúkat, hogy később majd kedvére „játszogathasson“ velük. Májusban apuka lesz Bon Jovi, hiszen felesége erre a szép hónapra várja kisbabáját • Rio de Janeiro- ban tölti szabadságát a Guns N Roses együttes • Alig pár hét múlva Németországban fog koncertezni a Def Leppard, a Van Halen, a Guns N'Roses, na és persze Bon Jovi bandája. Érdemes lenne átugrani. m M Joey Tempest, az Europe együttes énekese összeveszett Kee Marcell gitárossal, s otthagyta a zenekart • A Kris kross két kiskorú énekese több filmszerepajánlatot kapott már • Feloszlott a Wilson Phillips női trió. Carnie és Wendy ezentúl duóként folytatják pályafutásukat • Prince írta a Billboards balett zenéjét, melyet a neves amerikai balett-társulat, a JoffAz Erasure is megunta a zenélést? Sziasztok! A mai Családi popklubban mind a magyar, mind a nyugati zene képviselve van egy-egy hírrel, vagy pletykával. Tartsatok velem most is. OLIVIA VIZET PRÉDIKÁLT ÉS BORT IVOTT? Teljesen letört Olivia Newton -John attól a legutóbbi orvosi jelentéstől, mely az egészségi állapotára vonatkozik. Orvosai ugyanis „megjósolták“, hogy legfeljebb négy évig fog már csak élni, mert rákos. Az ausztrál énekesnő 1948-ban született, számos világslágert énekelt, több filmben szerepelt, a legnagyobb sikert a Grease-zel aratta, amelyben John Travoltával játszott együtt. Amerikában vált híressé. Egész életében a helyes életmódra intett mindenkit. Mindig az előírásoknak megfelelően táplálkozott, csak olyan ételeket fogyasztott, amelyek ártalmatlanok az emberi szervezetre, sokat sportolt. Ezért boldogtalan, mert ő az egyik élő példája annak, hogy a sors mindenkit utolér... Olivia Newton-John vizet prédikált és vizet is ivott, mégis utolérte a betegség JÁTÉK A! Legutóbb négy kérdésből legalább kettőre kellett helyesen válaszolnotok ahhoz, hogy bekerüljetek a sorsolásba. A helyes válaszok: 1. A „Zúg a Volga" című szerzeményt a Rapülők együttes adja elő 2. Bon Jovi zenekara öt tagú 3. A brit zenekar neve: Take That-ezt a zenekar tagjainak neveiből találhattátok ki. 4. Az újra feltörő Falco a szomszédos Ausztriából származik. A megfejtések értékelése már folyik, legközelebb az is kiderül, ki nyer nagyméretű, színes Hammer-plakátot. Hárman örülhetnek majd a szerencsének! Legutóbb a Depeche Mode egy régebbi fotóját közöltem, így most összehasonlíthatod, milyen külső változásokra került sor a bandában. A már nálunk is kapható legújabb CD-ről érdemes elmondani, hogy három nagyvárosban készült a hanganyag: Madridban, Londonban és Hamburgban. Május végétől az együttes tizennyolc hónapon keresztül járja majd a világot. Az új arcú régi Depeche Mode rey Balett San Franciscóban, New Yorkban, Washingtonban és Chicagóban is bemutat majd • A népszerű Marky Markról az a hír járja, hogy meztelenül fotóztatta le magát egy lapnak. A menedzser cáfolja a hírt • Bon Jovi szerint a világ legcsodálatosabb dolga a női fogantatás • Az En Vogue együttes négy lánya tizenkétmillió márkára biztosította a hangját. Sosem lehet tudni • A Snap énekesnője, Niki Haris saját kezűleg dobott ki egy Los Angeles-i klubból egy kábítószer-kereskedőt • Hírt kaptunk arról, hogy az Erasure együttes is feloszlik. Kár lenne pont most, a csúcson! Színpadi tánccal egybekötött zene, mely erre a célra készül, de gyakran előfordul, hogy valamilyen kész hangversenydarabhoz illesztenek utólagosan tánccselekményt. Az első, színpadi tánchoz készült zeneművek a 16. századból származnak. Főleg Olaszországban terjedt el, ahol a nagy fogadásokon táncos jeleneteket is előadtak. A 17. században ez a zenei műfaj már virágkorát élte, Franciaországban, XIV. Lajos udvarában sok új vonást kapott. Németországban viszont nem volt sok híve, ezért itt a balettzenének szinte nincs is jelentős képviselője. (Kivétel csak a Prométheusz teremtményei és Gluck Don Juan balettzenéje). A 19. század elején még inkább csökkent a balettzene népszerűsége, de Csajkovszkijnak és Delibesnek sikerült újjáélesztenie. (A hattyúk tava, Csipkerózsika, Diótörő, Sylvia, Csipkerózsika, Coppélia stb.) A modern balett megteremtője Gyagilev Párizsban működő társulata volt, sorra mutatták be a nagy zeneszerzők műveit. (Ravel, Sztravinszkij, Debussy, Prokofjev stb.) IQ m m I 14 1993. IV. 25.