Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-04-25 / 16. szám
- Beszaladtunk Monacóba! - kiáltottunk fel mérgelődve a gépkocsiban, amint az már másokkal is megesett. Hiszen Nizza felől a tengerparti úton autózva kíváncsian lestük a monacói határt, bár tudtuk, hogy a piros-fehér csíkos határsorompó már régen a múlté, s vízumot sem kell váltani az idegennek, ha Franciaországból ebbe az európai miniállamba utazik. De hiába is szerettünk volna megállni „határkeresésre“, hosszú volt a kocsisor. Parkolóhely pedig sehol. Végül is tíz perccel később kiszaladtunk az „operetthercegségből“ - vissza francia földre. Ott tájékozódtunk a monacói parkolóhelyek elhelyezkedéséről, s térképpel a kezünkben már sokkal egyszerűbb volt visszatérni. Mármint parkolóhelyet találni. De a határt ezúttal sem sikerült lencsevégre kapni... Csak visszafelé találtuk meg a kék táblát: „Principa- uté de Monaco“, vagyis Monacói Hercegség! JÁRJ GYALOG A HERCEGSÉGBEN! Persze, ezt a másfél négyzetkilométernél alig nagyobb, mintegy három kilométer hosszú, de alig néhányszáz méter széles „parcellát“ legjobb gyalog bejárni. Induljunk el a tengerparti parkolóból - ahol nyáron olyan a zsibvásár, mint a párizsi bolhapiacon. Mert itt nemcsak parkolnak az autók, hanem gazdáik esznek, alszanak, főznek, gyereket szoptatnak, csen- cselnek. Szóval ajánlatos az autót a parkolóban hagyni és autóbusz- szal felmenni a hercegi palotához. Borsos belépőért végigkalauzolnak a Grimaldi uralkodóház palotájának szobáin, de az uralkodó Rainer herceg és amerikai filmszí- nésznőböl lett - autóbalesetben elhunyt - feleségének, Grace Kelly- nek ágyát nem láthatjuk. Pedig sokan kíváncsiak rá, miként Carolina hercegnő szobájára is. Ám ritkán nyitják meg a látogatók előtt. Különösen nem, ha a palota tornyán lengő zászló jelzi, hogy a hercegség uralkodója otthon tartózkodik. Tizenkettőkor megnézzük operetthercegség fehérsisakos őreinek zenés bemutatkozását - az őrségváltást. A háromszáz főnyi fegyveres testület, a rendőrség tagjai aligha örvendenek az őket vadul fotózó, videózó turistahadnak. Dehát ezért fizetik őket! „Egynapos“ turisták lévén ebéd helyett végigjárjuk a híres Oceanográfiai Intézet termeit. Szendvics és kávé egy cukrászdában, azután séta le és fel - mert Monaco hegyoldalakra épült, no és a tengertől elhódított s feltöltött területekre. Ezért lett „országgyarapító“ III. Rainer: 22 hektárral növelte felségterületét! Gyarapította saját gazdaságát, s a néhány ezer monacói polgárét is. Mert noha Monacóban sok minden adómentes - például a gépkocsitartás, az üzleti vállalkozás, a részvények stb. -, ebben az adóparadicsomban olyan hatalmas pénzek halmozódtak fel és költetnek el, hogy már ebből a forgalomból is megélne egy tízszer ekkora állam. Ám a 30 ezernyi monacói közül alig néhány ezer az igazi monacói állampolgár — a monegasz. Előjogaikat féltve őrzik. Sok idegen számára nem is jutna itt hely, legfeljebb ideiglenesen a szállodákban. Ott is elkölthetik pénzüket, avagy a híres-hírhedt játékkaszinóban. Sétáljunk tovább, Monte Carló- ba, a kaszinó árkádos sárga épületéhez. JEGYEK MEG TÉTJEIKETI“ És próbáljuk ki szerencsénket! Ha csak néhány frankkal is - hátha ránk mosolyog a szerencse... A napijegy nem drága, és a legtöbb külföldi turista ezt váltja. Hiszen Sebes Tibor monacói riportja- egyszer az életben - egyetlen estét igazán érdemes rászánni. Kétszáz frank nem a világ? Vagy mégis? ...S amikor a kaszinóban először hallom a krupié felszólítását- Faites vorte jen, Messieures! (Uraim, tegyék meg tétjeiket!) - és két zsetont a pirosra helyezek, mielőtt forogni kezd a rulettkerék, arra gondolok, mennyi pénz úszott el már a zöldposztós asztalok mellett?... Hányán távoztak nyereséggel és hányán menekültek az öngyilkosságba...? Királyok, császárok, bankárok, gyárosok, szerencselovagok bankjegyei cseréltek gazdát e játékbarlangban néhány óra alatt - milliókban... Nemcsak pénzzel, arannyal, hanem életekkel folyt a játék... BLANC MINDIG NYER... Monacóban 1856. december 14- én indult forgásnak a rulettgolyó, azonban Monte Carlo igazán csak 1863-ban kezdett száguldani az (olykor kétes) világhír felé. 1863. április elsején nyitotta meg itt játékkaszinóját Francois Blanc, „Bad Homburg varázslója“. Blanc úr egy tele koffer pénzzel érkezett, s egycsapásra véget vetett a régi, barakkban működő rulettkaszinónak... Addig értéktelen volt Monaco területe, a telek négyzetméteréért mindössze néhány frankot kértek - ma már több ezer dollárt kínálnak, de ennyiért sincs, s a tengertől elhódított négyzetméterek is csillagászati összegekbe kerülnek... Monsieur Blanc nem véletlenül tett 2 millió 4 ezer frankot a hercegi asztalra (micsoda vagyon volt ez akkor!), s ezzel megszerezte az új játékkaszinó feletti korlátlan hatalmat. Monaco játékkaszinója vonzani kezdte a nagypénzű embereket, uralkodókat és földesurakat... A bank tőkéje egyre gyarapodott. Nemhiába volt Blanc úr kedvenc mondása: „A fekete néha nyer, a piros néha nyer, de Blanc (tudniillik a „fehér“ mindig nyer“. Monte Carlo már a múlt század végén is tízezrével vonzotta az embereket. A galamblövő versenyektől a botrányokig egyre többen lettek kíváncsiak a „rulett városára“. Akinek volt miből, igyekezett megmutatni magát ebben a különös „világszínházban“. Gyakran járt itt Ferenc József császár is. Egyszer a császárra kivetette hálóját az O’Brian nevű angol által vezetett zsaroló társaság. Egy görög szépséget - Helénát — küldték a császárhoz. A nő néhány nap alatt az uralkodó közelébe férkőzött, majd meghívta a császárt „saját“ villájába... Helena lenge öltözetben a nyakába ugrott- és ebben a pillanatban nyílt a szalon ajtaja. Két úr lépett feléjük. Az egyik megszólalt:- Kedvesem! Éppem egy ilyen szeretőt kerestél magadnak, aki császár? Ferenc József sarkon fordult, de néhány hónap múltán Bécsben kihallgatást kért tőle O’Brian. Nyilván zsarolni akarta a császárt, aki viszont egyik galíciai várába záratta az angolt... HALLGATÁSI PÉNZEK Ezúttal tehát nem fizettek a hallgatásért, pedig a játékbank könyvelésében külön állandó rovatot nyitottak a „hallgatási pénznek“, amit diszkréten „publicitási alapnak“ neveztek el. Volt olyan év, hogy két és fél millió frankot fizettek a nagy újságoknak a botrányok elhallgatásáért. Persze, előbb- utóbb minden kitudódott. Az újságok írták, hogy 1894- ben a nizzai rendőrprefektus kereste fel (civilben) a kaszinót, zsebében a rendőrség állományának egyhavi fizetésével - 12 ezer frankkal, amit azon az estén elvesztett a rulettasztalnál. Hazament és főbelőtte magát. A kaszinó azonban megtérítette a kárt... Busás összegeket úsztatott el a rulettasztal mellett II. Leopold- Lipót belga király, egyben Belga- -Kongó mindenható uralkodója. A játékkaszinóban senki sem törődött a Kongóból érkező riasztó hírekkel... Leopold jól mulatott a kétes hírű Cléo de Merode táncosnővel, s innen kapta a Cléopold gúnynevet... Az első világháború valóságos kémközponttá tette Monte Carlót. Járt itt Mata Hari is. Az egymással hadba lépett hatalmak „semlegesnek“ ismerték el a monacói hercegséget, amely azonban pangott azokban az években. A milliomosok a fegyverkezésbe fektették pénzüket. Az első világháború még gazdagabbá tette az ágyúkirályokat, s a kaszinó ismét virágzásnak indult. A hatalmas vagyonnal rendelkező Sir Basil Zaharoff, egy kecskeszakállas öregúr vásárolta meg a játékbank részvényeinek többségét Blanc örököseitől. A titokzatos görög, aki fegyverek adásvételéből lett milliomos, Monte Cárion keresztül szerette volna megszerezni- vagyis megvásárolni - a monacói hercegséget. A miniállam trónját akarta hétköznapi meglepetésként szeretőjének ajándékozni!... Terve nem sikerült, s a játékkaszinó bevétele is egyre csökkent. Ma már a hercegség bevételeinek alig négy százaléka származik a kaszinóból. Legfőbb bevételi forrása napjainkban a miniországban bejegyzett és a hercegségnek adót fizető temérdek bank, külföldi cég és hajóstársaság. Pedig kevés az adó - és nincs jövedelemadó! Ezért nyitnak irodát, „fiókot“ Monacóban a külföldi cégek. SE PIROS, SE ÉEKETE... ... De amikor a rulettasztalnál a pirosra tettem, nem erre, nem az öngyilkosságba menekült vesztesekre gondoltam, akik Monte Carlo sziklájáról vetették magukat a tengerbe. S nem is arra a kuvaiti emírre, aki két óra alatt négymillió frankot vesztett és csekkel fizetett... Arra gondoltam, hogy vesztés után a feketére tegyem-e zsetonjaimat? 'Esetleg hagyjam abba és sétáljak egyet a kaszinó előtti parkban vagy a tengerparton? Végül is, miután utolsó tízfrankos zsetonjaim sem hoztak boldogságot, a sétát választottam. Monaco 'este csendes volt, csak néhány autó suhant el mellettem elegáns hölgyekkel - a kaszinó felé... Arra' gondoltam, hgy Mon- sieure Blanc... utóda, III. Rainier mindig nyer! A hercegi palota kapuja Monacói aranyérmék, a hercegség uralkodóinak képmásával. A középsőn III. Rainier és elhunyt felesége Grace Kelly A játékkaszinó épülete Monte Carlóban Monaco új iroda- és lakóházai az égbe törnek. Az öbölben a világ egyik legdrágább jachtkikötöje
