Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-04-25 / 16. szám

- Beszaladtunk Monacóba! - ki­áltottunk fel mérgelődve a gépko­csiban, amint az már másokkal is megesett. Hiszen Nizza felől a ten­gerparti úton autózva kíváncsian lestük a monacói határt, bár tud­tuk, hogy a piros-fehér csíkos ha­társorompó már régen a múlté, s vízumot sem kell váltani az ide­gennek, ha Franciaországból ebbe az európai miniállamba utazik. De hiába is szerettünk volna megállni „határkeresésre“, hosszú volt a kocsisor. Parkolóhely pedig se­hol. Végül is tíz perccel később kiszaladtunk az „operettherceg­ségből“ - vissza francia földre. Ott tájékozódtunk a monacói parkoló­helyek elhelyezkedéséről, s tér­képpel a kezünkben már sokkal egyszerűbb volt visszatérni. Már­mint parkolóhelyet találni. De a határt ezúttal sem sikerült lencse­végre kapni... Csak visszafelé ta­láltuk meg a kék táblát: „Principa- uté de Monaco“, vagyis Monacói Hercegség! JÁRJ GYALOG A HERCEGSÉGBEN! Persze, ezt a másfél négyzetki­lométernél alig nagyobb, mintegy három kilométer hosszú, de alig néhányszáz méter széles „parcel­lát“ legjobb gyalog bejárni. Indul­junk el a tengerparti parkolóból - ahol nyáron olyan a zsibvásár, mint a párizsi bolhapiacon. Mert itt nemcsak parkolnak az autók, ha­nem gazdáik esznek, alszanak, főz­nek, gyereket szoptatnak, csen- cselnek. Szóval ajánlatos az autót a parkolóban hagyni és autóbusz- szal felmenni a hercegi palotához. Borsos belépőért végigkalauzol­nak a Grimaldi uralkodóház palo­tájának szobáin, de az uralkodó Rainer herceg és amerikai filmszí- nésznőböl lett - autóbalesetben el­hunyt - feleségének, Grace Kelly- nek ágyát nem láthatjuk. Pedig sokan kíváncsiak rá, miként Caro­lina hercegnő szobájára is. Ám ritkán nyitják meg a látogatók előtt. Különösen nem, ha a palota tornyán lengő zászló jelzi, hogy a hercegség uralkodója otthon tar­tózkodik. Tizenkettőkor megnézzük ope­retthercegség fehérsisakos őreinek zenés bemutatkozását - az őrség­váltást. A háromszáz főnyi fegyve­res testület, a rendőrség tagjai alig­ha örvendenek az őket vadul fotó­zó, videózó turistahadnak. Dehát ezért fizetik őket! „Egynapos“ turisták lévén ebéd helyett végigjárjuk a híres Ocea­nográfiai Intézet termeit. Szend­vics és kávé egy cukrászdában, azután séta le és fel - mert Monaco hegyoldalakra épült, no és a ten­gertől elhódított s feltöltött terüle­tekre. Ezért lett „országgyarapító“ III. Rainer: 22 hektárral növelte felségterületét! Gyarapította saját gazdaságát, s a néhány ezer mona­cói polgárét is. Mert noha Monacó­ban sok minden adómentes - pél­dául a gépkocsitartás, az üzleti vál­lalkozás, a részvények stb. -, eb­ben az adóparadicsomban olyan hatalmas pénzek halmozódtak fel és költetnek el, hogy már ebből a forgalomból is megélne egy tíz­szer ekkora állam. Ám a 30 ezernyi monacói közül alig néhány ezer az igazi monacói állampolgár — a monegasz. Előjo­gaikat féltve őrzik. Sok idegen szá­mára nem is jutna itt hely, legfel­jebb ideiglenesen a szállodákban. Ott is elkölthetik pénzüket, avagy a híres-hírhedt játékkaszinóban. Sétáljunk tovább, Monte Carló- ba, a kaszinó árkádos sárga épüle­téhez. JEGYEK MEG TÉTJEIKETI“ És próbáljuk ki szerencsénket! Ha csak néhány frankkal is - hátha ránk mosolyog a szerencse... A napijegy nem drága, és a legtöbb külföldi turista ezt váltja. Hiszen Sebes Tibor monacói riportja- egyszer az életben - egyetlen estét igazán érdemes rászánni. Kétszáz frank nem a világ? Vagy mégis? ...S amikor a kaszinóban elő­ször hallom a krupié felszólítását- Faites vorte jen, Messieures! (Uraim, tegyék meg tétjeiket!) - és két zsetont a pirosra helyezek, mi­előtt forogni kezd a rulettkerék, arra gondolok, mennyi pénz úszott el már a zöldposztós asztalok mel­lett?... Hányán távoztak nyere­séggel és hányán menekültek az öngyilkosságba...? Királyok, csá­szárok, bankárok, gyárosok, sze­rencselovagok bankjegyei cserél­tek gazdát e játékbarlangban né­hány óra alatt - milliókban... Nemcsak pénzzel, arannyal, ha­nem életekkel folyt a játék... BLANC MINDIG NYER... Monacóban 1856. december 14- én indult forgásnak a rulettgolyó, azonban Monte Carlo igazán csak 1863-ban kezdett száguldani az (olykor kétes) világhír felé. 1863. április elsején nyitotta meg itt já­tékkaszinóját Francois Blanc, „Bad Homburg varázslója“. Blanc úr egy tele koffer pénzzel érkezett, s egycsapásra véget vetett a régi, barakkban működő rulettkaszinó­nak... Addig értéktelen volt Mo­naco területe, a telek négyzetméte­réért mindössze néhány frankot kértek - ma már több ezer dollárt kínálnak, de ennyiért sincs, s a ten­gertől elhódított négyzetméterek is csillagászati összegekbe kerül­nek... Monsieur Blanc nem vélet­lenül tett 2 millió 4 ezer frankot a hercegi asztalra (micsoda vagyon volt ez akkor!), s ezzel megszerez­te az új játékkaszinó feletti korlát­lan hatalmat. Monaco játékkaszinója vonzani kezdte a nagypénzű embereket, uralkodókat és földesurakat... A bank tőkéje egyre gyarapodott. Nemhiába volt Blanc úr kedvenc mondása: „A fekete néha nyer, a piros néha nyer, de Blanc (tudni­illik a „fehér“ mindig nyer“. Monte Carlo már a múlt század végén is tízezrével vonzotta az embereket. A galamblövő verse­nyektől a botrányokig egyre töb­ben lettek kíváncsiak a „rulett vá­rosára“. Akinek volt miből, igye­kezett megmutatni magát ebben a különös „világszínházban“. Gyakran járt itt Ferenc József császár is. Egyszer a császárra ki­vetette hálóját az O’Brian nevű angol által vezetett zsaroló társa­ság. Egy görög szépséget - Helénát — küldték a császárhoz. A nő né­hány nap alatt az uralkodó közelé­be férkőzött, majd meghívta a csá­szárt „saját“ villájába... Helena lenge öltözetben a nyakába ugrott- és ebben a pillanatban nyílt a szalon ajtaja. Két úr lépett felé­jük. Az egyik megszólalt:- Kedvesem! Éppem egy ilyen szeretőt kerestél magadnak, aki császár? Ferenc József sarkon for­dult, de néhány hónap múltán Bécsben kihallgatást kért tőle O’Brian. Nyilván zsarolni akarta a császárt, aki viszont egyik galíci­ai várába záratta az angolt... HALLGATÁSI PÉNZEK Ezúttal tehát nem fizettek a hall­gatásért, pedig a játékbank köny­velésében külön állandó rovatot nyitottak a „hallgatási pénznek“, amit diszkréten „publicitási alap­nak“ neveztek el. Volt olyan év, hogy két és fél millió frankot fizet­tek a nagy újságoknak a botrányok elhallgatásáért. Persze, előbb- utóbb minden kitudódott. Az újságok írták, hogy 1894- ben a nizzai rendőrprefektus ke­reste fel (civilben) a kaszinót, zse­bében a rendőrség állományának egyhavi fizetésével - 12 ezer frankkal, amit azon az estén el­vesztett a rulettasztalnál. Haza­ment és főbelőtte magát. A kaszinó azonban megtérítette a kárt... Busás összegeket úsztatott el a rulettasztal mellett II. Leopold- Lipót belga király, egyben Belga- -Kongó mindenható uralkodója. A játékkaszinóban senki sem törő­dött a Kongóból érkező riasztó hírekkel... Leopold jól mulatott a kétes hírű Cléo de Merode tán­cosnővel, s innen kapta a Cléopold gúnynevet... Az első világháború valóságos kémközponttá tette Monte Carlót. Járt itt Mata Hari is. Az egymással hadba lépett hatalmak „semleges­nek“ ismerték el a monacói her­cegséget, amely azonban pangott azokban az években. A milliomo­sok a fegyverkezésbe fektették pénzüket. Az első világháború még gazda­gabbá tette az ágyúkirályokat, s a kaszinó ismét virágzásnak in­dult. A hatalmas vagyonnal rendel­kező Sir Basil Zaharoff, egy kecs­keszakállas öregúr vásárolta meg a játékbank részvényeinek többsé­gét Blanc örököseitől. A titokzatos görög, aki fegyverek adásvételéből lett milliomos, Monte Cárion ke­resztül szerette volna megszerezni- vagyis megvásárolni - a monacói hercegséget. A miniállam trónját akarta hétköznapi meglepetésként szeretőjének ajándékozni!... Terve nem sikerült, s a játékkaszinó be­vétele is egyre csökkent. Ma már a hercegség bevételeinek alig négy százaléka származik a kaszinóból. Legfőbb bevételi forrása napjaink­ban a miniországban bejegyzett és a hercegségnek adót fizető temér­dek bank, külföldi cég és hajóstár­saság. Pedig kevés az adó - és nincs jövedelemadó! Ezért nyitnak irodát, „fiókot“ Monacóban a kül­földi cégek. SE PIROS, SE ÉEKETE... ... De amikor a rulettasztalnál a pirosra tettem, nem erre, nem az öngyilkosságba menekült veszte­sekre gondoltam, akik Monte Car­lo sziklájáról vetették magukat a tengerbe. S nem is arra a kuvaiti emírre, aki két óra alatt négymillió frankot vesztett és csekkel fize­tett... Arra gondoltam, hogy vesz­tés után a feketére tegyem-e zse­tonjaimat? 'Esetleg hagyjam abba és sétáljak egyet a kaszinó előtti parkban vagy a tengerparton? Vé­gül is, miután utolsó tízfrankos zsetonjaim sem hoztak boldogsá­got, a sétát választottam. Monaco 'este csendes volt, csak néhány autó suhant el mellettem elegáns hölgyekkel - a kaszinó felé... Arra' gondoltam, hgy Mon- sieure Blanc... utóda, III. Rainier mindig nyer! A hercegi palota kapuja Monacói aranyérmék, a hercegség uralkodóinak képmásá­val. A középsőn III. Rainier és elhunyt felesége Grace Kelly A játékkaszinó épülete Monte Carlóban Monaco új iroda- és lakóházai az égbe törnek. Az öbölben a világ egyik legdrágább jachtkikötöje

Next

/
Oldalképek
Tartalom