Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-04-18 / 15. szám
^NÉMETH ISTVÁN az áprilisban, mint bogár nságban ám Itt folyton csak alkonyul, löngenek, szemcseppeket izzad 2/nu vakond meséire gondolva józanon? zek, nem vitás, : bennem ez az ízlelőbimbókra bontott ijdnem-este, majdnem-éj, búak szerelme, ; bezárt irodái előtt izembe. Nem tudom, miért, dejteni tételét! De tétlen vagyok, üköltem a Semmi mindenét, ő alatt elbújt pillanat betakarhat. ZALABA ZSUZSA itolsó ajtó d lakik az ördög benned lakik ózsaszál szíved fekete rózsaszál meghal benne kis bogár nem fáj nem fáj nem fáj Y ISTVÁN EGYPERCESE ATOKA PINCÉBEN őrt ablakon alagsori fo, a házmes- es kislánya, igénykének a fél lábát, abdát szedfélhomály feltűnt ne- kban meg<da a falábú - Hát te iscicám? it, s ahogy t vele. Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány — őt nézték cicának - meghökkent. így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel haj igái ták, vagy rémülten elmenekültek előle. Most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik. Sőt — mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszőtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmesterkislánynak születik? De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni. Végre hazaérkeztem, drága kincsem, s most várom, hogy utánam gyere. A legutóbbi leveledben (egy hónappal ezelőtt kaptam kézhez) azt írod, ugye, hogy nem tudsz nélkülem élni. Hiszek neked, mert én ugyanígy érzek. Mi ez, ha nem végzetes vonzódás? Már-már gyötrelem, kín- szenvedés. A pároknak rendszerint csupán az egyik tagja szerelmes. A másik fél épp csak hogy elfogadja vagy elviseli a szerelmet. A mi esetünkben csodálatosképpen egyforma a szenvedély. Őrültek vagyunk mindketten. Ez gyönyörű, de félelmetes is. Olyanok vagyunk, mint két falevél, melyet két ellentétes irányú szélroham sodor egymás felé, eszeveszett iramban. Mi történik majd, ha találkoznak? Negyvennyolc órába telik, míg ezt a levelet megkapod. Tudom, hónapok óta készen állsz az útra, minden holmidat becsomagoltad, barátaidtól elbúcsúztál. Néhány napig eltart, míg ideérsz. Tegyük fel, hogy szombaton indulsz. Rá négy napra, vagyis hétfő hajnaltól várlak. Milyen lesz az életünk? A távollétnek ez esztendeiben folyvást közös jövőnkről elmélkedtem. De sosem tudtam világosan elképzelni. Tervezgetéseimbe, ábrándjaimba mindig belerontott, kíméletlenül, az utánad való vad vágyakozás. Ma azonban egy kis kivételes nyugalomban van részem, s ezt a pillanatnyi szünetet felhasználom: úgy érzem, elébed kell tárnom jövendő közös életünk egynémely dolgát. Nem mintha szükség volna arra, hogy meggyőzzelek. No hiszen, az volna szép, ha holmi kételynek akár csak árnyéka is volna még benned vagy bennem. De ahogy útközben újra meg újra elolvasod majd e sorokat, gondolom, még egyszer fölmérheted s ízlelgetheted visszavonhatatlan elhatározásunk célszerűségét. Vagyis szeretném számba venni - mielőtt még késő volna — az összes vonatkozó erényeket, hibákat, s a vágyakat, szokásokat, szituációkat nemkülönben. Ezek nálunk (vajon gondoltál-e már erre?) oly csodálatosan egybeesnek, mint még soha senkinél. ICezdem a társadalmi helyzettel. Te középiskolában tanítasz, francia- tanárnő vagy, én bortermelő. Én, ahogy mondani szokás, gazdasági szakember, te értelmiségi. Teljesen és tökéletesen aligha fogjuk megérteni egymást, szerencsére, mindig marad majd közöttünk egy sorompó, egy elválasztó függöny, melyen soha át nem hatolhat akár egyikünk, akár másikunk jóakarata. Gondolj csak bele például, hogy s mint lesz a barátokkal. Az én cimboráim: nos, jóravaló, tisztességes, de egyszerű fickó valahány. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy buták, van közöttük ismert ügyvéd is, azután egy agrármérnök meg egy nyugalmazott őrnagy. De bonyolult problémája egyiknek a fiam folyton egyeseket hordott javasolták, hogy középiskolában tanulmányait. Olyan iskolában, i protekcióval lehet bejutni. Igen becsületes ember vagyok, nekem gkcióm. Ismét a jól bevált mód- maztam. A szülői könyvecskébe iros tintával, hogy elvből nem t a továbbtanulási javaslattal, hi- m még megfésülködni sem tud tlyfőnök ezúttal hívás nélkül jött. :a, hogy a fiam rendkívüli tehet- ;zt nem mindenki veszi észre annak ugyan hibái, de ezek nem méltóak. A tanító lehunyta a sze- / üveg konyakot vett elő. Szigo- tem. >zi, hogy ez segíteni fog? emügyre vettem az üveget. Fran- mondtam nyugodt hangon, gondolja, beleegyezem, bár azt : ön diákjából soha nem lesz — Majd meglátjuk — mondta a tanító sértődötten. Láttam, hogy arckifejezése elszántságot tükröz. S bizony jól láttam. A fiamat felvették a középiskolába. Ja, ha valaki kijárja a dolgot! Osztályfőnöke eljött, hogy ezt közölje velem. Jókedvűen mosolygott. A kezében virágcsokrot szorongatott, éppen június harmincadika volt, tehát illő dolog volt köszönetét mondani a szülőknek. — Látja — mondta kedves szemrehányással -, s ön még azt állította, hogy ez a fiú tehetségtélen. — Nagyszerű, drágám! - mondtam a feleségemnek, miután a meghatott tanító elbúcsúzott. — Élvezhetjük a két hónapig tartó nyári vakációt. — Azt te csak gondolod - intett le a feleségem. — Baj van. Kisbabát várok. — És ez baj? — mosolyogtam gyengéden. — Most már annyi gyerekünk lehet, ameny- nyit csak akarunk. Hiszen már tudjuk, hogyan kell nevelnünk őket! Sági Tóth Tibor fordítása sincs, általában szeretnek jól enni- inni, s biztosíthatlak, egy-egy vaskosabb tréfa, pikáns adoma bizony nincs ellenükre. Szinte látlak már a társaságukban: nagyokat fogsz ásítani, persze rejtve, elfordulva, hisz finom nevelésben részesültél. Igencsak nehezen fogsz beleszokni. Te csupa tűz vagy, heves temperamentum — türelem a felebarátok irányában, nos, ez nem éppen erős oldalad; Diiio Buzzati ezért is estem úgy beléd, vesztettem el a fejemet. Ide figyelj, hadd mondok most közbevetőleg valamit: ha szombaton az első vonattal tudnál jönni, vasárnap estére már itt is lennél - nem volna nagyszerű?! Azt mondtad, rokon lelkek vagyunk. Igaz, így igaz! Két ember lelki rokonsága nem jelenti azt, hogy egyformák, hogy úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Szó sincs róla! A tapasztalat épp az ellenkezőjét bizonyítja. Mint a mi esetünkben. Te franciatanámő vagy, én meg szőlősgazda, ahogyan az első időkben neveztél — igaz, csak tréfából, de jól mulatva rajta. Egyébként nem akarok többé visszamenni Argentínába. Elég volt. Eladtam a nagybátyámtól örökölt mendózai ültetvényeket, s többé nem mozdulok a földemről, legalábbis remélem. Csak itt vagyok boldog. Ugyanakkor tudom, hogy még ha folytatod is itt a tanítást, bebejárva a szomszéd városba, a vidéki élet búskomorrá fog tenni. S biztosíthatlak, ez igazi százszázalékos vidék. Kétségtelen, az első naptól kezdve harapdálni fogod a zablát. De lám, ebben a pillanatban eszembe jut a szájad, ahogy félig nyitva tartod, kislányok módjára, mintha várnál valamit. Azt fogod mondani, hogy banális vagyok - ó, hányszor ismételheted ezt majd, hányszor! -, de a te olyannyira puha, gyöngéd, felső bimbóajkadon maga az ördög tanyázik, úgy bizony. Megvallom, először az ajkad vette el az eszemet. A ház, a lakás. Az enyém eléggé tágas, kényelmes — épp legutóbb hozattam rendbe a három fürdőszobát mindazonáltal más, mint a tiéd. A bútor még a nagyapámé volt, a dédapámé, ükapámé. Megvallom, szentségtörésnek érezném a kicserélésüket, halottgyalázásnak. Neked viszont Gropios tetszik — így kell írni a nevét?, bocsásd meg, ha hibásan írtam, tudod, hogy csak a harmadik gimnáziumig jutottam el —, te a híres belsőépítészek tervezte heve- rőket, karosszékeket és lámpákat szereted. Fényes, sima felületeket, funkcionalitást (így mondják, ugye?). Vajon hogyan fogod érezni magad e sok régiség között? Hisz magam is tudom, nem vallanak túlságosan jó ízlésre. Elég csak arra a szagra utalnom, amit e szobák árasztanak: a doh, a jó kis por, a mező s a magányos bagolyvár szagára, amit, bocsáss meg, de any- nyira, annyira szeretek. Úgy fogod érezni magad, mintha tetőtől talpig belepett volna a penész. Idegennek fogod érezni magad. Magadba fogsz zárkózni, mint egy kis sündisznó. Gyere, gyere, édes lelkem! fiát a vérmérséklet? Azzal hogy állunk? Én nyájas vagyok, nyíltszívű, közlékeny, olykor bizony fecsegő is, tudom, nem te- • hetek róla. Te a francia Saint- Étienne nővéreknél nevelkedtél, arisztokrata családból származol, igaz, gazdaságilag igencsak lecsúszott a famíliád (faragatlan parasztnak fogsz mondani, amiért ilyen nyersen írok ezekről a dolgokról, de hát jobb így, hidd el nekem, jobb tiszta vizet önteni a pohárba), művelt társasághoz szoktak, kifinomult emberekhez, akik fennkölt beszélgetést folytatnak művészetről, irodalomról, politikáról (még a pletykálkodásukban is van valami különleges elegancia). Én, afféle falusi tuskó lévén, olvastam ugyan Manzonit, Tolsztojt és Szienkevicet, de elismerem, hogy műveltségem hiányos, alacsonyrendű. Te tartózkodó vagy, aggályos, önérzetes.!. hogy ne mondjam: öntelt, fennhéjázó (de micsoda bőröd van! csodálatos! az ember belebor- zong, ha csak hozzáér — nem mondta ezt még neked senki? ó, milyen naiv vagyok, ki tudja, hányán mondták már!), egyetlen hibásan ejtett szóra felhúzod azt a bűbájos orrocskádat. Tőlem aztán fogsz hallani egynéhányat ... Hát nem különös mindez, nem rendkívüli? (Ide a cuppanós csókot, babuskám, morcold csak a szemöldököd, add a haragost!) Más. Te megszoktad a nagyvárost. Egyszer említetted is, hogy az autók, teherkocsik berregése, mentők szirénázása, villamosok visítása, csikorgása napközben kellemes izgatószerként hat rád, elűzi a fáradtságodat, este pedig álomba ringat. Vagyis nagyvárosi temperamentum vagy, tele elektromos feszültséggel, hogy úgy mondjam. Itt viszont a tökéletes nyugalom; olyan tökéletes, hogy olykor még én is bezsongok tőle (erre számíthatsz). No és az éjszakák! Csak a fák suso- gása, ha fúj a szél, esőben az esőcseppek kopogása a háztetőn, teliholdkor távoli kutyavonítás. Nem, nem, ezt sosem fogod megszokni. Előre látom a sok érzékenykedést, ideges jelenetet, civódást. El tudod képzelni, milyen szép lesz? Ne feledd, a kihirdetés már megtörtént. A plébános akár hétfő délelőtt is összeadhat bennünket, csak idejében itt légy. Továbbá. Én szeretem a labdarúgást, te irtózol tőle. Régi szurkolója vagyok a Juvenfus- nak, s ha rosszul mennek a dolgok vasárnap este, még az étvágyamat is elveszítem. Képzelheted, a barátaimmal hosszan, részletesen megtárgyaljuk a mérkőzést, hét közben se tudunk másról beszélni. Émelyegni fogsz már tőle, hányingered lesz, ebben bizonyos vagyok. Esténként úgy nézel majd rám, mint valami csúszó-mászó féregre. Az ám, estére már javában veszekedünk; megjósolom: egynéhány csúf szó a te drága pici szádon is kibukik majd. Erről jut eszembe: természetesen annyi vendéget hívhatsz meg az esküvőre, amennyit akarsz, itt alhatnak az állomás melletti fogadóban, tűrhető hely. Persze az én költségemre. Az én rokonságomból legalább negyvenen lesznek, ezt jó, ha már most tudod. Gyere, gyere, aranyos csöppségem, hadd szorítlak magamhoz, imádom, amikor duzzogsz. Persze a nagyvárosokban mások a szokások. Ha épp nem mész moziba (apropó, láttad a Waterloo-ot? nekem állatian tetszett), találkozol néhány barátnőddel, igaz? Megbeszélitek az iskolai problémákat, a tantervet, csoportmunkát végeztek, ahogy mondjátok, s magasabb rendű fejeknek érzitek magatokat, nem így van talán? Jómagam (azt hiszem, mondtam már ezt neked) a tévé képernyője előtt szeretem, eltölteni az estéimet, rémes szokás, igaz? De azért nyugi. Egyik-másik este készséggel beviszlek a városba, drágaságom. Arra azonban figyelmeztetlek, hogy a tévéműsor rosszabb, mint képzeled (eddig még sose nézted, merthogy a házmesterednek is ez a szórakozása). Olyik este (minek áltassalak?) te is fogod látni a mérkőzést. Átkozód- ni fogsz, tudom. A dívány sarkában kuporogsz majd, a kis állólámpa alatt, Teilhard du Chardint olvasva (vajon jól írom a nevét?). Rajta hát, szerelmem, ülj gyorsan repülőgépre, űrhajóra, varázsszőnyegre! Alig várlak már. Nem bírom tovább. Jöjj, kincsem, gyönyörűm, esküszöm, boldogtalanok leszünk. Telegdi Polgár István fordítása ' ' |-----------------------------------------------------Oá 1 3 'S c 3 i i
