Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-01-17 / 2. szám
ÚEUJBSBfl B Jt D o bozolhatok, ha akarok. Hajtogathatok, mint Tóték az örkény-drámában, miközben zászlós fiukat várják a frontról. Újrapapírból készült műsorfüzetből vöröskeresztes skatulya lehet, csak neki kell fognom. Tábori posta pecsétje a belső oldalon, három mondat Funtek Frigyes aláírással a képzeletbeli levelezőlapon. „Én a háborút mindig fekete-fehér filmnek, a dokumentumokat megsárgult fotóknak látom. S ugyanakkor hiányérzetem támad, valamit nem értek, nem tudok, nem érzek abból a korból. Dachau mellett autózva és megállva döbbentem rá, hogy a fű zöld volt, a virágok színesek, s a vér vörös színű volt akkor is. “ Funtek Frigyes tavaly tavasz- szal, a budapesti Nemzeti Színházban rendezte meg Örkény darabját, aztán vissza is utazott fiához és francia feleségéhez Párizsba. Ott él most már ötödik éve, de ha hívják, szereppel várják, jön haza játszani. • A Tóték Nemzeti színházbeli bemutatója után azt mondta, ugyanezt a darabot a párizsi Odeonban is szeretnék színre vinni. Hogy fest a helyzet, lesz rá lehetősége?- Remélem, lesz. Türelemre intenek. • Tehát ül és vár?- Nem ülök, mert dolgom van. Új lakásba költöztünk és ha új lakás, akkor új élet. Festés, mázolás, berendezkedés ... közben felhívtak Szolnokról, hogy szükségük lenne rám a Rinaldo Rinaldini címszerepére Hegedűs D. Géza rendezésében. Rettenetes vígjáték, ráadásul énekelni is kell benne. • Rettenetesen jó, vagy rettenetesen rossz?- Engem szórakoztat nagyon. Egy évszázadokkal ezelőtt élt olasz kalandhős, aki nem akart gazember lenni. „Nem vagyok azonos magammal, régi sok ostoba szavammal“ - ilyen dalok vannak benne. „Nem vagyok azonos a nevemmel, ezzel az ostoba szereppel.“ Banális szöveg, de az életünk is banális. Harminc előadást játszom, aztán irány Párizs, vár a fiam. Lassan hároméves lesz, és egyre értelmesebben lehet vele társalogni. • Magyarul?- Természetesen. A feleségemmel franciául, velem magyarul beszél. Majd jön haza a nagymamához Szanyba. • Séta és gyereknevelés Párizsban, Rinaldo Rinaldini Szolnokon - egyhangú életnek, azt hiszem, nem ezt nevezik.- Van más is. Takarítás, csempé- zés, vakolás. • Újgazdagéknál?- Ott is. • Meg lehet élni belőle? Jól fizetik?- Hol így, hol úgy. Volt, hogy nem is fizettek. • Nem voltak elégedettek?- Nem azért. Feketén dolgoztam és amikor megtudták, úgy döntöttek: menjek a francba. Meg se köszönték, hogy dolgoztam nekik. Mások egyszerűen csak cigánykodtak. Megegyeztünk, hogy ennyit és eny- nyit kérek, aztán pontosan a felét adták. Hogy nincs több, viszontlátásra! Mit tehet ilyenkor az ember? Káromít egyet és továbbmegy. A pénz persze hiányzik veszettül. Legalább könyvre kellene, ha másra nem futja. • Franciául olvas többet vagy magyarul?- Ha huzamosabb ideig Párizsban vagyok, akkor franciául. Most például Paco Rábán, a híres divattervező és illatszergyáros könyvét falom, amely a reinkarnációt taglalja. Hogy mi voltam az előéletemben és mi leszek, ha meghalok. Igazából nem hiszek benne, de nagyon izgalmas a dolog, mert olyan ember beszél róla, aki megszállotja a kérdésnek. • ötévi kintlét után mennyire érzi már párizsinak magát?- Furcsa kettősségben élek. Pesti már nem vagyok, párizsi még nem. Innen elszakadtam egy kicsit, oda még nem igazán tartozom. • Mi gátolja abban, hogy szívvel- lé lek kel párizsi legyen?- Én gátolom saját magamat. Majd ha házam lesz, akkor talán megváltozik bennem ez az érzés. Igazi otthont úgy teremt az ember, hogy fészket rak. Én még csak lakásbérlő vagyok kint, és az nagy különbség. • Kakukkfióka?- Igen. Bár én Pesten is az voltam mindig. Ha megkérdezik, hova tartozom, most is az a válaszom, hogy Szanyba. Az a legbiztosabb pont az életemben, mert ott élnek a szüleim. Két város között különös megvilágításban látom a kötődéseimet. Amiről azt hittem, hogy egész életemre szól, az elhalványul, ami pedig frissnek tűnik, az egyre inkább felerősödik. • Kint, idegen vizeken ismerik már a nevét?- Bizonyos mértékig igen. Csak az fáj, hogy várnom kell a lehetőségekre. A tehetetlenség idegesít, az, hogy nem mindig tudom, merre menjek, kihez forduljak, hogy pályán maradhassak. • Meddig jutott el egyáltalán a kinti pályán?- Fogalmam sincs. Játszottam a párizsi Nemzetiben, főszerepet kaptam egy négyrészes sorozatban a tévében, két rövidfilmben, de a legtöbbet, úgy hiszem, egy mozifilm jelentene. Vagy jó színészekkel, sikeres darabban játszani egy neves társulatnál. • Mennyi az esélye annak, hogy ez megtörténik?- Nem tudom. A tehetség sajnos nem elég hozzá. Meg kell találnom a megfelelő embereket, akik hozzásegítenek a lehetőséghez. • Keresi őket?- Egyre jobban. Már abba is kezdek beletanulni, hogy hogyan kell eladni magam. Odakint ugyanis egészen másképp működnek a dolgok, mint idehaza. Az ott más rendszer. Ott senki másnak nem érdeke, hogy érvényesüljek, csak nekem. Ezt vagy tudomásul veszi az ember, és eszerint cselekszik, vagy nem fog előbbre lépni soha. Én az elején, tapasztalatok hiányában elég sok lehetőséget elszalasztottam. Nem tudtam kihasználni a helyzetet, mert nem ismertem az ottani normákat. Meg kellett tanulnom tárgyalni, mozogni, levegőt venni. Társaságba menni, találkozni és bemutatkozni még akkor is, ha láttak már valahol és tudják, hogy ki vagyok. Benne kell lenni egy körforgásban, hogy egy adott pillanatban eszébe juss valakinek. A menedzsered is csupán akkor segíthet rajtad, ha ismernek, és ott állsz a tűz mellett. Olyasmi, hogy meglát valaki és azt mondja: sztárt csinál belőled, ritkán fordul elő. Megtörténik, de nem ez a jellemző. Gyakrabban van példa arra, hogy amikor kezd felgyorsulni az életed, akkor lép működésbe a menedzsered is. Tehát menned kell, ott kell lenned mindig, ahol bennfentesek, szakmabeliek cseve- résznek. • Ez hát a legfontosabb? Bejutni a történések fókuszába?- Utolérni magamat, az a legfontosabb. Hogy aztán kiverekedhessek egy helyzetet, amelyben dolgozni tudok. • S akkor kezdődhet a dobozolás az Odeonban?- Ennek örülnék a legjobban. • Számításai szerint mikor kerülhet erre sor?- Ha sikerül meggyőznöm valakit, hogy ez jövedelmező vállalkozás lesz. • Tehát érvel, győzköd, bizonygat?- Keresem az emberemet. • Honvágyat szokott érezni?- Hosszabb időre mostanában nem vágyom haza. Két hónap bőven elég, azután már hiányzik a fiam, a feleségem, a város... cigány élet ez. Mindig az hiányzik, ami nincs. Odamennék, ahol éppen nem vagyok. • Lojko Lakatos József Lorca- rendezésre készül a tévében, állítólag számol önnel.- Igen, tudok róla. A Vémász vőlegénye leszek, ha minden igaz. Lor- cát nagyon szeretem, a rendező pedig nagyon érdekel. • A franciával hogy áll? Műfordításra vállalkozna már?- A gondolataimba lát? Itt a darab, amelyet le akarok fordítani. Ka- do Kostzer és Alfredo Arias színdarabja, a Művészcsalád. Hadd idézzek egyetlen mondatot a borítóról: „A művészt magunkba zárva hordozzuk mindannyian; kiszabadítani őt, talán ez a legfontosabb dolgunk az életben.“ Szép és poetikus a darab. Párizsban már színre vitték. Pesten én szeretném megrendezni. Szabó G. László ► Ha); nagyapja pedig az a Sir Michael Redgrave, aki a brit színiis- kola máig legkiválóbb (Laurence Olivier, Ralph Richardson, John Gielgud fémjelezte) nemzedékének volt egyik legnagyobb alakja. Natasha előző filmje, A szolgálólány meséje még épphogy csak lecsengett, még fut a mozikban a Felhők közül a nap és jön a legújabb, a szokatlan című A szívesség, a karóra és a nagyon nagy hal. A cím mellett a stáb is sokszínű volt: a brit Bob Hoskins, az amerikai Jeff Goldblum és a francia Michel Blanc biztosították a rendező, Ben Lewin számára a folyamatos nyelvi problémákat. Natasha számára mégsem a film jelenti a középpontot, a családi hagyományokhoz híven pályáját színházban kezdte, Csehov- és Shakespeare-darabokban, s innen szólította el Ken Russel rendező Gótika című filmjéhez Mary Shelley, a Frankenstein írónőjének megformálásához. Ezután újabb történelmi hírességű figura következett, de immár az óceán túlpartján: az elrabolt sajtómágnás-cse- mete, Patty Hearst, Paul Schrader: Patty című filmjében. Most pedig - vissza az igazi szerelemhez, a színházhoz — egy O’Neill darab, az Anna Christie bemutatójára készül. A hagyományhoz híven természetesen férje is szakmabeli, Robert Fox színházi producer. S ha már ismét a családról esett szó: a tervek szerint következő filmjében a mamával, Vanessa Redgra- ve-vel forgat együtt! (el) 1993. I. 17. Faye Dunaway, a déli „végzet“ Csupán akcentusa és dohányzástól rekedt, mély hangja árulja el, hogy nem az álom világból cseppent Manhattan szívébe, hanem délről jött, egy álmos kisvárosból, a floridai Bas- corriból. Ott született 1941-ben, egy őrmester lányaként. Mint minden déli nőre, rá is illik a „végzet asszonya“ jelző. A drámaiság minden jegyét magán hordozza. „Mindig tele voltam energiával, és mindig mindent tökéletesen akartam megcsinálni - mondja indulatosan. — Természetes, hogy a környezetem ezt gyakran nehezen viseli el.“ Bár saját bevallása szerint ma már higgadtabb és öntudatosabb, egészségesebb és nyugodtabb, mint korábban. A láncdohányzásról azonban nem tudott leszokni. És a ráncait sem tudja eltüntetni, hiába a legtökéletesebb smink. Ráncai tanúsítják vad múltját, számos kalandját és két válását. A pálfordulás nyolc évvel ezelőtt következett be: anya lett. Ám fia, Liam jelenleg Londonban él édesapjával. Úgy tűnik, hogy Faye ezt egy cseppet sem bánja. „Sohasem voltam privát asszony. Ha egy kis szabad időm van, azonnal a producerek jutnak az eszembe.“ Fia apjától, Terry O’Neilltől, az angol sztárfotóstól elvált. És úgy tűnik, gyermekétől is... A remekbe sikerült génekért Natasha Richardsonnak igazán nem kell a szomszédba mennie: apja a másfél éve elhunyt filmrendező, Tony Richardson (Dühöngő ifjúság, Egy csepp méz, A hosszútávfutó magányossága), aki rajta és szintén színésznő húgán, Joelyn kívül, a brit új hullámnak is az „atyja“ volt. Anyja az Oscar-díjas színésznő, Vanessa Redgrave (JúA szakmabéliek úgy vélik, hogy Faye Dunaway élő anakronizmus, aki leginkább a 30-as és 40-es évek sztárjaihoz hasonlítható. Ilyen sztárok ma már nemigen léteznek. Ám ennek ellenére számos szerepajánlattal keresik fel a producerek. És Faye magabiztosan és merészen keresi az újabb és újabb feladatokat, (lg) „A tehetség sajnos nem elég“ Funtek Frigyes kétlakisága
