Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-01-17 / 2. szám

ÚEUJBSBfl B Jt D o bozolhatok, ha akarok. Hajtogathatok, mint Tóték az örkény-drámában, mi­közben zászlós fiukat várják a frontról. Újrapapírból készült műsorfüzetből vöröskeresztes skatulya lehet, csak neki kell fognom. Tábori posta pecsétje a belső oldalon, három mondat Funtek Frigyes aláírással a kép­zeletbeli levelezőlapon. „Én a háborút mindig fekete-fehér filmnek, a dokumentumokat megsárgult fotóknak látom. S ugyanakkor hiányérzetem tá­mad, valamit nem értek, nem tudok, nem érzek abból a kor­ból. Dachau mellett autózva és megállva döbbentem rá, hogy a fű zöld volt, a virágok színe­sek, s a vér vörös színű volt akkor is. “ Funtek Frigyes tavaly tavasz- szal, a budapesti Nemzeti Szín­házban rendezte meg Örkény darabját, aztán vissza is utazott fiához és francia feleségéhez Pá­rizsba. Ott él most már ötödik éve, de ha hívják, szereppel vár­ják, jön haza játszani. • A Tóték Nemzeti színházbeli bemutatója után azt mondta, ugyan­ezt a darabot a párizsi Odeonban is szeretnék színre vinni. Hogy fest a helyzet, lesz rá lehetősége?- Remélem, lesz. Türelemre in­tenek. • Tehát ül és vár?- Nem ülök, mert dolgom van. Új lakásba költöztünk és ha új lakás, akkor új élet. Festés, mázolás, beren­dezkedés ... közben felhívtak Szol­nokról, hogy szükségük lenne rám a Rinaldo Rinaldini címszerepére Hegedűs D. Géza rendezésében. Rettenetes vígjáték, ráadásul énekel­ni is kell benne. • Rettenetesen jó, vagy rettene­tesen rossz?- Engem szórakoztat nagyon. Egy évszázadokkal ezelőtt élt olasz ka­landhős, aki nem akart gazember lenni. „Nem vagyok azonos magam­mal, régi sok ostoba szavammal“ - ilyen dalok vannak benne. „Nem vagyok azonos a nevemmel, ezzel az ostoba szereppel.“ Banális szöveg, de az életünk is banális. Harminc előadást játszom, aztán irány Párizs, vár a fiam. Lassan hároméves lesz, és egyre értelmesebben lehet vele társalogni. • Magyarul?- Természetesen. A feleségemmel franciául, velem magyarul beszél. Majd jön haza a nagymamához Szanyba. • Séta és gyereknevelés Párizs­ban, Rinaldo Rinaldini Szolnokon - egyhangú életnek, azt hiszem, nem ezt nevezik.- Van más is. Takarítás, csempé- zés, vakolás. • Újgazdagéknál?- Ott is. • Meg lehet élni belőle? Jól fi­zetik?- Hol így, hol úgy. Volt, hogy nem is fizettek. • Nem voltak elégedettek?- Nem azért. Feketén dolgoztam és amikor megtudták, úgy döntöt­tek: menjek a francba. Meg se kö­szönték, hogy dolgoztam nekik. Má­sok egyszerűen csak cigánykodtak. Megegyeztünk, hogy ennyit és eny- nyit kérek, aztán pontosan a felét adták. Hogy nincs több, viszontlátás­ra! Mit tehet ilyenkor az ember? Káromít egyet és továbbmegy. A pénz persze hiányzik veszettül. Legalább könyvre kellene, ha másra nem futja. • Franciául olvas többet vagy magyarul?- Ha huzamosabb ideig Párizsban vagyok, akkor franciául. Most példá­ul Paco Rábán, a híres divattervező és illatszergyáros könyvét falom, amely a reinkarnációt taglalja. Hogy mi voltam az előéletemben és mi leszek, ha meghalok. Igazából nem hiszek benne, de nagyon izgalmas a dolog, mert olyan ember beszél róla, aki megszállotja a kérdésnek. • ötévi kintlét után mennyire ér­zi már párizsinak magát?- Furcsa kettősségben élek. Pesti már nem vagyok, párizsi még nem. Innen elszakadtam egy kicsit, oda még nem igazán tartozom. • Mi gátolja abban, hogy szívvel- lé lek kel párizsi legyen?- Én gátolom saját magamat. Majd ha házam lesz, akkor talán megváltozik bennem ez az érzés. Igazi otthont úgy teremt az ember, hogy fészket rak. Én még csak lakás­bérlő vagyok kint, és az nagy kü­lönbség. • Kakukkfióka?- Igen. Bár én Pesten is az voltam mindig. Ha megkérdezik, hova tarto­zom, most is az a válaszom, hogy Szanyba. Az a legbiztosabb pont az életemben, mert ott élnek a szüleim. Két város között különös megvilágí­tásban látom a kötődéseimet. Amiről azt hittem, hogy egész életemre szól, az elhalványul, ami pedig frissnek tűnik, az egyre inkább felerősödik. • Kint, idegen vizeken ismerik már a nevét?- Bizonyos mértékig igen. Csak az fáj, hogy várnom kell a lehetősé­gekre. A tehetetlenség idegesít, az, hogy nem mindig tudom, merre menjek, kihez forduljak, hogy pá­lyán maradhassak. • Meddig jutott el egyáltalán a kinti pályán?- Fogalmam sincs. Játszottam a párizsi Nemzetiben, főszerepet kaptam egy négyrészes sorozatban a tévében, két rövidfilmben, de a legtöbbet, úgy hiszem, egy mozi­film jelentene. Vagy jó színészekkel, sikeres darabban játszani egy neves társulatnál. • Mennyi az esélye annak, hogy ez megtörténik?- Nem tudom. A tehetség sajnos nem elég hozzá. Meg kell találnom a megfelelő embereket, akik hozzá­segítenek a lehetőséghez. • Keresi őket?- Egyre jobban. Már abba is kez­dek beletanulni, hogy hogyan kell eladni magam. Odakint ugyanis egé­szen másképp működnek a dolgok, mint idehaza. Az ott más rendszer. Ott senki másnak nem érdeke, hogy érvényesüljek, csak nekem. Ezt vagy tudomásul veszi az ember, és esze­rint cselekszik, vagy nem fog előbb­re lépni soha. Én az elején, tapaszta­latok hiányában elég sok lehetőséget elszalasztottam. Nem tudtam kihasz­nálni a helyzetet, mert nem ismer­tem az ottani normákat. Meg kellett tanulnom tárgyalni, mozogni, leve­gőt venni. Társaságba menni, talál­kozni és bemutatkozni még akkor is, ha láttak már valahol és tudják, hogy ki vagyok. Benne kell lenni egy körforgásban, hogy egy adott pilla­natban eszébe juss valakinek. A me­nedzsered is csupán akkor segíthet rajtad, ha ismernek, és ott állsz a tűz mellett. Olyasmi, hogy meglát valaki és azt mondja: sztárt csinál belőled, ritkán fordul elő. Megtörténik, de nem ez a jellemző. Gyakrabban van példa arra, hogy amikor kezd fel­gyorsulni az életed, akkor lép műkö­désbe a menedzsered is. Tehát men­ned kell, ott kell lenned mindig, ahol bennfentesek, szakmabeliek cseve- résznek. • Ez hát a legfontosabb? Bejutni a történések fókuszába?- Utolérni magamat, az a legfon­tosabb. Hogy aztán kiverekedhessek egy helyzetet, amelyben dolgozni tudok. • S akkor kezdődhet a dobozolás az Odeonban?- Ennek örülnék a legjobban. • Számításai szerint mikor kerül­het erre sor?- Ha sikerül meggyőznöm vala­kit, hogy ez jövedelmező vállalkozás lesz. • Tehát érvel, győzköd, bi­zonygat?- Keresem az emberemet. • Honvágyat szokott érezni?- Hosszabb időre mostanában nem vágyom haza. Két hónap bőven elég, azután már hiányzik a fiam, a feleségem, a város... cigány élet ez. Mindig az hiányzik, ami nincs. Oda­mennék, ahol éppen nem vagyok. • Lojko Lakatos József Lorca- rendezésre készül a tévében, állító­lag számol önnel.- Igen, tudok róla. A Vémász vő­legénye leszek, ha minden igaz. Lor- cát nagyon szeretem, a rendező pe­dig nagyon érdekel. • A franciával hogy áll? Műfordí­tásra vállalkozna már?- A gondolataimba lát? Itt a da­rab, amelyet le akarok fordítani. Ka- do Kostzer és Alfredo Arias színda­rabja, a Művészcsalád. Hadd idézzek egyetlen mondatot a borítóról: „A művészt magunkba zárva hordoz­zuk mindannyian; kiszabadítani őt, talán ez a legfontosabb dolgunk az életben.“ Szép és poetikus a darab. Párizsban már színre vitték. Pesten én szeretném megrendezni. Szabó G. László ► Ha); nagyapja pedig az a Sir Mi­chael Redgrave, aki a brit színiis- kola máig legkiválóbb (Laurence Olivier, Ralph Richardson, John Gielgud fémjelezte) nemzedéké­nek volt egyik legnagyobb alakja. Natasha előző filmje, A szolgá­lólány meséje még épphogy csak lecsengett, még fut a mozikban a Felhők közül a nap és jön a leg­újabb, a szokatlan című A szíves­ség, a karóra és a nagyon nagy hal. A cím mellett a stáb is sokszínű volt: a brit Bob Hoskins, az ameri­kai Jeff Goldblum és a francia Michel Blanc biztosították a rende­ző, Ben Lewin számára a folyama­tos nyelvi problémákat. Natasha számára mégsem a film jelenti a középpontot, a családi hagyományokhoz híven pályáját színházban kezdte, Csehov- és Shakespeare-darabokban, s innen szólította el Ken Russel rendező Gótika című filmjéhez Mary Shel­ley, a Frankenstein írónőjének megformálásához. Ezután újabb történelmi hírességű figura követ­kezett, de immár az óceán túlpart­ján: az elrabolt sajtómágnás-cse- mete, Patty Hearst, Paul Schrader: Patty című filmjében. Most pedig - vissza az igazi szerelemhez, a színházhoz — egy O’Neill darab, az Anna Christie bemutatójára ké­szül. A hagyományhoz híven ter­mészetesen férje is szakmabeli, Robert Fox színházi producer. S ha már ismét a családról esett szó: a tervek szerint következő filmjé­ben a mamával, Vanessa Redgra- ve-vel forgat együtt! (el) 1993. I. 17. Faye Dunaway, a déli „végzet“ Csupán akcentusa és dohányzástól rekedt, mély hangja árulja el, hogy nem az álom világ­ból cseppent Manhattan szívébe, hanem délről jött, egy álmos kisvárosból, a floridai Bas- corriból. Ott született 1941-ben, egy őrmester lánya­ként. Mint minden déli nőre, rá is illik a „végzet asszonya“ jelző. A drámaiság minden jegyét magán hordozza. „Mindig tele voltam energiával, és mindig mindent tökéletesen akartam megcsinálni - mondja indulatosan. — Természetes, hogy a környezetem ezt gyakran nehezen viseli el.“ Bár saját bevallása szerint ma már higgadtabb és öntudatosabb, egészségesebb és nyugodtabb, mint korábban. A láncdohányzásról azonban nem tudott leszokni. És a ráncait sem tudja eltüntetni, hiába a legtökéletesebb smink. Ráncai tanúsítják vad múltját, számos ka­landját és két válását. A pálfordulás nyolc évvel ezelőtt követke­zett be: anya lett. Ám fia, Liam jelenleg Lon­donban él édesapjával. Úgy tűnik, hogy Faye ezt egy cseppet sem bánja. „Sohasem voltam privát asszony. Ha egy kis szabad időm van, azonnal a producerek jutnak az eszembe.“ Fia apjától, Terry O’Neilltől, az angol sztárfotóstól elvált. És úgy tűnik, gyermekétől is... A remekbe sikerült génekért Natasha Richardsonnak igazán nem kell a szomszédba mennie: apja a másfél éve elhunyt filmren­dező, Tony Richardson (Dühöngő ifjúság, Egy csepp méz, A hosszú­távfutó magányossága), aki rajta és szintén színésznő húgán, Joelyn kívül, a brit új hullámnak is az „atyja“ volt. Anyja az Oscar-díjas színésznő, Vanessa Redgrave (Jú­A szakmabéliek úgy vélik, hogy Faye Duna­way élő anakronizmus, aki leginkább a 30-as és 40-es évek sztárjaihoz hasonlítható. Ilyen sztá­rok ma már nemigen léteznek. Ám ennek ellenére számos szerepajánlattal keresik fel a producerek. És Faye magabiztosan és meré­szen keresi az újabb és újabb feladatokat, (lg) „A tehetség sajnos nem elég“ Funtek Frigyes kétlakisága

Next

/
Oldalképek
Tartalom