Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-28 / 12. szám
B Vasárnap ♦ A vállfás Gyuszi. így emlegették őt mindenütt, mert vállfákat árult. Húszéves korában első lett egy vidéki táncversenyen; azóta semmi, azóta egyszer sem mondhatta, hogy nyertem. Pedig lótott-futott, izzadt és lihegett eleget. Ment felpakolva vásárról vásárra, ruhabolttól fodrászatig, szépasz- szonytól főnök úrig. Kínáígatni kellett a portékát, úton-útfélen ajánlani, nyomni a szöveget, hogy ilyen jó, meg olyan jó, vegyenek csak, nem fogják megbánni. Gyuszi bácsit imádták az emberek. Derű és szeretet, bizakodás és életöröm sugárzott belőle még akkor is, ha ezreket vesztett. Hogy harsány volt és megállíthatatlan? Hogy összevissza ígérgetett és hazudott is olykor? Aki igazán ismerte őt, ilyesfajta hibáin nem botránkozott meg soha, rossz szóval amúgy sem lehetett célt érni nála. „Aki mindent meghall, hamar meghal“ - legyintett, ha valaki szidni kezdte, és már rohant is tovább. Ha szombat volt, ki a lóversenypályára. Az volt az élete, a szenvedélye. Holtbiztos tippjeivel mégsem tudott nyerni, csak egyetlenegyszer. Közvetlenül a halála előtt. Koltai Róbert első játékfilmje, a Sose halunk meg kasszasiker a magyar mozikban. Gyuszi bácsi hatvanas évekbeli kalandjainak és aranyköpéseinek sorozata, sziporkázó humora és sajátos életfilozófiája valósággal fénylik, ragyog a vásznon. De nemcsak rendezője - írója is, főszereplője is Koltai a filmnek, és akármelyik minőségében nézzük, azt kell hogy megállapítsuk: mesteri munkát végzett. KOLTAI RÓBERT SZERENCSEFILMJE • Hrabal hősök és Menzel-filmek jutottak eszembe, miközben Gyuszi bácsi kalandjait néztem. A Baltazár úr halála és a Hóvirágünnep figurái.-Mit mondjak erre? Megtisztelő párhuzamok ezek. Menzelt és Hrabalt én is nagyon szeretem, jó lenne még inkább otthon lenni bennük. Ilyen esetben nem az a fontos, hogy hol, melyik országban született az ember... vagy érzi és érti a világukat, vagy nem. Ezek szerint közöm van hozzájuk. • Olyannyira, hogy a Sose halunk meg a hatvanas évek cseh új hullámának legszebb darabjaival rokon.-Nem akarok nagyképü lenni, de el kell hogy meséljem: én a főiskolán mint színész évekig vergődtem. Egyetlenegy vizsgaelőadásom volt, amely arra utalt, hogy pályán maradok. Harold Pinter darabja, A gondnok. Ott és akkor derült ki, hogy az abszurd mindennél jobban a véremben van. Amióta pályán vagyok, mégsem volt módom megmutatni ezt, mert nagyon jó, de szabályos szerepekbe kerültem. Kaposváron, a színházban, meg a filmekben is. Közben hiányérzetem volt, ki akartam tömi más irányba, csak nem tudtam, mert természetemnél fogva fegyelmezett vagyok. Fegyelmezett színész, aki mindig az egészet nézi, akinek eszébe sincs a darab keretét feszegetni. Én azt a szerepet próbálom meg a lehető legjobban eljátszani, amelyet rámosztottak. A Sose halunk meg minden szempontból kivételes lehetőség volt. Saját történet, saját rendezés, önmagam által megválasztott csapat... itt most sok mindent megmutathattam abból, amit az elmúlt huszonöt év alatt tanultam, vagy a természettől kaptam, és a kollégáimnak is elmondhattam, mi mennyit ér és melyik poén mikor robban. • Gyuszi bácsi a Sörgyári capriccio Pepinjének magyarországi testvére lehet. Egyformán harsányak, egyformán túloznak, egyformán borzasztóak, ugyanakkor mégis szeretnivalóak. — Ennek is csak örülni tudok, bár hozzá kell hogy tegyem: Gyuszi bácsi mélyen magyar, Pepin meg ízig-vérig cseh. • Miért érezte fontosnak, hogy filmre vigye, megossza a vele kapcsolatos élményeit? Gyuszi bácsi ugyanis nem más, mint az ön hőn szeretett nagybácsija. — Ösztönösen indult a dolog, éreztem, hogy van benne valami, aztán mások is hasonlóan vélekedtek. A forgatókönyvet Nógrádi Gáborral írtuk, de úgy, hogy előtte magnóra mondtam jó néhány történetet. Nyolc éve dolgoztunk már a novellán; írtunk közepes, gyenge és egészen jól sikerült műveket, míg aztán másfél évvel ezelőtt egyszer csak komolyra fordult a dolog. Ám ha megölnének, akkor sem tudnám, miért kezdtem el nyüstölni, hogy írjuk meg végre a forgatókönyvet is... talán kíváncsi voltam, hogy fogadják. Az alapmunkát Gábor végezte. Én a két főhőst, Gyuszi bácsit és a kamaszfiút adtam hozzá, a bolond Nusi és a féltékeny könyvügynök az ő figurái, a többit közösen találtuk ki. Ha elkészült egy jelenet, abban mind a ketten benne voltunk. Gábor úgy tette hozzá a magáét, hogy az iránt, amit én mondtam, hihetetlen alázattal viszonyult, ő a piacot ismeri, én a lóversenyek világában vagyok jártas; ez is jól jött munka közben. S talán azt is érezni a vászonról, hogy csupa barát játszik velem. A sok szeretetet, ami körülvett. A rengeteg előszobázásnak, telefonálgatásnak, találkozásnak meglett az eredménye. Az utolsó pillanatban mégis összejött a pénz. Szerencsefilm ez, nem is tudnám másnak nevezni. • Édesapja, akinek határozott véleménye lehet Gyuszi bácsiról, hogy fogadta a filmet? — Őt nagyon érzékenyen érintette, hiszen nem egy jelenetben önmagát is viszontláthatta. Gyuszi bácsi alakja ugyanis három embert takar: a nagybácsimat, aki valóban lóversenyekre járt és vállfákat árult, az édesapámat és engem. • Én azt hittem, egyedül a színésznek készülő Tordai Imre alakjában van jelen.-Nem akartam, hogy a film teljesen önéletrajzi legyen, nem ez volt a célom. A forgatás elkezdésekor becsületszavamra úgy gondoltam: semmi sem fog sikerülni. Nem lehet rendezni is, játszani is egyszerre, ekkora monstrumot két oldalról működtetni. A technikához, mivel nem vagyok mérnökagyú, az elején nem is értettem. Egy hét után azonban abba is belejöttem. Nyitott voltam minden jóra, fogékony minden észrevételre. A várótermi jelenet elsőre is, másodszorra is rosszul sikerült. Nem tetszett, de továbbmentem. Már a vágóasztalnál ültem, amikor beugrott a megoldás. Rosz- szak a mondatok Gyuszi bácsi szájában, az utószinkronnál ki kell cserélni a szavakat. így lett a „Hidd el, apukám, nekem sem könnyű!“-bői „Hidd el, apukám, nem olyan nagy ügy!“ és a „Hát nekem tényleg nem lehet megbocsáta- ni?“-ból „Csak azt nem tudom, miért kell ezt ennyire felfújni?“ Önsajnálat helyett egy drámai arc, amely megmentette a jelenetet. • Önmagának milyen érzésekkel írta a szerepet?-Nem önmagámnak írtam. Nekem pontos elképzelésem volt, ki játssza majd a figurát. Simó Sándor, a Hunnia Stúdió vezetője azonban azt mondta, akkor támogatja csak a filmet, ha én játszom a főszerepet. És ezzel a feltétellel álltak mellém a szponzorok is. • Kaposváron, ahová huszonöt év köti, rendezői státusa van. Elsőként Feydeau Tökfilkóját állította színpadra, legutóbb pedig Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem! című bűnügyi bohózatát.- Már nem vagyok kaposvári színész. Több mint száz szerepet játszottam el az ottani színpadon. Amíg „szeretetszín- házban“ dolgoztam, eszembe sem jutott, hogy elszerződjek onnan, de most, hogy változott a helyzet, eljöttem tőlük. Tavaly, amikor elkezdtem forgatni a filmet, meg is sértődtek egy kicsit, mert azt mondtam: nem tudok részt venni náluk semmilyen darabban. Most meg az fáj nekik, hogy Orgon leszek a szolnoki Tartuffe-ben. Csakhogy a kispesti lakásomtól a szolnoki színház ötven percnyire van, Kaposvár pedig három óra és ez hatalmas különbség. Veszprémben rendezem majd a Hyppolit, a lakájt. Oda is gyorsabban lejutok, tnint Kaposvárra. Igen, ötvenéves fejjel már a kilométerekre is figyel az ember. • Elsőfilmes rendező ritkán ér el akkora sikert, mint amekkorát most ön mondhat magáénak. A folytatásra, gondolom, nem kell sokáig várni.-Nem tudom, mi lesz a következő filmem, de ha kapok rá lehetőséget, akkor szeretnék benne lenni. Woody Allen nyilatkozta nem is olyan rég, hogy a forgatókönyv önmagában nem olyan nagy dolog, akkor ér valamit, ha ő rendezi a filmet és ő játssza a főszerepét. Megértem őt, ez feneketlen lehetőség. Tudom, mit kell mondani a kollégámnak és ő elfogadja, szereti azt, a főszereplőt pedig még csak irányítanom sem kell, hiszen az én vagyok. Képzelje csak el, mennyivel könnyebb így! Szabó G. László 993. III. 28. Ki ne emlékezne a Cher- bourgi esernyők-re?! Pedig ez a film idestova harmincéves. Az idősebb generációk mozija, ám olyan alkotás, amelyet időés lenyűgöző hatású egyénisége azt sugallta, hogy a dolgok fölött álló érzelmi szfinx ez a nő. Az összes nagy rendezővel dolgozott, szinte minden ről időre elővesznek, így idősek, fiatalok egyaránt ismerhetik, szerethetik benne az elragadó, ifjú és tehetséggel berobbant Catherine Deneuve-öt. Az aranyszőke Catherine igazi színészfamíliában nőtt fel, a benne rejlő talentumot mégis Roger Vadim fedezte fel. A Cherbourgi esernyők hozta számára az első hangos sikert. Bár hollywoodi munkái is akadtak, amolyan igazi európai szupersztár lett Polanskival és Bunuellel forgatott filmjei nyomán. Klasszikus szépsége, makulátlanul tökéletes alakja generációból. A feltűnés nagy időszaka, azután a késő 60-as évek ünnepeltje csakúgy, mint később évtizedeken át. Ä múló évek mit sem számítottak. A francia nőiesség új megtestesítőjét látták benne a 80- as években is. 1987-ben egyenesen a „legszebb francia asz- szony“ címet adományozták neki. 1958-tól évente két-három filmszerep tartotta őt az érdeklődés középpontjában, míg az elmúlt néhány évben kicsit megszakadt a nagy széria és nem lehetett Catherine Deneuve-ről hallani. Ám napjainkban ismét beigazolja az örök megújulás képességét és azt a csodát, amely az évek múltával is megőrzi gyönyörűnek. A visszatérés egy nagy romantikus filmmel történt meg. Az Indokína című filmet Regis Wargnier rendezte. A Vietnamban játszódó történet szokatlanul hosszú, 160 perces melodrámára kerekedett, ám azt állítják róla a sajtóban, hogy nem elvesztegetett idő a megtekintése. Akik szeretik a hatásos szerelmi románcokat, az óriási statisztériát mozgató szuperprodukciókat, azokat minden bizonnyal lenyűgözi az Indokína. Az újságírók ismét érdeklődéssel fordulnak Deneuve felé és kutatják az elmúlt évek csendjének okait, illetve e nagy visszatérés hátterét. „Elsősorban nyugalomra vágytam, mert úgy gondolom, sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben, mint az állandó jelenlét a filmvásznon“ - állítja a színésznő. - „Azt hiszem, magam is szokatlan karakter vagyok, csakúgy, mint az Indokína hősnője. Ilyesmit csinálok a legszívesebben. Szeretem az éretlen asszonyt, aki az érettség látszatát próbálja kelteni. Ez a vonzó számomra a férfiakban is. Mindenesetre szeretném elkerülni a kort, amelyben illik már bölcsnek lenni.“ (tú) Gyuszi bácsi és Imi (Szabados Mihály) a vásárban
