Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-03-28 / 12. szám

san rendbehozzák (A fiatal háza­sok első lakásához kedvezményes hitelt ad az állam.) Elégedettek. És az sem zavarja Mary-Luisét, hogy naponta kétszer több mint fél órát vonatozik a városközpontban lévő irodáig, ahol nyolctól ötig dol­gozik. A több mint hárommillió lakosú ausztrál metropolis felhőkarcolóinak sora a Királyi Botanikuskert felől (A szerző felvételei) Sydney két jelképe együtt: a „kagylóhéjakból“ összerakott, a napfényben fehéren rikító Operaház és a Harbour Bridge - az immár 160 éves Kikötó-híd „Saját ház“ nélkül nem is érez­nék magukat ausztráloknak! (Vic­toria államban, amelyhez a kétmil­liós Melbourne is tartozik, tíz csa­lád közül kilencnek van háza- hatnak a saját tulajdonában- s ez a legmagasabb arány a vi­lágon!) A Suburbia nem csupán elővá­ros, hanem maga az ausztrál életfor­ma. Bevásárlóközpont a vasútállo­másnál üzletekkel, éttermekkel (vagy inkább hamburgeres gyors­büfékkel), orvosi rendelőkkel, fod­rászokkal - és távolabb csak a ker­tes kis házak. Természetesen elő­városonként más-más a színvonal, s persze mások a telek- és házárak. Rose Bay, vagy Bondi sokkal elő­kelőbb, mint Hurtsville. A telefon­könyvben, vagy a névjegyen sze­replő lakcím, a városrész legtöbb­ször társadalmi ranglétrát is sejtet. Sydney központja, a Martin Place, vagy a városháza - a Town Hall - környéke vasárnap olyan kihalt, a felhőkarcolók olyan ma­gányosnak, üresnek tűnnek, mint­ha légiriadót rendeltek volna el! (Hallottam, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor Melbourne-ben la­káshiány volt, építettek néhány „európai“ bérházat. Hamarosan feltűnt, hogy szokatlanul sok az öngyilkos e többemeletes bérhá­zakban, a lakók pedig, akik seho­gyan sem találták a helyüket ezek­ben a „modem méhkasokban“, gyakran az ablakon át dobálták az utcára az üvegeket, a konzervdo­bozokat, a hulladékot - dühükben. A házmester csak védősisakban merészkedett ki lakásából, a ház körüli parkot rendező munkások pedig életveszélyre hivatkozva megtagadták a munkát...) Sokan álmodoznak egy Subur- biához tartozó „saját otthon“- ról - egy ötszobás bungalóról, gon­dosan ápolt zöld gyeppel. Az öntö­zőberendezések csövei sok helyen- a köztereken is - a gyep alatt hálózzák be a kerteket és csak alig látható kis locsolórózsák dugják ki fejüket a fűből, hogy akár egész nap permetezzék a gyepet. Mert ha a gyep megsárgul, szégyenkez­het a tulajdonos a szomszédok előtt. Pedig kevés és drága a víz, de a gyep állítólag előbbre való, mint egy fürdés!? A zöld gyep iránti ragaszkodás az angoloktól vett örökség. Ha egy ausztrál akár két hétre is elutazik otthonról, ok­vetlenül gondoskodik zöld gyepé­nek öntözéséről, nyírásáról. De nem ez az egyetlen dolog, amely Ausztrália lakóinak „angol múltjá­ra“ emlékeztet. Hiába a zöld kert, a természetet kedvelő városlakók hétvégeken a Suburbiából is a szabadba vagy a sportpályákra özönlenek. Lelke­sednek a sportért: nyáron az ango­loktól örökölt krikettért (egy meccs olykor napokig is eltart, ter­mészetesen sok tea- és étkezési, no Sebes Tibor ausztráliai riportja A városközpont­tól 20 kilométer­re, a Koala Park­ban láthatunk ko­ala mackókat is. A barátságos koa­lákat kíváncsisá­guk gyakran le­csalogatja az eu­kaliptuszfákról, amelyeknek zsen­ge leveleivel táp­lálkoznak. Az aussie-k, az ausztrálok nagy többsége saját házban lakik. A városlakók, ha nincs lehetőség kertre, az ilyen öntöttvaserkélyes kis házakat ked­velik. Hurtsville „külváros“ Sydneyben. meg alvásszünettel), télen a ke­mény ausztráliai futballért. De a biliárd (a nemzetközi összecsapá­sokat a televízió végig közvetíti!) éppúgy hevíti a sportszenvedélyü­ket, mint a tenisz. Az igazi - és egész éven át tartó - versenybuz­galmat azonban a lóversenyek szolgáltatják. Se szeri, se száma a fogadóirodáknak. Mert fogadás nélkül el sem tudják képzelni az életet. Kevés az engedélyezett já­tékkaszinó, ám annál több az ille­gális, föld alatti - és ezt szó szerint kell érteni, mert állítólag ilyen minden Suburbia bevásárlóköz­pontjában akad (dacolván a raz­ziákkal és a bírsággal). Sok egyka- rú pókergép, szerencse-automata üzemel. PIKNIK ÉS BARBECUE Meccs vagy verseny után Subur­bia lakói piknikre mennek. Piknik a szabadban — vagy barbecue. Fo­galmam sem volt, mi az utóbbi, csak sejtettem, hogy „a kertben tálalnak sült húsokat“. Késve ér­keztem, de a házigazda erre is számított, mert néhány szelet mar­hahúst és kolbászt nyersen a hűtő­ben tartott... Az udvaron téglából épített, kémény nélküli tűzhely ál­lott, vasplatnival. Alatta faszén volt, s hogy fellobbanjon a tűz, kerozint öntöttek rá, majd a forró platnin megsütötték a húst és a kol­bászt. Hagymát, salátát, sült krumplit tálaltak hozzá, borssal, sörrel, süteménnyel. S mindezt az udvaron, ahol ilyenkor a gyepre lépni szabad... Szabadtéri grill-sü- tés ez, zsír nélkül. Néhány üveg sör után mindenki kötetlenül beszélt. Egy idős úr, aki akkor várta cégétől a nyugdíjat helyettesítő végkielégítést, azon örvendezett, hogy kiszáll a „pat­kányversenyből“ - mármint a kar­rierharcból - és Queenslandben vesz házat, s ott tölt majd fél évet az opálföldeken, opálbányászattal. - Ott meleg van - mondta ő, mire a többiek kontráztak. - Nagyon meleg van és kevés a víz! - S máris a zöld gyep lett a téma... MAGYAROK, OLASZOK ÉS MÁSOK És a magyarok? Bondiban jómó­dú magyaroknál jártam. Hurtsvil- leben egy Antarktiszon szolgált magyar orvos kis házában. Sokfelé van magyar vendéglő, de a legtöbb magyar szót a Cosmopolitan nevű kávézó cukrászdájában hallottam. A legtöbb népcsoportnak kialakult egy vagy több „központja“, ne­gyede. Az olaszoknak éppúgy- hagyományos élelmiszereiket, húsféleségeiket, könyveiket és új­ságaikat árusító üzletekkel -, mint a görögöknek. Csak az új és egyre nagyobb számban érkező ázsiai bevándorlók, különösen a kínaiak és a vietnamiak különülnek el. De a kínai negyed - piros kapus ven­déglőivel - külön színfolt Sydney­ben. Csak az abókból, az őslakók leszármazottaiból látni keveset a városban. Legfeljebb ha tüntetés­re utaznak a nagy metropolisba és a sok park egyikében gyüle­keznek ... Az érkezéskor feltett kérdésre:- Hogyan tetszik Sydney, (amely azért mégsem olyan, mint egész Ausztrália) - csak így felelhetek: — Tetszik! Érdekes város, amelynek rendezettsége, tisztasá­ga különösen irigylésreméltó.- Hogy tetszik önnek Ausztrá­lia? - kérdezik rögtön Sydneyben, amikor az érkező még el sem hagy­ta a repülőteret. Nos, tőlem a taxis kérdezte, egy Görögországból be­vándorolt, aki öt perc múltán el­árulta, ha lesz elegendő pénze, ha­zatelepül Athénba. Mit válaszol­tam volna ezután, amikor még csak a Kingsford Smith repülőteret és a városba vezető utat láttam? Inkább kérdeztem: - Ugyan, miért menne vissza Görögországba?- Kérem, itt mindenki magának él. A munka után a televíziót né­zik. Alig ismerem a szomszédo­kat ... Tudja, Athénban délután ki­ültem a kávézó teraszára és min­denki az ismerősöm, sőt a barátom volt. Szóval, ha összegyűjtők egy rakás pénzt, hazamegyek, házat veszek és élek vidáman... Nem a görög származású taxis az egyetlen, aki hasonló tervet szö­vöget, ám kevés európai települ vissza hazájába. Ott született gye­rekeik pedig belenőnek az ausztrál életformába, s ez előtt meghajol­nak a szülők is. Mert a zöld gyepes családi ház Ausztráliában nem utolérhetetlen álom, s a keményen dolgozóknak sikerül kellemes saját otthont teremteni. És élnek az ausztrál életforma — az Australian Way of Life - szerint, persze görö­gösen, magyarosan, angolosan, de lehetőleg a külvárosok, vagy elő­városok földszintes házaiban. Vagyis a suburbok valamelyikében. (Egyébként Sydney hatalmas: 3800 négyzetkilométer és sok „kisvárosból“ áll - mint például Parramatta, Hurtsville, Ryde, Randwick.) „UJJUNK" HEGYÉN A KIKÖTŐ-HÍD A turisták által keresett Sidney alig 13 négyzetkilométerre terjed, s ha meg akarjuk rajzolni a térké­pét, akkor tegyük jobb kezünket egy papírra és rajzoljuk le a körvo­nalait. A hüvelykujjunk a város óriási teherkikötője. A mutatóuj­junk bal (nyugati) oldalán ugyan­csak kikötőt találunk, ám ujjunk hegyéhez támaszkodik a Sydney első jelképévé lett Harbour Bridge, a kikötó-híd. A „mutatóujjunk“ a város legrégebbi része: a Rock - századeleji hangulatot árasztó utcákkal, vendéglőkkel, amelyek­ből gyakran zene, gitárhang hallat­szik. Mutatóujjunk és a középső ujj között van a Sydney Cove, ahon­nan a - teázással, kávézással egy­bekötött - városnéző hajótúrák in­dulnak. A kis motoros vízibuszok­ról jól szemügyre vehetjük Sydney felhőkarcolóit: messziről ez már akár New York, vagy Chicago is lehetne! De a „középső ujj“ csücs­kén ott fehérük a szikrázó nap­fényben az Operaház, amely hatal­mas termeivel a város kultúrköz- pontja. És Sydney új jelképe. Sétáljunk át „gyűrűsujjunkra“ a Királyi Botanikus Kerten át és innen gyönyörködjünk a város két jelképének együttes látványában. A kisujjunk már nem érdekes: ki­kötő kikötő mellett... Persze, ahhoz, hogy Sydney va­lamennyi fontos látnivalóját felso­roljuk, egy könyv kellene. Illik ellátogatni autóval a Botany-öböl- höz, ahol egykor Cook kapitány, a nagy felfedező hajója kikötött... És még sok más helyre. Mert Sydneyben rengeteg látnivaló akad, a suburbokban is, ahol a 3 és félmillió „sydneysider“ - sydneyi lakos - óriási többsége él. SAJÁT HÁZ SUBURBIÁBAN Croydonban - ez is Sydney „elővárosa“, azaz egy Suburbia a sok közül - egyik este fiatal házaspárhoz kaptam vacsorameg­hívást. Mary-Luise és férje, Mi­chael — akkor kétéves házasok - a gyorsvasút állomásánál vártak kocsijukkal. Takaros házak között autóztunk a Kanilworth Streeten lévő lakásukhoz. Egy földszintes ikerház fele az övéké. A szobákat maguk tapétázták, a konyhában infrasütő és minden elektronizált. Egy évig a férj szüleinek egyik lakásában éltek, azután vették ezt a „saját házat“, három szobával, piciny kerttel, benne barbecue (er­ről részletesen majd később) és virágok. A házat huszonöt éves kölcsönnel vásárolták, s most las-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom