Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-21 / 11. szám
Ilasárnap 4 r 3 19 93. III. 21.- Vak, aki nem látja, hogy ön, Langos úr, mostanában egyszerre több bírósági per kulcsfigurája lett, méghozzá jobbára koronatanúként. Ám ez csupán egyetlen dolog a sok izgalom közül, hiszen 1992 decemberében Szlovákia fővárosában ellopták a prágai rendszámú személy- gépkocsiját; azt meg a riporter is számtalanszor tapasztalhatta, hogy hosszú heteken át úgy makacskodott pozsonyi lakásának telefonja, mintha „poloskafüle“ nőtt volna... Vajon mit szól mindehhez a zaklatáshoz épp ön, az egykori szövetségi belügyminiszter?- A kérdés annyira személyes jellegű, hogy a választ keresve csakis önnönma- gamból indulhatok ki. Tény, hogy 1989 őszén a jelenleg már nem létező Csehszlovákiában egy többesélyes harc kezdődött. Az egyik fő törekvés a negyven éven át uralkodó kommunista rezsim megbuktatása volt, és az a szándék, hogy a gyökeres fordulat az egész társadalomban mihamarabb érzékelhető legyen. A gát túloldalán azok álltak, akik elsősorban a hatalmukat akarták átmenteni, netán takargatnivalójuk akadt a saját múltjukból, esetleg a hajdani pártelithez tartoztak. Ez utóbbiakkal szemben én egyértelműen a következetes rendszerváltást, illetve az ezzel járó politikai s gazdasági változásokat sürgettem. így azt a véleményemet sem rejtettem sohasem véka alá, hogy el kell mozdítani pozícióikból azokat a kommunistákat, akik évtizedeken át csak a hatalmat bitorolták, ráadásul az arroganciára is rászoktak eközben. Az egypártrendszer egyeduralma ugyanis éppen a politikai -gazdasági hatalom összefonódására épült; ezért nyilvánvaló, hogy ’89 novemberének kezdeti lelkesedése után jócskán akadtak ellendrukkerek. Ezt mind a Szövetségi Gyűlés képviselőjeként, mind a szövetségi kormány belügyminisztereként is tapasztalnom kellett, hiszen a prágai parlamentben a reformpárti törvények mellett kardoskodtam, a saját hatáskörömön belül pedig az alapjaitól próbáltam átformálni s egy jogállam működési feltételeihez igazítani a belügyi tárcát. Visszatérve azonban kérdésének lényegéhez: nem merném azt állítani, hogy politikai ellenlábasaim most valamiféle revansot vesznek rajtam: ugyanakkor tény, hogy az eseményeknek általában valamiféle hátterük is van. Őszintén szólva, egyelőre csak az egyes dolgok összefüggéseit kutatom.- Lényegében ugyanezt teszi a riporter is. Hadd kérdezzem hát meg: nem volt naivitás azt hinni, hogy a kommunista rendszer hatalmi bástyáit jelentő belügyi szervek munkája szinte egy csapásra megváltoztatható?- A cél volt világos, s ennek függvényeként születtek a konkrét intézkedések. Amikor pedig 1992 júniusában megváltam a tárcától, már tapasztalható volt, hogy addigra elsősorban a rendőri szervek tudtak hangnemet, ha úgy tetszik, hát stílust váltani. A rendőri alakulatokban főképpen az ifjabb korosztály volt az, amely fogékonynak mutatkozott a koncepcióváltás iránt.-Langos úr, utólag sincs olyan benyomása, hogy munkaelosztás, netán parancsteljesítés dolgában a belügy különböző szintű és rangú alkalmazottai inkább a levitézlett idők rendőrtisztjeire hallgattak, semmint önre?- A személyem ellen nemigen voltak fenntartások. A szóban forgó probléma inkább abban nyilvánult meg, hogy a döntéseim végrehajthatóságát százféle régebbi előírással, szabályzattal igyekeztek megtorpedózni. Szó ami szó, eltartott egy ideig, amíg szélesebb körben is elfogadták az érveim igazát.- Biztos lehetett abban, hogy ön tartja kézben a szövetségi belügyminisztérium valamennyi részlegének irányítását?-Tagadhatatlan, hogy voltak nehezebben áttekinthető, bonyolultabban ellenőrizhető ügyosztályok. Nem titok, ez a megállapítás elsősorban a kémszolgálatra, illetve a kémelhárításra vonatkozik.- Az imént szóba jött, hogy elsősorban a közrendészeti szervek tudtak stílust váltani. Szabadjon hát rákérdeznem: a korábbi módszerekhez való visszatérést eleve kizártnak tartja?- Én utólagosan is csak a ma már nem létező szövetségi belügyminisztériumról és az ide tartozó egységekről mondhatok véleményt. Például a szlovák belügyminisztériumról már akkoriban is csupán kusza értesüléseim voltak, amikor még hivatalban voltam, hiszen az 1990-ben végrehajtott hatásköri elosztás óta a cseh, a szlovák, illetve a szövetségi belügyminisztérium teljesen önálló jogkörökkel volt felruházva. Nyilván kevesen sejtik, hogy még egy esetleges rendőri bevetés sem jelentett biztos garanciát a szükségszerű együttműködésre!- 1992 őszén, amikor már világos volt Csehszlovákia kettészakadása, felmerült annak gyanúja, hogy az önállósodó Szlovákia belügyi szerveibe sokan vissszaszivároghatnak mindazok közül, akiket a '89-es rendszerváltás után egyszer már eltanácsoltak a belügytöl...- Közvetlenül a rendszerváltás után is az volt és most is az a véleményem, hogy a kommunista rendszer hithű szekértolói a belügy berkeiben se akarjanak az új rezsim pótolhatatlan szakértői lenni! Én ezzel sohasem kívántam a bűnösségről vagy a bűntelenségröl beszélni; pusztán a rideg észérvek alapján az erkölcs, az etika, a jellem dolgaira próbáltam utalni. Szlovákiában egyébként valóban úgy tűnik, hogy egyes politikusok biztató jelzései láttán a ’89 előtti korszak emberei újra esélyt látnak maguk előtt, ami bizony eléggé nyugtalanító jelenség.- Gondolom, azt ön sem fogja tagadni, hogy az emlékezetes mosnovi kommandóakció - amelyet belügyminiszterként a nemzetközi gengsztergalerik feltűnésével magyarázott - nem járt valami fényes sikerrel. E kudarc kapcsán adódik a kérdés: vajon jelen lehet-e még hétköznapjainkban az orosz titkosszolgálat, a KGB?- Hivatalosan még 1991 tavaszán fel- mondtuk velük az együttműködési szerződést, s ezzel egy időben az ügynökeiket is felkértük a távozásra. Más kérdés, hogy amiként a hajdani csehszlovák titkosszolgálat, az ŐtB főállású embereit vagy ügynökökként beszervezett együttműködőit sem nyelte el a föld, úgy az egykori KGB-tagok is megpróbálják hasznosítani korábban szerzett tapasztalataikat, szakmai ismereteiket és nem utolsósorban az összeköttetéseiket. így ők is különféle kül- és belföldi vállalkozásokba fognak; s amint azt a gyakorlat bizonyítja, nemigen válogatnak a eszközökben. Ma is azt vallom, hogy Mosnov- ban egy ilyen bűnszövetség akarta próbára tenni a csehszlovák belügyi alakulatok rátermettségét, felkészültségét.- Érdekelne, vajon miként értékeli Vladimír Meciar személyét, aki 1990 tavaszán - belügyminiszterként - több hónapig tárcabeli partnere volt; a hajdani VPN-ben pedig mindketten húzóembereknek számítottak...- Ő hivatalba lépésének legelső napjától mind az akkori Közbiztonsági Testületben, mind az államigazgatásban alkalmazottak tudomására hozta, hogy a közép- és magasabb szintű vezetőkkel nem fog ujjat húzni, és a személycseréket sem fogja különösebben szorgalmazni. Egyszerűen nem volt meg a kellő bátorsága az alaposabb fiatalításhoz.- Nem inkább az a szempont játszott közre, hogy ily módon lekötelezhette mindazokat, akiknek még a korábbi rendszerből némi vaj volt a fejükön?- Logikusnak tűnik, hogy Meciar úr benevolenciájában ilyesmi is közrejátszhatott.- Langos úr, arra vajon tudna-e magyarázatot adni, hogy Vladimír Meciar- nak, az üstökösként feltűnt korábbi üzemi jogásznak honnan lehetett olyan áttekinthető és világos elképzelése a belügyi szervek munkájának mikéntjéről?-Csupán találgatni tudnék, hiszen említettem már, hogy a prágai szövetségi belügyminisztérium, illetve a CSK és az SZK belügyminisztériumai legföljebb koordinálták egymás között a teendőket.- Erre szokás azt felelni: hiszem, ha akarom! Már csak azért is, mert Szlovákia mai miniszterelnöke az 1990/91-es évek fordulóján gyakorta mondogatta, hogy éppen a szövetségi rendőri szervek figyelgetik őt és nyomozgatnak utána...- Nézze, nem ő volt az egyetlen, aki ilyen kijelentésekkel kívánt nyomást gyakorolni a kiemelt tekintéllyel bíró belügyi tárcára; s emellett népszerűséget is szerezni az egyszerű emberek körében. Újra csak azt mondhatom: magam alatt vágtam volna a fát, ha ilyesmire utasítást adok. Már csak azért is, mert a birtokon belüli, ha úgy tetszik, hát a kormányzaton belüli szimatolgatások még a kommunista kormányok, vagy azok belügyminisztereinek praktikáihoz tartoztak...- Véleménye szerint a szlovák belügyminisztérium különböző ügyosztályain manapság is teljesíthetnek-e még szolgálatot az olyan személyek, akik másokat kompromittáló adatok, netán iratkötegek birtokában lehetnek?- Könnyen előfordulhat, hogy igen, hiszen az 1989. november 17-ét követő időszakot eleinte óriási fejetlenség jellemezte. Ekkor olyan iratok is kikerülhettek az archívumokból, amelyekkel akár mindmáig sakkban lehet egyeseket tartani. Tudni kell, hogy körülbelül 1990 januárjáig-februárjáig éltek valamiféle önálló életet a belügyminisztériumok irattárainak bizonyos dokumentumai. Megnyugtató viszont, hogy bizonyos tények vagy adatok utólag is visszaellenő- rizhetök, mert a korábbi rendszer általában több vonalon, több forráshelyen is nyilvántartotta ugyanazt a személyt. így a különböző iratok tekintélyes számának eltűnése ellenére a korábban párhuzamosan készült, más forrásanyagokban is visszakereshetők bizonyos nevek vagy egyéb dokumentumok. És fordítva: utólag, mondjuk bosszúból, senkinek a nevét nem lehet odabiggyeszteni holmiféle listára, hiszen az annak idején párhuzamosan készült iratokba már nem lehet bevezetni ugyanezt a ,,módosítást“.- Itt és most kell rákérdeznem: egykét esztendő távlatából miként vélekedik a feddhetetlenségi vizsgálatokról?-A lusztrálások iránti ellenszenv fő okát abban látom, hogy 1989 novembere óta ez volt az egyetlen olyan törvény, amely sokak számára nagyon is kellemetlenül, nyíltan felvetette a személyes felelősség, a korábbi idők praktikáihoz való egyéni csatlakozás bizonyosságának kérdését. Az érem másik oldalát tekintve azonban látni kell azt is, hogy a feddhetetlenségi vizsgálatokról szóló törvény nem az esetleges bűnrészesség, netán a büntethetőség szemszögéből közelítette meg ezt a fontos erkölcsi kérdést, hanem pusztán megszabta annak feltételeit, hogy az állami költségvetésből élő vállalatokban milyen társadalometikai szempontok alapján lehet 1995-ig vezető állást betölteni. Ennyi volt az egész, és nem több! Ezért mindmáig indokoltnak tartom a feddhetetlenségi vizsgálatokat. Azt pedig messzemenően helytelenítem, hogy az önállóvá lett Szlovákiában e törvény hatályon kívül helyezését tervezik. Az meg egyenesen riasztó, ha egy vezető politikus a hatályos törvények egyikének ignorálására szólítja fel az embereket.- A feddhetetlenségi vizsgálatok Prágából érkezett erkölcsi leleteit az ön személyes aláírásával kézbesítette a címzettnek a posta. Langos úr, teljes mértékben megbízhatók ezek az okiratok?- Aligha kell hozzá bővebb magyarázat, hogy világos legyen: minden a hozzánk érkezett adatok ékezetpontosságú precizitásán múlott. Ha a kérelmező nevét és születési dátumát az illető személyi igazolványával egyezően táplálhattuk be a számítógépes adatbankba, akkor kizárt dolog a tévedés.- önnek mi a véleménye a különböző, jobbára nyomtatásban megjelent ügynöklistákról?- Képviselőként is, belügyminiszterként is ellene voltam minden ilyen hangulatkeltésnek.- De akkor 1992 tavasza óta hogyan láthattak nyomdafestéket az ilyen-olyan nevek és fedőnevek tízezrei?- A szóban forgó névoszlopok pontatlansága, s ebből eredően a megbízhatatlanságuk is azt bizonyítja, hogy e listák forrása nem a szövetségi belügyminisztérium volt. Jómagam is inkább csak feltételezhetem, hogy például a november 17-ei eseményeket vizsgáló parlamenti bizottság tagjai közül szivárogtathatta ki valaki ezeket az iratokat; s így a kisebb-nagyobb hibák vagy pontatlanságok is csak az adatforrás és a közreadó közötti vonalon keresendők. Ha egyáltalában keresendők, mert valóban nem támogatom az efféle tömeges megbélyegzést. Ugyanakkor nem titkolom, hogy a valós tények alapján szeretném, ha - legalábbis a puszta felelósségme- gállapítás szintjén - szembenéznénk egyszer az 1948 óta eltelt időszakkal. Már csak azért is, hiszen két nemzedék nőtt fel azóta, s időközben nemcsak súlyos politikai attrocitásokra került sor, hanem ebek harmincadjára jutott a gazdaság, tönkrement a természet, gerinctelenül és vallás nélkül nőtt fel a gyerekek jelentős hányada. A mai iszapbirkózás helyett jó lenne farkasszemet nézni azokkal, akik tettenérhetően felelősek a „nép nevében“ történtekért!- ön lát egyáltalán esélyt a jog szabályait szem előtt tartó elszámoltatásra? Szlovákia, legalábbis mostanában, homlokegyenest ellenkező irányba tart...-Jelenleg valóban igen, de semmi sem tart a végtelenségig. Egy demokratikus társadalom nem létezhet alkotmányosság, jogbiztonság nélkül. Ennek alapjait még 1989 őszén leraktuk, és a jövőben nyilván újra lehet majd építeni erre.- Zárókérdéseim egyike ismét a korábbi belügyminiszternek szól: volt egy időszak, amikor 1992-ben a szlovák nacionalisták azt híresztelték, hogy Dél- Szlovákiában izraeli fegyverek forognak közkézen... Valóban voltak ilyen jelzéseik?- Nem. Meggyőződésem, hogy ez is csak egy volt a sok rosszakaratú híresztelés közül.- Mi a véleménye arról, hogy Szlovákiában a hatalomnak szinte valamennyi szála újra egyetlen mozgalomban fut össze?- Az így kialakult helyzetet ecsetelve maradjunk idehaza, Szlovákiában, ahol a ilyesminek nemcsak a kommunizmus évtizedeiben, hanem korábban is hagyománya volt: annak idején az Andrej Hlinka nevét viselő néppárt űzött hasonló káderpolitikát, és az államirányítás valamennyi területére a saját embereit igyekezett beültetni. Az 1939-ben kikiáltott Szlovák Állam ebben a tekintetben sem jó ajánlólevél...- Langos úr, ön ebben a helyzetben is optimista?- Realista vagyok.- Véleménye szerint mi maradt meg bennünk az ’89 előtti vasfüggönyből?- A kalitkába zárt emberek tapasztalatlansága, a hallgatással párosuló örökös visszahúzódás, a beletörődés reflexe. A többségi akarattal szemben egy ország tűnt el az 1992-es választásokat követően a világ térképéről; de a hallgatag többség még csak egy valamirevaló tüntetést sem hozott össze ez ellen! Ijesztő, nem?- Legalábbis elgondolkoztató, hiszen az igazi szabadság sohasem említhető egy lapon az átlagnyugalom mozdulatlanságával. Köszönöm az interjút, minden további mondattal csak túlfecsegnénk a témát! Miklósi Péter Fotó: Prikler László ISZAPBIRKÓZÁS INTERJÚ «IÁN LÁNCOSSAL
