Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-07 / 9. szám
H ol bolyonghat most a szent bolond, aki gyerekkora óta orvosokkal foglalkozik, jobban mondva azok ővele. Amikor utoljára találkoztunk, elpanaszolta, hogy egy nagyobb összeget örökölt, s most azt el kell költenie, hogy újra folyósítsák neki a szociális segélyt. De mire költse el? Minden vagyona az, ami rajta és vele van. az a képtelen gúnya, ami a testét fedi, meg az a még képtelenebb kerékpár, amit már csak az imádság tart össze. És a kerékpár kormányára akasztva a vizeskorsók. Bárhova megy, a korsókat magával cipeli, mert manapság már rettenetesen nehéz tiszta vizű kutat találni, naponta legalább harminc kutat bejár, mire rátalál jó, tiszta, iható vízre. Ha van ideje, ezt is fölforralja, mielőtt inna belőle. Különben nyersen issza. Vigyázni kell, mert a világ nagymértékben elszennyeződött. S nemcsak a víz, a levegő, a termőföld, a termények is, minden, beleértve az embereket is. Talán épp az emberek, az emberiség szennyeződött el a legjobban. A teste az elszennyeződött vizek és a „koncertes“ ételek miatt szenvedett meg, az pedig, ami minden teremtményben a legérzékenyebb, az emberi gonoszságtól. Amikor őt, bár soha senkinek se ártott, betuszkolták a bolondok közé. Ott egy nagy injekcióstűt döftek beléje, aztán módszeresen, harminchat napon át szedték a vérét, pedig akik ezt csinálták, rögtön láthatták, hogy vérszegény. Ezért is fázik örökké. Még a legperzselőbb augusztusi nap se tudja a csontjait átmelegíteni. Ezért jár kánikulában is nagy kabátban, téli sapkában, kesztyűben, bebugyolált lábakkal, fülig becsavart sállal a nyakán. Állandóan didereg, soha nem tud fölmelegedni, mindig meg akar fagyni ebben a világban. De nem volt elég, hogy a bolondok közt a vérét szedték, azt a kevés vérét, amije van, megtakarított pénzét is elvették, meg a könyvecskéjét is, amivel arra az irgalomra szorul, amit szociáüs segélynek neveznek. És kerek száz napon át fogva tartották és mezítláb jártatták, „villanyégetéssel“ kínozták, pedig sem a hideget, sem a kínzásokat nem tudja elviselni. És végül a századik napon, amikor megérkeztek az ellenőrök, a professzorok, két professzor nő, sírva hallgatták a kálváriáját. A kihallgatás után azonnal eleresztették, de a nagykönyvbe, amibe minden adatot bejegyeznek, ót bolondnak jegyezték be és egyben kiskorúsították. Azóta egy elhagyott tanyán él, csak vízért jár be a városba meg azért, hogy a piacon a tudósokkal találkozzék. Ott kiabálja ki magából a világ gonoszságát. De csak a tudósok csüngnek a szaván, neki azonban ennyi is elég, mert meg van róla győződve, hogy a tudósok nem hallgatják el, nem rejtik véka alá azt, amit hallottak. Elmondja, hogy száz napig kínoztatva volt, hogy volt egyszer egy szamara, de oly iszonyúan hideg volt az a tél, hogy a szamár csonttá fagyott, ekkor ő behúzódott egy istállóba, amit tehenek fújtak tele meleggel, ó még így is fázott, végül ráborult egy gőzölgő borjú hátára s azon melegedett föl. Amikor utoljára találkoztunk, s mielőtt elváltunk volna, megpendítette, hogy az örökségből talán egy kacsát fog venni, mert volt már két kecskéje, és azoknak nagy hasznukat látta. Mindennap friss tejet adnak neki. És ha már majd a tanyáról nem tud bejárni vízért a városba, ellátja az a kecske őt mennyei itallal. Az tartotta talán eddig is életben, az egyedül tiszta, szennyezetlen kecsketej. Közelebb vont magához és a fülembe súgta: „Egy személyben élni és mégis ennyi ideig megmaradni!“ Ez valóban óriási teljesítmény, néztem őt meghatódva. Hol bolyonghat most a szent öreg, „foglalkozik“^ még az orvosokkal? Nem tudom, merre járhat, de abban biztos vagyok, hogy senki se várja úgy az elközömbösült emberi szívek újrafel- forrósodását, mint ő. Németh István, Újvidék SZÜLETÉSI SZOKÁSOK ÉS HIEDELMEK A születés utáni első teendők Általánosan elterjedt szokás volt, hogy az anyának avatásig nem lehetett a házból kimennie. Régebben a sátoros ágyban kellett tartózkodnia. Tesmagon közvetlen szülés után „az asz- szony hasát szorosan becsavarták vizes ruhába, hogy ne legyen az később se nagy neki". Majd tiszta ,,cakkos, slinges szoknyát meg inget" adtak neki. A gyermekágyat két hétig feküdte, de például még sokáig nem lehetett „vizet húzni neki, nehogy a méhe lejjebb menjen" (Bodonyi Andrásné Mihály Julianna, 1928). „FAJIN GYEREK“ Szülés előtt minden anya izgult azért, hogy gyereke szép, „fajin legyen“. A palóc nők szépnek tartották a dús hajjal született újszülöttet, amelyiknek fekete szeme, piros arca, „lyukas képe vöt" (Csáky József né Velebny Margit, 1908. Kelenye). Ugyancsak szépnek tekintették az erős, kövér gyereket. „A dundi kövérke, hosszú hajú, az vöt a fajin" (Bodonyi Andrásné). Deménden a „szép gömbölyű arcó gyerekre mondták, hogy fajin". Akinek „szép tiszta vöt az arcocskája, az egísséges is vöt" (Príboj Mihályné Szabó Julianna, 1924). Letkésen „Ha piros vöt, fekete hajval, arra mondták, hogy szép gyerek" (Dudás Jánosné Simon Ilona, 1914). A „fajin gyereknek" Kemencén is „szép haja, tiszta arca vöt, meg oszt élig nagy is vöt" (Zábrádi Györgyné Racska Denisza, 1919). A Hont megyei szlovákoknál „Mihelyt a kisded megszületett, a vendég asszonynép fölnyitja az ablakot és azon kiáltják ki: narodil sa z ruze kvet, raduje sa cely svet! (A rózsából virág lett, örüljön az az egész világ)“, (Komoróczy Miklós: Hont vármegye népe; In: Borovszky Samu, szerk. Magyarország vármegyéi... é.n. 131 .p.) SZERSZÁMOT AZ ÚJSZÜLÖTT KEZÉBE A magyaroknál - mint Ipolyi Arnold írja - a csecsemőt „A földre leteszik eleve is, honnét az atya először veszi karjaira, s gazdasági eszközöket ad kezébe..." (Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia, 1854. 542.p.) Az, hogy az újszülött kezébe közvetlen a szülés után különböző tárgyakat nyomkodtak, a mai adatközlésekben is megvan. A fiú kezébe Kelenyén fúrót tettek, hogy „a gyerek férfijas legyen". De adtak a kezébe ugyanilyen célból fogót vagy vésőt is (Bodnár Jánosné, 1897). A kemenceiek meg ceruzát adtak neki, hogy „irodista legyen" (Zábrádi Györgyné). Manga közlése szerint az Ipoly mentén, amikor a gyerek megszületik, ostort adnak a kezébe, hogy jó kocsis váljék belőle. Ha iparos az apja, valamilyen szerzámot tesznek a kezébe (Manga János: A visszatért Felvidék néprajza. 1939. 221 .p.). Volt, ahol a fiúgyermek látogatásakor a keresztapa a kalapját tette a pólya mellé, hogy „férfijas legyen" (Zolczer Imréné, 1924. Inám). Máshol a látogatók még pénzt is adnak a gyereknek, hogy „majd ö is pizes legyen" (Csáky Józsefné). Tesmagon fürdetéskor az édesapa tett rézpénzt a vízbe (Manga J., 1939. 221 p.). Természetesen az újszülött leány kezébe is kerültek mágikus eszközök. A kelenyei asszonyok ollót meg tüt adtak a lányoknak, hogy azok majd jól tudjanak varrni és szabni (Bodzsár Jánosné). Inámban és Letkésen a leánygyermek látogatásakor a keresztmama csipkés zsebkendőt tett a pólyába, hogy „asszonyos legyen a jány" (Zolczer Imréné). Ismeretes volt még a szülés után néhány olyan szokás is, melyekkel a szépséget és az okosságot vélték biztosítani. Kelenyén a gyermeket először ködmönre kellett tenni, hogy „göndör haja legyen" (Bodzsár Jánosné). Ugyanezt tették például Ipolyfödémesen, Ipolyhídvégen és Nagycsalomján is. Deméndi adatközlőm már csak hallotta, hogy náluk a századforduló táján a földre terített subára fektették az újszülöttet a fentiekkel azonos célból (Príboj Mihályné). Fürösztés után a bábaaszony Tesmagon is azonnal „rátette a babát eggy subára vagy valamilyen bodros szőrmére, hogy göndör haja legyen neki“ (Bodonyi Andrásné). Szintén Kelenyén hallottam, hogy a gyermeknek először az orrát huzigálták, hogy „széles legyen az neki" (Bodzsár Jánosné). Úgy látszik, itt ez is a szépség kritériuma volt. RÓZSA VÍZBEN FÜRÖSZTÖTTÉK Számtalan babonás hiedelem fűződött a gyermek fürösztéséhez is. A mágikus cselekedetek egy része ugyancsak a szépségre irányult. Volt ahol az újszülöttet „teknyóbe fürdették, eső- vagy a folyóról hozott vízben, hogy „jól csússzon, és szép legyen a gyerek bőre". A fiút aztán pendelybe, a lányt férfigatyába törölték. A leányt azért kellett a férfi ruhájába törölni, hogy majd könnyebben menjen férjhez. Kapros Márta említi, hogy a vízbe úrnapi sátorból hozott piros rózsaszirmot tettek, mert ettől a gyermek egészséges lett, mint a piros rózsa (Kapros Márta: A születés szokásai... 1986. 179.p.). Inámban is „rózsavízbe’" fürdették a gyermeket, hogy az „szép piros arcó és lyukas képó legyen" (Zolczer Imréné). Az első fürdővízbe Kelenyén, Ipolynagyfalun, Ipolyhídvégen és másutt is tettek e célból rózsát. Előfordult, hogy a vízbe tejet is öntöttek. Ipolyfödémesen „piros pünkösgyi rózsa levelit tették a fürdőbe, hogy ollyan szép legyen a gyerek is" (Nagy Józsefné, 1921). Egész sor babonás cselekedetet végeztek fürdetéskor, hogy a rontást elhárítsák. A fürdővízbe például szenteltvizet öntöttek, hogy ne igézzik meg a gyereket “ (Bodzsár Jánosné). A gyermek feje fölé pedig „ fedőt vagy söprőt tartottak, hogy ne ártson neki a szem" (Csáky Józsefné). Vagy ugyanezért „moso- gatórongyval törölték meg a kicsiny arcát" (Csáky Józsefné, Kelenye). Máshol meg a bába háromszor ,,nyalta ki a gyermek szemét" (Bodzsár Jánosné, Kelenye). Volt, ahol a kisinget adták fordítva a gyerekre, hogy „megvéggyik az igézettől". A gyermek születése utáni közvetlen földrehelyezése is a szemmellverés elhárítását szolgálta (Bodzsár Jánosné, Kelenye). Több helyen is emlegették, hogy a látogatóknak dicséret helyett szidniuk kellett a gyereket. És meg is kellett azt köpködni, hogy ne ártson neki a szem. Közben ezt mondták: „Seggibe’ a szeme!" (Csáky Józsefné, Kelenye). A rontás elhárítása érdekében tettek a gyermek pólyájába rózsafüzért több helyen is. A „bölcsőt is megszentöték", s csak úgy tették bele a gyereket. Az újszülöttet aztán keresztelésíg ki sem vihették az utcára. Ha a gyereket mégis megrontották: meg- igézték vagy szemmelverték, különféleképp gyógyították őt. A FÜRDŐVIZET AZ UTCÁRA ÖNTÖTTÉK Hadd említsünk még néhány olyan mágikus cselekedetet, melyre ugyancsak fürdetéskor került sor. A langyos vízből, melyben a gyereket fürösztötték, az újszülött szájába is csöppentettek, hogy az jó alvaó legyen (Csáky Józsefné, Kelenye). Inámban fürdetés előtt a vízbe pénzt tettek, hogy ,,a gyereket be ne fojtsa a bába“ (Zolczer Imréné). Ha a gyermeken anyajegy volt, az első fürdetéskor a méhlepény nedvével mosták azt. Letkésen a bábaasszony először „a neveletlen ujjával kitörölte a gyermek száját, nehogy zsébrés legyen a nyelve" (Márton Jánosné Lórincz Erzsébet, 1913). * Kelenyén a fürdővizet nem volt szabad az udvar közepére önteni, „mert akkor rossz alvó lett vóna a gyerek". A vizet a ,,csepege- tö-esztri alá köllött öntenyi" (Bodzsár Jánosné). A szakirodalom viszont azt írja egy helyütt, hogy a fürdővizet az utcára kell önteni, hogy „sokan szeressék az újszülöttet" (Kapros M„ 1986. 179. p ). Miután a gyermeket megfürösztötték, becsavarták, az asszony mellé tették, régebben a „sátor mögé". A bábaasszony rózsafúzért tett a gyermek nyakába, hogy „éjjel ki ne cseréjjik a boszorkák" (Mihály Józsefné, 1910). Ugyanezért Kemencén a gyerek „párnái jába vét behúzva az olvasó" (Zábrádi Györgyné). Máshol „fürdetés után hegedü- húrt kötnek a kezére, hogy meg ne igézzik" (Manga, 1939. 221 ,p.). Egyes helyeken a gyermeket „sokáig csak fáslizták a nyakától le a lábujjáig, oszt úgy vöt mereven" (Nagy Józsefné, Ipolyfödémes). Letkésen fürdetés után „a gyerekre adtak kisinget, kisréklit, paraszt- pólyába tették. Hlyen négysarkas vánkus vöt, körö bodorval, varrottval. Pólyakötó- vel vöt megkötve“ (Dudás Jánosné). „A gyerekruha ezekben az időkben még az ingecske s e fölött van egy rövid kötött reklicske. Vékony fökötö csak a dunnás gyerek fején van..." - írta a századforduló elején Nyáry Albert. A pelenka minősége itt-ott a vagyoni különbségeket is érzékeltette. Ezenkívül egy-két hiedeleítf is kapcsolódott hozzá. „Vöt pelenka. Tarka ruhákbó’ vöt. Ami mán Így elszakadt, ollyan hasznát ruhák, alsószoknyák" (Zábrádi Györgyné, Kemence). „Nekünk fehér gyolcsból vót. Azt vettük. Vót akinek csak ollyan szoknyákbó’, mikbö’, de nekünk vót fehér ugye. Szép fehér" (Szabó Béláné Stencil Margit, 1908. Vámosmikola). A mosott pelenkát főleg a padláson szárították, de ha az udvarra volt kiterítve, akkor sem hagyták kint éjszakára, mert akkor ,,a gyerek nem aludt vóna" (Otrekal Péterné, 1897. Pereszlényi. MINTA TÖLTÖTT GALAMB... A gyerek születésének hírére az apa több faluban is hazajött a mezőről, ha történetesen ott tartózkodott. Miután a gyermeket bemuta- ták neki, „fölótözött s úgy ment a parokjára bejelenteni" (Márton Jánosné, Letkés). Előfordult, hogy a gyermeket az apa csak másnap jelentette be. Egy régebbi közlés szerint azonban még „aznap este, mikor a várva-várt újszülött megérkezik, az apa koma hivogatásra megy és másnap a gyereket az anyakönyvvezetőnél bejelenti" (Komoróczy Miklós, é.n. 130. p.). A szülő nőt először a komaaszonya és az édesanyja látogatta meg. Ezek enni is hoztak. A látogatónak, illetve azoknak, akik először nézték meg a gyermeket, meg kellett köpködni őt, hogy „ne kapjon szemmelverést" (Jámbor Jánosné, 1925. Ipolyság). Deménden a látogató, miután babonás cselekedetét elvégezte, ezt mondta: „Ollyan, mint a tötött galamb“ (Príboj Mihályné). A látogatónak mindenütt le kellett ülnie, hogy el ne vigye a gyerek álmát. „Ü le, mert elviszed az álmot!' ‘ - mondják még ma is több helyen. Csáky Károly Új menyecske öltöztetése. Kazár, Nógrád megye. 9 » 12 1993. III. 7. Vasárnap
