Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-02-28 / 8. szám
Manila utcáin ilyen csilingelő iránytaxik szállítják az utasokat. A csukott taxi drága. Kerékpáros riksa a laoszi fővárosban. A háromkerekű riksa elterjedi egész Délkelet-Ázsiáhan. Noha Ettópában is előfordulnak véletlen vagy váratlan események, ha az ember taxival akar eljutni valahová, ám mi ez ahhoz képest, ami olykor némelyik ázsiai városban esik meg az utassal! A meglepetés azonban lehet éppen kellemes is: Tokióban televíziót nézhettem a Toyota-taxiban, amíg a Gin- zárói a Bunraku koncerthallba igyekeztem... Nepál fővárosában a taxis - kérésem ellenére - egy szőnyegárushoz vitt a légitársaság irodája helyett, hogy vásároljak tőle... A Maldív-szigetek fővárosának repülőterén taxit kértem - és egy motorcsónak jött helyette: a „reptér-szigetről“ csak a vízen át mehettem Maiéba. De a kikötőből már gyalog kellett a szállóba cipelnem a csomagjaimat... Thaiföld SZÉPLÁNYOKAT TESSÉK! Bangkokba a legtöbb külföldi repülőgépen érkezik. A városközpont 30 kilométerre van. A reptéren többféle taxi között válogathatunk. Különösen az egyedül érkezőknek ajánlatos igénybe venni a limousin-service-t. Így a taxivállalat reptéri irodájában a kisasz- szony beírja az utas nevét és a célállomást (például a hotelt) a nagykönyvbe és a taxisofőr naplójába is. Az utóbbit köteles aláíratni és lepecsételtetni a szálló portásával: igazoltatni, hogy az utas megérkezett és átvétetett! Tehát nem rabolták el, mint évente jó néhány európai és amerikai turistát. Egy alkalommal hajnali háromkor érkeztem és a Majestic hotelbe igyekeztem. Alig indultunk a városba, a sofőr a kezembe adott egy meztelen lányok fényképeivel tele albumot: — Sir, válasszon, mind fiatal csirke! Visszaadtam, mire egy újabb fo- tógyüjteményt vett elő. Mivel a sok csinibaba közül nehéz volt a választás, ezt is visszaadtam a sofőrnek. Csalódva nézett rám, azután átadott egy névjegyet: egy cicababa színes képével és telefonszámával.- Uram, gondolja meg, bármikor meglátogatják önt Bangkok legszebb lányai. S persze, ö is jutalékot kapna az üzletből, akárcsak annak a háromkerekű motoros riksának - bangkokiak tik-tik-nek nevezik - a vezetője, aki egy sztriptíz-bár előtt állt meg velem, pedig én a hotelbe indultam... Ja, el ne felejtsem: Bangkokban a legáltalánosabb közlekedési eszköz a taxinál olcsóbb tik-tik. Sárga színű, háromkerekű motoros riksa két sovány, de olykor három kövér utas számára. Azért kapta a tik-tik nevet, mert a kormányára szerelt dudát állandóan nyomkodja az autók közötti száguldást élvező sofőr. Csak monszunesőben kényelmetlen, mert oldalról csurom vizesre ázik utas és vezető. Sri Lanka: A legnagyobb dagoba, a százméteres Ruvanveliseya a szent városban. Sebes Tibor útijegyzetei Srí Lanka KOBRÁK ÉS MAJMOK KÖZÖTT Anuradhapurát, Sri Lanka szent városát s egykori fővárosát kerestem fel. Colombóból a jaffnai exp- resszel utaztam a huszonöt kilométer szélesen elterülő egykori városba. Hangoztatni kell, hogy egykori, mert ma már kevesen élnek a részben dzsungellel benőtt Anu- radhapurában. Annál több a kobra és a majom. Bejárásához tehát taxira és idegenvezetőre volt szükségem. A vasútállomásnál két tucat taxi leste az utasokat, de rajtam kívül csak egy házaspár szállt le a vonatról. Bementem az állomásfőnökhöz. A taxisok máris felém kanyarodtak kocsijukkal, ám a kis vasutas emberke elzavarta őket. Azután intésére egy rozoga Renault állt meg előttem. Magas, dús hajú öreg szingaléz férfi szállt ki belőle fehér öltözetben. Mellette az idegenvezető, hófehér hálóingszerü lepelben. Mielőtt bármit szóltam volna, a sofőr megragadta az aktatáskámat és betuszkolt a hátsó ülésre. Ö bevágódott a kormány mellé és indított... Az állomásfönök búcsúzóul már good luck-ot, vagyis jószerencsét kiáltott, a motor azonban nem indult. Sofőröm kiszállt a kocsiból, felemelte a motorház tetejét, s ott babrált valamit... Végül is a közelben hahotázó taxisok szeme láttára az állomásfönökkel közösen tolták meg a fekete öreg Renault-t.- Ez egy nagyon öreg autó! - mondtam a sofőrnek, akit Iheim Silvának hívtak és bevallotta, hogy az autója 22 éves... Ezzel döcögtünk egész nap Anuradhapurában. Kiszáradt víztárolók mellett, a száraz bogáncsok között tekergő kígyóktól félve, a szemtelen majmok rikoltozá- sa közben autóztunk, de főként zokniban gyalogoltam. A szent helyekre ugyanis csak cipő nélkül léphettem. A tüskés bogáncsok összeszurkálták a talpamat. Csupán az vigasztalt, hogy láttam a hatalmas dagobákat, amelyek Buddha emlékét őrzik. Jártam a szingaléz királyok Rézpalotájának maradványainál. Az épületet tartó 1600 gránitoszlop ma is áll. Kétezer éves oszlopok... Harmincfokos hőség volt árnyékban. Az állandóan hadaró idegenvezetőnek valamilyen kimondhatatlan neve volt, ezért - öltözete után - elneveztem öt Mister Szoknyásnak. Elvitt a buddhista főbonchoz is, azután a börtönhöz, ahol bevallása szerint két évet töltött... „félreértésből“. És ott kérte tőlem a fizetségét, amiben persze nem állapodtunk meg előzetesen. Gondoltam, majd az állomásfőnök jelenlétében egyezkedünk. Sokat kértek, s ha nem fizetek, otthagynak! De a közelből kergettünk el egy kobrát, és nem volt kedvem ott maradni... Inkább fizettem. SZÁGULDÓ RIKSÁVAL Madrasban az Egmore pályaudvar közelében a szerény New Victoria hotelben laktam. Minden reggel pontosan hatkor kopogott a szobám ajtaján egy öreg keralai szolga és behozta a morning tea-t — a reggeli tejes teát (ahogyan azt egykor az angolok gyarmataikon bevezették), s hozzá kekszet, narancsot és a Times of India legfrissebb számát. Azon a reggelen azonban, amikor korán a repülőtérre kellett mennem, a keralai kisöreg elaludhatott, mert se teát, se újságot nem kaptam. Késve ébredtem. Alig maradt időm a borotválkozásra, megittam egy teát és a boyt szalasztottam a pályaudvarra - taxiért. De se fiú, se taxi. És a másik hotelboy sem hozott taxit. Tűkön ültem: Lekésem a gépet! És akkor jött a két boy nevetve - egy riksában ülve!- Sir, nincs taxi az Egmore előtt! Ezért hoztam ezt a riksát. Erős ember, jó futó, ismerem őt. A riksás - a kuli - kérdő-kö- nyörgő tekintete kísérte a boy szavait. De én taxival akartam kijutni a repülőtérre, nem ember vontatta riksával! Néztem a sovány férfit, aki ott állt előttem, az út közepén, kezével egyensúlyozta a kétkerekű kocsit, és várta a „fuvart“ - a kenyeret. A kuli vékony, nyurga ember volt, harminc- vagy negyvenéves. Ki tudja megállapítani ezt a kiaszott, fonnyadt arcról? Legszívesebben adtam volna neki két rúpiát, hogy menjen Isten hírével, és hagyjon magamra. De múltak a percek, s mi lesz, ha lekésem az indulást? A boy felrakta bőröndjeimet, s engem is feltaszítottak a sárgára festett, kétkerekű fatákolmányra. Néztem az utat és a járókelőket, szerencsére kevesen voltak az utcában, de mi lesz a forgalmas Mount Roadon? Rettenetesen szégyelltem magam, igyekeztem kikerülni a reám szegezödő tekinteteket. A kuli azonban büszke volt, tartotta a sebességet, s olykor hátrapillantott, hogy minden rendben van-e. Lábait néztem. Egyszer azt olvastam, hogy a riksatulajdonosok aszerint fogadták fel a riksakulikat, milyen vékony a bokájuk, mert azok a legjobb futók... Eszembe jutott, hogy a kétkerekű, emberfogatú riksakocsit a múlt században egy anglikán pap találta fel Japánban. És szemem előtt lobogtak a lángok, amelyek porrá égették a zan- zibári kulik halomba dobált riksáit, hogy ember vontatta kocsi soha többé ne vigyen embert. S most egy ember izmai repítenek engem a madrasi utcán! A percek óráknak tűntek, figyeltem, hátha feltűnik valahol egy taxi. De mintha Madras minden taxija bújócskát játszott volna. Ki kellett mennünk a Mount Roadra, a forgatagba, ahol a kulinak már előznie is kellett, irányt jelezni karjával, dudálni tüdejével és fékezni lábaival. Sietett, de a postánál megállt: két kocsi állt a taxiállomásnál! Ó szomorúan búcsúzott, én örültem. Egy rúpiát kért a körülbelül kétkilométeres útért. Ötöt adtam neki. A taxis fölényesen félrelökte őt... A taxisofőr felsőbb kasztba tartozik, mint a kuli... s ez ellen semmit sem tehettem. A madrasi közlekedési rendőr napernyő alól irányítja a forgalmat. A szerző felvételei « % 1993. II. 28
