Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-02-28 / 8. szám

♦- ön, Mjartan úr, 1993 februárjá­ban még a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának államtit­kára, de rövidesen az önálló Szlová­kia első csehországi nagykövete lesz; tavaly ugyanilyenkor viszont még ,,csak" a pozsonyi rádió vezető szerkesztőinek egyike volt. Szólít­sam hát kollégának, vagy inkább excellenciás uramnak, ahogy ez nagykövetnek kijár?- Nézze, nem hiszem, hogy az a legfontosabb, miképpen szólítunk meg valakit. Sokkal lényegesebb, hogy miről akarunk beszélni vele...- Például a sors iróniájáról! Jó­magam legalábbis annak tartom, hogy szilveszter éjjelén Pozsony fő­terén ön épp annak a Zuzana Bubíl- kovának volt kénytelen nyilatkozni, akit az 1992-es választások óta mind a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, mind a szlovák kulturális minisztérium a legszívesebben szá­műzött volna a tévé képernyőjéről.- Nekünk nem Bubílková asz- szony személye ellen voltak kifogá­saink, hanem a szövetségi tévéadás műsorszerkesztési praktikái ellen; és a véletlen úgy hozta, hogy az ilyen elfogult adások egyikét - a va­sárnap déli tévécsevelyt - éppen ö is vezette. Abban, hogy szilveszter éjjelén a tribün mögött mikrofonvég­re kapott engem, nem látok semmi rendkívülit, hiszen minden újságíró szíve joga a kérdezés, a politikusé a válaszadás, vagy éppenséggel a hallgatás. A DSZM különben sem a sajtónyilvánosságot kerülte, ha­nem csupán a prágai televízió né­hány, számunkra tendenciózusnak tűnő műsorában nem kívántunk sze­repelni.- Eszerint úgy véli, hogy a Me- ciar-kormány egyenrangú partnere­ként kezeli a sajtót? Kérdezem ezt annak ürügyén is, hogy a miniszte­rek, az államtitkárok, de még a mi­nisztériumi főosztályvezetők is egy­re gyakrabban csak az illetékes tár­ca szóvivője révén tartják a kapcso­latot az újságírókkal. Ennek követ­kezményeképpen, a rendszerváltás előtti időkhöz hasonlóan, egyre in­kább akadozni látszik az információ- csere.. .- Azzal okvetlenül egyetértek, hogy a mindenkori kormányzatnak feltétlenül partnerként kell kezelnie a sajtót. Igaz, a hatalom és a médiák viszonya a világon szinte mindenütt bonyolultnak mondható. Már csak azért is, mert a politikai hatalomnak egyrészt arra van szüksége, hogy saját céljainak népszerűsítése érde­kében befolyással bírjon a sajtó egy bizonyos részében; ám ugyanígy hasznára van a hibás lépésekre fi­gyelmeztető bírálat is. A működőké­pes demokráciákban természetes dolog ez a sajátos kettősség. Ezért üdvös lenne, ha a sajtó továbbfejlő­dése Szlovákiában is ebbe az irány­ba tartana. Már csak azért is, mert a rendszerváltás előtti negyven esz­tendő szinte kizárólag a dicshimnu­szok korszaka volt.- Rendben. De ha a sajtószabad­ság megteremtése őszinte szándék, akkor miért a kormányzati ellen­szenv például a szókimondó SME ellen?- Fogalmam nincs, milyen ellen­szenvet említ! A dolognak, leg­alábbis szerintem, sokkal nagyobb a füstje, mint a lángja. Ráadásul aligha ennek az interjúnak a feladata a Smena-ügy valamennyi részleté­nek tisztázása, beleértve az eset erkölcsi és szakmai, de főképpen elvi és vagyonjogi kérdéseinek feltá­rását. Higgye el, a kormányzatnak minden oka megvolt rá, hogy közbe­lépjen.- Ahhoz, hogy a riporter valóban elhihesse ezt az állítást, meg kellene most hallgatnia a másik felet is. Az viszont bárminő vizsgálódás nélkül leszögezhető, hogy a módszer, ahogy a főszerkesztőcsere lezajlott, szinte minősíthetetlen volt. Az em­bernek akaratlanul is az a benyomá­sa támadt, hogy azért történt mind­ez, mert a Smena más hangnemben írt, mint - mondjuk - a kormányhoz nagyon is közel álló Koridor...- Abban tényleg igaza van, hogy a végrehajtás stílusa valóban eléggé faragatlan volt; ráadásul a közvéle­ményt sem tájékoztatta senki a szó­ban forgó lépés valós hátteréről. Ez az egész ügy talán azzal zárható le, hogy valóban nem a Smena ellenzé­kisége miatt voltak kifogásaink. Bi­zonyítja ezt, hogy az ott dolgozó újságírók többsége új lapot indítha­tott.- Ellenérvként most az 1968 utáni normalizáció időszakát kellene fel­hoznom, amikor szintén eltartott úgy egy-másfél évig az akkori szerkesz­voltak hivatottak felhívni a figyelmet; de a szóban forgó cikk szerzője már elöljáróban a DSZM-et ostorozta.- Megtehette, mert a ,,magyará­zó" plakát csupán utólag, talán épp a bíráló cikk nyomán került oda. Szerintem: aki reklámot rendel, az ne utólag fedje fel kilétét!- De hát ez így naivitás, amit mond...- Naivitás? ‘Miért? Az újságíró csak a meglátását, illetve annak kapcsán kerekedett benyomásait vetette papírra.- Milyen jogon? Az ilyen elkapko­Ezt a dilemmát a gyakorlatban amúgy is helyben, az adott régió lakosai döntik el. Úgy vélem, ebben a tekintetben mind a szlovák, mind a magyar félnek szorgalmaznia kel­lene a közeledést. Abszurdumnak tartom, hogy Közép-Európában va­lakik hajba kapjanak egy-egy két­nyelvű felirat végett.- Szimpatikus felfogás, ám a játszmanyitás mégiscsak a kor­mány feladata lenne. Sajnos, egye­lőre inkább az a módi, hogy egyes miniszterek csalánkiütést kapnak az olyan településnevektől, mint Po­zsony, Bős, vagy akár Gömörpéter- fala...- Ezt nem tudom kommentálni, a saját nézetemet viszont elmond­irányulnak. Nem lehet egyszerre va­lamennyi igénynek eleget tenni, a la­kosság ugyanakkor igényli a rend­szeres, első kézből kapott tájékozta­tást. Egyelőre az információk gyors és rugalmas továbbadása a fontos; nem pedig az, hogy három-négy újságíró hétről hétre elvitatkozgas­son a kormányfővel. Egyébként is mondtam már, hogy akinek nincs ínyére ez a műsor, az bármikor nyomhat egyet a tévékapcsoló gombjain.- Szó ami szó, ez legalább olyan világos beszéd, mint a Koridor érve­lése volt, amikor több ízben is azt állította, hogy például az Új Szó frontális támadást indított a szlovák­Prikler László felvétele Interjú Ivan Mjartannal tőségek megregulázása, illetve az öncenzúra bevezetése. De mert az SZK Kulturális Minisztériumában a sajtó éppen az ön felügyeleti terü­letéhez tartozik, itt és most inkább afelől érdeklődnék: vajon a kor­mányzat fenntartja-e még az 1992 nyarán bejelentett újságírói önsza­bályozás igényét? Aligha titok, hogy ez eléggé szerencsétlen belépője volt az akkoriban frissen alakult kor­mánynak. ..- Sajnos, sokan nekem tulajdoní­tották az etikai önszabályozás meg­teremtésének igényét.- Én ezt egyetlen szóval sem állí­tottam, hanem afelől érdeklődtem: érvényes-e még ez az újságírókkal szembeni kormányzati elvárás?- Ha most a gyászos emlékű ön­cenzúrára gondol, akkor nem. Az újságírói etika általános szabályai­nak szintjén viszont igen; elvégre megengedhetetlen, hogy valaki tu­datosan elferdítse a valóságot, hogy a tények ellenőrzése nélkül hazug­ságokat firkáljon, hogy független lapként is pártszíneket képviseljen. Vagy maga, szerkesztő úr, más vé­leménnyel van a sajtószabadságról?- Általános értelemben aligha, a részletkérdésekben viszont alapo­san eltérhet a véleményünk. Én ugyanis bármikor írhatok egy cikket, amit ön - vagy a DSZM más vezetői - a mozgalom elleni támadásnak fognak tekinteni, holott pusztán a véleményemet, a meglátásaimat vetettem papírra...- Konkrét példával felelek! Janu­árban jókora falragaszok jelentek meg az utcákon, amelyeken az alábbi szöveg állt: P. f. ’93 - Ennek mennie kell, Szlovákia! Nos, a Slo- vensky denník egy hosszabb cikk­ben szigorúan kipellengérezte a DSZM-et, mondván, hogy közpén­zen még az új esztendőből is politi­kumot csinál. Két-három héttel ké­sőbb viszont kiderült, hogy ezek a falragaszok csupán a TWIST Rá­dió február elsején indult adásaira dott ítéletalkotás, mint kiderült, nem más a szakmai baklövésnél és az alapvető etikai normák megszegé­sénél.- Mjartan úr, ön nem úgy látja, hogy ez a mostani kormányzat túl­ságosan érzékeny?- Nem. Pusztán felhoztam egy konkrét példát a sok közül. A köny- nyebb érthetőség kedvéért.- Ha már példálódzunk, akkor nem inkább a sajtóban fellelhető nacionalizmusok ellen kellene fron­tot nyitni?- De igen. Sajnos, eléggé gyak­ran jelennek meg olyan cikkek a ho­ni újságokban, amelyek hangnemé­vel nemigen lehet egyetérteni. Őszintén szólva, sohasem kedvel­tem igazán a hejszlovákokat; és ha módomban állna megfékezni az ak­tivitásukat, megtenném.- Gondolom, a lehetősége erre mindenképpen megvan. Újságíró­ként és államtitkárként egyaránt: Sőt! Szerintem a kormányzatnak végre nyíltan kellene szembefordul­nia a nacionalizmus Szlovákiában tapasztalható jeleivel.- Ezt a kormány több tagja is megtette már. Az viszont aligha len­ne szerencsés dolog, ha korlátok közé szorítanánk a sajtószabadsá­got. Ráadásul a kormány nem is lépheti túl a fennálló legiszlatív rend határait. Amit viszont mindenképpen megtehetünk, az a toleranciára való hajlam támogatása.-A hazai sajtóban miként látja a szlovák-magyar vitát?- Nem titok, hogy a valóban szé­les körű tájékozódás érdekében nemcsak a szlovák, hanem a szlo­vákiai magyar sajtót is szemlézzük. Az így kapott értesülések szerint nem látom drámainak a helyzetet. Úgy hiszem, feloldhatók a konflik­tusok.- Például a helységnévhasználat kérdésében is?- Szerintem igen. Az én fülemet nem bántja a magyar névhasználat. tam már. Talán egy politikai kerék­asztalt kellene kezdeményezni a szóban forgó vita elsimítására.- Mjartan úr, ön nem tartotta túl­zásnak, amikor őszi, németországi látogatása során Vladimír Meciar ki­jelentette: Szlovákiában nagyobb a sajtószabadság, mint Németor­szágban?!- Nézze, nemcsak az újságíró­nak, a politikusnak is joga van a vé­leményalkotásra. Ráadásul Szlová­kiában manapság valóban teljes a sajtószabadság, és csak az újság­írók szakmai rátermettségén múlik, hogy élnek-e, avagy visszaélnek-e ezzel... Elvégre nekem már csak igazán tudnom kellene arról, ha a Meciar úr, vagy a Mjartan úr diktál­ni akarnának az írott, illetve az elekt­ronikus sajtónak. Higgye el, távolról sem áll ilyesmi a szándékunkban.- Olykor pedig az a gyanúja tá­mad az embernek, hogy vissza­csöppentünk az 1989 előtti időkbe. Egyes szerkesztőségek hajbókolása legalábbis ezt sejteti...- Rendben van, kolléga úr, de akkor beszéljünk egészen nyíltan! Magát nem zavarta, hogy ’89 no­vembere után a szövetségi tévéhíra­dó első húsz percében csak Havel urat lehetett látni? Havel úr felkelt, Havel úr jött, Havel úr ment, Havel úr ezzel-azzal találkozott, Havel úr au­tóba szállt, Havel úr aludni tért... Mondja, ez nem bántotta a szemét?- Nem, mert ez egy pillanatig sem így igaz, Mjartan úr.- Pedig biz’isten így volt!- Állapodjunk meg annyiban, hogy én másként láttam. És arra is világosan emlékszem, hogy 1992- ben, a parlamenti választásokat kö­vetően a DSZM önt küldte előőrs­ként a tévényilatkozatok szócsatájá­ba. Vladimír Meciar, a pártelnök csak huszonnégy órával később volt hajlandó a tévékamerák elé állni. Ez azért fura, mert a nyugati demokrá­ciákban mindig a pártelnök az, aki elsőként nyilatkozik...- Nem volt ebben semmiféle tur­pisság. A DSZM politikai grémiuma már előzetesen az ilyen sorrend mellett döntött.- Újságíróként mi a véleménye arról, hogy a szlovák miniszterelnök minden vasárnap este tízperces, ol­dott hangú tévébeszédet tart? Nem lenne hitelesebb, izgalmasabb ez a műsor, ha inkább újságírói kérdé­sekre felelne?- Miklósi úr, magának jogában áll tűnődni ezen, sőt még cikket is írhat erről. Vagy ha ebben a formában nem tetszik magának ez a műsor, akkor kapcsoljon át más csatornára.- Ez igaz. Mint ahogy az is igaz, hogy a német, az osztrák vagy akár a magyar televízióban is a politiku­sok nem szózatokban élik ki szerep­lésvágyukat, hanem a újságírói kér­dések kereszttüzét állják...- Bizonyos vagyok’ benne, hogy a Szlovák Televízió törekvései is ide ság ellen. Egyetért ezzel a vádasko­dással?- Nem tudok hozzászólni, mert sem az eredeti cikkeket, sem a Kori­dor válaszát nem ismerem. Ezekről a dolgokról inkább Jergus Ferkóval, az időközben megszűnt Koridor fő- szerkesztőjével kellene beszélnie.-Azt viszont öntől, a legilletéke­sebbtől kell megkérdeznem - igaz, épp a Koridor egyik cikke nyomán -, hogy egyetért-e azzal a szemlélet­tel, amely szerint a nemzetiségi és egyáltalában a kisebbségi sajtót csak akkor illeti meg állami támoga­tás, ha a szlovák nyelvű sajtóban nem a piac törvényszerűségei, ha­nem a dotációk gyakorlata fog érvé­nyesülni. ..- Egyértelműen leszögezhetem: a kormányzat alapvető kötelessége a kisebbségi sajtó, s kultúra, a gyer­mekirodalom és a szakirodalom anyagi támogatása. A szlovák kor­mány 1992-ben 24 milliót költött erre a célra, és ez az összeg 1993-ban sem lesz kevesebb. Amennyiben a szlovák sajtónak fenntartásai van­nak eme gyakorlat ellen, akkor ez az érintett lapok főszerkesztőinek s publicistáinak sajátos gondja. A ki­sebbségi kultúra, a nemzetiségi saj­tó támogatása sem vita, sem alku tárgya nem lehet.-Mjartan úr, befejezésül azért mégiscsak hadd fordítsak egyet be­szélgetésünk tárgyán és hangne­mén: Excellenciás uram, ön miként látja a csehszlovák viszony jele­nét, de főképpen e kapcsolatok jö­vőjét?- Optimista vagyok. A nyelvi ha­sonlóság, a földrajzi közelség, a tör­ténelmi összefüggések és a gazda­sági szálak eltéphetetlensége rend­re azt sejtetik, hogy két szomszédos ország mintaszerű együttélésének példája lehetünk Európában. Cseh­országra és Szlovákiára külön-kü- lön, de mégis egymás közelségében szép perspektíva vár.- E diplomatikus szavak után egy nyílt kérdés: önt kiemelten jó viszony fűzi a DSZM fenegyerekének számi­tó Milan Knazkóhoz. Ebben az érte­lemben nem tartja a prágai nagykö­veti posztot amolyan jóindulatú szá­műzetésnek?- Én is hallottam már efféle felte­véseket; nekem mindenesetre nin­csenek ilyen benyomásaim.- Eszerint ön egy pillanatig sem vetélytársa Vladimír Meciarnak?- Nézze, ez a maga véleménye, és a mások nézetét sohasem sza­bad eleve elvetni. Mindenképpen helytelen lenne, ha bárkinek az el­lenlábasa lennék. A kormánynak nyilván megvoltak az indítékai ah­hoz, hogy engem bízzon meg Szlo­vákia prágai nagykövetségének kié­pítésével és irányításával. Nekem egyelőre a helytállás a legfőbb gondom.- Érdekes párbeszéd volt, kö­szönöm. Miklósi Péter 1993. II. 28.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom