Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-02-28 / 8. szám
4r * r TA SR-felvétel MICHAL KOVAC a Szlovák Köztársaság elnöke Michal Kovác, mérnök, a tudományok kandidátusa 1930. augusztus 5-én született Lubisában, a Homonnai járásban. Kereskedelmi akadémiát végzett, majd közgazdasági egyetemet. 1956-tól 1989 végéig a bankszakmában dolgozott. A hatvanas évek közepén egy évet töltött Kubában, majd 1967-től 1970-ig Londonban dolgozott bankszakemberként. 1970-ben kizárták a kommunista pártból, minekutána bankhivatalnokként dolgozott egy pozsonyi íiókintézetben. 1967-től folytat tudományos kutatómunkát, egyúttal előad a műszaki egyetemen. Közvetlenül a 89-es forradalom után pénzügyminiszterré nevezik ki, s ugyanezt a posztot tölti be 1990 júniusában, Vladimír Meciar első kormányában. Tiltakozik a kormányfő leváltása ellen és legközelebb 1992- ben választják meg a kelet-szlovákiai régió képviseletében a Szövetségi Gyűlés elnökévé. Ezt a funkciót Csehszlovákia fönnállásáig töltötte be. 1991 óta a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom alelnöke. Michal Kovác nős, két felnőt fia van. A államfőé, akii az esztendő 46. napján választott meg a pozsonyi parlament az 1993. január 1 -jén született önálló Szlovákia első köztársasági elnökévé. Pusztán a históriai hűség kedvéért jegyzem meg: a szlovákságnak a történelem folyamán másodszor, ezúttal negyvennyolc esztendei várakozás után van újra saját állama, saját elnöke. Kár, hogy erről mostanában kevéske szó esik, pedig hozzátartozik az objektív valósághoz. Vagy még mindig (netán újra?) a szóban forgó félszázad emlékezetkihagyásos időszakát éljük?! Egy arc. Az államfőé, aki 1993. február 15-én ellenjelölt nélkül pályázta meg az elnöki posztot; és akinek a kormányhivatal miniszterelnöki székében, illetve a parlament házelnökeként olyan politikusok a közvetlen partnerei, akik annak idején már a kommunista pártban is befutottak egy kisebb, igaz, a pártból való kiűzetéssel végződött karriert. A köztársasági elnök életrajzából kitűnik: hasonló sors az Az államfőé, aki elsősorban . __ a saját mozgalmá- g . M * 1 / /m M W M T nak szavazataival, Ft M w Wr ZJ B illetve a nemzeti JL^J J Jj ^ erők és a baloldal támogatásával kapott 106 igenlő szavazatot 19 tartózkodás és 20 ellenszavazat ellenében. Az államfőé, aki a szavazatleadást megelőző parlamenti kortesbeszédében leszögezte: Szlovákia valamennyi polgárának jó elnöke kíván lenni. Egy arc. Az államfőé, akit kilépve a parlament erkélyére maroknyi embersereg éljenzett meg a pozsonyi Vármegyeház téren. Úgy tűnik: a kijózanodás a (közel)múlt emlékévé teszi a hozsannázva ünneplő, tízezres tömegeket. Egy arc, akiről mindenki azt találgatja, vajon milyen ember, minő egyéniség lesz köztársasági elnökként?... Egy arc. Az államfőé, aki lehet gyenge, és erélyes; akinek nemcsak orcája, hanem az arculata is egyéni lehet; aki az őt jelelölő mozgalom hallgatag szekértolója - vagy tovább építve elnöki nimbuszát az ellenzék megértő segítője is lehet. Akinek az alkotmány megszabja ugyan a jogkörét, ám egyetlen pillanatra sem köti meg a kezét. Szlovákia köztársasági elnöke visszautalhatja a parlamentbe a neki fércmunkának tűnő törvényeket; rendszeresen és a legszélesebb körű nyilvánosság előtt adhat őszinte jelentést az ország állapotáról; részt vehet a kormány ülésein, ahol még az elnöklést is átveheti; a parlamenttel együttműködve végrehajthat kormányfői vagy miniszteri cseréket. Tőle függ, vajon a szíve ahhoz a mozgalomhoz húz-e, amelynek két esztendőn át egyik alelnöke volt, avagy „elbitangol“, és a pártérdekeken a valóságban is felülemelkedve a parlamentben képviselt valamennyi politikai erővel, sőt az országházon kívüli politikai erőkkel is párbeszédet folytat-e? Az államfőé, akinek nehezíti helyzetét, hogy az országban egyelőre szinte semmire sincs garancia, hanem csupán elvárások vannak. Vele szemben is, nem is csekélyek. Az államfőé, aki eredeti foglalkozását tekintve bankszakember; így illenék észrevennie, hogy az általa is szorgalmazott önállóság gazdaságilag a szakadék peremére lökte Szlovákiát. És mert huzamosabb ideig Londonban is tevékenykedett, nyilván sokunknál jobban érti a tehetősebbekre és a szegény(ebb)ekre épülő piacgazdaság lényegét. Csakis rajta múlik, hogy az állampárti egyenlősdi helyett az európai szintű prosperitás kemény feltételeinek megteremtését fogja-e szorgalmazni. Az államfőé, akinek - akár a szükséges személyi konzekvenciákat is levonva - a hétköznapokban kell majd bebizonyítania, vajon látja-e, hogy haláltusáját vívja az egészségügy, hogy padlóra került a szociális gondoskodás, hogy egy faluszéli trágyadombhoz hasonlít a mezőgazdaság helyzete, hogy szinte valamennyi ambíciójukból kiábrándították a vállalkozókat, hogy a művelődésügyi tárca kultúr- kampfot vív minden ellen, amit nem a honfiúi pártszellemmel átitatott nemzeti kokárda díszít. Az államfőé, aki a megválasztását követő sajtóértekezleten, egyebek között, a kisebbségpolitikai kérdésekről szólva kifejtette: hajlandó foglalkozni azzal az autonőmiatervezettel, amelyet a pozsonyi parlamentben képviselt magyar pártok neki is átadtak; noha világos, hogy e tekintetben is - mint minden háromötödös többséget igénylő alkotmánytörvényben - széles körű konszenzus szükségeltetik. De nemcsak ebben kell majd véleményt mondania, hanem az anyanyelvhasználat, a helységnévtáblák, az oktatásügy, az önkormányzati jogok, magyarán: a kisebbségi jogok érvényesülésének és érvényesíthetőségének kérdéseiben is. És adott esetben nyíltan is szembefordulni azokkal, akik a csehekkel, a magyarokkal, a zsidókkal, egyszóval a másokkal szembeni tolerancia kútmérgezői. Az államfőé, aki csak akkor lehet majd Szlovákia valamennyi polgárának elnöke - ha nemcsak elnöke, hanem szavahihető, igaz, jó hitelű partnere is lesz mindannyiunknak. EGY ARC... Miklósi Péter
