Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-02-21 / 7. szám

1993. II. 21. Interjú Milan Kriazkóval- Külügyminiszter úr, a minap mintha alaposan megingott volna ön alatt a hivatali bársonyszék. Ön is így érezte, vagy ez csupán a HZDS, azaz a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom belső szakítópróbáját kí­vülállóként szemlélő riporter feltéte­lezése?- A feltételezések helyett mindig a tények mérvadóak: Vladimír Me­ciar talán nyolcvan vagy annál is több tanú előtt nyíltan felszólított, hogy alkalmatlanságom miatt nyújt­sam be a lemondásomat. E kijelen­tése teljesen egyértelmű volt, egy pillanatig sem szánta viccnek. Mivel azonban a miniszterelnök úr érvei sántítanak és valótlanok is, úgy ha­tároztam, hogy nem mondok le. Egyúttal felszólítottam a parlamen­tet, teljesítse a kötelességét és ellenőrizze a kormányt. Természete­sen, beleértve a külügyminisztériu­mot is; illetve vizsgálja meg, mennyi­re folyik összehangolt munka az SZK Külügyminisztériuma és a kor­mányfői hivatal között.- Knazko úr, ön az 1989 novembe­rében lezajlott rendszerváltás po­zsonyi eseményeinek egyik kulcsfi­gurája volt. Bizonyára emlékszik még az akkori tömeggyütések azon mozzanataira, amikor Grendel La­jos, vagy a határon túlról érkezett Konrád György főtéri beszédét kö­vetően tízezrek ,,Köszönöm-Köszö- nöm“-et skandáltak, no meg azt, hogy ,, Bratislava-Budapest!"... Mára vajon hová lett azon napok és élmények atmoszférája?- Gondolom, az a valóban emlé­kezetes légkör annak volt köszönhe­tő, hogy a rendszerváltás közös cél­jai bizonyos közelséget, együvétar- tozást, közös erőt sugalltak. Például annak érdekében is, hogy szabadon differenciálódhassunk. Most, hogy ez a szándékunk teljesült, új alap­helyzetekből kell kiindulunk; ráadá­sul nem árt tudatosítani, hogy a gaz­dasági prosperitáshoz és a működő­képes demokráciához vezető út szintén eléggé rögös. Nyilván ez az oka annak, hogy az időközben adó­dott problémákra több esetben is másként reagáltunk, s ilyen módon bizonyos fokig újra eltávolodtunk egymástól. De ebben nem látok semmi különösebb tragédiát, hiszen ennél jóval lényegesebb, hogy 1989 óta mindkét országban egy demok­ratikus intézményrendszer alapjait sikerült lerakni. Napjaink feladata az, hogy nagy odafigyeléssel és to­leranciával ráleljünk a közös célok­ra, a közös érdekekre; s ez esetben egyáltalában nem tartom illuzórikus­nak, hogy a jövőben ismét a kérdés­ben is említett időszak jó atmoszfé­rája jellemezze a magyarok és a szlovákok kölcsönös viszonyát. Ennek egyik feltétele szerintem az, hogy kiismerjük egymás alapállását, egymás nézeteit. Hogy a másik lejá­ratása, netán kijátszása helyett in­kább a zavartalan együttélés, a köl­csönös jó viszony megteremtésére törekedjünk. A feszültségek ugyanis csupán gyöngíthetik mind a magya­rokat, mind a szlovákokat, éspedig belsőleg éppúgy, mint a nemzetközi pozícióinkat tekintve. Természete­sen, a napi gondok közé sorolandó a kisebbségi kérdés is, amelyet, né­zetem szerint, az európai, illetve a világ egyéb nemzetközi megálla­podásainak szemszögéből kell látni és láttatni. Ha akadnak politikusok, akiknek egyéb praktikáik vannak, akkor ezt a kölcsönös kapcsolatok is megsínylik. Ez természetesen egyetlen pillanatig sem jelentheti azt, hogy például a szlovákiai ma­gyarság ne tárja a nyilvánosság elé saját céljait és igényeit. Amennyiben ezek a törekvések összhangban áll­nak a civil társadalom alapvető cél­jaival, illetve a mindenkori kor­mányzat is betartja a kisebbségi és az emberi jogokra vonatkozó nem­zetközi egyezményeket, akkor alig­ha lesz ok a félreértésekre, a feszült­ségekre.- Ebben aligha lehet vita közöt­tünk. Mint ahogy valószínűleg abban sincs, hogy a jelenlegi nemzetiségi problémák zöme az elmúlt negyven- valahány esztendőben is fennállt, csak a kommunista kormányzat ezt a szőnyeg alá söpörte. Ma viszont szlovákiai magyarként is, újságíró­ként is leszögezhetem: mindig a többségi nemzetnek kell a kisebb­ségek jogait garantálnia!- Egyetértek. Egyúttal bízom ab­ban is, hogy ez most csak egy amolyan átmeneti, vulkanikus idő­szak, s ennek megnyugvása után régiónkban nem az elhallgattatás, hanem a demokrácia széles körű érvényesülése fogja biztosítani a kü­lönböző nemzetiségek békés együtt­élését. Ehhez viszont az szükségel­tetik, hogy ne csupán azt lássuk, ami megoszt minket, hanem azt is keres­sük, ami a legkülönfélébb szálakkal összeköthet bennünket.- Ennek előfeltételeit akár azok a vegyesbizottságok is körvonalaz­hatnák, amelyek felállítását a ma­gyar kormány 1992 szeptemberé­ben, a szlovák kormányfő budapesti látogatásán javasolta.- Ha őszintén akarjuk a szlovák -magyar kiegyezést, akkor ehhez valóban az is kell, hogy mindent nyíltan kibeszéljünk magunkból. Ez döntő mértékben hozzájárulhat a kölcsönös előítételek felszámolá­sához, a lelki és a politikai egyensúly megteremtéséhez. Nézze, maga nyilván tapasztalt újságíró, így bizo­nyára nemcsak arról van tudomása, hogy Szlovákiát külföldön olyan or­szágként is emlegetik, ahol - állító­lag - elnyomják a kisebbségeket; hanem azt is tudja: vannak olyan országok, ahol a kisebbségek lénye­gesen komolyabb elnemzetlenítés- nek vannak kitéve, ám a világ e te­kintetben mégis Szlovákia nevét ra­gozza ... Erre én csupán azt felelhe­tem: Szlovákia ország-világ előtt té­nyekkel alátámasztva tudja bizonyí­tani, hogy a területén élő nemzetisé­gi kisebbségeknek hány újságjuk, hány iskolájuk, hány színházuk és egyéb kulturális intézményük van. A hiteles statisztikai adatok mindig a valóságot, az érzelmektől mentes, független tényeket tükrözik. Ebben az értelemben akár perdöntő és mí­toszromboló szerepük is lehet.- Rendben! De egy tapasztalt új­ságírónak az adatrögzítésen kívül az éleslátás is feladata. Ennek tuda­tában viszont nemcsak azt illik lát­nia, hogy vannak országok, ahol az ott élő nemzetiségek a szlovákiai helyzetnél úgymond komolyabb el­nyomásnak vannak kitéve: hanem arra is figyelmeztetni kell, hogy a szlovákiai magyar ember egyben adófizető állampolgár is, így a költ­ségvetésből eredő anyagi támoga­tás - legyen szó kisebbségi kútárá­ról vagy oktatásügyről - nem könyöradomány. És egy tapasztalt újságírónak látnia kell azt is, hogy Dél-Szlovákiában, Somorjától Ag- csernyőig, hónapok óta tart már a többnyelvű helységnévtáblák kö­rülötti huzavona... Vagy tudnia kell arról is, hogy a '92 nyarán hivatalba lépett szlovák kormány egyik minisz­tere mind a sajtóban, mind a parla­mentben a kiköltözést ajánlgatja azoknak az állami tisztviselőknek, akik a törvényességre hivatkozva tagadják meg az ő táblairtásra vo­natkozó utasításaikat.- Tény, egyesek olykor valóban elhamarkodott kijelentéseket tesz­nek, amivel bizonyos realitást is le­het igazolni. De éppen ilyen tény az is, hogy megbízhatóan működik a nemzetiségi iskolahálózat, hogy élénk érdeklődés mellett játszik mind a két szlovákiai magyar szín­ház, hogy szép példányszámban je­lennek meg a hazai magyar lapok. Szerintem mindezzel szemben pusztán érintőleges jelenség, ha olykor huzavona kerekedik, mond­juk, egy-egy helységnévtábla körül.- Ön szerint Szlovákiának, saját határain belül, mit kell tennie az általános klímajavítás, a nemzetisé­gi feszültségek feloldása érde­kében?- Az imént már szóba került, hogy a kormányzatnak következete­sen be kell tartani a kisebbségekre és az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi egyezményeket. Ennek keretében kell biztosítani annak fel­tételeit, hogy a Szlovákiában élő nemzetiségek megőrizhessék az anyanyelvűket, ápolhassák a törté­nelmi és kulturális hagyományaikat. De legalább ennyire fontos az is, hogy az elszigetelődés, a gettószel­lem veszélyét kerülendő, ki-ki elsa­játítsa a szlovák nyelvet is. Szintén az állam kötelessége, hogy ehhez is megteremtse a feltételeket.- Igen. De azért maradjunk any- nyiban, hogy a nyelvválasztás dol­gában ne az állam súgjon, hanem a szülő állampolgári joga maradjon eldönteni: ki milyen tanítási nyelvű iskolába íratja be a gyermekét. Alap­fokon és középfokon egyaránt... És ezzel akár tovább is léphetnénk egy témakörrel, hogy megkérdezhes­sem: a közép-európai környezetben- elsősorban nyilván a Nyugat felé pillantva - miként tud érvényesülni az önálló Szlovákia?- Számunkra a szomszédos or­szágokkal való kölcsönös jó viszony kialakítása szinte létfontosságú. Ezért nemcsak az újszerű együttmű­ködés új formáit keressük, hanem az esetleges félreértések és a vitás kérdések korrekt tisztázására is tö­rekszünk. A ’93 januárjában létrejött önálló Szlovákia - a közép-európai térség legfiatalabb államaként- most az önelhelyezés, az egyen­súlyteremtés időszakát éli. Gazda­ságilag és biztonságpolitikailag egy­aránt. A világ más országai számára bizonyára megnyugató jel, hogy az 1989-es forradalom óta már két al­kalommal is szabad választásokat tartottunk, ami a külföld előtt a de­mokratikus többpártrendszer meg­szilárdulását igazolta. Érthető hát, ha a lehető legrövidebb időn belül az európai közösségekhez szeretnénk csatlakozni; biztonságpolitikailag vi­szont azt kell egyértelműen leszö­geznünk, hogy Szlovákia a nyugati civilizációhoz, gondolkodásmódhoz, piacgazdasági modellhez kíván tar­tozni. Ebből az alapállásból kiindul­va fogunk együttműködni a tőlünk keletebbre fekvő országokkal, ahol egyelőre még nem kristályosodtak ki véglegesen a demokratikus fejlődést garantáló politikai struktúrák.- Külügyminiszter úr, az ön által irányított tárca mivel tud hozzájárulni ahhoz, hogy visszarántsa a gazda­sági szakadék legszélére sodródott Szlovákiát?- A kapunyitással, a kapcsolatte­remtéssel, a külföldi tőkét érdeklő garanciák szorgalmazásával. Ezért rendkívül fontos, hogy ne teremt­sünk konfliktushelyzeteket, hogy fel­mutassuk az ország kompromisz- szumkészségót, hogy jól tudjunk tá­jékozódni a világ dolgaiban. Ehhez kell a belpolitikai stabilitás, a hata­lom egyenlő megosztása a parla­menti pártok között, nehogy újra egy pártban, egy kézben összpontosul­jon az uralom.- Az embernek nem is kell- ahogy ön mondta az imént - ta­pasztalt újságírónak lennie ahhoz, hogy a hétköznapok eseményeit fi­gyelve úgy lássa, mintha a külügy­minisztérium és a miniszterelnöki hi­vatal között két vágányon futna Szlovákia külkapcsolatainak szerve­zése, irányítása...- Ezért kértem a parlamenttől, hogy felügyelje a kormány munkáját, és ha kell, akkor az így szerzett tapasztalatok alapján akár döntsön is a vitás, vagy ha úgy tetszik, hát az elvi kérdésekben.- Miért? Talán úgy érzi, hogy amikor a miniszterelnök úr önt a le­mondásra szólította föl, akkor Milan Knazkót a mozgalmán belül egyúttal a képzeletbeli vádlottak padjára is odaültették?- Én semmiféle pádon sem ér­zem magam. Még akkor sem, ha egy valóban magas beosztású sze­mély fejtette ki rólam a véleményét. Inkább azt érzem, hogy egy demok­ráciában nincs helye az egyszemé­lyes irányításnak, az egyszemélyes döntéseknek. Manapság mindenütt a csapatmunkán van az elsődleges hangsúly.- Hadd kérdezzem meg kereken: a HZDS legfőbb dilemmája pillanat­nyilag az, hogy mozgalom marad­jon-e, avagy párttá alakuljon?- Ez is. Pillanatnyilag ugyanis egy bajosan körvonalazható, a de­mokratikus Európa számára nehe­zen olvasható gyűjtőmozgalom va­gyunk. Ezért mielőbb egyértelművé kell tennünk a világ előtt, hogy a szemléletmódunkat tekintve hová tartozunk; melyek azok a külföldi pártok, amelyeknek szlovákiai part­nerei lehetünk. Enélkül szinte képte­lenségnek tartom a továbblépést.- Knazko úr, ön ezt a csatát kellő pártfegyelemmel fogja megvívni, vagy netán egy valóban demokrati­kus szárnyat alakít a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomban?- Kérem, ne vegye zokon, ha a HZDS legbelsőbb gondjairól nem akarok elhamarkodottan nyilatkozni. Maradjunk annyiban, hogy a lehető legtárgyilagosabb hangnemben mielőbbi és megnyugtató megoldást fogunk keresni.- Mondja, miniszter úr, mióta érzi úgy, hogy a miniszterelnök pikkel önre?- Több mint egy éve van már közöttünk valamiféle feszültség. Óriási hibám ugyanis, hogy ami a szívemen, az a számon... Sőt! Vagyok olyan pimasz, hogy a véle­ményemet indokolni is szoktam.- A napokban egy kommentár je­lent meg a Novy cas című újságban, amelynek szerzője már írásának cí­mében is azt jelezte, hogy a DSZM csúcsszervének legutóbbi tárgyalá­sát követő sajtóértekezletén ön olyan elnyűttnek látszott, akár egy kivert kutya... Másnap Meciar úr is lemondta szokásos, tízperces tévé­műsorát! És nem ön, hanem a kor­mány másik alelnöke ugrott be he­lyette, aki bejelentette: a miniszterel­nök úr megbetegedett, elveszítette a hangját, legföljebb suttogva képes beszélni... Netán ennyire hangos volt önök között a szóváltás?- Ismét a mozgalom belső ügyei­nél társalgunk. Megszegném az adott szavamat, ha itt és most a részletekbe bocsátkoznánk.- Értem. De az mégiscsak érde­kelne, hogy nem próbálták-e négyszemközt tisztázni a Meciar- Knazko ellentétet?- Bőven voltak ilyen találkozóink, de nem vezettek eredményre. A fel­merült gondokat egyrészt a mozgal­mon belül, másrészt a politikai nyil­vánosság előtt kell tisztázni.- Knazko úr, nem tartja magát csalódottnak? Vagy nem érez lelki­furdalást azért, hogy lépre ment, és jó ideig Vladimír Meciar jobbkeze volt? Olyannyira, hogy önnek orosz­lánrésze van abban, hogy ő is visz- szatérhetett a politikába, és újra mi­niszterelnök lett?...- Nézze, a politikában mindig a realitásokat kell követni. Ma telje­sen más a helyzet mint azokban a hónapokban, amikor a dolgok így alakultak. Kérdésének második felét illetően pedig engedje meg, hogy ne időnap előtt, illetve ne a sajtóban meztelenítsem le a valóságot. A kor­rekt bírálat és a tárgyilagos vita híve vagyok; ráadásul nem kedvelem, ha valaki hátulról szúrja mellbe a mási­kat. Ezt a stílust másokra hagyom.- Miniszter úr, több mint elgon­dolkodtató, amit mond, hiszen ép­pen ön volt az, aki 1991 márciusá­ban, azzal az emlékezetes tévébe­széddel, a VPN szakadását és a HZDS létrejöttét kezdeményezte: aki Szlovákia nemzetközi jogalanyi­ságát sürgetve nyíltan szembefor­dult Václav Have Hal; aki lényegében biztos lovat adott Vladimír Meciar alá! Hogyan látja ma: mi az, amiben ön hibázott?- Ezt így dióhéjban szinte képte­lenség összefoglalni. Ráadásul van­nak olyan helyzetek, amikor az em­bernek két rossz között kell válasz­tania, amit később eleve lehetetlen­ség pozitív lépésként elkönyvelni. És ha ehhez még azt is hozzászámí­tom, hogy hivatásos politikusként lé­nyegében nekem sem volt semmi tapasztalatom, akkor valóban azt kell mondanom: több társammal együtt egy egész sor hibát vétettem és vétettünk. Számomra az a döntő, hogy '89 novemberének eseményei, illetve mindaz, ami azután követke­zett nekem nem a politikai üzlet lehetőségét jelentette, hanem meg­maradt forradalomnak. Biztos va­gyok benne, hogy sokan gondolkoz­nak hasonlóképpen.- Ne vegye rossz néven a pisz- kálódásomat, de feltűnt nekem, hogy nem ön, tehát a szlovák kor­mánynak nem az az alelnöke vett részt Václav Havel elnöki beiktatá­sán, aki egyúttal a külügyek irányító­ja is...- Az eredeti meghívás az ideigle­nes államfői teendőkkel is felruhá­zott miniszterelnöknek szólt. Neki szíve-joga eldönteni, kit küldjön ma­ga helyett, ha nem ő utazik. Más kérdés, hogy a döntése téves, rosszindulatú és szakmailag is tá­madható volt, amikor a kormánynak nem azt az alelnökét kérte meg a prágai útra, akinek a külkapcsola- tok közvetlenül is a hatáskörébe tar­toznak.- A rossz nyelvek szerint 1990 nyarán ön eléggé feldúlt hangulat­ban jött el a Hradzsinból, Václav Havel elnöki tanácsadóinak köréből. Szemrebbenés nélkül vállalta volna a személyes találkozást, az őszinte gratulációt?- Én nem feldúltan jöttem el Prá­gából, hanem azért, mert tisztséget kaptam az akkor alakult szlovák kor­mányban. Ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy az én személyes érzel­meimnek semmi közük sem lehet a munkámhoz. A kötelességteljesí­tés nem egyéni szimpátia, hanem fegyelem és kötelességtudat kérdé­se. Ezért politikailag egyenesen baklövésnek tartom, ha valaki hiú­ságból nem vesz részt egy szom­szédos ország újonnan megválasz­tott elnökének beiktatási ceremóniá­ján. A diplomáciában különösen ne­hezen simítható el az ilyesmi.- Ön vállalná azt is, hogy széle­sebb körű nyilvánosság előtt szóljon a Václav Havel iránti tiszteletéről? Ezt csak azért hoztam szóba, mert a DSZM támogatóinak legutóbbi nagygyűlésén, a pozsonyi Művelő­dési és Pihenőparkban még Vladi­mír Meciart is kifütyülték, amikor bejelentette: Csehország elnökét szlovákiai látogatásra hívta meg!- Nézzet egy dolog a politikai munka, és megint más dolog az esztrádtevékenység, ahol is valóban könnyen kifütyülhetik az embert. Hajdanában színész voltam, meg­vannak a kellő tapasztalataim.- Tegyük fel, hogy mégiscsak a miniszterelnök úr akarata érvénye­sül, és ön rövidesen lemondásra kényszerül. Vagy talán annyira forró a helyzet, hogy esetleg a VASÁR­NAP kapta öntől az utolsó exkluzív interjút?- Nézze, ha így is fordulnának a dolgok, parlamenti képviselőként benne maradok a napi politikában. Ha képviselőtársaim úgy döntenek, hogy valóban a külügyminisztérium a kormányzat leggyöngébb láncsze­me, akkor én átülök a képviselői padsorokba, és nekik kell majd az én szemembe nézniük. Ha akarja, képviselőként is adhatok interjút.- Köszönöm, ennyiben marad­junk! Miklósi Péter Svätopluk Písecky - TA SR felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom