Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-02-21 / 7. szám
// 1993. február 21. XXVI. évfolyam Ára 5,50 korona (7^ d tl'id*t HOGY MINDENKI SZÜLŐFALUJA LEGYEN IPOLYPÁSZTÓI VÁLTOZÁSOK Mire valók az ünnepek? A hétköznapok tagolásán túl talán arra is, hogy - akár a házra boruló tető - lezárjanak valamit. Erőgyűjtésre és számadásra. Egy falu életében arra is, hogy összegyűljön a közösség, mert az összetartozás tudata erőt ad és felemel. Reményt éleszt, hogy az elesett- ség, a leépülés és a romlás után az emberek újra kiegyenesedjenek, akár tavasszal a fák, amikor újra megindulnak bennük az éltető nedvek. Ipolypásztó lakói két évvel ezelőtt ünnepre gyűltek össze: a délszlovákiai magyar falvak közül elsőként hajtottak fejet az első vilgáháború halottai előtt, immár szabadon és nyilvánosan, emlékoszloppal tisztelegve emlékük előtt. Akkor a falu apraja-nagyja ott tolongott a templom előtt, de eljöttek a határon túlra szakadtak, a távoli rokonok és a környékbeliek is. A megemlékezésen hangzott el: a múltat, ím, lezártuk, most már fordítsuk figyelmünket az épülésre. Szedjük rendbe a falut, varrjuk be a sebeket, újítsuk fel a bezárt kisiskolát, mert az élet él és élni akar. Itt, ebben a határszélre sodródott, egykor virágzó, gazdag Ipoly menti községben is. (Kövesdi Károly riportja a 9. oldalon) A szlovák és a cseh korona úgyszólván még csak az első óráit éli, a lakosság még csak szoktatja magát a felülbélyegzett bankókhoz, máris megindult a mozgás a cseh-szlovák pénzpiacon. A pénzcsere utáni második-harmadik napon ugyanis már arról érkeztek a hírek a két szuverén ország között húzódó (egyelőre) csak vámbódékkal jelzett határ mentéről, hogy egy cseh koronáért 1,20 szlovák koronát adnak azok, akiknek szükségük van rá. Márpedig nincsenek kevesen, akik akár naponta lépik át az új határt kelet-nyugati és nyugat-keleti irányban egyaránt, hiszen a két ország gazdasága ezernyi szállal fonódik össze. Reagáltak a bankok is, a Cseh takarékpénztár kínálata közelítette meg a legjobban a korona feketepiacon kialakult árfolyamát, amely — tetszik, nem tetszik - máris eltér a nemzetibank-vezetők, illetve a pénzügyminiszterek által hangoztatott kezdeti 1:1 árfolyamtól. Szó, ami szó, nem bizonyult valami tartósnak a cseh-szlovák pénzunióról megkötött egyezmény a két újdonsült önálló ország között. Legkevesebb fél esztendőt jósoltak az illetékesek a közös pénznek, mondván, ennyi idő mindenképpen kell ahhoz, hogy a bankok felkészüljenek a pénzcserére, az új bankjegyek kinyompénzén tatására. Nos, már január első napjaiban nyilvánvalóvá vált, hogy a szlovákiai lakosság nem nagyon igazodik az országvezetők által kidolgozott forgatókönyvhöz, s aki csak tehette, devizát vásárolt. A mindenféle unióról kötött szerződések ellenére a külföld sem nagyon bízott közös fizetőeszközünkben, s ezt egyértelműen értésére is adta a szlovák és a cseh illetékeseknek egyaránt. Részben tehát ezért, részben pedig a szlovákiai devizatartalékok megcsappanása miatt vált sürgőssé a pénzcsere. A csehek — ezúttal is előrelátóbbaknak bizonyulva — már az új év második hetében megkezdték a bankjegyek bélyegzését, miközben az itteni bankvezér (egyelőre alelnöki tisztségben) a pénzügyminiszterrel együtt váltig állította, a pénzcsere az esztendő dereka előtt aligha ejthető meg... Aztán nagyon gyorsan kezdtek peregni az események, és a szlovák lakos észre sem vette, kicsalogatták zsebéből megtakarított koronácskáit. Mintegy nyolcmilliárdot. Pénzügyi szakembereink közül ezt ki-ki politikai beállítottságának megfelelően magyarázta. Marián Tkác, a Szlovák Nemzeti bank alelnöke Július Tóth pénzügyminiszterrel együtt a szlovák korona iránti bizalom megerősödésével magyarázta a bankok előtti sorokat, holott még a legnaivabb és a közgazdaságban még csak véletlenül sem jártas, egész életén át kuporgató nénike is tudta, azért ballagott el az eddig otthon tartogatott ezrecskéivel a bankba, mert a szomszéd fiatalasszony azt mondta: Hallotta a miniszterelnököt meg a pénzügyminisztert? Aki nem viszi be a bankba a pénzét, annak nem tudják garantálni, ha eljön a nagy nap — a pénzcsere napja — ,hogy maradéktalanul be tudja minden bankóját cserélni az új pénzre. Igaz, a későbbiekben már megtalálták a módját, hogy garantálják, senki lehetőleg egyetlen koronát se veszítsen a pénzcserén, de a lakossági megtakarítások zöme akkorra már a bankokban volt, így a négyezer koronás csere-fejadaggal sem nagyon élt a lakosság zöme. H ogy a szlovák korona miképpen szolgál rá a bizalomra, az még a jövő kérdése. Mindenesetre a február 8-ától hatályba lépett fizetési egyezmény értelmében lebonyolított fizetési kapcsolatok révén bizonyos időn belül tisztázódik, valójában mennyit is ér a szlovák korona, mennyi is az, amiből a Szlovák Köztársaság gazdálkodhat, s mennyire megalapozott egyesek optimizmusa. A klíringközpontok működésbe léptek, a kölcsönös követelések és tartozások elszámolása már folyik. Akárcsak azok a találgatások, hogy miképpen is alakul majd a két ország közötti kereskedelem, fel- vagy leértékelődik-e a szlovák korona, inflációra vagy deflációra van-e kilátás, és még folytathatnánk a kérdéseket. A lecke mindenesetre fel van adva. A pénzügyi szakembereknek éppúgy, mint a lakosságnak. Hiszen csapda ez a javából: ha leértékelik a koronát, akarva-akaratlanul exporttámogató politikát folytatnánk, csakhogy éppenséggel Szlovákiának nincs nagyon exportálnivalója. És ha bejön a cseh bankvezér, Josef Tosovsky jóslata a cseh—szlovák kereskedelem akár harmincszázalékos csökkentéséről, akkor még ettől a lehetséges bevételtől is elesik Szlovákia, tovább süllyedne abban a bizonyos gödörben. Sebaj! Önálló szlovák koronánk már van. Csakhogy - tartok tőle — hamarosan félpénz lesz ez a javából, de nem olyan, amilyenért a népdalbeli leány tyúkot, tojást... vásárolt abban a bizonyos vásárban, hanem amely csak a felét éri majd a pénzcsere előtti koronánknak... Pákozdi Gertrúd Méry Gábor felvétele Százötven-kétszáz éves sírkövek
