Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-02-14 / 6. szám
993. II. 14. Reneszánsz festők kiválasztottja lehetett volna. Vívódó, szenvedélyes olasz festők szilaj, szép alakú Dávidja, akinél a lélek viharzását nemcsak az arc - az egész test megmutatja. Demcsák Ottó itt és ma a Győri Balett táncosa. Markó Iván szerződtette őt 1979-ben, a kezdet kezdetén, s tizenkét évig az ő kiválasztottja volt. Első koreográfiájában a Nap szeredét táncolta el, később, az Izzó planétákban már magát a Napot. A Jön a cirkuszl-ban ő volt a Szép fiú, az Évszakokban a Tavasz, a Mementóban a halál angyala, Az élet peremén című történelmi játékban a világmegmentő Angyal. Markó Iván távozása óta, amióta Kiss Jánps áll az együttes élén, a társulat művészeti tanácsának tagja, és amellett, hogy táncol, koreografál is. Három alkotással mutatkozott be eddig: a Gulliver úrral, Az örök vándorral, majd a Korok és dimenziókkal. Közben ő maga formálta meg Gullivert is, nemrég pedig a Fény és árnyék Salieriját és a Mr. Faust Mephistóját. • Ha Markó Iván nem vált volna meg a Győri Balettől, a koreográfus Demcsák Ottót mikor ismeri meg a közönség?- Nem tudom, lehet hogy meg sem ismeri. Iván legnagyobb hibája az volt, hogy nagyon sok inspirációtól távol tartotta magát és ugyanezt tette az együttessel is. Nem engedte, hogy kialakuljon egy alkotó műhely, amelyben művészi pezsgés lehetett volna. Markáns egyénisége mellett koreográfusként senki sem juthatott lehetőséghez. Én sem. • Próbálkozott?- Foglalkoztatott a gondolat, de tudtam, nincs értelme tervezgetni, hiszen egy nagy fa árnyékában úgysem nőhet semmi. Annyira ránktelepedett a lombja, hogy nem hajthatott volna ki alatta még egy kicsi kis cserje sem. Iván valósággal uralta a mezőnyt. • Koreográfusi szándékairól nem is szólt neki soha?-Nem. Tudtam, hogy irreális a dolog... abban a helyzetben ez fel sem merülhetett. Pedig ha enged szabadon szárnyalni bennünket, akkor ebből ő is rengeteget profitálhatott, sőt meg is újulhatott volna. • Attól, hogy más együttesnél tegye le alkotói névjegyét, mi tartotta vissza?- Iván haragja. Megmondom őszintén, nemegyszer megfordult a fejemben, hogy megpróbálom másutt, aztán mégsem indultam el. Komoly következményei lettek volna, ha megteszem ezt a lépést. Nem állítom, hogy megbüntet, hiszen direkt módon Iván soha nem torolt meg vélt vagy valós sérelmeket, de hogy éreztette volna a nemtetszését, abban biztos vagyok. • Meddig bírta volna még a hallgatást Iván mellett? Nem voltak nehéz pillanatai, amikor a visszafojtott alkotói vágyak robbanásveszéllyel fenyegettek?- A robbanás akkor történt meg, amikor Iván elment. Hazánkba látogatott a pápa, és az ő tiszteletére új alkotással kellett közönség elé lépnünk. A Szent Margit legendája volt az első darab, amelyben már nemcsak táncosként, hanem koreográfusként is részt vettem. Természetesen továbbra is elsősorban táncosnak tartom magam, s ha bírom, lelkiismerettel és odaadással, öt évig szeretnék még színpadon maradni. A sérülés veszélye harmincon felül úgy lebeg a fejünk felett min Damoklész kardja, harmincnyolc évesen pedig be is lehet fejezni ezt a pályát. A táncos órája nagyon gyorsan lejár, a test egy idő után már nem igazán engedelmeskedik. A koreografálást én még a rendezésnél is izgalmasabb munkának tartom, hiszen a jelmeztervektől a színpadképen át a vilá- gosításig mindenhez érteni kell. Még a zenéhez is. Ami ugyanilyen fontos: nem az élet peremén, hanem az élet sűrűjében kell járnunk, hogy halljunk és lássunk, falhassuk az élményeket. Iván mellett mi nagyon belterjes életet éltünk, arra sem volt nagyon lehetőségünk, hogy megnézzük, hogy dolgoznak más műhelyekben. Új irányzatokról, friss kezdeményezésekről inkább csak filmekből tudtunk. Az sem jó persze, ha az ember teljesen szétszórja magát, ösz- szevissza megy és válogatás nélkül néz meg mindent. A mai táncéletben nagyon sok a humbug, amit művészetnek akarnak nevezni. • Aki tíz évet egyetlenegy műhelyben, egyetlenegy koreográfus mellett tölt el, az nehezen szabadul mestere stílusától. Nem tart attól, hogy koreográfusként most ugyanazon az úton jár, amelyen ez- idáig táncosként járt?- Nincsenek már tiszta stílusok. Markó Iváné például Bójádéban gyökerezik. A klasszikus alapokon működő modern táncszínházban. Természetesen én is erre az útra léptem, ezt akarom ötvözni a magam és mások stílusával úgy, hogy gondolataimat, érzéseimet a lehető legeredményesebben tudjam kifejezni. És nem is bánom, hogy ennyire összeolvadnak a stílusok, a világ művészete most már egyértelműen a komplexitás felé megy. Amikor elkezdek egy koreográfiát, ettől függetlenül mégis arra figyelek, mi esik rosszul a testemnek. Mert ami rosszul esik neki, az biztos, hogy szokatlan számára, és ebből tudom, hol, milyen pontokon térek el Iván stílusától. • A Szent Margit legendájában mennyi volt Demcsák Ottóból? Ezt a koreográfiát ugyanis az együttes közös műként jegyzi.-Én azt a részt csináltam, amelyben Julianus baráték hozzák a hírt a királynak, hogy jönnek a tatárok. Ez körülbelül négyperces jelenet volt, de már abban is vigyáztam, nehogy a megszokott lépésanyaghoz, a már ismert formai megoldásokhoz nyúljak. • Tehát az első komoly próbatételt a Gulliver úr harmadik felvonása jelentette.- Igen. De az annyira belőlem jött és a zene is úgy elkapott, hogy szinte észre sem vettem és már készen is voltam a munkával. De nemcsak a muzsika, hanem egy véletlenül elcsípett mondatfoszlány is ösztönző erő lehet az alkotás szempontjából. Vagy egy kép, amelyet egyetlen villanásig lát talán az ember, mégis megmarad benne. • Első egyfelvonásosában, Az örök vándorban mi volt a véletlen?- Nietzsche Vándor és árnyék című kötete döbbentett rá, hogy az ember voltaképpen egész életében vándorol, sorsát formálva újabb és újabb változásoknak teszi ki magát. Ennek a felismerésnek az eredménye lett aztán az a gondolat, hogy táncban, színpadon mondjam el ugyanezt. • Harmadik koreográfiája, a Korok és dimenziók Koncz András festményei alapján született.- Egy fiatal festőről szólok a darabban, aki találkozik a múzsájával, s mert nem érzi jól magát a jelenben, ebben a feszült, tragédiáktól terhes korban, visszamegy az időben, a képei világába. Később azonban onnan is menekülni akar, s akkor úgy dönt: jobb lesz egy másik idősíkban, az elmúlásban. És a múzsája átsegíti őt. • Szomorú vég, nincs benne semmi vigasztaló.-A másik idősík, a másik dimenzió egy új, tisztább élet kezdetét jelentheti itt a földön is. • Következő munkájáról mennyit tud már?- Paul Hindemith szimfóniája fogott most meg, a Mathis, a festő. Ehhez keresem a témát, a legmegfelelőbb történetet. • Tételezzük fel, hogy holnap vagy holnapután találkozik Markó Ivánnal. Melyik koreográfiáját mutatná meg neki?- Mind a hármat, és el is beszélgetnék vele. • Tisztázni szeretné a „válás" okait?- Igen. Vannak még kérdések, amelyekre mind a mai napig nem találtam választ. Ha valakit nagyon szeret az ember, de any- nyira, hogy minden napját ez az érzés határozza meg, akkor azt máról holnapra nem tudja elhagyni. Ha mégis, akkor hamis volt az egész kapcsolat és nem mondott igazat, vagy pedig komoly személyiségzavarokról lehet szó. • Érzik még egyáltalán Markó Iván hiányát?- Már nem. Eleinte nagyon hiányzott. Amikor elment, annyira megdöbbentett bennünket, hogy azt hittük, lépni sem tudunk nélküle. Mindennap gondoltam rá, sőt még álmodtam is vele. Ma már más a helyzet. Talpon maradtunk és dolgozunk tovább, s a jelek szerint az idő minket igazol. Iván azt hitte: ha magunkra hagy bennünket, szétesik az együttes. Nem esett szét. Nélküle is vállaltuk a megmérettetést. • Erejük, kitartásuk, tehetségük bizonyára továbbra is segítségükre lesz.- Könnyebbé ezután sem válik az életünk, hiszen a mi pályánkon minden nap újrakezdést jelent. A legnehezebb időszakon azonban túljutottunk már. Iván az összes darabját visszavette tőlünk, s csak azzal léphettünk színpadra, amelyet mi magunk alkottunk. Nagy örömünkre kialakulóban van már az új repertoár és mehetünk ismét külföldre, mert van mivel vendégszerepelnünk. Ha nem így lenne, nagyon sok ellenlábasunk bizonyára azt harsogná: Markó nélkül bezzeg nem jutnak messzire! De hívnak, várnak bennünket nagyon sok helyen, és tavasszal útra is kelünk. Jó hírnevünk, remélem, újra felcsillan a világban. Szabó G. László Susan Sarandon „nagy dobása“ A Thelma és Louise egyik címszereplője, Susan Sarandon Susan Tomiin néven született New Yorkban. Mivel nyolc testvére volt, nem panaszkodhatott arra, hogy túl sokat van egyedül. Középiskolái elvégzése után egyetemre ment. A matematika és a filozófia mellett színháztudományt is tanult, s a színház szeretete hozta őt össze évfolyamtársával, Chris Sarandonnal, aki - miként Susan - szintén sztárkarrierről álmodott. Az ismeretségből szerelem, majd 1967-ben házasság lett, s az álmok is valóra váltak (elsősorban a feleség esetében). Igaz, Susan Sarandon első filmje, a Joe még nem hozott sikert. Ezt követően néhány tévéprodukcióban kapott szerepet, majd jó néhány közepes, feledhető film következett, amelyek közül csak a Billy Wilder rendezte Szenzáció, valamint A nagy Waldo Pepper érdemel említést, amelyben Robert Redford partnere volt. Ezután következett a híres Rocky Horror Picture Show és Susan Sarandon neve valóságos mítosszá vált. Ám a siker nem hozott számára boldogságot. Magánélete válságba jutott, a sikertelenebb férj nem tudta elviselni, hogy felesége lekörözte. Az eredmény: válás és egy súlyos ideg-összeroppanás. Valószínűleg mindez közrejátszott abban, hogy Susan Sarandon nem tudta kihasználni a Rocky Horror... nyújtotta kiugrás lehetőségét, elfogadott néhány olyan filmszerepet, amelyek többet ártottak, mint amennyit használtak karrierjének. A magánéletbeli és a szakmai kátyúból a neves francia rendezővel, Louis MalleAai történt találkozása zökkentette ki. 1978-ban forgatta vele a Pretty Babyt (ebben Brooke Shields anyját játszotta), majd 1980-ban az Atlantic Cityt, amelyben Burt Lancaster partnere volt. Ez utóbbiban nyújtott alakításáért Susan Sarandont Oscar-díjra is felterjesztették, s bár Oscart nem kapott, viszont még ugyanebben az esztendőben a Playboy magazin a színésznő keblét „a nyár leghíresebb melle“ kitüntető címmel jutalmazta. E szép kebleket az Atlantic City után Az éhség című erotikus vámpírfilmben is láthatta a közönség. - Aztán - hosszú csend után — 1987-ben jött a méltán nagy sikerű Az eastwicki boszorkányok, ebben egy szexuálisan kiéhezett asszonyt alakított. Majd egy évvel később a Kevin Costner „fémjelezte“ Baseballbikák, amelyben egy nimfomániás baseballrajongót játszott. 1990-ben forgatta A gyönyör rabjait és jelentős sikert aratott Nóra Baker, a negyvenes éveiben járó, forróvérű alkoholista asszony szerepében. Úgy tűnt, Susan Sarandon hovatovább szex-sztárrá válik, de még ugyanabban az esztendőben jött „a nagy dobás“ Ridley Scott kitűnő filmje, a Thelma és Louise. Ismét egy Oscar-jelölés, akárcsak a Rocky Horror Picture Show esetében, s bár a díjat nem Susan Sarandon kapta, megint meggyőzött mindenkit, hogy nemcsak szép, nemcsak szexis, hanem Hollywood egyik legjelentősebb, legtehetségesebb színésznője. Ami ugyebár mégiscsak többet jelent mindenféle ráaggatott címkénél... (pm) ,,A táncos órája nagyon gyorsan lejár (Huszár Tibor felvétele
