Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-10 / 288. szám, péntek

OLVASÓINK OLDALA ÍÚJSZÓM 1993. DECEMBER 10. NEM ÉRTEM... A RIMASZOMBATI TANÜGYI HIVATAL DÖNTÉSEIRŐL Mint Rimaszombat város lakosa, egyben a Szlovák Köztársaság adófizető polgára, értetlenül állok egyik államigazgatási szervünk - konkrétan a Járási Tanügyi Hivatal megnyilvánulásai előtt. Érthetetlen számomra az érdektelenség, érzéketlenség és az egyoldalúan tendenciózus döntések sora, melyeket eme állami szerv járási igazgatósága produkál. Teszi ezt természetesen a város magyar nyelvű alapiskoláinak „hasznára". Nincs szándékomban újraidézni az ígérgetést, majd az ígéretek szuverén, kézlegyintéssel elintézett be nem tartását a Nyugat lakótelepen megnyitott új alapiskolával kapcsolatban. Arra azonban emlékeztetni kell, hogy a tanügyi hivatal semmibe véve a városi önkormányzat döntését (mely többek között jelentős pénzösszeggel is támogatta az iskola felépítését) és a szülők jogos követelését, egyetlen osztályt sem bocsátott a magyar nyelvű oktatás céljaira a majdnem 800 lakosú lakótelepen! Pedig kiváló alkalma nyílt volna az oly gyakran és sokak által hangoztatott polgári egyenjogúság elvének legalább részbeni gyakorlati megvalósítására! Sajnos, az események azt tanúsítják, hogy a tanügyi hivatal továbbra is teljességgel képtelen, illetve nem hajlandó a higgadt párbeszédre, a konszenzuskeresésre. Ettől mereven elzárkózik, viszont azt sugallja, hogy a nyugtalanságkeltők azok, akik a polgári egyenjogúság szellemében a rimaszombati magyar alapiskolák helyzetének méltányos megoldását követelik. Nem többet annál, mint ami az ország összes adófizető polgárát megilleti - egyenlő feltételeket és esélyt gyermekeinknek. Nem értem, hogy ez a természetes igény miért van „túlzott és megalapozatlan" követelésnek titulálva? Felháborító a polgár és a városi önkormányzat számára az a lenéző semmibevevés, ahogyan a városi önkormányzat november 14-i ülésén elhangzott meggyőző, józan és igaz érvekkel alátámasztott kérdésekre reagált a tanügyi hivatal egyik tisztségviselője: „Mi nem tartjuk szükségesnek, hogy döntéseinket önöknek megindokoljuk". Ettől jobban semmi sem jellemezheti azt az ignorációt, amit az államigazgatási szervek tanúsítanak az önkormányzati szervekkel szemben - legyen szó városi vagy iskolai önkormányzatról. Nem értem, hogy az államigazgatási szerv, milyen alapon szegi meg az érvényes rendeleteket és törvényeket, amikor elsőrendű feladata ezek következetes betartása? S vajon miért kell a sikertelen pályázat után, az Iskolaszék tudta nélkül, melynek javaslati joga egyértelmű, a szeptemberben beindult Hostiansky utcai alapiskola igazgatóhelyettesét kiszakítani munkaköréből és átmeneti időre megbízni a Šrobár utcai iskola vezetésével? S ugyan mit jelent az a tény, hogy az igazgatóhelyettes posztján újra és újra felbukkan a tanügyi hivatal igazgatónője férjének a neve? Miért kell burkolt és nem is annyira burkolt fenyegetésekkel a már eddig is megalázott, lebecsült, presztízs nélküli tanítóságot (az ország jövőjének megalapozóit) zsarolni? Tán csak nem így szándékozik a tanügyi hivatal az önálló Szlovák Köztársaság szellemi felemelkedését szolgálni? Kötve hiszem. A kérdőjelekből még sok más összefüggésben is futná bőséggel. Az ember nem tud szabadulni egy kellemetlen érzéstől - netán tudatosan végrehajtott bomlasztásról, a magyar alapiskolák fokozatos lehetetlenné tételéről lenne szó? Nem szeretném ezt feltételezni! S ha mégis igen - ezt az igyekezetet egyetlen józanul gondolkodó szlovákiai polgár sem nézheti helyeslő bólogatással. BOROS ZOLTÁN Rimaszombat LAPTERJESZTES SOK PÉNZÉRT - HANYAG MUNKA? Szomorúan vettem tudomásul, hogy az Új Szó szerkesztősége népszerűtlen lépésre kényszerül - kénytelen a lap árát emelni, de nem saját anyagi helyzetét javítandó, hanem a lapterjesztők mértéktelen étvágya miatt. Sokszor elgondolkodtam már ezen, és mindig arra a következtetésre jutottam: nagy adag szemtelenség kell ahhoz, hogy valaki minél hanyagabbul végzi munkáját, annál többet követeljen. Példaként elmondom esetemet: 1990 májusában a szomszéd faluba költöztem és elfelejtettem átíratni az Új Szó előfizetését Szímőről Kamocsára. Amikor észbe kaptam, már késő volt. Ezért Kamocsán újból megrendeltem a lapot. Kereken két évig tartott, amíg elkezdték kézbesíteni. De ebben sem volt köszönet, mert a havi előfizetési díjat mindig más összegben állították ki. Jó fél évbe tellett, amíg jó számlákat kaptam kézhez. Ekkor azonban megrendeltem a Szabad Újságot is. Szokatlan gyorsasággal kezdték kézbesíteni, a meglepetés a szeptemberi elszámoláskor ért. A PNS 570 koronát kért tőlem. Amikor reklamáltam kiderült, a Szabad Újság előfizetési diját két negyedévre előre kérték, és tévedésből még 353 koronával többet is számláztak. Igaz, ezt jóváírták, de októberben újabb 210 koronával akartak becsapni. Türelmetlenül vártam a novemberi számlát - ekkor viszont jólelkűek voltak hozzám, még az Új Szó előfizetési díjáról is megfeledkeztek. Az a pontatlanság, hogy a számlákon mindig más házszámot tüntettek fel, ezek mellett már kicsiségnek tűnik. Az elmondottaknál még szomorúbb, hogy az induló lapok éppen a lapterjesztők hanyagsága miatt kénytelenek bedobni a törülközőt. így volt ez a Real Press liberális hetilappal, amelyet hiába rendeltem meg, és később meg is szűnt. A Postai Hírlapterjesztő Vállalat hozzáállása elkeserítő, dühítő. Vajon a világon ki és hol engedheti meg magának azt a luxust, hogy kenyéradójával ilyen mostohán bánjon? Biztos vagyok benne, hogy Szlovákián kívül sehol. Egyszerűen nem veszik tudomásul, hogy ök élnek a szerkesztőségekből és nem fordítva! NAGY ANDRÁS Kamocsa - Nincs nekünk bajunk a zsíroskenyérrel, de miből...?! (Lehoczki rajza) Szeretjük színészeinket (Amikor nem lehet hasra esni, Új Szó, 1993, XI. 24.) Meglepődve olvastam a cikket. Nem tudom, mi táplálja a szerző rosszindulatát? Én jól szórakoztam az előadáson. Nem gondoltam arra, hogy ki rendezte a darabot, ki tervezte a díszleteket, kosztümöket és eszembe sem jutott, hogy kihámozzak egy eltitkolt gondolatot. Most viszont elgondolkodtam a cikken és megállapítottam: örülök, hogy van a Tháliának igazgatója, dramaturgja, hiszen az utolsó három évben sokkal szívesebben járok színházba, mert több az új arc, az újféle megoldás és a közönségnek tetsző, ámbár lehet, hogy nem művészi előadás. Az igaz, hogy a színészgárdából hiányzik a középgeneráció, de vajon az alapítók marták el a fiatalokat vagy a tíz- tizenöt év előtti igazgatók? Kevés a kassai színész, sok darabban látjuk viszont őket. Méltányoljuk teljesítményüket, szeretjük és a magunkénak tartjuk őket. Nem amatőrök! KOLESZÁR MIHÁLYNÉ Kassa O tempóra, o mores! Ó idők, ó erkölcsök - ez a latin szállóige jutott eszembe a minap, amikor egy elszomorító eset kapcsán meggyőződtem róla, hogy bizony nagyon is szükséges az etika oktatása az iskolákban. Tudom, hogy a családi nevelést egyenértékűen nem pótolhatja, de ott, ahol ez hiányzik, vagy éppen rossz példával szolgál, bizonyos mértékig helyettesítheti, vagy ellensúlyozhatja az otthoni káros hatást. Jelenleg számtalan negatív jelenséget tapasztalunk az emberek egymás közötti viszonyában. Sajnos, ezeket sokan a demokrácia rovására írják. Pedig ez téves nézet. A demokrácia csupán feloldotta azokat a korlátokat, amelyek eddig többé-kevésbé megakadályozták a zömével minden erkölcsi normát nélkülöző embereket a bűncselekmények és kihágások elkövetésében. A demokrácia előnyeit ugyanis csak olyan társadalomban lehet valóban élvezni, ahol a lakosság többsége bizonyos erkölcsi alapokkal rendelkezik. Tisztában van jogaival, de egyben kötelességeivel is. Mi, sajnos, ezt még nem mondhatjuk el ennek az országnak a lakosságáról. Erről szinte naponta meggyőződhetünk. Az eset, amit bevezetőül említettem, köznapi. Egy tanonciskola növendékeivel megtelt villamosban történt. A megállóba érkező villamost valósággal megrohamozták a tizenéves fiatalok és elfoglalták az összes ülőhelyet. Amikor a jármű megindult, a vezető hírtelen lefékezett, s közben az álló utasok közül három idősebb személy, a fogódzás ellenére, elvágódott a csúszós gumipadlón. A fiatalok közül senki sem segítette fel őket. Mire feltápászkodtak, egy újabb vad fékezés következtében egyikük újból elesett. A fiúkat látszólag szórakoztatta az eset, mert többen közülük frenetikus kacajjal nyugtázták a történteket. A sokkos állapotba került idős férfinak az egyetlen felnőtt ülő utas, egy őszhajú asszony adta át a helyét. A fiatalok közül egynek sem jutott eszébe, hogy felálljon. Ugyancsak az elemi tapintat hiányára vall, amikor a kijelölt és állandóan működő fényjelzővel ellátott gyalogosátkelőnél, a száguldó autók hosszú percekig nem engednek az úttesten egy gyermekkocsit toló fiatalasszonyt. Ezen a zebrán a rendkívül nagy gyalogosforgalom ellenére, ritkaságnak számít, ha egy sofőr akárcsak lelassít. Az autósoknak ez az elemi kultiváltságot nélkülöző magatartása az emberben azt az érzést kelti, mintha nem Európa egyik fővárosában, hanem Közép-Ázsia valamelyik Isten háta mögötti kis településén lenne. A négy év előtti nagy örömujjongás, amelyben az emberek jobbik énjüket mutogatták, mintha évszázadnyi messzeségbe tűnt volna. A féktelen önzés, az alapvető tapintat hiánya pedig csak nehezíti a súlyos gazdasági nehézségekből fakadó bajok és aggodalmak elviselését. LŐRINCZ KATÓ Pozsony TISZTELT SZERKESZTŐSÉG ... Elkeseredve olvastam, hogy drágább lesz az Új Szó. Csakhogy nemcsak az újságok ára emelkedik, szinte minden egyre drágább. A leghűségesebb olvasóik, a nyugdíjasok bevétele viszont alig emelkedik. Az év elején azt írták a Vasárnapban, hogy semmiképpen sem emelik a magazin árát, úgy látszik megfeledkeztek Ígéretükről, és ez a baj. Tudom, hogy a lapelőállítás költségei is nőnek, de azzal is számolni kell, hogy az olvasók türelme egyszer elfogy. Ha így megy tovább, egy-két év múlva 15—20 korona között mozog majd a lap ára. CSÁSZÁR PÁL Kenyhec .. .Fillérből lesz a pengő - mondták valamikor a takarékos emberek. Ez jut eszembe, valahányszor gyufát használok. Legnagyobb bosszúságunkra, a dobozon alul és felül is reklám van, így gyakran előfordul, hogy a gyufaszálak kiszóródnak. Lehet, hogy jelentéktelen lenne a festékmegtakarítás, ha a dobozok alja egyszínű maradna, de sok bosszúságtól megkímélnének bennünket. A. V. Megdöbbenve néztük. Piszkos volt, ápolatlan, nehezen mozgott. A végállomáson leszállt. Kezét kinyújtotta, kéregetett. Valami cseppent a tenyerébe, de az emberek többsége közömbös maradt. Elindult hát a lakótelep felé. Nem hiszem, hogy ott nyitott ajtókkal és tárt karokkal várták. Több mint negyven éve nem láttam kéregetőt. Akkor harminc éves voltam, most hetven vagyok. Ez is a haladás a demokrácia, a piacgazdaság velejárója? IVÁN SÁNDOR Kassa n ii n JOLESO TQR0D1S Régi olvasójuk vagyok, szeretem lapjukat, amely még jobban érdekel azóta, hogy rendszeresítették a Lelkünk tája című rovatot. Nagyon fontos a törődés, az emberre való odafigyelés. Vigasztaló az a tudat, hogy dr. Pálházy Béla személyében van valaki, aki törődik az emberekkel, megérti őket, őszintén válaszol jeligés leveleikre is. Komáromban és környékén nagyon népszerű ez a rovat. Sok szülő, tinédzser, de középkorú is választ kap azokra a gondjaira, amelyeket a helyi orvosoknak szégyellenek feltárni. Napjainkban az emberek igénylik az érzelmi támogatást és a megértést. Ezt nyújtja nekik a Lelkünk tája. Köszönet érte Pálházy doktornak. GYURCSOVICS MÁRTA Komárom Az olvasói leveleket, mondavinalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket.