Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-08 / 286. szám, szerda

1993. DECEMBER 8. SPORT PLUSZ 10 SPORTVILÁG 93 • A BESÚGÓ IS! Mint már arról beszámoltunk, a közelmúltban több kubai sportoló politikai menedékjo­got kért (és kapott) az Egyesült Álla­mokban. José-Ramon Fernandez, a Kubai Sportszövetség alelnöke ha­tározottan cáfolta, hogy a küldöttség tagjai között titkos ügynökök lenné­nek. A jól értesült amerikai újságírók szerint két sportolóra egy spicli ju­tott! Éppen ezért hathatós segítséget nyújtottak a disszidálni akaróknak a Puerto Ricóban (itt rendezték az idei Karibi Játékokat) élő kubai emigránsok. Sőt a város fölött körö­ző repülőgép egy hatalmas transzpa­renst vontatott, ezen azok a telefon­számok voltak olvashatók, amelye­ken a kommunista Kubának hátat fordító sportolók jelentkezhettek. Az egyik besúgó (különben sportúj­ságíró!) is politikai menedékjogot kért az amerikai hatóságoktól. Rövi­den így indokolta: „Ezt már nem lehetett kibírni, mindenki mindenki­re gyanakodott, rettegés volt az éle­tünk..." • HAŠEK FORMÁBAN. A már nem létező Csehszlovákiában hosz­szú időn át Dominik Hašek volt a legjobb jégkorongkapus. Nemcsak a Tesla Pardubice együttesében re­mekelt, hanem a válogatottban is. Csak idö kérdése volt, mikor veszik észre a tengerentúli menedzserek. Hašek, természetesen, az NHL-ben folytatta. A kezdet nem a legjobbra sikeredett, sokáig csak a tartalékok között „unatkozott". Most azonban a Buffalo egyik legjobbja. A Tampa Bay otthonában mind a 33 kapura tartó lövést hárította, s az NHL-ben másodszor nem kapott gólt. Csapata az újonc Derek Plante három góljá­val könnyedén legyőzte a házigaz­dákat. A Buffalo edzője kijelentette: „Beigazolódott, hogy nekem volt igazam, amikor Hašekot nem enged­tük el!" • CASH VISSZATÉR. Meglepő hírt közöltek a minap az ausztrál lapok. Ezek szerint Pat Cash vissza­tér a teniszpályára. A 28 esztendős sportoló egyéves szünet után mégis meggondolta magát: „Nagyon hiány­zik a tenisz, a barátaim is azt javasol­ták, folytassam. Júniustól napi két edzéssel készültem. A december 6­án kezdődő adelaide-i tornán David Adamsszel szerencsét próbálunk a párosban." Az 1987-es, wimbledo­ni nemzetközi torna győztese tavalyi térdsérülését követően mondott bú­csút az aktív sportolásnak. Cash egy­kori trénere nemigen bizakodik, új­ságírók előtt megjegyezte: egy-két sikertelenség után végleg vissza­vonul! • ŽELEZNÝ A LEGJOBB. Cseh­országban kihirdették az 1993-as év legjobb atlétáit. Beigazolódott a pa­pírforma: Jan Železný nagy fölény­nyel (740) végzett az élen. Ez érthe­tő is, hiszen a világhírű gerelyhajító az idén kétszer is megjavította a világ­csúcsot, Stuttgartban pedig arany­érmet szerzett a világbajnokságon. Valamennyi szakembernél az első helyre került (minden bizonnyal, ő lesz az év sportolója is). A további sorrend: 2. Kašpárková 629, 3. Be­nešová 530, 4. Dvorák 463, 5. For­manová 413, 6. Malátová 275,... 9. Zmélík 139 pont. Mint ismeretes, a közelmúltban Železný a Duklából a Jablonechez igazolt - 150 000 ko­ronáért. „Az új évben háromhóna­pos aucklandi edzőtáborozáson ve­szek részt, a házigazdák már elküld­ték a repülőjegyet. Több bemutató jellegű versenyen is indulok..." - nyilatkozta a legjobb cseh atléta. • WEBER BELGA LESZ? A Cercle Bruges 29 esztendős gól­erős csatára, Josip N eber kéréssel fordult a belga parlamenthez: ítéljék neki oda az állampolgárságot. We­ber már öt éve a Cercle legjobb futballistája, ezalatt az idő alatt 119(!) gólt lőtt, az utóbbi két idény­ben gólkirály lett. Két ízben is visz­szautasította a horvát válogatott edzőjének ajánlatát: „Semmi ked­vem sincs visszatérni abba az ország­ba, ahol háborús viszonyok vannak. Távolról elkerülöm az értelmetlen öldöklést. Remélem, megkapom a belga állampolgárságot. Ha az olasz Scifónak és a brazil Oliveirá­nak sikerült..." (zsi) előbbre helyezik a játékot a pénznél, nem tudnak szabadulni az ATP-tor­nák gyilkos rendszerétől. Itt van pél­dául a 19 esztendős ukrán Medve­gyev; egészségileg annyira lerob­bant, hogy néhány hétig pihennie kellett volna, ám szinte őrülten haj­tott tovább, be akart kerülni és be is került az ATP-világbajnokság nyol­cas döntőjébe, ahol csupán „pofafür­dőért" 65 000 dollár jár. Az élvonal­beli edzők többsége szerint csak úgy menthető meg a fehér játék becsüle­te az ügyeskedőktől, ha csökkentik a rajtpénzt és más rendszerű ATP­pontozást vezetnek be. A mostani játékstílus sem kedvez a férfitenisznek. Mert itt van a szer­va és a visszaütés. Sampras vagy Ivanisevic üt három ászt, megnyeri a játékot, de a nézők nem tapsolnak. A férfitenisz elvesztette vonzerejét, fordulatokban bővelkedő látványos­ságát. Unalmassá vált. Valamikor a sakkpartihoz hasonlított, most két atléta nem éppen szívderítő látvá­nya. Ez pedig nem elégíti ki a néző­ket. Foghíjasak lettek a lelátók, csökken a televízió nézettségi ará­nya. Hiába, ahol az unalom kezd dominálni, arra senki sem vevő. Manapság profi menedzserek, pszichológusok, rehabilitációs „bo­szorkányok", trénerek veszik körül a teniszezőt. És mindenki a saját professzióját tartja a legfontosabb­nak, így a lényeg, a játék és a tréner szerepe háttérbe szorul. Semmi kifo­gás az ellen, ha a menedzserek bizto­sítják az anyagiakat védenceik pá­lyafutásához, ám a legtöbb esetben csak a pénz érdekli őket, a sporttel­jesítmény már kevésbé. Egyre gyak­rabban látni a versenyzők kíséreté­ben pszichológusokat, akik arról igyekeznek meggyőzni őket, hogy legfontosabb a mentális erő, hogy a győzelem csakis és kizárólag a fe­jükben dől el. A játék technikájával és taktiká­jával szinte már senki sem törődik. És ez az oka, hogy a teniszből kive­szett az alkotóelem, a kreativitás. Egyre kevesebb azoknak a játéko­soknak a száma, akik ötleteikkel, váratlan megoldásaikkal faszcinálják a szépre, lélekemelőre vágyódó né­zőket, helyettük tökéletesen beprog­ramozott atléták futkosnak a pályán. A komputerek korában élünk. Ép­pen ezért vágyódunk valami fel­emelőre, valami igazán emberire. T. V. A BECSÜLETES SPORTOLÓK ARCULCSAPÁSAI ROSSZ ÚTON JÁR A TENISZ Nem újdonság, az utóbbi időben sok profi teniszezőt inkább érdekel a rajtpénz és a bemutatókért járó prémium, mintsem a tornákon való igazi szereplés, és az azért kapott pontok. Itt volt például a stockholmi ATP-seregszemle. Három játékos számára csak rövid kiruccanást je­lentett. A világelső Courier - aki egyébként csodálatos kiizdöképessé­géről híres - azt mondta: egyébként sem érdekli komolyabban a terem­torna. „Számomra a vereség mellé­kes körülmény" - nyilatkozta Bec­ker, miután „kiejtette" őt az ameri­kai Washington... És a három multi­milliomos harmatgyenge játéka elle­nére is szépen kasszírozott, kaptak 200-300 ezer dollár rajtpénzt. Nem volt hát nehéz lemondaniuk a végső győzelemért járó 229 000 dollárról, amely ráadásul csak öt győztes meccs után illette volna meg az első helyezettet. „Természetesen senki sem állítja, hogy az említett teniszezők szándé­kosan szenvedtek vereséget, de az óriási rajtpénzeknek nagy a vonz­erejük, így nem csoda, a versenyzők között is akad nem kevés ügyeske­dő" - mondta Günther Bresnick, Becker egykori trénere. Itt van pél­dául Andre Agassi. Sérülése, mely­nek következtében lemondott né­Andre Agassi hány tavaszi tornát, valószínűleg nem volt olyan nagyon komoly, ha közben John McEnroe-val játszott néhány bemutató mérkőzést - több százezer dollárért. A hallei sereg­szemlére például félmillió dollárért ment, magánrepülőgéppel, külön sátrat kapott, ahol hamburgert fo­gyaszthatott, és már az első forduló­ban kiesett. Sebaj... Más. Amikor Becker lemondta a katari meghívást, az olajsejkek egymillió dollárért bi­niszt" - állítja Nick Bollettieri edző, aki az idén szakított Agassival. Sze­rinte a sokak által istenített Andre gyakran elfelejti, hogy első a játék és csak aztán jöhet a show. Roland Carlstadt pszichológus abban látja a sportág szomorú helyzetét, hogy a játékosok túl korán és túl gyorsan keresnek nagy pénzeket. „Rod La­ver, a 60-as esztendők éljátékosa tízéves karrierje alatt mintegy két­millió dollárt teniszezett össze. Pete Pete Sampras és barátnője rodalmukba invitálták Agassit, mu­tasson már valamit az arabusoknak. „Ami manapság a teniszben tör­ténik, az a becsületes sportolók ar­culcsapása - állítja Günther Bres­nick. - Egyes úgynevezett profik elfelejtik, hogy a sportág jó hírnevé­vel hazardíroznak. Olyan tenisze­zők, mint Jimmy Connors, John McEnroe vagy Ivan Lendl annak idején mindent beleadtak, és akkor sem okoztak csalódást, akkor is meg­tapsolták őket a nézők, ha vesztesen hagyták el a pályát. Persze akadtak fekete bárányok is. Amikor még az ATP-világbajnokság helyett a Mes­terek Tornáján döntötték el a leg­jobbak legjobbját, egyesek abszolút felkészületlenül indultak, csakhogy bezsebeljék a magas rajtpénzt. Pél­dául Gomez és Laconte." „A pénz, a sok pénz megöli a te­Sampras 4-5 tornagyőzelmével ke­res ennyit. Ehhez számítsuk még hozzá a reklámokból származó óriá­si jövedelmeket, a bemutatókért in­kasszált prémiumokat és kész az ábra: évi tízmilliót is kereshetnek a menő vagy csak közepes játé­kosok." „Sokan ugyan azt hangoztatják, a pénz nem fontos számukra, de ezek csak üres szavak - hangoztatja Günther Bresnick. - A magas pénz­díjak ma már nem ösztönzik jobb játékra a teniszezőket, ott van nekik a részvételért járó összeg. Csak idő kérdése azonban, hogy ezt meddig hajlandók elviselni a nézők. Ha csökken az érdeklődés, csökken a te­levízió nézettségi indexe, a most még bőven bőkezű szponzorok is lassan elmaradoznak..." Még azok a versenyzők is, akik AZ UTOLSÓ CSEH-SZLOVÁK NÖI KÉZI LAB D A-VÁLOGATOTT KIKÖZÖSÍTETT EDZŐJÉNEK VB-ÉLMÉNYEI Tomáš Kuťka megjárta a világ kézilabdasportjának alagsorát. A vasárnap óta nem létező cseh-szlovák női csapattal. A dániai mélyrepülés után a C, majd B csoportbői vitte vissza védenceit az élvonalba. Ám ott már nem ülhetett a kispadjukra. Év közben Partizánskeba távozott, s azóta az I. liga éllovasának mestere. A napokban zárult norvégiai világbajnokságon meglepetésre a Szlovák Televízió szakkom­mentátoraként hallottuk a hangját. Visszatérte után faggattam. KISPAD ÉS MIKROFON • Mikor értesült végérvényesen arról, hogy nem irányíthatja a cseh-szlovák csapatot a vb-n? - Néhány héttel a világbajnokság előtt Bakó edzőtől hallottam. Az illetékesek közül senki sem tájékoztatott. • Mostani klubelnöke jóvoltából mégis utaz­hatott Norvégiába. Nem ajánlottak fel helyet a hivatalos küldöttségben? - Nem bizony. Kérdezősködtek is a kollégák, hogyhogy nem fértem bele a vb legnagyobb létszámú delegációjába. Később mesélték: a szlo­vák válogatott edzőjének év eleji választása (Kut'ka alulmaradt Bakóval szemben - a szerző megj.) után a szövetség bírálatával magamra haragítottam az illetékeseket, és nem volt érde­kükben, hogy velük utazzam. • Meglátásait szinte annyiszor hallottuk, mint ahányszor láttuk a közös csapatot a képernyőn. Az előzmények után nem tartott-e attól, hogy elszólja magát a mikrofonba? - Egyesek talán erre vártak. Részemről azon­ban nem lett volna fair dolog. Olyasvalami, mint mikor lekötözik az embert, és azt mondják a má­siknak, most már ütheted. A mikrofon kiváltságos helyzetet teremt. Más az újságban bírálni, arra lehet válaszolni. Tán szavaimból érződött, meny­nyire óvatosan fogalmazok. • Edzőként vagy újságíróként vett részt a vb-n? - Elsősorban az I. liga éllovasának szakvezető­jeként. Ugyanakkor ott mozogtam az újságírók között, és így kerültem kapcsolatba a ismerős edzőkkel, kézilabdázókkal. • Csapatunk játékosaival is találkozgatott? — Az osztrákok legyőzése után örömömben nem tudtam visszatartani magamat, és az elsők között gratuláltam a sikerhez. Kiéreztem azon­ban, hogy nem vagyok kívánatos vendég. Ezután kerültem a találkozásokat, ám a véletlen összefu­tások alól nem bújhattam ki. Néhány játékos azonban felkeresett, nevüket nem árulom el, nehogy bajuk legyen belőle. • Végül is a közös csapat a kilencedik lett. Női kézilabdasportunk valóban kilencedik a világon? — Szerintem az első tíz együttes közül bárme­lyik pályázhatott az elsőségre. Norvégiában az ismert sorrend alakult ki. Ha a napokban mond­juk Új-Zélandon találkoznának ugyanazok a csa­patok, teljesen más lenne a rangsoruk. Cseh­Szlovákia többre is képes lett volna, de csak a kézilabda élmezőnyének stagnálása miatt. Egyet értek Laurencz László magyar szövetségi kapi­tánnyal, mikor sportágunkban a gazdasági érde­kek előretörését emlegeti. A hatosok közti játék egyre inkább üzletté válik, miközben nem a sportág fejlődése az elsődleges szempont. • Mi idézte elő ezt a helyzetet? — Több oka van. Az iramdiktáló kézilabda nagyhatalmak, vagyis Jugoszlávia és a Szovjet­unió szétesése után a minőség több utódállam gyengébb együtteseibe szóródik. Világhírű ed­zők, Turcsin, Kandija, Szamardzsija, Kecskeméthy és mások tűntek el a színről. A nagy öregek közül már csak Laurencz maradt. A többi vele egykorú mester újonc volt a vb-n, a korosztályomba tartozóknak meg érniük kell. Azelőtt a világbaj­nokság a szocialista és kapitalista államok párhar­caként zajlott, miközben az álprofik és igazi profik küzdöttek az érmekért. Mára a profizmus kompromisszumba kényszerült. A világ legerő­sebb bajnokságában, a német Bundesligában is csak naponta két órát edzenek a különben dolgo­zó játékosok. Ugyanakkor a vasfüggöny ösz­szeomlását követően Németországot elárasztot­ták a külföldi kézilabdázók. És a szponzorok az élklubokba verik pénzüket, így az egyesületek kerülnek előtérbe és nem a válogatott érdekei. Magyarország legutóbbi esete ugyanezt igazolja. • Szerzett-e kedvenc csapatot a vb-n? - Csalódtam a norvégokban, tőlük otthon ara­nyat vártam. Különben egyik együttes sem lepett meg valami újszerűséggel, kiegyensúlyozott telje­sítménnyel. Látszott, hogy a németek érkeztek a leginkább felkészülve. Őket a színvonalas hazai bajnokság is állandóan jobb teljesítményre kész­teti, hisz a sok idegenlégiós ott liheg a nyakukon. Kitartóak, szívósak, edzés közben képesek száz­szor végigcsinálni ugyanazt a játékelemet, nálunk már a negyedik ismétlésnél abbahagynák. Ez mentalitás kérdése. A Nyugat gazdaságilag rop­panthatja össze a keleti klubokat, nálunk is csak a kellő anyagi háttérrel rendelkező egyesületek­nek van jövőjük. A kézilabda kommercionalizá­lódása a foci nyomában halad. így teszik vonzóvá a gyakori tétmérkőzéseken. Nemsokára annyira sűrített lesz az eseménynaptár, hogy a mai 40-45 találkozó helyett évente akár 100-105-öt játsza­nak majd a csapatok. Annyit, mint a profi tenisze­zők vagy jégkorongozók. Ilyen közegben újra megindulhat a kézilabda fejlődése. • Sok dicséret érte a bírókat... - Kellemes meglepetést okoztak. Leszámítva a spanyol kettőst. Általában olyankor tűnnek ki, amikor a sportág szakértői csalódottak. Kupa­meccsen előfordulnak csalások, de a vb-n ez nem szokás. Az EHF vezérkara egyedül a hazaiak segítését nézi ej. Végeredményben a sipmesterek is tesztelik magukat; a játékvezető-küldők előtt. J. MÉSZÁROS KÁROLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom