Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-23 / 299. szám, csütörtök

1993. DECEMBER 23. OJSZĎI SPORT - HIRDETÉS 10 A Csepel helyett a Csallóközt választotta Beszélgetés ZSÁKOVICS TIBORRAL, a DAC futballistájával Jó évet zárt ZSÁKOVICS TIBOR, a DAC labdarúgócsa­patának 25 éves Jolly Jokere - a kapusposzton kívül már mindent játszott a csupa szív futballista. Szülőfalujában, Vámosfalun kiskorától kezdve örömmel kergette a lab­dát, az általános iskolások között középcsatárként ontot­ta a gólokat. Tizennégy esztendősen került a sárga­kékekhez, hamarosan az ifigárda erőssége lett, előbb a pálya közepén, majd a védelem tengelyében. Radvá­nyival együtt ők voltak az első saját nevelésű futballisták Pecze Károly keletében. Ám fél szezon alatt még a kis­padra is alig került(ek). A következő idényt söprögető­ként kezdte, zsinórban hat meccsen volt kezdőember, az Östers Vaxjö elleni UEFA Kupa-találkozón is szerepelt. Majd jött a katonai behívó, 1988 őszétől 1990 márciusáig az ógyallai SZNL l-es gárdát erősítette. Akkoriban a csa­pat edzőjét Dušan Radolskýnak hívták. Sérülten, súlyfe­lesleggel szerelt le, a nyári felkészülés alatt kevés lehető­séget kapott, ezért Bősre került, „idegenlégiósként". Örömmel emlékszik arra az időszakra: „Ott lendültem formába, irányítóként 12-szer találtam a hálóba." Ké­sőbb- kedvező ajánlatot kapott az NB l-es Csepeltől, de ő idehaza akart bizonyítani. Az őszi idény (1991) máso­dik felében állandó helyet vívott ki, azóta szinte elkép­zelhetetlen a népszerű „Zsaki" nélkül a kezdő tizenegy. Eddig 74 bajnokin ötször volt eredményes. • Elég nehezen vertél gyökeret a gárdában. - A saját nevelésűt mindig mellő­zik, a nagy pénzért vásárolt futballis­ták hatalmas előnyt élveznek. Sze­rencsém volt, hogy Bősön kitűnő kollektívába kerültem, s utána las­san, de biztosan sikerült stabil helyet kivívnom. • Szinte minden poszton megfor­dultál. Hol játszol a legszívesebben? - Az az edző dolga, milyen fela­datokkal küld pályára, igyekszem az elvárásokat teljesíteni. Sokáig a kö­zéppályás szerepkört kedveltem, de most már beállósként is otthonosan érzem magam. • Elégedett vagy a DAC őszi pro­dukciójával? - A bajnokság előtt elfogadtam -volna a harmadik helyet, így utólag azonban úgy érzem, néhány ponttal többet is begyűjthettünk volna. Kár, hogy az utolsó meccsek egyáltalán nem úgy sikerültek, ahogy ter­veztük. • Mi az oka a gyenge hajrának? - Bizonytalan kezdés után jól ment a játék, ki­lenc mérkőzésen nem találtunk le­győzőre. Beszter­cebányán tört meg a jég, pedig mi szereztünk ve­zetést, ám a ha­zaiak egyáltalán nem adták fel. Be­lülről úgy érez­tem, néhányan ki­csit könnyedén vették az össze­csapást, lebecsül­ték az ellenfelet. Nagyobb küzdő­szellemmel leg­alább a döntetlent kiharcolhattuk volna. A Loki ellen nagyon gyengén futballoztunk, még gólhelyzetünk sem volt, hihetetlen rossz napot fog­tunk ki... • Az együttes célja a kupaszerep­lés, ehhez a dobogó második fokán kell végezni. Mi szükséges ahhoz, hogy ezt elérjétek, esetleg új futbal­listákat kell igazolni? - Többet tudunk, mint amit ősszel mutattunk, erősítések nélkül is ké­pesnek tartom az együttest az ezüst­érem megszerzésére. Az Intertotó Kupa csoportgyőztesei is indulhat­nak az UEFA Kupában. • Nyáron edzőváltás történt, Du­šan Radolský helyett Ladislav Škor­pil érkezett. - Minden tréner különböző felfo­gásban dolgozik. Egészen más volt a felkészülés, mint egy évvel koráb­ban. Idő kellett, hogy átálljunk az új szakvezető által kívánt feladatokra. • Miként értékeled saját teljesít­ményed? - Az utóbbi két szezonban kijött a lépés, nagyjából elégedett vagyok. • Mi okozta számodra 1993-ban a legnagyobb örömöt? - November 20-án négy órával az Inter elleni meccs, előtt megszületett a fiam, ifjabb Zsákovics Tibor. Na­gyon szerettem volna góllal ünnepel­ni, sajnos, nem sikerült, a pozso­nyiak az egyik pontot is elvitték. • A legszomorúbb élményed? - Még mindig nem tudom feledni a rimaszombati Szlovák Kupa­döntőt ... • Feleséged miként viseli gyakori távollétedet? - Húszévesen nősültem. Ági tisz­tában volt azzal, hogy futballistához megy férjhez... • Szerződésed 1996. júniusáig köt a DAC-hoz... - Ez még messze van, ha a veze­tők megfelelő körülményeket bizto­sítanak, nem gondolok a távozásra. Bár sosem lehet tudni... • Több tréner vezetése alatt dol­goztál. Kiknek köszönhetsz a leg­többet? - S^erdahelyen, az ifiben Sidó Fe­renc és Kuczman Ferenc foglalkozott velem. Pecze Károly szavazott elő­ször bizalmat az élvonalban, szíve­sen gondolok Dušan Radolskýra. • Terveid, céljaid? - Sokáig szeretnék még az I. ligá­ban szerepelni, s játékommal örömet szerezni a szurkolóknak. Ami a csa­ládot illeti, legfőbb kincs az egészség. • Kellemes karácsonyt kívánva búcsúztam Zsákovicséktól, akik - a kis trónörökös miatt - odahaza töltik az ünnepeket. SZABÓ ZOLTÁN Pavarotti és Lendl? (Munkatársunktól) Az év hazai két legnagyobb teniszeseményének, a Szlovákia - Ausztrália és az Ivan Lendl - Thomas Muster bemutató jellegű mérkőzésnek a szervezője, az Artmedia reklámügynökség jövő­re a tenisz mellett fel szeretné karol­ni a kulturális eseményeket is - tud­tuk meg az ügynökség évzáró tájé­koztatóján. Terveik szerint jövőre Natasa Flo­II Ebben az évben emlékezett meg a zenei világ Erkel Ferenc halálának századik évfordulójáról. Zeneszer­zőként, karmesterként, zongoramű­vészként a magyar zenetörténet csú­csait érte el, sakkozóként pedig ha­zájában kora legjobbjainak egyike volt. Szülővárosában, Gyulán mú­zeum őrzi emlékét - életútja, család­ja, zenei működése emlékei mellett egy tárlat a sakkozóra emlékeztet. Ezért nem véletlen, hogy az 1993. évi magyar férfi és női sakkbajnok­ságot Erkel Ferenc szülővárosában rendezték meg. Már szinte hagyo­mányosan távolmaradtak a legerő­sebbek - Portisch, Ribli, Pintér nem is szólva a Polgár testvérekről. En­nek ellenére rangos volt a mezőny. Adorján András biztos játékkal lett az első, megvédve tavalyi bajnoki címét. A két további helyen Grósz­péter Attila és Almási Zoltán oszto­zott, míg a 4-6. helyen Sax és Fara­gó nagymesterek, valamint a bajnok­ság legfiatalabb résztvevője, Lékó Péter értek el azonos pontszámot. A női bajnok Mádl Ildikó lett, aki egy ponttal előzte meg Horváth Jú­liát és Verőczi Zsuzsát. Egy érdekes játszma a férfiak baj­nokságáról: VEZÉRCSEL Világos: Faragó Iván - Sötét: Kállai Gábor 1. d4 d5 2. c4 dxc4 3. Hf3 a6 4. e4 b5 5. a4 Fb7 (Nem 5. ... c6? 6. b3! cxb3 7. axb5 vagy 6. ... bxa4 7. bxc4 stb.) 6. Hc3 b4 7. Fxc4 e6 (7. ... bxc3 8. Vb3!) 8. Vb3 Hc6 (8. ... Hf6 9. Hg5! Fe7 10. Hxf7! erős támadással) 9. a5! bxc3 10. Vxb7 Hb4 11. e5! (Lilienthal Andor, a magyar nagymesterek nesztora javasolta először ezt a lépést. Csak döntetlen­re vezet 11. Fxa6!? Bb8! 12. Fb5+ Ke7 13. a6! Bxb7 14. axb7 Vb8 15. Ba8 Vxb7 16. Be8+ Kf6 17. Fg6+ Kg6 18. Bxe6+ Hf6 - fxe6-ra 19. Fe8 matt - 19. He5+ Kxg5 20. rean és Jirí Kolár képzőművészek tárlatait óhajtják megrendezni, vala­mint Julio Iglesias, Tina Turner, Phil Collins vagy Luciano Pavarotti kö­zül az egyik szlovákiai vendégsze­replését szeretnék nyélbe ütni. De térjünk vissza a sporthoz! Az idei sikeres teniszgálák után az Artmedia ígérete szerint 1994-ben sem kell lemondanunk a fehér sport pozsonyi bemutatóiról. Tavasszal, előrelátha­tólag májusban, újabb férfi teniszgá­lát rendeznek, s ha lehet, ismét Ivan Lendl főszereplésével. (só) Hxf7+ Kg6! döntetlen, viszont hiba lenne 20 Kh5? 21. Fe2+ Kh4 22. g3+ Kh3 23. Hg5+ Kg2 24. Ff3 matt miatt!) 11. ... cxb2 (11. ... Hc2+ 12. Kdl Hxal 13. Vc6+ Ke7 14. bxc3 Vb8 15. Fa3+ Kd8 16. Fxf8 Vbl + 17. Ke2 és világos nyer.) 12. Fxb2 c6 (12. ... Bb8-ra 13. Ve4 következik, ez volt az értelme a 11. e5 lépésnek) 13. 0-0 Bb8 14. Va7 Vc8 (14. ... Ba8 15. Vb6 Vxb6 16. axb6 Bb8 17. Bfbl Bxb6 18. Fc3 után világos jobban áll) 15. Fa3 Ba8 (15. ... Bb7 16. Fxa6 Bxa7 17. Fxc8 Kd8 18. Fxb4 Fxb4 19. Bfbl Fc3 20. Ba3 és világos fölényesen áll) 16. Vb6 Bb8 17. Fxb4ü Bxb6 18. Fxf8 Kxf8 19. axb6 He7 20. Bfbl Vb7 21. Fxa6 Vb8 22. b7 Hd5 23. Fc4 Hc7 24. d5! exd5 25. Hd4 és sötét feladta. 1855. SZ. FEJTÖRŐ H. L. Musante (1958) Hl Ilii Ilii Ili i H 11 i III I A #1111111 § 0 s á? HNI llllllllllll Illllllllllll Hill Jim Világos indul, és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés: Világos: Ka2, Vh7, Bhl és h3, Hd5 és g3, Fg2 (7 báb). Sötét: Kg4, Vb6, Hd2 és h6, Fb8, gy: a5, b5, c4, c7 és g5 (10 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesz­tőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzjutalmat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határ­ideje - az 1853. és az 1854. sz. fejtörőkkel együtt - 1994. január 10. DELMÁR GÁBOR TIPPELŐKNEK A NIKE-ben a következő meccsekre tippelhetünk... CSÜTÖRTÖK, december 23. • Olasz labdarúgó A-liga: 34. Udinese - AC Milan 3,8 - 2,6 - 1,9. • Jégkorong NHL: 35. Boston - Pittsburgh 2,0 - 4,8 - 2,2; 36. Buffalo - Montreal 2,1 - 4,8 - 2,1; 37. Ottawa - Hartford 2,1 - 4,8 - 2,1; 38. New Jersey - Toronto 2,0 - 4,8 -"2,2; 39. Philadelphia - Det­roit 2,0 - 4,8 - 2,2; 40. Washington - New York Rangers 2,1 - 4,8 - 2,1; 41. Chicago - San Jose 1,5 - 4,8 - 3,4; 42. St. Louis - Tampa Bay 1,5 - 4,8 - 3,4; 43. Winnipeg - Quebec 2,0 - 4,8 - 2,2; 44. Vancouver - Calgary 2,1 - 4,8 - 2,1; 45. Los Angeles - Dallas 1.9 - 4,8 - 2,3. VASÁRNAP, december 26. • Német hokibajnokság: 58. Köln - Kaufbeuren 1,3 - 5,0 - 5,0; • Eis­bären - Schwenningen 2,1 - 4,8 - 2,1; 60. HEDOS München - Ratin­gen 1,3 - 5,0 - 5,0; 61. Mannheim - Landshut 2,1 - 4,8 - 2,1; 62. Rosenheim - Pr. Berlin 2,1 - 4,8 - 2,1. • Angol labdarúgó-divízió I és II: 63. Manchester United - Blackburn 1,8 - 2,8 - 3,8; 64. Sheffield United - Liverpool 2,6 - 2,8 - 2,6; 65. Wimbledon - Co­ventry 2,3 - 2,8 - 2,9; 66. Stoke City - Birmingham 1,7 - 2,8 - 4,0. • Bécsi terem-labdarúgótorna: 67. Admira/Wacker Wien - Vienna 1,4 - 5,0 - 3,8; 68. Austria Wien - FAV AC 1,2 - 6,0 - 6,0; 69. Sportclub -Mödling 1,7 -5,0 -2,5. SPORTHÍRADÓ • ÓRIÁSI MEGLEPETÉSSEL vég­ződött Lech am Arlbergben az alpesi sí Világ Kupa férfi szuper-óriásműle­siklása: 1. Trinkl (osztrák), 2. Perat­honer (olasz), 3. Assinger (osztrák). A nőknél is szenzációs eredmény született (szuper G): 1. Korén (szlo­vén), 2. Perez (olasz), 3. Seizinger (német). • CSALLÓKÖZARANYOSON nemzetközi női kézilabdatornát ren­deztek. A zalaegerszegiek vala­mennyi meccsüket megnyerték, s az TIPPVERSENY Rágcsáló- és rovarmentesítés tel., fax: 0709/278 73 Reggiana - AC Milan : ( : ) Név: Pontos cím: Olasz bajnoki labdarúgó-mérkő­zés (A-liga). Kedd estig postáz­zák a szelvényt (Redakcia ÚJ SZÓ, Pribinova 25., 819 15 Bra­tislava)! élen végeztek. A házigazdák három ponttal (Zalaegerszeg 18:21, Szlová­kia jun. 25:25, Šaľa jun. 44:16) a má­sodik helyen kötöttek ki. • NEMZETEK KÖZÖTTI labdarú­gó-mérkőzésen Herzliyában: Izrael - Kamerun 5:1 (3:0). • FOLYTATÓDOTT a kanadai­amerikai jégkorong NHL: Pittsburgh - Tampa Bay 8:3, Ottawa - Quebec 2:1, Philadelphia - Washington 1:4, Detroit — Chicago 5:1, Vancouver - Edmonton 6:3. • AGASSI ÉS KRAJÍČEK sem indul januárban, az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon. Quirot újra versenyez Még januárban súlyos, és könnyen végzetessé válható baleset érte Ána Fidelia Quirotot, a kitűnő kubai kö­zéptávfutónőt. Otthonában a tisztí­tásra használt alkoholos üveg kezé­ben felrobbant, s az arcán, a nyakán, valamint a felsőtestén másod- és har­madfokú égési sebeket okozott. Az állapota napokig válságos volt, utána pedig elvesztette császármetszéssel világrasegített koraszülött kislányát. Sokan azt gondolták, versenyzői pá­lyafutása véget ért. A nagy megráz­kódtatást azonban kiheverte, a sebei aránylag gyorsan gyógyultak, és a 30 éves olimpiai bronzérmes atlétanő újra edzésbe állt. Nagy akaraterővel eljutott odáig, hogy késő ősszel már képes volt 2:03 körüli időre 800-on, s megnyerte a válogatót a közép­amerikai és Karib-tengeri bajnokság­ra. (c) Megjelent a Heti Ifi karácsonyi dupla száma! A tartalomból: • A HETI IFI karácsonyi vendége: dr. Paskai László bíboros, esztergomi érsek • Szlovákia jövője az asztrológus szemével • Aki útra kelt a sejtelem­mel: CSONTVÁRY • Ki volt JÉZUS? Isten fia vagy szélhámos? • Igaz-e? Exkluzív interjú TÖRŐCSIK MARIVAL • MATA HARI - Az évszá­zad kémnője? • MASTROIANNI szeretői És még rengeteg érdekes­ség! Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván a Heti Ifi és a TASHY Kft. VK-2005 Hirdetések © ÚJ SZÓ Műsoros szilveszterest MARCELHÁZÁN Vendégeink: Boráros Imre és Petrécs Anna, a Komáromi Jókai Színház művészei. Egész éjszakára meglepetéseket tar­togatunk. Tombola: a fődíj - görögországi út Jegyárak: 265 korona benne: aperitif, vacsora, pezsgő, kávé, üdítő Zene: Rondo muzic Jegyek válthatók a Marcelházi Műve­lődési Központban és a Kominvest komáromi irodájában. (Pevnostný rad) VK-1986 ROZMARING Kft. KÍNÁLATA 1. Csiszolópapír - lapok (vizes csiszoláshoz is) - szalagok - körlapok 2. Csiszolóvászon - lapok - szalagok - körlapok - végtelenített szalagok 3. Vágó- és sarokcsiszoló tárcsák (flexek) 4. Kerámia köszörűkövek és -korongok széles választékban a legkülönbözőbb méretekben és minőségben GARANTÁLTAN A LEGALACSONYABB ÁRAKON Címünk: ROZMARING Kft. Piac tér 1. 931 01 Somorja Tel./fax: 0708/26 48 Minden kedves ügyfelünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és üzleti sikerekben gazdag új évet kívánunk. VK-1977 ADÁSVÉTEL • Eladó Skoda 120 L, gyártási év: 1984. Ara 35 ezer korona. Tel.: 0709/236 73. V-4502

Next

/
Oldalképek
Tartalom