Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-23 / 299. szám, csütörtök

KARÁCSONY _'» ' 1993. DECEMBER 23. -Ó/SZÓ íjra nyelvet, hitet, emberséget Déli harangszóval fogad Bérencs. Nyugalmas adventi várakozás lengi be a falut. Sejtése valamely eddig nem látott dolognak, vagy inkább elfeledettnek, amit máshol megőriztek és felelevenítettek. Mégis tétovázik az ember, amikor a kihalt utcákon jár. Az udvarokból itt-ott kihallatszik egy-egy mondatfoszlány. Rendszerint az utca túlsó végén biciklizik el valaki. Szólnék, de csendes beszéd nem ér el odáig, így marad a barangolás. Fotóriporter kollégám a hangulatot kifejező témákra vadászik... Szantek a falu végén... Mária a kisdeddel szinte a temetőkerítésbe zárva. Adventi gondoskodás látszik a szobrokon. A színesre festett szentek körül a csupasz faágak mint fekete, göcsörtös felkiáltójelek merednek az égre... Az árral szemben A templomra mindketten kíváncsiak vagyunk. Még hallatszik a toronyból a déli harangszó, de mire a padsorok közé érünk, valaki szlovákul ránk szól: - Mit keresnek itt? - Tűnik fel a sekrestye félhomályából a kérdés feltevője. Hetvenesnek nézem a férfit, s köszönés után bemutatkozásra nyújtom a kezem. Percek múlva már tudom, hogy mitől növekedett tovább ezután is a gyanakvás Pintér Ferenc sekrestyésben. Jómagam csak utóbb tudatosítottam, hogy a,,Dicsértessék a Jézus Krisztus" üdvözlés elmaradása többet árult el rólam, mint ahogy azt feltételeztem. A templom előtt már magyarul folytatott beszélgetésben aztán tisztázódott minden előítélet és félreértés. Kiderült az is, hogy a magyarságukat nyíltan vállaló berencsiek között is vannak olyanok, akik nemzetiségükről csak bizalmas társaságban mernek nyilatkozni. Mert szerintük ma újra van okuk a félelemre, tartják sokan. Berencsen két évtizede nincs magyar iskola, így a hivatalos adatok szerint a lakosság közel negyven százalékát kitevő magyarok gyermekei és unokái szlovák iskolába járnak. Ilyen körülmények között nem meglepő mindaz, ami a berencsi magyarokkal történik. Az önfeladás folyamatában élnek, annak ellenére, hogy az utóbbi időben egyre többen vannak az említett negyven százalékból, akik figyelmeztetnek, kiállnak és cselekszenek. Nem maradnak magukra. A nyelvvel együtt a hitet a legnehezebb visszaadni, s kapni bizodalmat önmagukban, Istenben és az édes anyanyelv lelket termékenyítő erejében. Fogyó kincsek osztogatói Századvégi angyalok mosolyognak kifelé az autóbusz ablakából. Fehér lánykahomlokok fölött csillagok világolnak. Ezüsttollas angyalszárnyak szelik a levegőt. Gubás, bundás pásztorok rázzák meg botjaikat. Gyermekek szemében lobog a hites láng, mit a szeretet olaja táplál, s mit a nyelv, mint kanóc emel mindig felfelé. Mosolyuk szélcsendes időt hoz, hogy ne pislákoljon, de áradjon a fény. Szavaikat tanítónénik vigyázzák. Van ki Mária-ruhájára télikabátot vett fel, mert mint ama bibliai időben, e télben is fázik az Isten anyja. Gótikus oltárképek sápadtsága egy-egy liliomos leányarcon. Reneszánsz derű a betlehemi faházikó jászola körül. Barokk angyaléra hasonlít az Öregpásztor arca. Vásznat igazít, selymet simít az angyalok keze. S mindezt köszöntik a falubeli felnőttek és máshonnan jött emberek... Kifordított kucsmák alól kibukkanó göndör fürtöket ráz a nevetés. Fiúk lökdösik egymást, majd a taszigálásba forduló biztatások után elindulnak befelé. Az első ház, amely befogadja a vándorokat, nem díszesebb a többinél. Csupán a homlokfalára szegezett feliratok különböztetik meg: Obecný dom - Községháza. A ház ura a valószínűleg már csak ilyen célra használatos házasságkötőterembe invitálja a századvégi angyalokat. Gulka Ede polgármester köszöntő szavaiban még felbukkannak a hivataloskodás szópaneljei, de néhány utcával arrébb a szívekben már csinosodnak a szavak. Még néhány nyugtalan perc. Előkerül egy baba is, amely néhány gyengéd simogatás nyomán Kisdeddé változik. Egy ködmönös József is megszemléli, hogy aztán valamit mormoljon maga elé. Gyermeki képzelet jár a tárDUSZA ISTVÁN Méry Gábor felvételei Mire a főutca felé veszi az irányt az áldott sereg, már újra vátják őket Pintérék kapuja előtt. A gazdasszony egész tányér kalácsot hoz eléjük. Elfeledve az előbb még szelíd áhítatot, boldog zsivajjal szabadítják meg a tányért edes terhétől. Van, ki a tarisznyába dugja, van,, ki szájába tömi. Nem mintha az egyetlen célja és öröme ez lenne a betlehemezésnek, a szeretetteljes fogadtatást mégiscsak a berencsiek önsaság között, s billeg néhányat, míg meg nem telepszik a vállakon. Mikor aztán parolázás, köszöntő szavak és tanítói biztatás után a berencsi kísérőkkel elindulnak a betlehemesek, már tudják a faluban, hogy kicsodák is a pöttömnyi társaság tagjai. Koloni, gímesi, gesztei, pogrányi, bodaki gyerekek beszéde és éneke nyomán emlékekkel telnek meg a szívek. A kapuk előtt öregek álldogálnak, s az arra haladókat érdeklődve nézik. Talán maguk sem értik, honnan ez a jelenés. Alma, dió, meleg kalács Az első udvar, ahová a betlehemesek betérnek a sok közül, az egyik Pintér-porta. Két udvar ér egybe, s amikor felhangzik az ének, mint mesebeli öregapó, a szomszéd ház felől előtopog a legidősebb lakó. „... nincsen, aki befogadja őt, ki Égnek, s Földnek ura ( az idő már későre jár, a madár fészkére száll, ) csak a Szent szűz jár hiába, Betlehemnek városában... " És folytatódik a játék, a majd kétezer évvel ezelőtti történésekről, valahol az újszövetségi tájakon, hol isteni csoda esett, és lángos csillag mutatta az utat. Csak a derű és a meghatottság szavai hallatszanak. Három nemzedék hallgatja a karácsonyi áldást és jókívánságot. Melyben nincs alakoskodás, mert gyerekszájról száll a háziak fejére. Előkerül az almáskosár, amiből gyorsan a vászontarisznyák mélyébe vándorolnak a gyümölcsök. Mintha az almák illata és érintése tenné, a tarisznyákban kotorászó gyerekek máris kilépnek a betlehemes játék szerepeiből, s lefelé lépkedve a bejárati lépcsőn, az öreg juhász már bele is harapott az egyikbe. A kapuban már Mária is majszolja a ropogós finomságot. Néhány pillanatra elbizonytalanodik a gyerekcsapat, mert már Morvayék háza előtt állnak, s a szájuk még tele a falatokkal. Jönnek is már a vendégváró háziak. Megszólal az angyal: „Pásztorok, gyertek sietve a városba, annak szélire, a rongyos istállóba, mert ott megszületett a Kisjézus. Jöjjetek köszöntésére!" Szólongatja az angyal az alvó pásztorokat, akik álmosan pislognak a csillagos homlokú kislányra. Mivel késlekedni sem átallanak a szerepükben elmélyült legénykék, jön az angyali mozdulat, biztató nógatással: - Jani, hát kelljetek már fel! Erre aztán kiszakad belőlük a nevetés. Mária zavarában a Kisded fölé hajlik, de kéttenyérnyi vállát igencsak rázza a nevetés. Mire visszazökkennek szerepeikbe, s újra tisztán szól a betlehemező ének, már vége a pásztorok játékának. Vonul kifelé a csapat az utcára. Játékosságuk megismételhetetlen profán bájt kölcsönöz a Megváltó születését felidéző játékuknak. Az ilyen mértékű ártatlanság az, ami gyermeki lelkekben örökre érvényes és kitörölhetetlen üzenetet hagy. Nyelvet, hitet, emberséget lelhetnek újra az elbizonytalanodók, a távolodók, az önmagukat felejtők. zetlen adakozása és szíves szava bizonyította. A betlehemező gyerekekkel járva a falut, leginkább a magyar sző, a nyelv becsülése volt megragadó. Pintér néni mondta erről: - A szeretetet hozták el közénk. Szívekben fellobogó gyertyalángok Mire a községháza előtt újra találkoznak a betlehemezők, már sötét decemberi délutánba hajlik az idő. Dagadnak a tarisznyák a sok finomságtól, némelyikből csokoládék, mézeskalácsok és cukorkászacskók is kikandikálnak. Fáradt gyerekek mosolygós arca fölé a berencsi csemadokos-szervezők hajolnak. Köszönik a napot, amely másfajta szeretetet ébresztett, mint amit a családok tudnak adni. A művelődési házban pedig meglepetések vátják a gyerekeket. Először a berencsiek karácsonyi műsorát nézhetik meg. Nem tudni, melyikük érti már, hogy mindaz, amit kissé tört hangsúlyú magyarsággal mondanak el, egyetlen ember érdeme. Gyurián Mária nyugdíjas pedagógus minden alkalommal megkísérli a lehetetlent. A szlovák iskolába járó berencsi magyar családok gyermekeiből kisebb énekkart is alakított, s vannak, akik verseket mondanak. Most is felhangzik József Attila Betlehemi királyok című verse, s a szép betlehemes nap befejezéseként szinte fellobognak a szavak. Jelképes gyertyalángok, melyekkel Zoboralja gyerekei keresik egymáshoz az utat, hogy közösen forduljanak vissza a nyelvvesztés útjáról. Még tehetik. Amíg szüleik és tanítóik is úgy akarják, nincs hatalom, mely kioltaná szívükben a magyar szavak gyertyalángját.