Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-21 / 297. szám, kedd

1993. DECEMBER 21. .0/526 HAZAI KÖRKÉP 4 Megerősödött az Ipari Bank PERSPEKTÍV NAGYVÁLLALATOKAT TÁMOGAT (Munkatársunktól) A Szlovák Köztársaság Iparszövetsége 1991. december 2-án alakította meg az Ipari Bank Részvénytársaságot. Ez az első pénzintézet, amely nem a fővárosban, hanem Kassán építette ki székhelyét. A kassai Ipari Bank 1992. december 9-én kezdte el munkáját, s az egyéves tevékenységéről a múlt héten Jaroslav Maričák vezérigazgató és az igazgatói tisztséget betöltő kollégái tájékoztatták a sajtót. A vezérigazgató a legnagyobb eredményként azt említette, hogy ez a bank szinte a semmiből jött létre, és egy év alatt annyira megerősödött, hogy most már bátran hozzáláthatnak távlati stratégiájuk megvalósításához. A 3 milliárd korona alaptőkével induló bank 1992-ben hitelpolitikájával mindenekelőtt azokat a magánkézbe került nagyvállalatokat támogatta, amelyek fejlesztési elképzeléseit szakembercsoportjuk megalapozottnak ítélte meg. Az Ipari Bank által nyújtott kétmilliárd koronányi hitel legnagyobb része a kohó- és gépipar, valamint az elektrotechnikai ipar fejlesztésére irányult. Kisebb tételben a kereskedelem és a szolgáltatások fejlesztésére is nyújtottak hitelt. A középszintű és kisvállalatok támogatását ugyan nem tartják a profiljukhoz tartozónak, de az idén nekik is adtak 200 millió koronányi hitelt. Értékpapírok vásárlására és egyéb pénzügyi aktivitásokra az Ipari Bank 1 milliárd koronát fordított. A Kelet-szlovákiai Vasműben, továbbá a Kassán és Eperjesen működő fióküzemükön kívül az új év első negyedében Pozsonyban, Zsolnán, Svitben nyitnak majd központokat, majd Zólyomban, Garamszentkereszten és Nagymihályban is. (-szák) OPTOKÁBEL A CSALLÓKÖZBEN A Csallóközben a komáromi főút mentén Pozsony felől már hónapok óta egy árkot ásnak és a munkák napjainkban már Dunaszerdahely térségében folynak. Dr. Szalay Jánostól, a Szlovák Távközlési Vállalat Dunaszerdahelyi Területi Igazgatósága igazgatójától megtudtuk, hogy ezen a szakaszon opto-, más néven üvegszálas kábelt fektetnek le. Ez valódi csúcstechnológia, amelynek segítségével az adatátvitel fény segítségével történik. Mindez egy országos hálózat része, amellyel az új, digitális telefonközpontokat kötik össze. A távközlés rekonstrukciója keretében ugyanis ilyenekkel szerelik fel az országos hálózatot. Jelenleg Liptovský Hrádokon működik az első, kísérleti digitális központ, a másodikat a jövő év áprilisában Somorján, a harmadikat pedig júniusban Dunaszerdahelyen helyezik " üzembe. Ez azt jelenti, hogy például a dunaszerdahelyi központhoz tartozó területen 14 ezer új állomás bekötése válik lehetővé. Napjainkban a városban és közvetlen környékén hétezer állomás működik, és az új központ üzembe helyezése után ezen a területen lényegében megszűnik a várakozás, ráadásul a szolgáltatások is valóban európai színvonalúvá válnak. Ehhez viszont szükséges még a városi hálózat rekonstrukciójának befejezése is. Ez a változás egyébként érinti Bős és Baka térségét, sőt Szered, Galánta és Vágsellye ezer-ezer legnagyobb forgalmat lebonyolító állomását is átkötik az új dunaszerdahelyi digitális központra. Az optokábel fektetése Dunaszerdahely után Galánta és Nyitra irányába folytatódik. -tlKEVÉS A TUDOMÁNYOS FOKOZAT A tanárok tanárairól Közismert, hogy évről évre aggasztóbb a hazai magyar pedagógusok, nem utolsó sorban a magyar és a szlovák szakosok utánpótlásának megoldása. Ritkábban kerül azonban szóba, inkább csak egy-egy elkerülhetetlen nyugdíjaztatás alkalmával, hogy a tanárok tanárainak utánpótlása még rosszabb helyzetben van. Célzások hangzanak el, szóban, határozatokban arról, hogy a magyar egyetemi, főiskolai tanszékeken nincsenek megnyugtató állapotok. Pedig ez az anyanyelvi iskoláztatás alfája és Omegája. Hajlamosak vagyunk ezt a problémát kizárólag szakmai gondként kezelni. Valóban, talán ha két tucatnyi emberről lehet szó, Pozsonyban és Nyitrán. Csakugyan érdekes, hány embernek van tudományos, illetve egyetemi minősítése magyar nyelvből és irodalomból. Tíznek, húsznak? Ráadásul nincs is talán közöltük negyven évnél fiatalabb egyetemi oktató vagy oktató-jelölt! Azt is érdemes és érdekes lenne megvizsgálni, hogy irodalomtörténetünk és saját történelmünk művelését nemegyszer olyanok vállalták, akik formálisan nem részei sem a tudományos, sem az egyetemi kutatási programoknak. Munkájuk minősége ugyan hál' istennek független az akadémiai és egyetemi bürokrácia által a törvény szerint világszerte mindenütt megkövetelt bizonyítványoktól, viszont ténylegesen nem segíthetik az egyetemi oktatás kátyúba ragadt szekerét kilendíteni az álló helyzetből. Még akkor sem, ha alacsonyabb, nemegyszer megalázó beosztásba kerülnek. Nem véletlenül féltjük a tanárképzést, annak szigorú gyakorlati követelményeit, amikor a pozsonyi egyetemi tanszéken olyan átalakítási tervek kerülnek elő, amelyek — feltételezések szerint - inkább kedveznek a tudományos munkának. Nem kétséges, hogy a leendő pedagógusok fölkészítése elsőrendű kérdés, ebben nem lehet alkudozni. Az is bizonyos, hogy a tanárképzés nem azonos a tudományos munkára való felkészítéssel, noha talán túlzott a szigorú szétválasztás, s nem is biztos, hogy az egyetemista 18-19 éves korában már biztosan dönthet jövendő hivatásáról. A hazai irodalomtörténet-írás szinte minden művelőjének szakmai pályafutása példa erre. A tudomány művelése előtt, közben pedagógusok is voltak, s ez azért nem múlhatott el nyom nélkül róluk. Meg kell azonban vizsgálni a dolgot a másik oldaláról is. Elképzelhető-e komoly tanárképzés megfelelő tudományos háttér nélkül? Akár állami egyetemeken, akár a mostanában szerveződő magán- és városi felsőoktatási intézményekben. Elképzelhető, hogy szinte kizárólag magyarországi segítségre szorítkozzunk? Nem lesz ez a dolgok természetéből szükségszerűen következő öncsonkítás? És — ami ugyancsak fontos - lemondhatunk-e arról, hogy az egyetemi oktatóknak presztízse, tudományosan megalapozott tekintélye legyen az egész szlovákiai főiskolai életben? Hogy a szlovák kollégák mellé rangos magyar kutatók is odaálljanak? A tudást persze nem bizonyítványok, hanem valós teljesítmények, önálló, kutatások, rangos publikációk igazolják. Azokra a bizonyos papírokra tehát akár legyinthetünk is. Ám balgaság lenne a magyartanárok képzését a látszólag szűk kör számára izgalmas problémától elválasztva vizsgálni. Vagyis: ideje lenne már egyszer egyáltalán vizsgálat alá venni ezt az ügyet. Mintha nem beszéltünk volna róla semmilyen politikai rendszerben, ha a Gottwald-, Novotný-, Dubček,- Husák-rendszert minőségileg eltérőeknek vesszük, s most 1989 után sem foglalkozunk a kérdés objektív elemzésével. Mert ha mégis lesz egyszer Szlovákiában magyar egyetem, könyörgök, ki tanít majd ott? Mi, vagy valaki más? És milyen színvonalon? Úg^ gondolom, ez nem csupán szakmai érdek, hanem legalább olyan fontos közügyi, nemzetiségi és persze szlovák ügy is - hiszen az ország nemzetközi tudományos tekintélyéről ugyancsak szó van —, mint néhány tucat pártfunkcionárius egymás közötti'vitája. BROGYÁNYI JUDIT A WWF A BŐSI VÍZLÉPCSŐRŐL: Viszonylag bársonyos megoldás A Természetvédelmi Világalap (WWF) elégedetlen azzal a javaslattal, amelyet az Európai Unió által megbízott szakértők terjesztettek a bősi vízlépcső ideiglenes vízmegosztásával kapcsolatban a brüsszeli testUlet elé. Ez a főmederben és a mellékágakban a víz felduzzasztására szolgáló keresztgátak kiépítésével számol. A nemzetközi környezetvédelmi szervezet az elképzelés véleményezésére Emil Distert (a rastatti Ártéri Erdők Intézetének igazgatója), Helmut Bernhartot (Karlsruhei Egyetem Vízépítőmérnöki Intézete), Tomáš Pačest (Cseh Földtani Intézet) s A. R. Rouxt (Lyoni Egyetem) kérték fel. ők megállapították, hogy a vízlépcső üzembehelyezése és a folyó vizének elterelése visszafordíthatatlan következményekkel jár a folyó élővilágára és a föld alatti vizekre. Laikusok jelenleg nehezen képesek megítélni ezeket, a tudósok viszont már most is tapasztalják a jeleit. Az EU elé terjesztett javaslattal kapcsolatban a következőkre hívták fel a figyelmet: - az eredeti mederbe tervezett másodpercenkénti 400-900 köbméteres vízhozam nem elegendő a további károsodás megakadályozására; - az eredeti mederbe tervezett keresztgátakat a WWF szakértői elutasítják, mivel szerintük ezek több kárt okoznának, mint amennyi hasznot hoznának. Hasonló a véleményük az ágrendszer mesterséges vízellátásáról is, - a dunacsúnyi létesítmény befejezését a szlovák fél halasztgatja. Szükséges, hogy ennek műszaki állagát független szakértők vizsgálják meg, amelynek során az is kiderülne, hogy ezen keresztül mennyi víz bocsátható vissza az eredeti mederbe; - a föld alatti vizek minőségváltozását a brüsszeli szakértők rendelkezésére bocsátott hiányos kiindulási adatok miatt nem lehet egyértelműen eldönteni. Tomáš Paces professzor szerint a minőségromlás potenciális veszélye továbbra is fennáll. A WWF ezért újabb, független szakértők által lefolytatott vizsgálatot javasol; - az ökológiát illető alapanyagokat a szlovák oldalon erdészeti szakemberek dolgozták ki, ezért szakmai szempontból egyoldalúak, a magyar oldal hasonló' anyagai pedig összességükben elégtelenek; - a folyó szempontjából nem vették kellőképpen figyelembe az ártéri ökoszisztéma öntisztuló képességét; - a Duna medre az elmúlt évtizedek során jelentősen bevágódott. Ezt jórészt a Pozsony alatti kavicstermelés váltotta ki. Ezért a jelenségért semmiképpen sem okolhatóak a felső szakaszon létesített vízlépcsők. Mindezek alapján a WWF szintén beterjesztett az Európai Unió elé egy javaslatot, amely a következő keretfeltételekből indul ki: - az eredeti mederbe a vízhozam 65-75 százaléka kerülne, amely középvíz esetén másodpercenként 1300-1500 köbmétert jelentene. Ez egyrészt a Szlovák Környezetvédelmi Hivatal által kiadott 19 feltételből, másrészt az EK 1993 februárjában kidolgozott kompromisszumos javaslatából következik; - a Hágai Nemzetközi Bíróság várhatóan két év .múlva dönt. Addig egy olyan „ideiglenes ökológiai" megoldás javasolható, amely biztosítaná a vízszint emelését és így az ágrendszer vízellátását. Ez a régi mederben kavicsból szórt szigetek és padok kialakításával érhető el; - a hosszú távú megoldás érdekében szükség van a folyó korábban bevágódott kavicságyának feltöltésére. Ennek megvalósítási módjával külön tanulmány foglalkozhatna. A Természetvédelmi Világalap mindezt az Európai Unió, illetve a két vitás fél döntéshozó szervei elé terjesztette és reméli, hogy a további környezetrombolás elkerülése érdekében mindezt figyelembe veszik. feldolg.: - tl Címertan Ez itt, kérem, nem más, mint Szlovákia nemzetközi autó jelzése, méghozzá mindjárt két díszkivitelben. Az a bizonyos, sokadszorra elfogadott jelzés, amely most már, hogy végre megtalálták, azonosítani, reprezentálni, manapság divatos szóhasználattal láthatóvá tenni hivatott az országot a világ útjain. Ugyanúgy, mint magasabb fórumokon a fennköltebb szimbólumok: a zászló, a címer vagy a himnusz. Ha rangjuk nem is, küldetésük ebből a szempontból mégiscsak hasonló, sőt mondhatni ugyanaz. Nomármost: akárki láthatja, hogy ezeken az „országreprezentálni" hivatott címkéken valami más is szerepel. Olyasmi, ami teljesen nyilvánvalóan egy másik országot iparkodik láthatóvá tenni. Nos, kérem, ha már ez nálunk így megy, ha már ez a függetlenségért, önállóságért, láthatóságért annyit veszekedett ország egy tábla Meinl-csokoládéért eladja az államiságát jelző egyik szimbólumát, ennyi erővel akár tovább is lehetne lépni. Milyen jól mutatna például a szlovák trikolór fehér sávjában a Tschibo Le Café barna kávémagos emblémája! Vagy a címer hármashalmában a Procter and Gamble-pecsét jóságos tekintetű öregura! A „Nad Tatrou sá blýska" dallam pedig ilyen megfontolások alapján egyenesen kiált a NestléMilk édesen fülbemászó csokinótájával való kiegészítésért; a rezesbanda ugyan kissé pattogósabbá tenné, de sebaj, fő, hogy a kliens felismerje és fizessen. Mert nyilván erről van szó. S ha igen, akkor biztosak lehetünk benne, hogy lesznek illetékesek, akiknek még ennél különb dolgok is eszükbe jutnak. Mi több: meg is valósítják azokat, mivelhogy módjukban áll. Ám legyen. Legalább láthatóvá teszik az országot. VAS G YULA Rablás játékpisztollyal (Folytatás az 1. oldalról) meg sem moccant, így a rablók szeme láttára kiürítették a kaszszát, és 51 ezer koronás zsákmányukkal kényelmesen elsétáltak. Mint jól nevelt fiatalokhoz illik, a portásnőnek is odaköszöntek. Az első mellékutcában beültek gépkocsijukba, és visszatértek kedvenc kocsmájukba, ahol testvériesen megosztoztak a zsákmányon. Aztán ittak egyet zseniális tervük sikerére, majd elbúcsúztak egymástól. Pált még aznap letartóztatták. Társa két nap múlva került rendőrkézre. Pál azzal próbált érvelni, hogy nem bántották a nőt, s csak játékpisztolyuk volt, továbbá hogy őt a rablásra tulajdonképpen a kényszer vitte rá. A munkanélkülisegélyből képtelen volt eltartani feleségét és gyerekét, akiknek karácsonyi ajándékot készült vásárolni. (ordódy)