Új Szó, 1993. december (46. évfolyam, 280-304. szám)

1993-12-02 / 281. szám, csütörtök

PUBLICISZTIKA - TANÁCSADÁS «ÚJSZÓM 1993. DECEMBER 2. ÁLDÁS VAGY ÁTOK? HOGYAN LÁTJÁK AZ EGYHÁZI VAGYON RESTITÚCIÓJÁT A KOMÁROMI BENCÉSEK A bencés rend Szlovákiában a leggazdagabb rendek közé tartozott. Hatalmas uradalmak, szántóföldek, erdők, megannyi ingatlan tulajdonosai voltak egészen a háború után bekövetkezett államosításig. Akkor mindent elvesztettek, komáromi rendházukban kollégiumot rendeztek be, a híres bencés gimnáziumban állami iskolát nyitottak. Az elszenvedett sérelmek kárpótlására a rendszerváltás után nyílott lehetőség. A Szövetségi Gyűlés még 1990-ben jóváhagyta azt a törvényt", melynek értelmében a női szerzetesťendek 4, a férfi szerzetesrendek 11 objektumot visszakaptak Szlovákiában. így költözhettek vissza komáromi rendházukba a benediktinusok is. Hogyan fogadták az egyházi vagyon restitúciójára vonatkozó törvény jóváhagyását, tettük fel a kérdést a rendház főnökének, dr. Nyíredy Maurusnak. - A szlovákiai bencés rendnek több helyen voltak birtokai, ingatlanai, melyekről megvannak a telekkönyvi kivonatok. Ha visszakapnánk egykori tulajdonainkat, minden bizonnyal bérbe adnánk azokat, hiszen magunk nem lennénk képesek használni. A földek tulajdonviszonyának rendezése azért lenne fontos, mert az utánuk kapott haszonbérből biztosítani tudnánk a rendház fenntartását. Az a helyzet, az épület egy részét kénytelenek voltunk kiadni, hogy fizetni tudjuk a villanyt, a fűtést. A ház felújítására azonban anyagilag már nem vagyunk képesek, pedig igencsak ráférne a tatarozás. Az idén még kaptunk állami támogatást, de már kevesebbet, mint tavaly, és az sem biztos, hogy a teljes összeget megkapjuk. Pannonhalma anyagilag nem tud bennünket támogatni, ezért jelentene számunkra nagy segítséget a földekért járó bér. - Ügy gondolja, a bérletből fenn tudnák magukat tartani, minden külső segítség nélkül? - Ez attól függ, hogy egykori birtokainkból mennyit kapunk vissza, s azokért mennyi haszonbért kapnánk. De úgy vélem, a jövőben a hívek anyagi támogatására is szüksége lesz az egyháznak, ha már az állam megvonja tőlünk a támogatást. Egyfajta egyházi adóra gondolok, ami Magyarországon például már a múltban is létezett, bár inkább adományjellegű volt. - És mik a szándékaik az ingatlanokkal, épületekkel? - Nem látom értelmét, hogy az összes épületet visszakérjük. Fölösleges. Elég, ha csak azokat kapjuk vissza, amelyekre előreláthatólag szükség lesz. Persze, a tulajdonjogot minden esetben rendezni kívánjuk, de a használatot átengedjük másoknak. Az igazság az, hogy sok esetben csak újabb terhet jelentenének ezek az épületek, mert nem egy közülük olyan állapotban van, hogy felújításuk, fenntartásuk meghaladná a lehetőségeinket. Meglehet, épp ezért kénytelenek leszünk lemondani egy-két műemlék jellegű épületről is, bízva abban, hogy az állam jobban gondjukat fogja viselni. Maurus atya nem titkolja, a törvényadta lehetőséget kihasználva szeretnék felújítani a rend tevékenységét, bár nagy terveik egyelőre nincsenek. - Az, hogy a rend fog-e tudni működni, nemcsak anyagi kérdés. Attól is függ, lesznek-e fiatalok, akik vállalják a szerzetesi életet. Egyelőre csak öten vagyunk szerzetesek itt, Komáromban és még két fiatal növendék tanul Pannonhalmán. Maurus atya és társai jelenleg a nagyszombati érsekség felkérésére lelkipásztori munkát végeznek Komáromban és a környező községekben. A rendre valaha oly jellemző pedagógusi tevékenység felújítására egyelőre nem is gondolnak. Az egykori bencés gimnázium helyén működő magyar tannyelvű gimnáziumban mindössze hittant tanítanak. iskola megindítására szeretnék kihasználni a restitúciós törvény adta lehetőséget. - A templomunknak ugyan birtoka nem volt, mert a város volt a kegyúr, az tartotta fenn a templomot, adott lakást és fizetést a papoknak, viszont több épület tartozott a plébániához - tudjuk meg Rafael atyától. - Két bérházat és két úgynevezett szegényházat szeretnénk visszakapni, melyeket karitatív célokra akarunk felhasználni - folytatja. - A két szegényház egykor a még 1700-as években létrejött Szent Anna és Szent József Alapítványok támogatásával működött, és lakóik ezen alapítványoktól kaptak támogatást, ellátást. A Szent József Alapítvány épülete helyén már csak a kápolna maradt meg, de a Szent Anna Alapítvány épülete még áll, ott szeretnénk a házibeteg-gondozást bevezetni. - És mik a terveik a bérházakkal? - Az egyik bérházban hivatalok találhatók, velük a szerződés megkötése már folyamatban van. A másik bérházat 12 család lakja, a kilakoltatástól nekik sem kell tartaniuk. Csupán annyi lesz a változás, hogy ezentúl nem a lakásügyi hivatalnak, hanem a plébániának fogják fizetni a lakbért, ami egyébként ugyanannyi lesz, mint a város tulajdonában lévő bérházakban. További épületek is tartoztak - Nem mintha nem szeretnénk tanítani, de egyelőre képtelenek lennénk ellátni a pedagógusi feladatokat. A jövő pedig attól függ, lesz-e elég emberünk. Egy bencés pedagógus képzése 9-10 évig is eltart, s azt hiszem, beletelik még egypár évtized, amíg a rend annyira megerősödik (anyagilag, emberileg egyaránt), hogy újra betölthesse a régi szerepét. A komáromi bencések azonban addig sem akarnak tétlenkedni. A Szent András templom plébániáján a karitatív tevékenység felújítására és egyházi még a plébánia tulajdonába, így az egykori Majláth-iskola, ahol ma kisegítő iskola működik, és a Simon-féle épület, itt ma óvoda és bölcsőde van. Rafael atya szerint a tulajdonviszony rendezése után ezek az épületek továbbra is megmaradnának a jelenlegi használóiknak, mert egyelőre a plébániáknak nincs rájuk szüksége. Viszont szeretnék visszakapni az egykori Mariánum épületét (ahol valaha a kisszeminárium és a gimnázium kollégiuma működött), ugyanis itt akarják megindítani a jövő év szeptemberében Dr. Nyíredy Maurus a Szent Benedek egyházi alapiskolát. - Még 1991-ben jeleztük a városnak ezt a szándékunkat. Kérvényünk azóta már felkerült az oktatásügyi minisztériumba és már csak a minisztérium engedélyére, az iskolahálózatba való besorolásra és az érsekség jóváhagyására várunk, hogy az épület visszaigénylését bejelentsük a városnak. Reméljük, nem lesz különösebb gond. Végül is, erre az iskolára igény van, amit a közel 200 jelentkéző is bizonyít. Rafael atya szerint számítani lehet arra, hogy az egykori egyházi tulajdonok visszaigénylése nem lesz minden esetben problémamentes, attól tart, nemcsak a hivatalok, intézmények, hanem az emberek között is lesznek olyanok, akik indokolatlannak, jogtalannak, túlzottnak tartják majd igényeiket. - Szinte hallom a kérdést: minek ez az egyháznak? Azért, válaszolnám, hogy fenn tudja magát tartani. A rend birtokai is arra voltak, hogy a templomokat, iskolákat fenntartsák, hogy karitatív tevékenységet folytathassanak. Az egyház ma sem szeretne mást. De úgy vélem, ehhez nem elég csak a törvény, az emberek hozzáállásának, szemléletének is meg kellene változnia. Annak ellenére, hogy a restitúciós törvény jóvátételt jelent az egyház számára, Rafael atya és társai maguk sem tudják, áldás vagy átok-e ez a törvény az egyház számára. - Egyrészt jogos a kárpótlás, másrészt viszont attól félek, önerőből nem leszünk képesek fenntartani a templomot, az épületeket, fedezni a javítási munkák költségeit és főleg nem a műemlék jellegű épületek esetében. Lám, így van ez: az egyház független akart lenni az államtól, hogy a belső életébe ne szólhasson bele, az állam pedig meg akart szabadulni attól az anyagi tehertől, amit az egyházak támogatása jelent számára. Megszületett hát a restitúciós törvény, de hogy áldás vagy átok lesz-e az egyház számára, azt a jövő dönti el. S. FORGON SZILVIA A HÁRMASHATÁR MIÉRT NEM NÉGYES? Mindannyian tudjuk, hogy századunkban Európának ezen a majdnem keleti vége felé ugyancsak ésszerűtlenül szabták meg a határokat. Egységes tájakat szakítottak ketté, szerves történelmi fejlődést akasztottak meg. Alig vigasztal minket, magyarokat, hogy a dél-dubrudzsai román se nagyon örülhet a határoknak, s a bánáti szerb számára is gondokat okoz a közlekedés. Nyíregyházán, Ungrvárott, Beregszászon, illetve Szatmárnémetiben (tehát a Magyar Köztársaságban, az Ukrán Köztársaságban és Romániában) gondoltak egy merészet a helyi magyarok és Hármashatár címmel kiadtak egy lapot a közös tájról. Úgy döntöttek, arra figyelnek, ami e térség embereit összeköti: a közös történelemre és a jelen hasonló adottságaira, no meg azokra a gondokra, amelyek könnyebben oldhatók meg közösen. Láthatóan a Hármashatár című lap, amelynek a támogatója a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei önkormányzat, bírja a jeges időket, s már a második évfolyam ötödik számát tarthatom a kezemben. Sajnálom, hogy előbb nem találkoztunk. Eddig például nem tudtam az Intermix könyveiről, melyeket amerikai-magyar-ukrán közös vállalkozás gondoz, s havonta legalább ötvenezer példányban jelentetik meg kiadványaikat. Ugyancsak szívesen venném kézbe a Magyarország Krónikája című, tizenkét kötetre tervezett sorozatukat, vagy az ungvári költő, Vári Fábián László kárpátaljai népballadákat tartalmazó kötetét. Érdekes közlemény számol be a szatmári színház magyar társulatának negyven évéről, hiszen ezt a közösséget a már klasszikus rendező, Harag György indította útjára. Az a hír pedig Nyíregyházáról származik, hogy a helyi önkormányzat szeptember óta szlovák anyanyelvi lektort hívott meg Besztercebányáról, Elena Piecková személyében, aki több megyei oktatási intézményben foglalkozik a szlovák nemzetiségű gyerekekkel. Nagycserkesz községben már fölállították a kétnyelvű helységnévtáblát, s hamarosan sor kerül erre Nyíregyházán is. Nem lenne érdektelen, ha a Matica elnöke, Jozef Márkus személyesen győződne meg arról, szülővárosában milyen a nemzetiségek megbecsülése. A Hármashatár lehetne voltaképpen négyes is, a kelet-szlovákiai magyaroktól sem idegen ez a táj. Talán nekik, nekünk is lenne mondanivalónk Nyíregyháza, Szatmárnémeti, Ungvár számára. (brogyányi) LAKÓ - HÁZ - ÜGY B. L.: Az 1970-es években utaltak ki nekünk lakást egy állami tulajdonban levő családi házban. Szeretném ezt a lakást megvásárolni, de ahány embert csak kérdezek ezzel kapcsolatban, mindenki mást válaszol. Egyesek szerint megvehetem, mivel állami tulajdonban van, mások szerint nem, mivel családi házról van szó. Kérem, válaszoljanak nekem, hogy jogomban áll-e megvásárolni ezt a lakást? Megjegyzem, hogy ebben a családi házban két lakás van, a másik lakásban egy másik bérlő lakik, aki szintén szeretné tudni azt, hogy hányadán áll. A levelében feltett kérdésre a lakások és a nem lakáscélú helyiségek tulajdonáról szóló 182/ 1993. Tt. számú törvény első paragrafusának második bekezdése viszonylag egyértelmű választ ad. Az említett rendelkezés szerint a bérelt lakások megvásárlását lehetővé tevő törvény nem vonatkozik a különleges rendeltetésű lakásokra, a különleges rendeltetésű házakban levő lakásokra, a lebontásra ítélt házakban levő lakásokra..., és az olyan családi házakban levő lakásokra, amelyek természetes (vagy magányszemélyek tulajdonában vannak. Azaz, a törvény vonatkozik az olyan családi házakban levő lakásokra, amelyek nem magánszemélyek, hanem például az állam, a község vagy vállalat, illetve bármiféle más jogi személy tulajdonában vannak. Amennyiben a törvény vonatkozik a nem magánszemély tulajdonában lévő családi ház lakásaira, vonatkozik az ilyen lakásra a törvény 16. §-ának első bekezdése is, amelynek értelmében azt a lakást, melynek bérlője magánszemély, a ház tulajdonosa csak ennek a bérlőnek tulajdonába ruházhatja át. Sőt, megemlítenénk itt a törvény 29. paragrafusának második bekezdését is, amely kimondja, hogy az állami vállalatok, valamint a költségvetési és dotált szervezetek kötelesek a lakás bérlőjével szerződést kötni a lakás tulajdonjogának átruházásáról (azaz kötelesek neki a lakást eladni), mégpedig attól a naptól számított két éven belül, amikor a bérlő a 182/1993. Tt. számú törvényre hivatkozva kérte a lakás eladását. Ez a rendelkezés viszont nem vonatkozik a szolgálati lakásokra! Azaz, még az is előfordulhat, hogy ennek a családi házban levő lakásnak megvásárlását illetően sokkal jobb helyzetben lesz, mint az egykori lakótelepi lakások bérlői. Nekik a község csak akkor köteles a lakást eladni, ha a község illetékes szervei úgy határoznak, hogy az adott lakóházban levő lakásokat eladják. A törvény a község számára viszont nem állapít meg olyan eladási kötelezettséget, mint amilyent az állami vállalatok, költségvetési és dotált szervezetek számára megállapít. Ami a lakás árát illeti, az állami tulajdonban levő családi házak lakásaira is vonatkoznak a törvény 17. paragrafusának rendelkezései, amelyek az egyik oldalon kimondják, hogy a lakás ára az eladó és a vásárló megállapodásán múlik, a másik oldalon viszont azt is leszögezik, hogy az állam, a község, az állami vagy községi részvételű kereskedelmi társaság stb. tulajdonából történő lakásátruházások esetében a megállapodás szerinti ár nem haladhatja meg a törvény 18. paragrafusának rendelkezései szerint kiszámított (és valójában nagyon alacsonynak tekinthető) árat. Igaz, a családi házakban levő lakások vonatkozásában a lakás árának kiszámítása nyilván sokkal bonyolultabb lesz, mint a lakótelepi lakások esetében. Dr. P. D.