Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-10 / 262. szám, szerda

KALEIDOSZKÓP . ÚJ SZÓ* 1993. NOVEMBER 10. MÚLTFAGGATÓ HABSBURGOK, MAGYAROK, CSEHEK 3. Károly királyt és Zita királynét Horthyék már a tihanyi apátságban őrizték, amikor Szlovákiában a bosszúállás pokla elszabadult. Mierna, Szlovákia teljhatalmú minisztere önelégülten jelentette ki: „Habsburg Károly rászalérése azt eredményezte, hogy valamiméi párt, amely a köztársaság alapján éli, félretette a politikai viszálykodást, és támogatja a hadsereget és az állami tisztviselőket az állani védelmére irányuld előkésMetekben". E nagy politikai öszeölelkezés reprezentálására a cseh és a szlovák pártok október 25én Pozsonyban, a Prímáspalota előtti téren nagygyűlést tartottak, amelyen Markovié kán, a szociáldemokraták vezére volt a fő szónok, de a többi párt vezére is felszólalt. A felheccelt tömeg a térről a kormánypalota elé vonult, ahol Micura miniszter a balkonról tovább szította a Habsburg-ellenes lelkesedést. A feltüzelt tömeg, élén a légionáriusokkal és a sokolistákkal, végül Mária Terézia lovasszobránál kötött ki, és a szobrot, Pozsony egyik ékét, lerombolta, majd végigvonult az egész városon, beverte a magyar, német, zsidó kereskedők kirakatait, letépte a magyar és német feliratokat, cégtáblákat. Hogy ez a barbár rombolás valójában mikéntzajlott le, arról a korabeli sajtó a cenzúra miatt keveset árul el. A Híradó rövid hírben, szűkszavúan közölte: „A tegnap délután folyamán lerombolták a milleneum alkalmából jetöllított és 1897. évben leleplezett Mária Terézia szobrot. Már csak a megcsonkított ló éli a talapzaton. Ezt követőleg egy csoport több utcában eltávolította a cégtáblákat". Egy nappal később, október 27-én a lap kibővítette a hírt: „A Mária Terézia-szobor lerombolása tegnap este nyolc órakor ért véget. h lovat először két részre bontották, az egyes részek hatalmas robajjal zuhantak alá. Az eltávolítás aktusának nagy nézőközönsége volt". „A cseh legionáriusok mögött állt anyám a többiekkel - Íija Ébert Tibor: Jób könyve című nemrég megjelent könyvében. -, és jött Blaha hentes, létrát hozott, felmászott: ütni kezdte a márványt, Mária Terézia fejét ütötte, verte, aztán, mert az ütlegeléstől megfájdult a keze, köpködni kezdte a szobrot, majd kalapácsot vett elő a zsebéből, azzal ütötte az anyagot, egy-két kisebb szilánkdarab levált, vésőt vett elő, s a két szerszámmal már nagyobb részeket sikerült letörnie. Ismét köpdöste a szobrot, a lábakat, karokat, fejeket. Lent társai tapsoltak, hurráztak, ahojoztak. Teherautó fordult a térre, a szoborhoz farolt, és Blaha hentes sodronykötelet hurkolt a királynőfejére. A kötél másik végét a tehergépkocsihoz erősítették. Blaha hentes lemászott a létrán, intett, hogy gyerünk, és megindult a gépkocsi lassan, lassan, lépésben a Híd utca felé, megfeszült a hajókötél, tekerődzött rajta a fény, Blaha hentes intett megint, hogy gyerünk, gyerünk, az autó erőlködött, egy helyben rázkódott, hatalmas füst tört elő kipufogójából, kissé oldalra fordult, gyerünk, gyerünk, az istenit, gázt bele, ez nem maradhat itt - a sofőr nyomta a pedált, krahogott a motor, a Skoda motor, a kocsi másik oldalára fordult csúszva, az elülső két kerék forgott, mint légüres térben, gyerünk, gyerünk, ahoj, kiabálták a legionáriusok, köztük feltűnt stráfos nadrágban, zsakettben Pavuk úr, do toho, do toho, mondta, a kötél teljesen elfordult, a hurok a kecses ívű nyakon... füst, durrogás, robaj, letört a fej, megugrott a tehergépkocsi, a sofőrnek fékeznie kellett, ahoj, ahoj, ahooj..., majdnem a légionáriusokba futott, hurrá, hurrá, ahoj, Blaha úr ugrándozott, a fejhez rohant, rugdosni kezdte, Pavuk úr nemzeti színű zászlót vett elő. De folytatódott a kivégzés... Késő délutánig tartott az ítélet-végrehajtás, az örömünnep, az orgia, Blaha hentes karon fogta Pavuk urat, és a csapolásra készen állott söröshordóhoz invitálta Csurgott, habzott a sárga pilzeni, a légionáriusok közt mustáros virslit osztogattak, párkykat papírtálcákon. A letört, legurult tagokból, testből anyám felmarkolt egy darabot..." Ez a hosszúra nyúlt késői beszámoló is hűen tükrözi azt a hangulatot, amely Pozsonyban akkor uralkodott. De nem csupán a székvárosban történtek ilyen események. Annak ellenére, hogy Lloyd George az antant hatalmak nevében már október 25-én kijelentette: ,A magyar kormány megfelelt az antantkormányok kívánságának", az államilag szervezett pogromok végigsöpörtek egész Szlovákián. A kormányzószervek csupán akkor szereztek érvényt az 1919 óta vissza nem vont statáriális intézkedéseknek, amikor a német és a magyar lakosság önvédelme éledezni kezdett. A statáriális intézkedéseknek megfelelően Komárom és Érsekújvár városok élére kormánybiztosokat neveztek ki, és az összes szlovákiai zsupán kormánybiztosi rangban végezte a munkáját. Ugyanakkor Pozsonyban letartóztatták a magyarság vezetőit, Tuka Béla egyetemi tanárt, Bartal János nyugalmazott vármegyei főjegyzőt, GrUneberg Rezsőt, a kefegyár tulajdonosát, Kaiser Gyula városi képviselőt, Tóbler János keresztényszocialista képviselőt és Lipcsei Lajos lelkészt. A csehszlovák sajtóiroda jelentése szerint „a letartóztatottak közül egyeseknél oly dolgokat találtak a házkutatás alkalmával, amelyek szerint összeköttetésben állottak a külső irredenta propagandával", más szóval magyarországi újságokat találtak náluk. (A sors iróniája, hogy Tuka Bélát, a bezárt Erzsébet Egyetem professzorát akkor még mint magyar irredentát tartóztatták le. Tuka később tekintélyes szlovák politikus lett, az első szlovák állam miniszterelnök-helyettese, és Hlinka kérésére ő dolgozta ki az első szlovák alkotmányt.) Pozsonyhoz hasonlóan a kassai magyarok vezetőit, Katona Gyulát, Dzurányi Lászlót és Molnár Gyulát is őrizetbe vették. Ugyanakkor a még igen erős és befolyásos kisebbségi magyar sajtó ellen is korlátozó intézkedéseket léptettek érvénybe. Nemcsak Dzurányi Lászlót tartóztatták le, de lapját, a Kassai Naplót is betiltották. Hasonló sorsra jutott a Magyar Újság, a Komáromi Lapok, az Esti Üjság és egy időre a Hírek is. A megmaradt magyar lapok üresen fehérlő hasábjai viszont azt sejtetik, hogy a cenzúra se tétlenkedett. Nem volt szabad írni Csehszlovákia hadi készülődéseiről és a kormány magyarellenes intézkedéseiről. Ezen intézkedések közé tartozott az a prágai parlamentben előteijesztett törvényjavaslat, amely a magyar főurak birtokainak elkobzására irányult. E tervezet előterjesztői konkrétan is megemlítették a Károly királyt támogató Andrássyak, Apponyiak és Rakovszky szlovákiai birtokait. A szándék világos volt: a készülő földreform magyarellenes vonásainak felerősítése. Ugyanezt tették az iskolaügyi reform és a területi átrendezés vonalán, hogy a magyar szobrok, emléktáblák tömeges eltávolítását ne is említsük. Ekkor távolították el Petőfi pozsonyi szobrát, Rozsnyó és más városok Kossuth-szobrait, Klapka komáromi szobrát stb. Ily módon bosszulták meg Károly király utolsó visszatérési kísérletét a csehszlovákiai magyarságon. De ugyanezt tették a románok (a Magyar Szövetség betiltása, Wesselényi szobrának lerombolása stb.) és a kisantant többi államai is. Ekkor alakult ki az utódállamokban az az összehangolt politikai módszer, hogy a magyar politika minden kísérletét, amely a Trianon utáni állapotok megváltoztatására irányult, az utódállamokban élő magyarságon bosszúlták meg. És ebben a bosszúállásban a prágai vár demokratáknak, humanistáknak kikiáltott urai csöppet se voltak szemérmetesek. A magyar politika ballépései, téves helyzetfelmérései - ilyen bizony nem egy akadt az elmúlt 75 év során - mindig alkalmat nyújtottak a csehszlovákiai magyarokat sújtó intézkedésekre, gazdasági, kulturális, oktatásügyi bázisának zsugorítására, kisebbségi vívmányainak megnyirbálására, önbizalmának és hiténk megingatására. Nagyban növelte a cseh politika menőverezési lehetőségeit a magyar-szlovák viszony rendezetlensége is. A Prágából szított magyarellenesség, a magyar veszély mesterséges felnagyítása, az ún. magyar kártya kijátszása nemegyszer riasztotta vissza az önálló szlovák politizálás híveit attól, hogy saját lábukra álljanak, és rendezzék dolgaikat a magyarokkal. Máskor ugyanezekben az erőkben az váltott ki félelmet, hogy a magyar és cseh politika átnyúlt a „fejük felett", s bevonásuk nélkül döntöttek őket is érintő ügyekben. A két „történelmi nemzet" nimbusza is a monarchia egyik öröksége, Prága és Pest bratyizása a „kisöcs" rovására még napjainkban is kísért. Budapest nehezen veszi tudomásul, hogy ezzel a politizálásával semmit sem nyer, s valójában a Janus-arcú cseh politika kezére játszik, amely a hangzatos kijelentései ellenére csak nehezen viseli el Szlovákia elvesztését. Jó lenne tehát, ha a magyar és a szlovák politika most már „közvetítők" nélkül ülne tárgyalóasztalhoz, és teremtené meg a békés együttéléshez nélkülözhetetlen bizalom légkörét. SZŐKE JÓZSEF A MUNKANÉLKÜLISÉG EGÉSZ EURÓPÁT SÚJTJA CSAK MAGUNKRA SZÁMÍTHATUNK Szlovákiában a munkanélküliek száma szeptember végén meghaladta a 350 ezer főt (13,53 százalék). A munkalehetőségek száma csökkent, egy szabad helyre átlagban 37 pályázó jut. Az állástalanok száma legmagasabb a Rimaszombati (23 százalék), az Iglói (21,52 százalék) és a Nagymihályi (21,47) járásban. A nyolcvanas évek végéig nem beszélhettünk nyílt munkanélküliségről; 1991 után pedig a természetes rátánál sokkal nagyobb mértékű munkanélküliséggel kell megküzdenUnk. E probléma kezelését megnehezíti, hogy a nagymértékű gazdasági visszaesés és a tervgazdaságból a piacgazdaságba való átmenet időszakában kell a gazdaság struktúráját átalakítani, új típusú intézményeket létrehozni. A munkanélküliséget két tényező növeli. Egyrészt - a hatékonysági követelmények fokozott érvényesülése mellett - az eddigi kapun belüli munkanélküliség nyílttá vált. Másrészt főleg munkaigényes ágazatok és vállalatok kerültek nehéz helyzetbe a keleti piacok beszűkülése miatt. A fejlett piacgazdaságokhoz képest Szlovákiában sokkal élesebben jelentkezik az állástalanok problémája, hiszen nálunk magasabb a népesség aktivitási rátája, azaz jóval több ember van állásban, mint a nyugati országokban. Vajon hogyan küzdenek meg a munkanélküliség terhével a fejlett nyugati országok, amelyeknek több évtizedes tapasztalataik vannak e téren? A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutató Intézete (MTA VKI) e kérdéssel foglalkozó tanulmánya leszögezi: a foglalkoztatás és a szociálpolitika kérdése a nyolcvanas évek közepéig háttérbe szorultak az Európai Közösségek gazdasági alapkérdései mögött. Négy évvel ezelőtt létrejött az Európai Szociális Charta, ami a munkavállaló alapvető jogait fektette le (méltányos bérezés, nemek közti munkajogi és béregyenlőség, egészségvédelem, gyermekek és serdülőkorúak védelme stb.). A hosszú távú és ifjúsági munkanélküliség kezelésének finanszírozására jött létre az Európai Szociális Alap, amelynek fő feladata a munkaerő szakmastruktúrájának a változó igényekhez illesztése, a szükséges átképzések támogatása, a 25 év alattiak és a tartósan munkanélküliek álláshoz juttatása.. A munkanélküliség gyakorlati, helyi szintű kezelése tagállamonként nagymértékben eltérő. Közös vonása azonban, ... az Európai Közösség nem fogja Szlovákia munkaerő-feleslegét felszívni... (Méry Gábor illusztrációs felvétele) hogy az egyszerű, de sokszor költséges és igazságtalan általános segélyezésről a hangsúly egyre inkább eltolódott más módszerek felé. Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban jelentős és változatos ösztönzést kap a munkanélküliek önálló egzisztenciateremtése (kedvezményes kamatozású hitelek, csökkentett társadalombiztosítási járulék, tanácsadás stb.). Nagy-Britanniában az átképzés és újabban a munkahelykeresést segítő projektek szerepe elsődleges. Németországban magas fokon kidolgozott és kivitelezett a tanoncképzés, a munkahely igényeinek megfelelő szakképzés rendszere. A szociális tevékenységek, közmunkák közvetlen álláslehetőséget eredményeztek Spanyolországban és Írországban, míg a csökkent munkaképességűek, mozgássérültek munkáhozjuttatása az északi államokban vált kiemelkedővé. Le kell szögezni: e megoldások, útkeresések csak részben enyhítenek a gondon, a munkanélküliség 2-3 százalékra való leszorítása Japánon kívül egyetlen fejlett országban sem sikerült. Szlovákia új külgazdasági orientációja az Európai Közösségeket célozza meg. Az MTA VKI tanulmánya azonban leszögezi, hogy a magyarországi s így a szlovákiai munkanélküliség kezelése területén sem várhatunk az EK-tól közvetlen, érdemi segítséget. A közösségi szintű helyett várhatóan továbbra is a munkanélküliség tagállami keretek közötti kezelése lesz a meghatározó. Mivel mindegyik EK-tagállam a munkanélküliség növekedésével és egyéb gazdasági problémákkal küszködik, ezért - eltérően a hatvanas éyek vendégmunkás-tömegeinek befogadásától - az Európai Közösség nem fogja Szlovákia munkaerő-feleslegét felszívni. Az EK-t arra kell rábírni, hogy közvetett módon nyújtson segítséget térségünk munkanélküliségi problémájának kezeléséhez. A közvetett módszer két területen érvényesülhetne: a nyugati exportpiacokra jutási feltételek könnyítésében és a gazdaságélénkítő infrastrukturális fejlesztések nyugati tőke általi finanszírozásában. Sajnos, a valóság az, hogy a világgazdasági recesszió következtében nem egy területen (acél, cement, hús) szigorítják az EK-kvótákat, vagy büntető vámokat rónak ki a kelet-európai importtermékekre. A munkanélküliség elleni harcban tehát csak magunkra támaszkodhatunk, a nyugati segítség nem számottevő. Csupán reménykedhetünk, hogy a meglehetősen gyenge szociális háló kibírja a ránehezedő megterhelést, és a mind jobban növekvő munkanélküliség nem csap át elégedetlenségi megmozdulásokba. (só)