Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-09 / 261. szám, kedd

KULTÚRA >ft/szö> 1993. NOVEMBER 9. TIZENKET LEGY EGY CSÉSZE KÁVÉ GYŐRY ATTILÁVAL Ezüstkarikák diszkrét csörgését masszív és határozott bakancsdobba­nás kíséri. Hosszú léptekkel érkezik, talpig feketében. Szerény, de ön­tudatos benyomást kelt, beszélgetés közben többször kamaszosan föl­nevet. Huszonhat éves, most jelenik meg második könyve. Az elsőt, a Vércsapolás! nem volt rest maga terjeszteni Szlovákia-szerte. Mint mondja, tanulságos volt. Sokan szeretik elbeszéléseit, kíváncsiak az általa megjelenített punkvilágra, látják benne a tehetséget, mások ezzel szemben modorosnak tarlják, amiéri a szennyes gondolalol szennyesen írja le. Hősei punkok és szkfnhedek, akik hülyére verik egymást, vagy bonyolult lelkivilágú, vérszagtól eksztázisba kerülő böllérek, vagy haláltábori emléket egy életen át keservesen cipelő', meghasonlott kisemberek. Ügy ír, hogy reggeli ébredésének körülmé­nyeiből egyórai dunaszerdahely-pozsonyi vonatozás után szinte kész novellát kreál. Amikor nem hajózik, mert foglalkozására nézve diplo­más hajóskapitány, Európában csavarog, (rt már novellát punk-rock zene ritmusára, és most underground lapot akar kiadni fiataloknak. Akinek a legtöbbet köszönhet az életben, és aki a legbiztosabb pont számára: az édesanyja. Nagyon bízik magában, azt mondja, hosszú az életvonala, s rengeteg energia lakik benne. Rövid idő alatt összete­geződünk. - Attila, beszélj az új köny­vedről! - Nem is regény az, hanem egy narkós darálás. Kitörés a címe, s arról szól, három fiatalember, in­nen Keletről hogyan éli meg azt, hogy kihúznak Nyugatra, pénz nél­kül. Dekadens, deviáns fickók, a nyolcvanas-kilencvenes évek fia­taljai. Nem kommersz figurák. Műveltek, tudnak mindent, nem tartoznak a középszerhez. Nyuga­ton összevissza buliznak, de olyan negatív kisugárzást élnek meg, hogy mindenkit gyűlölnek. Mert nem fogadják be őket. Egy ámok­futás, buli, hasis, híd alatti élet és visszajönnek. A fickó végül azt mondja, hülye vagyok, de legalább tudom, hogy hova tartozom. Tehát az ember akárhova megy, ezt a ke­let-európaiságot, ezt nem tudja le­vetni. - Te is visszatérsz minden csa­vargás után? Miért? - Egyszer Párizsban néztem a fickókat a kávéházban, ott ültek, volt pénzük és szabadok voltak. Irigyeltem őket. Akkor arra gon­doltam, ha lenne száz frankom, én is így ülnék, nagy flegmán. De ak­kor meg nem tudnék beszélgetni. De ha tudnék is, akkor is idegen lennék nekik. És így tovább. Mikor hazajöttem, beültem egy kávéház­ba, rendeltem egy vacak kávét, és tíz percen belül háromszor rámkö­szöntek, helló, szia, Süne. Akkor éreztem, hogy ez van. Lehetek én gazdag, de az nem téma. Az egy ál­lapot. - Hőseid nemegyszer hülyére vernek valakit. Vagy éppen ővelük teszik ezt. A következő pillanatban meg érző, mondhatni lírai gondo­latok kerítik hatalmukba őket. Hogy van ez? - Az is egy állapot, például a szkínnél, hogy hülyére ver. Isme­rem őket, mozogtam közöttük. Csi­náltam egyszer egy cseh szkín-ze­nekar énekesével inteijút. Mentünk a villamoson, beszélgettünk. Na­gyon okos, művelt fiú volt, köz­gázra járt, aki nem ismeri, gondol­ná, nocsak, milyen helyes, csak ko­paszra van nyírva. Egyszercsak fölszállt néhány néger, s ő abban a pillanatban váltott. Bepörgött, azt mondta, szálljunk gyorsan le. És ez nem volt megjátszás. A szkín oda­megy, jól odavág, visszajön hozzád és megsimogat. Ez normális. A düh már nincs benne, egy adott pil­lanatban odairányította valakire, aztán kikapcsolt. - Letetted a kapitányi vizsgát. Hajósnak lenni is állapot? - Igen. Egy paranccsal akár 2-3 hónapra is elmegyek, aztán vissza­térek és két hónap szabadom van. Azt csinálok, amit akarok, zsozsó is van. Én a Dunán hajózom, de ez a jugoszláviai állapot most rossz. Lényegében egy éve nincs meló. Különben nem kapitányként dolgo­zom még. A hajón mindenki min­dent alulról kezd. És én most har­madkormányosi beosztásban va­gyok. Az első- és másodtisztek arra tanítanak, hogy önállóan, radarral, sötétben, váratlan helyzetekben, bármilyen rakománnyal, bármilyen időjárási körülmények között tud­jak hajót vezetni. Hét éve vagyok hajós, és azt hiszem, túl korán ér­tem el a kapitányi rangot. Néhány év, amíg beletanulok, megkapom a beosztást is, és aztán megint azt mondom: mi van? Már előre idege­sít, hogy megunom. Ezért is me­gyek most ki. - Tengeren akarsz hajózni? - Az északi partra készülök. Föl, Islandra. Ott megpróbálok hajóra kerülni. - Mint micsoáa? Mint matróz, vagy akármi. Ne­kem itt most egyáltalán nem tet­szik, ebben az országban, a tartóz­kodás. Azon a szinten, ahogy itt le­het élni, ott is meg tudom csinálni. - Milyen munkát szeretsz végez­ni? - Én inkább szeretek kigondolni valamit, szóval az agyamat hasz­nálni. Ahogy a cseh mondja: dejté mi lidi, ajá to udélám. - És közben írni fogsz ahogy így csavarogsz? - Nem tudom. - Hogy jön az írás? - Teljesen spontánul. Reggel például a legyek ébresztettek fel. Az agyamban ott a novellának az infrastruktúrája. - És le kell ímoá? - Igen, mert kíváncsi vagyok, hogy amit gondoltam, azt hogyan tudnám földolgozni. Mert gondo­latban sokkalta gazdagabb az em­ber. S vajon ugyanúgy érzi-e, ugyanolyan benyomása lesz-e an­nak, aki elolvassa. - Szóval fölébresztettek a legyek. - Kommandó. Tizenkét légy be­jön a szobába, s elkezdenek hü­lyéskedni. Rádióadókkal vannak összeköttetésben egymással. Egy író ül ott, egy nagyon nyugodt fic­kó, aki a légynek se tudna ártani. És akkor kezdődik a buli. És akkor fokozatosan a fickó átmegy brutá­lisba. Nyílják egymást. Állandóan snittek, egyszer a légy szemszö­géből, egyszer meg az íróéból. Míg marad egy légy. Lehet, hogy megőrül, vagy valamit csinál. Majd megírom. - Nálad a buli sokszor az élet szinonimája. - A rock' n roll a legjobb kifeje­zés. Persze, soha nem a zenére gondolok. Hanem aiTa az életérzés­re, hogy benne lenni a közepében, hogy nekimenni, a buliba, élni az életet. Állandóan pörögni. De ezt nem csinálhatja mindenki. Én min­dig azt mondom, hogy a rock' n rollhoz kell magunkat viszonyítani. Persze, nem mindenki élhet rock'n rollban, mert akkor felborulna a társadalom. De akiknek hajlamuk van rá, és tudnak így élni, azok ne hánykolódjanak, ne keresgéljék önmagukat, éljék a rock'n roll élet­formát. Ezt nagyon komolyan kell venni. Ameddig lehet. - És a kritikai, olvasói, szóval irodalmi visszajelzéseket is komo­lyan veszed? - Nagyon. Sikeres akarok lenni, népszerű és ismert. Az írás egy késztetés. De ha már alkotok, ak­kor érdekel, mit szólnak hozzá a többiek. A színész, az a tapsból rögtön tudja, mit produkált. De az íróknál egészen más. Különösen a fiataloknál. Mert a nagyobb írók­nak már csak sznobizmusból is odanyalnak, de a fiatal, az megírja, és akkor semmi. Nem történik semmi. Nem reagálnak az embe­rek. Pedig nekem fontos. - Találkozol az olvasóiddal? - Persze, fiatalokkal. Egyszer odajött hozzám egy gimista fiú, és azt mondta, életében egyetlen könyvet olvasott csak, az enyémet. Mondom neki, ezt ki ne mondd hangosan. Most, amikor a könyve­met árultam, jártam az iskolákat, sokkoltam a népeket. Bementem a magyar órára, előhúztam és mond­tam, hogy ez egy underground könyv, a Vércsapolás, erről meg erről szól. Csak néztek rám, mint a moziban. Volt úgy, hogy az egész osztály vett. ök az én olvasóim. Én tudom, hogy jó vagyok, és tudom magamról, hogy még fejlődni fo­gok. Ezt előre lehet tudni, igen. So­kat kell még olvasnom. - Most éppen mit olvasol? - Faludyt. És az arab irodalom történetét. - Vonzódsz valamilyen vallás­hoz, vagy misztikához? - Nem, én nem hiszek. Katolikus vagyok, de a vallásra egyelőre nincs szükségem. - Jelent az valamit, hogy magyar vagy? - Egyszer egy underground klubban egy szlovák társaság ült le mellénk, s hamarosan arról kezdtek beszélni, hogy ők a Dunával olda­nák meg a magyar kérdést. Kipro­vokáltak, hát visszaszóltam nekik, szlovákul, persze. Mondom, na­gyon helyes. A Dunába velük. Meg minden hülye szlovákkal. Meg né­mettel. A sok hülyéjével. Hát mit számít az! Nézzétek, én magyar kultúrán nőttem fel, meg a szlová­kot is ismerem. Veled szlovákul beszélek, a némettel meg németül. És most akkor mi van? Föl tud en­gem dobni, hogy valaki magyar vagy német? Na és? Én mind­egyikkel el tudok beszélgetni. Mi az hogy nemzet? Én csak egy egy­szerű ember vagyok. Létezem és kész. - Igaz, hogy lapot akarsz indíta­ni? - Tűznézés lesz a címe. Egy spontán formálódó lap, főleg iroda­lom és grafikák. Progresszív lesz, csak fekete-fehérben, de nem sok­szorosítva, hanem gondos nyomdai előállítással. Nem arról szól majd, hogy miből van a Szandi. Az is­merősök teijesztenék, nem is kerül sokba. Lehetne csinálni egy lapki­adási hullámot. Álljanak össze a fi­atalok, csináljanak mindenfélét, akár anarchista vagy hard-coor la­pot. Sokat. Amerikában rengeteg ilyen van. Gerillasajtónak hívják. Ez egy jó buli lenne. Ugyanis álló­víz van ebben az egészben. Rázzuk fel őket. GERŐ ERVIN TÁRLATA IPOLYSÁGON Az ipolysági Honti Galéria november elejétől ad otthont Gerő Ervin építész képkiállításának. Az 1931-ben, egy Selmecbánya melletü kisközség­ben született mester tizedik önálló tárlatán mu­tatkozik perspektivikus ábrázolásmódjával, legfőképp a biszter- és szépiarajzaival. Jellegze­tes színvilággal dolgozik: sötét, világos, hideg, meleg, izzó koloritú festményei tükrözik archi­tektonikus látását. Rajzainak körvonalait lavíro­zással mélyíti, árnyékolja. Gyakran dolgozik egy színnel, világosbarna, enyhén sárgás, vízben ol­dott festékanyaggal - biszterrel -, mely lehetővé teszi számára a tónusos hatások elérését. Realisztikus világot mutat be, érzéseit bontja le. Szülőfalujához, majd Selmecbánya fényeihez kötődik leginkább. Fokozatosan kísérheti figye­lemmel az érdeklődő, miként erjed a lelke, s ho­gyan forr ki. Tárlatának anyaga a születést, a fáj­dalmat, a kínt, a gyötrelmet osztályozza. Dü­börgő, zengő ecsetvonások sorozata ez, mely ­úgy tűnik - halkulni, végleg megszűnni, nem tud. Vászonra vitte Selmecbánya arculatán kívül a szlovákiai, valamint a határainkon túli vidékeket is. ő még békében festette meg Szarajevót, Bur­gasz belvárosát és Korcsula kikötőjét. Bár sokfé­le ábrázolásmódot kedvel, nem idegen tőle a ka­rikatúra vagy a tanulmányrajz sem: arckifejezé­sek, melyek sokat mondanak, képletekre épül­nek. Tárlatának van ereje, vége, kiindulópontja, sőt csúcsa is. Túl kevesen, túl sokan hiszik és vallják: bőszítő ez a cudar világ. Szépíteni próbálja azon­ban ezt a piktúra, mindenképpen sugallva a kín­zó érzést, az emberi gyarlóság címén megítélve. Ipolyságon az első alkalommal bemutatkozó, ma Losoncon élő Gerő Ervin november 22-ig vendége a város galériájának. turczi MAGYAR FILMEK POZSONYBAN KÉSVE, DE NEM KÉSŐN Ha késve is, de láthatja végre az it­teni magyar közönség a februári budapesti játékfilmszemle legérté­kesebb darabjait. Pozsonyban, a Magyar Kulturális Központban november 17-e és 19-e között Mai magyar filmalkotások címmel há­romnapos „fesztivált" rendeznek, melynek során tíz játék- és rövid­filmet, valamint egy százperces animációs válogatást láthatnak az érdeklődők. Az első napon Szabó Ildikó al­kotását, a Gyerekgyilkosságokdi és Molnár György Anna filmje című rendezését vetítik. Szabó Ildikó pár évvel ezelőtt a perifériára szo­rult fiatalokról készített figyelem­felkeltő filmet Hótreál címmel; újabb munkája egy intézetben felnőtt cigánylány és egy szülők nélkül cseperedő kiskamasz sorsát ábrázolja megdöbbentő erővel, új­szerű filmes látásmóddal. A Gye­rekgyilkosságok a világ számos feszüválján szerepelt már és díjat is nyert nem keveset. Az elsőt épp a budapesti játékfilmszemlén. Molnár György munkája, az Anna filmje Esterházy Péter Hra­bal könyve című írása alapján szü­letett Cserhalmi György, Ráckevei Anna és Gáljfy László főszereplé­sével. November 18-án Böszörményi Zsuzsa (Gyarmathy Lívia és Bö­szörményi Géza lánya) első, mind­össze 22 perces rendezését tekint­heti meg a közönség. Az Egyszer volt, hol nem volt egy apát­lan-anyátlan kislány és egy magá­nyos, vidéki asszony egymásra ta­lálásáról szól meghatóan emberi keretbe ágyazva. Ez a film már Oscar-díjat kapott (a fiatal filme­sek Los Angeles-i versenyében), Koltai Róbert keserédes komédiá­ja, a Sose halunk meg épp ezekben a napokban került az Amerikai Filmakadémia grémiuma elé. Az év legjobb külföldi filmje címért versenyző alkotást most vetítik a tengerentúlon a rendező, valamint a két női főszereplő: Pogány Judit és Kathleen Gati személyes rész­vételével. Dárday István Magyar töredéke és Pajer Róbert Bukfence (a fősze­repben: Alföldi Róbert, a Pesti Színház Rómeója) után animációs filmeket vetítenek majd a központ­ban. Remek alkotást láthatnak az ér­deklődők a fesztivál utolsó napján is: Madr Gyula Hoppá!-ját Törőcsik Mari és Garas Dezső főszereplésével. Egy jobb napokra váró nyugdíjas házaspárról szól a film, akik sem a régi rendszerben, sem a maiban nem érzik, hogy „róluk szól a dal", ráadásul a féij életében felbukkan a régi szerető, harminc évvel ezelőtti szerelmük eltitkolhatatlan gyümölcsével. Sopsits Aladár, aki a Céllövöl­dével írta be nevét a magyar film nagykönyvébe, Videoblues cím­mel mesél el egy különös szerelmi történetet, amelyben a háromszög két csúcsa: két fiútestvér. Sólyom Árpád a Temetéssel, Dér András pedig az Árnyékszázad&i 1 lesz jelen Pozsonyban, s amint a felsorolt filmek jelzik: lesz miből válogatni. (sz-ó) Tóth Lehel felvétele Attila fölnevet, fülében diszkréten összecsendülnek az ezüstkari­kák. Pozitív kisugárzás. BROGYÁNYI JUDIT

Next

/
Oldalképek
Tartalom