Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-29 / 278. szám, hétfő

MOZAIK .ÚJ SZÓM 1993. NOVEMBER 29. ER DUL ikai kül­és közel­közölte :al, hogy őtartama íözi poli­ali majd t: a NA­ása a hi­án és az elélénkí­:szt vesz jd Brüsz­^ok kiil­in. Jeru­árják, de Tuniszba a akarja rgyaláso­k vissza­iről. ÁNY Ka c z Éva és Ľubica Hegedúso­vá komáromi lányokat tanulás közben zavartuk. Most már túl vagyunk a ne­hezén, de az első napokban kép­telenek voltunk napirendre térni a történtek fölött. Mindig azon a szerencsétlen fiún járt az eszünk. Amikor hazamentem - mondja Éva -, apu mindjárt azzal fogadott, dugjuk el anyu elől az újságokat, hogy ne tudja meg, mi történt, mert akkor még jobban aggódna értem. Persze, az ilyen hírt nem lehetett eltit­kolni. Arra a kérdésre, a történtek óta megváltozott-e a viszonyuk a külföldi diákokkal, határozott nemmel válaszoltak. Bár a gyil­kosság okát mindenki csak talál­gatja, olyan verziót is hallani, A TRAGÉDIA UTÁN NYITRÁN • RETTEGNEK A KÜLFÖLDI DIÁKOK? Tíz nappal a nyitrai diákszállóban lejátszódott tragédia után, látszó­lag már semmi nyoma a halálos kimenetelű, ám a mai napig felderítetlen eseménynek. A 21 éves varrannói áldozat temetése után lekerült a kollégium faláról a fekete lobogó; a folyosóra helyezett gyászkeretes képet valamelyik diáktárs eltette emlékbe; a tövig égett sok száz gyertyacsonknak s az időközben elhervadt virágcsokroknak is már csak hűlt helyét találni. A mezőgazdasági főiskola hallgatóinak élete lassanként visszazökken a megszokott kerékvágásba. A lelkek mélyén azonban ott munkál az értelmetlen halál emléke, az ezerszer feltett, ám megválaszolatlan kérdés: MIÉRT? Ezt egyelőre a rendőrségnek sem sikerüli kiderítenie, s kér­dés: megtudjuk-e valaha is a tel­jes igazságot? A november 12-i esti tragédia ugyanis szemtanúk nélkül zajlott. A két érintett kö­zül az egyik nem él; a tettes pedig - akitől a névnapját ün­neplő áldozat cigarettát akart venni nem nyilatkozik. Azon kívül, hogy beismerte bűnössé­gét, nem kommunikál. Nem cso­da hát, hogy az okkal kapcsolat­ban többféle verzió is felmerüli. A 35 esztendős guineai aspi­ráns tette, érthetően, óriási fel­háborodást keltett. Félő volt, hogy e brutális cselekedet ide­gengyűlöletet vált ki. Szerencsé­re, a kollégiumban ennek nyoma sincs. A diáktanács nemcsak sa­ját hallgatóihoz fordult felhívás­sal - józanságra és toleranciára intett -, hanem körlevelét vala­mennyi főiskolára is eljuttatta. A diákszálló portáján a szo­kottnál szigorúbban ellenőrzik a ki- és bejövöket. Mi az igazga­tót keressük. Ugyanis szárnyra kaptak az olyan híresztelések, hogy a tettest esetleg óvadék ellenében szabadlábra helyezik, s ez a diákság körében minden bizonnyal éles tiltakozást válta­na ki. Sőt! Az egyik újságban arról is írtak, hogy már aktivizá­lódnak a helyi szkinhedek. - Én is olvastam az említett cikket, de hozzászólni nem tu­dok. Tény, hogy eddig nem ész­leltük a bőrfejűek ilyen megnyil­vánulásait - mondta Zubatý Jo­zef, a kollégium igazgatója. - Az isklolában, illetve a diák­szállón megtettük a szükséges biztonsági intézkedéseket. Ál­landó szolgálatot tartunk, és kapcsolatban vagyunk a rendőr­séggel is. Eddig semmi sem indo­kolta a külső beavatkozást, és remélem, erre a jövőben sem lesz szükség. Természetesen, ez a példátlan bűneset jogos felhá­borodást váltott ki, ám diákjaink - s ezért köszönet jár nekik - ebben a nehéz helyzetben jól vizsgáztak. Indulataik helyett a józan eszükre hallgattak. így nem alakult ki pogromhangulat, s a külföldi diákoknak sem kel­lett megtorló intézkedésektől tartaniuk. Az eset kivizsgálására egy bizottság is alakult, mely a korábbi részleteket hivatott tisztázni. Az eredményt, termé­szetesen, nyilvánosságra hozzák. Az említett bizottság elnöké­vel, Paulen prorektorral is talál­koztunk. Láthatóan nem örült rendhagyó megbízatásának. - Ez nem munkahelyi bal­eset, ahol arra kell fényt deríte­ni, vajon csúszós volt-e a lépcső, vagy valami más okozott-e láb­törést. Itt, és ehhez nem fér kétség, szándékos emberölés történt. Egy csomó törvényt kell áttanulmányoznunk, mégsem hi­szem, hogy megtudunk valami biztosat. Elvégre nem vagyunk szakemberek, hogy mi derítsük ki azt, ami eddig a profi nyomo­zóknak sem sikerült... - Ön jól ismerte a szóban forgó guineai mérnököt. Egyik nyilatkozatában emiitette, hogy már a múltban is akadtak prob­lémák. .. - Igen, eléggé agresszív ter­mészetű volt. Többször volt konfliktusa az iskola, illetve a diákszálló alkalmazottjaival. Például a karbantartókkal, vagy az egyik takarítónővel, akit ál­lítólag - megpofozott, ám ez nehezen bizonyítható. Az említett pofozkodásról egyébként csaknem mindenki tudott. Az egyik szókimondó portásnéni (vele azért volt vitája a gyanúsítottnak, mert nem tele­fonálhatott a portásfülkéből) a szemére hányta, hogy egy nőre emelt kezet. - Képzelje - újságolta most felháborodottan a portásnő -, azt válaszolta nekem; „Szeren­cse, hogy itt történt a dolog, ha az én hazámban vagyunk, meg­öltem volna azt a takarítónőt." A portásnéni készséggel nyi­latkozik, de amikor a neve iránt érdeklődöm, a fejét rázza. S nem ő volt az egyetlen, aki az esettel kapcso­latban inkogni­tóban akart ma­radni. A diáktanács egyik tagja is ar­ra kér, hogy ne­ve, sőt a tanács­ban betöltött funkciója se je­lenjen meg az újságban. - A Rádióžur­nálnak sem mutatkoztam be - mondotta -, ám a hangomról sokan felismertek, s ennek egy cseppet sem örültem. A rokonszenves harmadéves főiskolás jól ismerte mind az afrikai aspiránst, mind az áldo­zatot: - Számomra örök rejtély ma­rad ez a tragédia. A diáktársaim sem tudják megérteni, mi vezet­te ezt a guineait, hogy vasrúd­dal, látszólag minden ok nélkül, agyonverjen egy ártatlan em­bert. Az áldozattal egy ideig szo­batársak is voltunk. Víg kedélyű, barátságos, sportkedvelő fiú volt, aki sohasem provokált. Egyenesen kerülte a konfliktuso­kat. Sokadmagammal én is ott voltam a temetésén. Diáktár­saim egyöntetű véleménye sze­rint ilyen lehangoló, fájdalmas búcsún még nem vettek részt. A történtek után az iskola veze­tősége összehívta a hallgatókat. Ismertették a történteket, és arra kertek bennünket, őrizzük meg a nyugalmat, ne szervezzünk til­takozó akciókat. A külföldi diá­kok elhatárolták magukat afrikai társuk tettétől. Most ők sincse­nek irigylésre méltó helyzetben; ráadásul tartanak a megtorlástól. Nem mernek a városba menni, s akinek módja volt rá, pár napra elutazott. - Itt a diákotthonban nem fe­nyegeti őket veszély? Meggyőződésem szerint nem. Persze, kétezer diák között könnyen akadhat egy-két provo­kátor, aki beléjük köthet. Hárman, akik vállalták a fotózást is (balról): Czimbalik Gábor, Téglás Gyula és Takács Imre (A szerző felvételei) hogy az afrikai szemet vetett áldozata barátnőjére. Takács Imre, Czimbalik Gá­bor és Téglás Gyula egy negye­dik emeleti szobában laknak. Amikor vasárnap visszaér­keztünk az intrire és ott láttuk a gyászkeretet, meg az égő gyer­tyákat, azt hittük, hogy iskola­társunkat baleset érte. A portán viszont hallgatlak arról, hogy mi is történt. Valószínűleg nem akarták feleslegesen borzolni a kedélyeket, de hát egy brutális gyilkosságot lehetetlenség eltit­kolni. Azt is hallottuk, hogy a tettes állandóan magánál hord­ta a vasrudat. Hogy igaz-e, nem tudni, mi csak látásból ismertük őt. A történtek után rendszeres tanári szolgálatokat vezettek be, és a portán is szigorították az ellenőrzéseket. Itt ugyan senki sem gondol megtorló intézkedé­sekre, ám a varosban már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ezt netán ti is tapasztaltá­tok? Előfordult, hogy belétek kötöttek, mert magyarul társa­logtatok? - Olykor elhangzanak gúnyos megjegyzések, konfliktusunk azonban senkivel sem volt. A diákszállón meg különösen nem. Nincsenek köztünk ellen­tétek. Jól megvagyunk egymás­sal, s ha néha segítségre szoru­lunk, van kihez fordulnunk. Igaz, mint mindenütt, itt is akad egy-két forrófejű, izgágább egyén, de nem ez a jellemző. Amikor egyszer például kispá­lyás focitornán játszottunk, egy diáktársunk magyar zászlót ké­szített, majd a mérkőzés alatt meggyújtotta, hogy lássuk, mennyire „drukkol" nekünk. Persze, ezek kivételes esetek. Nem lenne teljes a kép né­hány külföldi diák véleménye nélkül. Elsőként egy vietnami aspiráns nyilatkozott: - Az afrikai kolléga tette na­gyon ártott nekünk. Hiába hatá­roltuk el magunkat, sokan ferde szemmel néznek ránk. Néhá­nyan a diákszállón sem érezzük magunkat biztonságban, és in­kább albérletben lakunk. Én is az egyik barátomnál kaptam szállást. Sötétedés után már nem is megyek ki a városba. Nem tagadom, félek. Nappal is legin­kább csak az iskolába megyek el. Egy Costa Rica-i lány: Mária del Carmen Parra, aki honfitársa kíséretében épp levegőzni ké­szült egy kicsit, ugyan beleegye­zett nevének közlésébe, ám a fo­tózást elutasította. - Nem kell, hogy ily módon is felhívjuk magunkra a figyelmet. Helyzetünk azelőtt sem volt ró­zsás, de most még rosszabbra fordult. Félünk elhagyni az épü­letet, örökké viszont a diákszál­lón sem kuksolhatunk. Olykor ki kell mennünk, még akkor is, ha ez eléggé kockázatos. Ami itt történt, arról nem mi tehetünk. Iskolatársainkkal nincs semmi bajunk, jól kijövünk egymással. A szkinhedek viszont egyre ag­resszívabbak. A nyáron két szí­nesbőrű, holland diákot is inzul­táltak itt, szeptemberben pedig egy bolíviai barátunkat hagyták helyben. Ilyen idegállapotban rém nehéz tanulni, vizsgázni. A gyilkosság után a barátnőm­mel pár napra egy ismerősünk­höz Nagyszombatba utaztunk. Ott egész más a légkör. Sötéte­dés után is félelem nélkül járhat­tunk-kelhettünk. Nyitrán a tettesről sok mendemonda kering. Egyesek ügy hiszik, ittas lehetett; mások arra gyanakszanak, hogy áldozata éppen ima, vagy vallási meditáció közben zavarhatta - s ez annyira felháborította, hogy előkapta a mindig kéznél lévő vasrudat. A két diák, akik tette után megakadályozták őt a szökésben, csak ennyit vallott: „Szörnyű volt, ügy tombolt, mint aki az eszét vesztette." A tárgyilagosság kedvéért még megemlítendő, hogy az afrikai fiatalembernek korábban egészségügyi problémái voltak; s a tette előtt nem sokkal a pozsonyi hematológián kezelték. Az is kiderült, hogy a nyáron, az Agrokomplex idején, egy forgalmas útkeresztező­désben rátámadtak a bőrfejűek és könnyebb sérülést okoztak neki. Nem kizárt, hogy egy ilyen élmény nyomot hagyott a pszichikailag labilis idegzetű afrikain... ORDÓDY VILMOS NATO-DILEMMA Többünknek csütörtökön este ela­kadhatott a lélegzete, amikor a hír­adóban ismertették az orosz elhárí­tás elemzésének végkövetkezteté­sét: Moszkva ellenzi a NATO kibő­vítését, beleértve Szlovákia felvéte­lét is. Egy nappal később újra vissza­hőköltünk, amikor a szlovák védel­mi miniszter moszkvai tárgyalásai után, még oroszhonban, azt nyilat­kozta a TA SR hírügynökség jelenté­se szerint: Pozsony sosem kezdemé­nyezte Szlovákia NATO-felvételét. Harmadszor pedig akkor kapta fel a fejét az ember, amikor ugyancsak Imrich Andrejčák, immár hazai föl­dön, azzal ütötte el az egészet, hogy badarság az ;amit az újságírók a szá­jába adtak, mert hogy ő ilyet soha­sem mondott. Ám ha valóban így van, akkor a miniszter miért nem szólította fel az állítólag vétkes tudó­sítót azonnali helyreigazításra? Mi vel eddig ez nem történt meg, nem alaptalan a feltéltelezés, hogy a mi­niszternek van egy véleménye, ame­lyet a külföldnek szánt, és van egy másik - hazai fogyasztásra. De miért ez a zsonglőrködés a sza­vakkal? Miniszterünk moszkvai űtja után egyértelmű: lőttek a szlovák NATO-tagságnak. Kerek-perec be­vallani ezt egyel jelentene annak beismerésével, hogy újra beadtuk a derekunkat. Ennél egyszerűbb úgy magyarázkodni, hogy mi sosem ko­pogtattunk a NATO ajtaján, mint tisztességgel beismerni: azért marad hiú ábránd a NATO-tagság, mert Moszkvának nincs az ínyére. S ne­hogy kihívjuk magunk ellen a nagy keleti haragját, védelmi miniszte­rünk jófiúként az is megígérte, egyetlen olyan lépést sem teszünk, amely veszélyezteti az orosz bizton­sági érdekeket, s a moszkvai vezér­kar a NATO-tagságot ilyennek tar­taná. Csakhogy a történteknek van egy hátulütője is. Az még esetleg hagyján, hogy a szegény hazai pol­gár teljesen összezavarodik: kell-e nekünk NATO-tagság avagy nem? A külföld se nagyon tudja, hogy hova tegye ezek után Szlovákiát, hiszen Michal Kováč a múlt hónap­ban azért zárndokolt el a brüsszeli NATO-központba, hogy világossá tegye: bebocsátást kérünk, lehetőleg mihamarabb. Védelmi miniszterünk moszkvai vizitje, alighanem, végre tiszta vizet öntött a pohárba. P. VONYIK ERZSÉBET NÉHÁNY SORBAN U krajna a hét végén leállította a villanyáram szállítását Ma­gyarországra, Bulgáriába, Cseh­országba és Szlovákiába. Oleh Lapi­nyin energetikai miniszter szerint ezt a hazai energiagondok tetiek szükségessé, de már keresik az áramszolgáltatás biztosításának al­ternatív forrásait. Az ügy hátterében nyilván az áll, hogy Oroszország az elmúlt hét folyamán megszüntette az összeköttetést az ukrán hálózattal. B angkokban a Vörös Khmerek rá­diója közölte: a szervezet fel­ajánlotta a kambodzsai kormánynak minden ellenségeskedés beszünteté­sét és az általuk ellenőrzött területek visszaadását, ha fontos posztokat kapnak a kormányban. Erről Khieu Samphan, a vörös khmerek vezere levélben tájékoztatta az egészségi okokból továbbra is Pekingben tar­tózkodó Norodom Szihanuk királyt. O roszországban a fagy, Közép- és Dél-Amerikában a heves esőzé­sek szedik áldozataikat. Argentina­ban 8 ember vesztette életét, amikor egy nap alatt annyi'eső hullott, mint máskor egy hónap alatt. Kubában 22 személy halt meg és további 11 el­tűnt a trópusi esőzések következté­ben. Moszkvában viszont november eleje óta már 31 személy megfa­gyott, s több mint százat kórházban ápolnak. Érdekes módon az esetek többségében nem hajléktalanokról van szó, hanem átlagos emberekről, akik legtöbbször az alkohol hatására elalszanak, majd megfagynak az utcán. S un City dél-afrikai városban a 18 éves jamaicai Lisa Hanna tévé­bemondó kapta a Miss World címet. Az idei világszépe udvarhölgye lett a második helyezeti dél-afrikai és a harmadik helyen végzett Fülöp­szigeteki szépségkirálynő. W, \ -m ,1 ľ J í Wmí \ 'fvwnľii iíi rí i v * /y^/íŕ^Jj^y^^Jzy^ /y yy dixfl

Next

/
Oldalképek
Tartalom