Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-03 / 256. szám, szerda

5 PUBLICISZTIKA 1993. NOVEMBER 3. EGYHÁZAK KÁRPÓTLÁSA - DEÁKIN VISSZATÉR A KÖZÉPKOR? A parlament a közelmúltban hagyta jóvá az egyházi vagyon restitúciójára vonatkozó törvényt. A kérdés most már az, hogyan fognak élni az egyházak a törvény adta lehetőséggel, mi a szándékuk a visszaigényelt tulajdonnal és egyáltalán milyen következményekkel jár majd a restitúció? Példának okáért Deáki község esetében... Deáki területét a dokumentumok szerjnt Terra Vág néven 1001-ben adományozta Szent István király a bencés rendnek. Az általuk alapított deáki leányegyház a hozzá tartozó uradalommal együtt egészen 1918-ig a Pannonhalmi Főapátság fennhatósága alá tartozott. Csehszlovákia megalakulása után rövid időre állami felügyelet alá került (mint a többi egyházi birtok is), a tulajdonosok azonban továbbra is a bencések maradtak. 1938ban ismét a Pannonhalmi Apátság lett a főbirtokos, de csak a háború végéig. 1945 után a mezőgazdasági reform következtében a rend birtokait államosították. A földek előbb az iskolaügyi megbízotti hivatal kezelésébe kerültek, majd 1950ben állami tulajdonba mentek át. Az utolsó bencés pap 1968-ban hagyta el Deákit. Akkor úgy tűnt, a rend majd ezeréves jelenléte Deákin véget ért. Ezek után indokoltnak látszik a kérdés: vajon milyen érzéssel fogadták a községben az egyházi vagyon restitúciójára vonatkozó törvényt? LEHETŐSÉG - DE MIRE? Csutora István plébános elöljáróban kijelenti, neki csupán az egyházközség vagyonáról van áttekintése. A helyzet ugyanis az, hogy mikor megalakult a nagyszombati egyházmegye, a deáki plébániát a füssivel egyetemben az esztergomi érsekség hatásköréből áthelyezték az új érsekségbe. A tulajdonviszonyok rendezésére azonban nem gondoltak. így most Csutora plébánosnak csak a plébániához tartozó tulajdon listája van meg. Nem sok tétel szerepel rajta: a templom, a temető, a parókia és a körülötte levő kert, az egykori katolikus iskola és kertje (ma a járási tanügyi hivatal használja), a művelődési, a kántorház (már korábban megvették) és mintegy 60 hektárnyi föld, melynek egy részét a peredi, másik részét pedig a deáki szövetkezet használja. — Feltételezem, ha rendeződnek a tulajdonviszonyok, a földeket és az épületeket bérbe fogjuk adni. Szerintem az állami támogatást továbbra sem fogjuk tudni nélkülözni. A bérleti díjakból ugyanis nem tudnánk megélni. A szövetkezetek, az iskolaügy anyagi helyzete nem ezt jelzi. A plébános úr nem tartja megvalósíthatónak az egyház teljes elkülönülését az államtól. Szerinte a jelenlegi gazdasági körülmények között az egyház nem lenne képes magát fenntartani. Deáki például a műemléktemplom javítására sem képes önerőből. - Csak az alapok megerősítése 10 millióba kerülne. Ki kell cserélni az ablakokat, a Vágselylyei Körzeti Műemlékvédelmi Hivataltól kaptunk 100 000 koronát, de 200 000 kellene. Gyűjtéssel próbálkozunk, de nem sok reménnyel. Hiszen tudjuk, manapság az embereknek annyi minden másra kell a pénz. A plébános az egyházközség vagyonának ügyében már találkozott a falu elöljáróival, de nemigen volt mit tisztázniuk. - A községet az egyházi vagyon restitüciója közvetlenül nem érinti - ismerteti a helyzetet Bukovszky János polgármester. — Esetleg a művelődési ház esetében, de már megegyeztünk, hogy azt az egyház már nem fogja visszakérni, mert a falu időközben teljesen átépítette a régi épületet. A polgármester szerint a falusiakat nem foglalkoztatja a régi nagybirtoki rendszer felújulásának lehetősége. - Tény, hogy az egyháznak élnie kell valamiből. Vagy úgy, hogy állami dotációt fog kapni, vagy maga kitermeli a szükséges anyagiakat. De nem tudom, mihez kezd majd a földekkel. Deákin nemigen lesz igény a bérbevételükre. A szövetkezeteknek meg már most gondot jelent az illetékek fizetése. Pedig az egyházközség vagyonának lenne helye, hiszen most is gyűjtést kell szervezni a templom ablakainak felújítására. Az itteni nép nem szokott hozzá az adakozáshoz. Deákin ugyanis a templom rendben tartása mindig az apátság gondja volt és nem a híveké. „A BÉRES A KOLDUSNAK TESTVÉRE" Nem is lehetett ez másképp, hiszen az apátság tulajdona volt, ahogy a falu határában levő erdők, mezők, földek is. A birtok nagysága, persze idővel változott. A ma is élő szemtanúk szerint a harmincas években mintegy 1600 magyar hold volt a rend birtokában. Béresek művelték, akik az úgynevezett majorban éltek. Ez a major, amely a falu szélén terült el csaknem 50 holdnyi területen, amolyan gazdasági udvar volt, istállókkal, magtárral, gazdasági épületekkel, cselédlakásokkal. Ugyancsak a majorban volt található a gyógynövénylepárló üzem. A munkások, a cselédek nincstelenek voltak, a faluban még házuk sem volt, így bekényszerültek a majorba. A falusiak lenézték a majorban élőket. Úgy tartották: „A béres a koldusnak testvére". Ezek a béresek az állatokkal dolgoztak, a többi mezőgazdasági munkát a napszámosok végezték, a föld nélküli zsellérek. Vagy napszámért dolgoztak (pénzért), vagy negyedért (kaptak kb. 1 holdnyi földet, melyet az uradalom művelt meg, de a haszna az övék volt.) A cselédek kommencióért dolgoztak, kaptak egy darab földet, lakást, félévenként 2 köbméter tüzelőt, kenyérgabonát, tejet. A majorban élők ki voltak szolgáltatva a gazdáknak, ezért a többség azon igyekezett, hogy onnan minél előbb kikerüljön, hogy saját háza legyen a faluban. Az uradalomban a napszámosoknak sem volt könnyű életük, nem volt biztos munkájuk, s a fizetség is igen csekély volt. Különösen 1938 után jöttek nehéz évek. Gál Józsefné édesapját éppen 1938-ban helyezték át Füssről Deákira, ő lett a bencés uradalom intézője. — A birtokon a béresek dolgoztak, akik a majorban éltek. Ók gondozták az állatokat, az udvart. Vagy húsz család élt ott, szoba-konyhás lakásokban, két családnak volt egy közös konyhája. A körülmények bizony elég siralmasak voltak. A fizetség sem volt nagy. Apám például havi 70 pengőt kapott. A bátyám a bencésekhez járt gimnáziumba, én a győri leánynevelőbe, ahol az internátusért 70 pengőt kértek. Szerencsére meg volt engedve az állattartás, édesanyám ebből pótolta a hiányzó pénzt. — 1 pengő volt a gyereknapszám — emlékszik vissza az egyik idős bácsi. — Ennyiért nyűttük egész nap a lent. Reggel hatkor kellett munkába állni, mégha Gelencére is kellett menni, ami 6 kilométerre volt a falutól. Napszálltáig dolgoztunk. De a bácsi arra is jól emlékszik, hogy az államosítás után sem lett jobb a szegény emberek helyzete, ugyanúgy ki voltak szolgáltatva, csak már nem a napi uradalom, hanem az állami birtok intézőjének. KINEK-KINEK AMI JÁR Bennem van jogérzék - mondja az idős bácsi az egyházi vagyon restitúciójára. - Tudom, az igazság megköveteli, hogy kárpótolják az egyházakat. De úgy látom, ez a kárpótlás nagy felfordulást hozhat, különösen a mezőgazdaságban. Én helyeslem az épületek visszaadását, de a föld azé legyen, aki műveli... Meglehet, attól fél, hogy ismét lesz Deákin papi uradalom, s az embereknek ismét béresként kell dolgozniuk. Gál néni azonban ma már elképzelhetetlennek tartja, hogy azok az idők visszatérjenek. - Nagyon megváltozott már a világ — mondja. - A közös lakás ma már szóba sem jöhet, és mai gondolkodás mellett minden másképp lenne, a gazdálkodás is, az élet is. Azt hiszem, kevés ember állna rá a földművelésre. Deáki kataszterében 600 hektár körül van az a földterület, amely valaha a bencés uradalomhoz tartozott. Ezt a területet ma a Vágtornóci Állami Gazdaság és a deáki szövetkezet műveli. Vajon a két mezőgazdasági üzem vezetői hogyan látják a jövőt? - Egyelőre még nem jelezte az egyház, hogy visszaigényli a földeket. Nekünk az lenne a jó, ha a terület továbbra is megmaradna a szövetkezet használatában, mégha bért is kellene érte fizetni. Bár ez újabb megterhelést jelentene - kibírnánk. Előbb azonban az egyháznak is be kell bizonyítania, hogy a föld valóban az övé, ahogy minden földtulajdonosnak — ismerteti a szövetkezet álláspontját Lombos Róbert elnök. - A 4907 hektáros földterületünkből 890 hektár papi föld. Már kapcsolatba léptünk a nyitrai püspökséggel, és megegyeztünk, hogy a haszonbért ezentúl nekik fogjuk fizetni. Ugyananynyit, mint a földalapnak fizettünk. Két épület is szóba került, ezeket visszaadjuk az egyháznak. Az a feladatunk, hogy mindenkinek visszadjuk azt, ami a jogos tulajdona, legyen szó akár János bácsiról, akár a papokról. — Deákin tehát valószínűleg a közeljövőben rendeződnek a tulajdonviszonyok, de a helybelieknek attól nem kell tartaniuk, hogy visszatérne a papok uralma. És ez így is van rendjén. Adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. A feudalizmus szellemét pedig hagyjuk békében pihenni. § FORGON SZILVIA LAKÓ - HÁZ - ÜGY H. K.: Egy éve váltunk el. A lakást a házasságunk idején kaptuk. A válás után a féljem holmija nagy részét elhordta, és csak ritkán aludt nálunk, habár a gyermekeket rendszeresen látogatta. Most vissza akar költözködni, szerintem azért, hogy a lakást megvásárolhassa. A munkahelyemen megtudtam, hogy aki egyszer elköltözött a lakásból, annak nincs joga visszahurcolkodni. Igaz ez? Kicseréltethetem a lakás ajtajának zárját, hogy ne jöhessen többé? Őszintén szólva, meglehetősen drasztikus lépésnek tartanánk a zárcserét, s ugyanakkor nem is feltétlenül célravezetőnek. Ez ugyanis visszafelé is elsülhet. A volt férje viszonylag könnyen találhat olyan lakatost, aki a zárat egy alkalmas időpontban kitöri és kicseréli, főként ha a féije személyi igazolványával bizonyítja, hogy ott lakik és azt állítja, hogy elvesztette a kulcsot. így pedig ön maradna lakáskulcs nélkül. Ami önmagába véve a lakást illeti, azt kell feltételeznünk, hogy nem szolgálati vagy úgynevezett vállalati lakásról van szó (tekintve, hogy a levelében ilyen körülményre nem utal). Márpedig ha egykori állami (most községi) lakásban laknak, akkor a lakáskiutalás, illetve a lakásátadás tényével közös lakáshasználati joguk keletkezett. Ez a közös lakáshasználati jog megszűnhetett azzal, hogy a féije tartós jelleggel elhagyta a közös háztartást, de megszűnhet bármelyikük kezdeményezése alapján hozott bírósági ítélettel is. A Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései ugyanis a házasság felbontását kimondó ítélet jogerőre emelkedése után lehetővé teszi, hogy a házastársak valamelyike a bírósághoz forduljon, s kérje a közös lakáshasználati (bérleti) jog megszüntetését, s ezzel együtt azt is, hogy a bíróság állapítsa meg, ki — melyik házastárs - jogosult a lakást használni a jövőben. Ezzel együtt megkísérelheti azt is, hogy a Polgáriper-rendtartás alapján egy úgynevezett megállapítási keresetet teijesszen a bíróság elé. Arról lenne szó, hogy a bíróság az ítéletével állapítsa meg azt a tényt, hogy a férje tartósan elhagyta a közös háztartást, s ezzel a lakáshoz fűződő jogai megszűntek. Tekintettel arra, hogy a férje az ön állítása szerint is viszonylag gyakran jelent meg a házban, s olykor a lakásban töltötte az éjszakát, azaz nehéz lenne tanúkkal bizonyítani, hogy tartós jelleggel elhagyta a közös háztartást, az előbb említett eljárást ajánlanánk önnek: vagyis azt, hogy a bíróság döntésére bízza, melyikük jogosult a lakás további használatára a közös lakásbérlet megszüntetését követően. Igaz, persze, az is, hogy a férje csak azt követően lesz köteles a lakásból kiköltözködni, hogy megfelelő pótlakást, illetve pótelszállásolást kap. Dr. P. D. LAPSZÉLEN BITÓFA NÉLKÜL Vajon mi hajtja az embereket, hogy naponta többször is hallgassanak híreket? Bekapcsolják a rádiót, a televíziót, mert újra és újra bizonyosságot akarnak szerezni arról, hogy ami megtörtént, az valóban megtörtént. Mert a hírek óráról órára csak módosulnak. Aztán, amelyik időszerűségét veszti, lassan kikopik a híradásból. Vannak azonban olyan hírek is, amelyek üstökösként tűnnek föl, az éter valamelyik hullámhosszán, nem kerülnek bele minden rádióadásba, és jóformán meg sem ismétlik őket többé. Egyszer elhangzik, mert hírnek azért hír, publikálni kell, s ezzel a dolog bevégeztetett. Ilyen üstökös hír volt az elmúlt hét végén az a közlemény, amelyet a magyar rádió valamelyik adója sugárzott egy délelőtti híradásban, mégpedig arról, hogy Márai Sándor műveinek egyedüli jogos gondozója bejelentette: megvonja a magyar rádiótői és televíziótol Márai bármely művének bármilyen felhasználási jogát. Pontosabban felfüggeszti, mivel Márai szellemével és hagyatékával összeegyeztethetetlennek tartja, hogy a magyar közszolgálati médiában diktatórikus eszközökkel korlátozzák a szólás és véleménynyilvánítás szabadságát. Amikor negyvennyolcban Márai elhagyta Magyarországot, negyven évig nem engedte írásait ott publikálni, ahol megítélése szerint a szabadságjogokat felfüggesztették. Amint a szovjet csapatok megkezdték az ország területének elhagyását, az Akadémiai Kiadó megkezdte Márai életművének kiadását. Sokan először találkoztak a világhírű, kiváló író munkáival. Most, jóval túl a tizedik köteten, föltehetően a társadalom demokratikus intézményrendszere nem rendült meg alapjaiban, csupán bizonyos része próbálkozik kizárásos módszerekkel befolyást szerezni a közvélemény alakításában. Mert a televízió alelnökének döntése, amellyel az Egyenleget beszüntette, munkatársait pedig elbocsátotta, nem csupán mint módszer fölháborító, hanem alapvetően azért elítélendő, mert nem veszi figyelembe a néző jogát a választásra. Csak egyszerűen nem engedik néznie az Egyenleget! De joga van-e Márai jogutódjának a néző és hallgató helyett eldönteni, vajon hallgathatja-e kedvenc íróját a rádió vagy a televízió műsorában? Mert nem az Egyenleg munkatársait büntették meg, s nem a rádió és tévé vezetőit sújtja dr. Jáky tiltása. Engem, mint potenciális Egyenleg-nézőt és mint Márai művészetének hívét büntetnek mára szokatlan, rosszízű múltidéző gesztusokkal. Érthető a jogutód lépése, a hagyaték szellemében cselekszik. Nem érthető a magyarországi kormányzat lépése, amely a szabadságjogok alapvető gyakorlásának lehetőségét kérdőjelezi meg. Az üstökös-hír többször nem hangzott el, hiába kerestem a legkülönbözőbb híradásokban. Gondolom, azért még igaz, tehát: nincs jogom Márait hallgatni-látni a magyar rádióban, illetve televízióban. „Az a finom szellemi rémuralom, amely nem dolgozott bitófával és bikacsökkel, csak címergyűrűs hivatalnokok kézintésével, szemvillanásával vezényelte negyedszázadon át a magyar szellem hangversenyét!" - írta Márai a két háború közti sajtószabadságról. Most sem dolgoznak bitófával a szellem finom urai. BROGYÁNYI JUDIT