Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-25 / 275. szám, csütörtök

11 SPORT 1993. NOVEMBER 25. A kassai csapat hárompontos előnnyel vezeti a szlovák jégkorong extraligát. Kapusa, Dragan a legutóbbi fordulóban is jól védett... (Fotó: Berenhaut Róbert) SZABÁLYSÉRTÉS LENNE... Ml VÁRHATÓ A KRABBE-ÜGYBEN? KITÜNTETÉS A LONDONI 6:3 MAGYAR HŐSEINEK Alighanem újabb „Reynolds-ügy" lesz az atlétikában. Ez akkor követ­kezhet be, ha Katrin Krabbe és két német vágtázótársa kártérítésért polgári bírósághoz fordul. A Nem­zetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) döntőbírósága a múlt héten ugyanis helybenhagyta a három sportoló 1995. augusztus 23-ig tartó, dop­pinghasználatért hozott eltiltását. A Reuter értesülései szerint a háttér­ben inkább anyagi érdekek húzód­nak meg, s nem az, hogy Krabbeék minél hamarabb visszatérhessenek a futópályára. Jan Kern, a német szövetség főtit­kára kötelezőnek tartja az IAAF döntését, ugyanakkor országa jogá­szai arra figyelmeztetnek, polgári bí­róság engedélyezhetné a szóban for­gó versenyzők hazai rajtját, külföl­dön viszont aligha indulhatnának. Polgári bírósághoz fordulás esetén Krabbe és társai az IAAF újabb KÉT KERÉKEN... VERSENYEZHET. Feloldották Ja­roslav Jeŕábek szlovákiai pályake­rékpározó eltiltását, melyet augusz­tusban rendelt el a sportág honi vezérkara. Most megérkezeti a kölni Donike-boszorkánykonyhából a sportoló második doppingtesztjé­nek eredménye, s ebből kiderül, a mintában nem találtak semmilyen tiltott anyagot. Igazán meglepő lett volna, ha kimutatnak valamilyen aj­zószert. Hisz az augusztusi országos bajnokság, melyen Jeŕábek első dop­pingtesztje pozitív volt, és a megis­mételi második mintavétel között két hónap telt el. Ennyi ideig tartott, inig tisztázták, miért nem jutott el az augusztusi második vétel küldemé­nye sértetlenül a kölni laboratórium­ba. Utána már csak az ismétlés lehe­tősége maradt. De a kérdés még ma is megválaszolatlan: doppingolt-e Jeŕábek agusztusban, vagy nem? MILYEN LESZ A HARMINC­NYOLCADIK? Alighogy véglegesen lezárták a szlovákiai kerékpáros kör­verseny idei, 37, viadalának kiér­tekelését, a szervezők máris a követ­kezőre készülődnek. Jövőre augusz­tus 1-je és 10-e között rendezik, központjai Turdossin (Tvrdošín) és Besztercebánya lesznek. Már ösz­szeállt az útvonal: kilenc szakaszon csapnak össze a versenyzők, az ötö­dik (augusztus 6-án) Nagykürtösön és Losoncon is keresztül halad. A szakaszokat 3-6 kilométeres pro­lógus előzi meg Turdossin utcáin. Összesen 1289 kilométer vár a nem­zetközi mezőnyre, csatározását 20 hegyi és 40 gyorsasági hajrá teszi izgalmassá. Az esemény a Világ Ku­pa-sorozat első osztályú versenye­ként belekerült az U. C. I. (Nemzet­közi Kerékpáros Szövetség) szuper eseménynaptárába. Úgy hírlik, a via­dal főszponzort szerepkörét a Seat cég veszi át. (jmk) szankcióival találhatják magukat szemben. Gyulai István főtitkár: „Részünkről az ügy lezárult. A dön­tőbíróság az utolsó kötelező érvényű állomás. Aki szembeszegül határo­zatával, megsérti szabályainkat. Az eltiltott futónők németországi ratjta a velük versenyzők megbüntetését eredményezheti, s a következmé­nyeit a Német Atlétikai Szövetség (DVL) is megérezné." Amint a Reuter hozzáfűzi: ha Krabbeék megnyerik a polgári bíró­ságon indított pert, Németországban még versenyeket sem szervezhet­nek, mert minden rajtkőre álló atléta eltiltását kockáztatná. Krabbe hét­főn töltötte be 24. életévét, s maga­biztosan nyilatkozott: „Már az 1994-es fedettpályás idényben lát­hatnak majd bennünket és az atlan­tai olimpiára is gondolunk." Vajon kinek lesz igaza? SPORTHÍRADÓ • CSALLÓKÖZARANYOSON kétszer is találkozik Szlovákia és Magyarország ifjúsági női kézilabda­válogatottja. Ma 18 órakor, holnap pedig 10 órakor lesz a mérkőzés. • ĽUBOMÍR LUHOVÝ, az Inter futballistája a japán élvonalban sze­replő Red Diamondshoz szerződött. Új csapatában 1994. februárjától játszhat. • HÉT KUBAI SPORTOLÓ is politikai menedékjogot kért (és ka­pott) az Egyesült Államokban! • DÉTÁRI LAJOS megkapta a FIFA engedélyét az olasz Genoá­hoz történő átigazolásához. • KÉT MÉRKŐZÉSSEL elkez­dődött a női kézilabda-világbajnok­ság (A-csoport): Lengyelország - Spa­nyolország 20:19 (9:10), Norvégia Magyarország 18:15 (6:9) a ma­gyar lányok a 15. percben már 6:1 arányban vezettek, majd váratlanul fordult a kocka. TIPPELŐKNEK A NIKÉ-ben a következő meccsekre tippelhetünk... PÉNTEK, november 26. • Német hokibajnokság: 88. Eis­báren - Landshut 2,0-4,8-2,2; 89. Ratingen - Kaufbeuren 1,6-4,8-2,9; 90. Schwenningen - Düsseldorf 3,4-4,8-1,5; 91. Rosenheim - Köln 2.3-4,8-1,9; 92. Hedos München - Mannheim 1,3-5,0-5,0; 93. Kre­feld - Pr. Berlin 1,9-4,8-2,3. • Né­met labdarúgó Bundesliga I és II: 94. Kaiserslautern - Köln 2,0-2,8-3,4 95. Schalke - Watten­scheid 2,0-2,8-3,4; 96. Dresden - Leipzig 1,8-2,8-3,8; 97. Homburg - Bochum 2,5-2,8-2,7; 98. Essen - Mainz 1,8-2,8-3,8. SZOMBAT, november 27. • Szlovák labdarúgóliga: 115. Lokomotíva - DAC 3,4 2,8-2,0; 116. Inter - Prievidza 1,3-3,5-8,5; 117. B. Bystrica - Prešov 2.4-2,8-2,8; 118. Humenné - FC Košice 2,2-2,8-3,0; 119. Nitra - Ži­lina 2,0-2,8-3,4; 120. Trnava - Slo­van 2,9-2,8-2,3. • Osztrák labda­(Budapesti tudósítónk, KOKES JÁ­NOS telcfaxjelcntése) Göncz Árpád magyar államfő tegnap Antall József miniszterelnök javaslatára a magyar labdarúgás nemzetközi elismerése érdekében kifejtett kimagasló tevé­kenységéért kitüntette a 40 évvel ezelőtt, a londoni Wembley Stadion­ban lejátszott, és szenzációs 6:3-as magyar győzelemmel végződött an­gol-magyar labdarúgómérkőzés ma­gyar csapatának még élő tagjait. A magyar parlament Nádorfehér­vári termében megrendezett ünnep­ségen a Magyar Köztársasági Érdem­rend Középkeresztjét vette át a köz­társasági elnöktől Buzánszky Jenő, Czibor Zoltán, Grosics Gyula, Hi­degkúti Nándor és Puskás Ferenc. Ugyanezt kapta, de az ünnepségen nem jelent meg Sándor Károly. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta Gellért Sán­A labdarúgó UEFA KUPA nyolcad­döntőjében (a visszavágók két bét múlva lesznek) ezek az eredmények születtek: OFI Kréta - Boavista Por­to 1:4 (0:3), góllövők: Velié (89. p), ill. Artúr 3 (5., 23. és 54. p), Ricky (42. p). A találkozóra 10 000 néző volt kíváncsi. Frankfurt - La Coruňa 1:0 (0:0), góllövő: Dickhaut (89. p). A meccset 15 000 néző előtt játszot­ták. Bordeaux - Karlsruhe 1:0 (0:0), góllövő: Zidane (76. p). Húszezren voltak a bordeaux-i stadion lelátóin. Marco van Basten, az AC Milan futballistája valószínűleg kény­telen kihagyni a tavaszi idényt, és nem lesz ott a jövő évi világbajnokságon sem. Bokasé­rülése ugyanis a vártnál lassab­ban gyógyul, és Radolfo Tavana kluborvos bejelentette: a meg­műtött boka nem bírta a terhe­lést, így a játékosnak tovább kell pihennie. Tavana azonban hatá­rozottan visszautasított olyan feltételezéseket, hogy a holland válogatott emiatt a sérülés miatt kénytelen lesz befejezni pálya­futását. Az olasz klubban más idegen­légióssal is gondok vannak. A montenegrói Dejan Szavicse­vics nem volt hajlandó elutazni a csapattal Belgiumba az Ander­lecht elleni Bajnokok Ligájának mérkőzésére, mivel a tréner nem ígérte neki, hogy a kezdő­csapat tagja lesz. Most házife­gyelmit indítanak Szavicsevics ellen, aki az őszi idény folyamán felemás teljesítményt nyújtott. rúgó-bajnokság: 121. Mödling - Steyr 1,8-2,8-3,8; 122. Salzburg - Innsbruck 1,8-2,8-3,8; 123. Ad­mira/Wacker Sturm Graz 1.5-3,0-5,5; 124. St. Pölten - Aust­ria Wien 3,4-2,6-2,1; 125. Rapid Wien - Sportclub 1,4-3,0-6,0; C Német labdarúgó Bundesliga I: 126. Frankfurt - Mönchengladbach 1.6—3,0—4,5; 127. Nürnberg - Ham­burg 2,6-2,8-2,6; 128. Karlsruhe - Dortmund 2,2-2,8-3,0; 129. Le­verkusen - Duisburg 1,6-3,0-4,5; 130. Freiburg Bayern München 3,0-2,8-2,2; 131. Stuttgart - Bre­men 2,4-2,8-2,8. • Angol labdarú­gó Premier League: 136. Arsenal - Newcastle 2,1-2,8-3,1; 137. Co­ventry - Manchester U. 3,0-2,8-2,2; 138. Ipswich - Black­burn 2,7-2,8-2,5; 139. Leeds - Swi­don 1,4-3,0-6,0; 140. Manchester C. - Sheffield W. 2,3-2,8-2,9; 141. Oldham - Norich 3,0-2,8-2,2; 142. Q. P. R. - Tottenham 21,4-2,8-2,8; 143. Sheffield U. - Chelsea 2,4-2,8-2,8; 144. Wimbledon - Everton 2,3-2,8-2,9. • Skót fut­ball-liga: 155. Aberdeen Hibernian 1,8-2,8-3,8; 156. Celtic - Raith R. 1,4-3,0-6,0 157. FC Dundee - Dun­dor, Várhidi Pál és Kovács Imre (távollétében fia vette át a kitünte­tést). A magyar államfő személyes hangvételű beszédében felidézte az ötvenes évek magyar fulballjának hangulatát, s meghatottan szólt ar­ról, hogy a leghíresebb magyar lab­darúgókat üdvözölheti. Eldmondta, hogy bármerre is járt a világon, az Aranycsapat labdarúgóira ma is em­lékeznek a futballrajongók. Göncz szerint nem a mostani kitüntetés az igazi jutalom az Aranycsapat tagjai számára, hanem az, hogy a mai na­pig is szeretettel gondolnak rájuk az emberek. Az ünnepségen megjelentek az emlékezetes 6:3 londoni meccsen résztvevő angol futballisták is, akik a mérkőzés 40. évfordulójára rende­zett rendezvénysorozatra érkeztek Budapestre. Sporting Lisszabon - SV Salzburg 2:0 (1:0), góllövők: Cserbakov (24. p) és Cadete (63. p). A találkozót 40 000 néző előtt játszották. Brönd­by - Dortmund 1:1 (1:0), góllövők: Kristensen (19. p), illetve Chapuisat (61. p). Juventus Torino — Teneriffe 3:0 (1:0), góllövők: Möller (3. p). R. Baggio (70. p tizenegyesből) és Ravanelli (75. p). A Norwich City — Internazionale mérkőzés lapzárta ulán ért véget. A Mechelen - Caglia­ri meccset ma játsszák. NEM „Nem akart a cserepadra ülni, ezért otthon maradt. A második íélidőben kívántam neki játékle­hetőséget adni. Most meg kell változtatnom tervemet" - mon­dotta Fabio Capello, a Milan edzője. A Crvena Zvezda Beograd egykori játékosa nemrégen bí­rálta a klub politikáját, mégpe­dig olyan értelemben, hogy egymás után igazolja le a külföl­dieket, s ezáltal feszült a légkör a játékosok között, nem mindig szabályos a rivalizálás, pályára csak három idegenlégiós léphet egyszerre. Jelenleg hat nem olasz játékosa van az AC Milan­nak, de van Basten és a horvát Boban sérült, az új szerzemény, a francia Marcel Desailly csak márciusban szerepelhet az euró­pai kupatornákon. „Szavicsevics esetét az Anderlecht elleni mér­kőzés után tárgyaljuk" - nyilat­kozta Adriano Galliani, az AC Milan úgyvezető igazgatója. dee U. 2,7-2,8-2,5; 158. Hearts - Motherwell 2,4-2,8-2,8; 159. Par­tick Th. - Gl. Rangers 3,4-2,8-2,0; 160. St. Johnstone - Kilmarnock 2,4-2,8-2,8. • Francia labdarúgó­bajnokság: 161. Le Havre Nantes 2,3-2,5-3,2; 162. Cannes - Toulou­se 1,7—2,6—4,2; 163. Paris St. G. -St. Etienne 1,3-3,0-9,0; 164. Lens - Bordeaux 2,7-2,5-2,8; 165. Marti­ques - Marseille 2,8-2,6-2,6; 166. Auxerre - Lille 1,4-3,0 6,0; 167. Lyon - Strasbourg 2,2-2,5-3,3; 168. Metz Monaco 2,7-2,6-2,7; 169. Sochaux — Montpellier 2,2—2,5—3,3; 170. Angers - Caen 2,2-2,5-3,3. • Cseh labdarúgóliga: 171. Bohe­mians - Brno 2,2-2,8-3,0. • Belga labdarúgó-bajnokság: 172. Gent - Lömmel 2,2-2,8 3,0; 173. Ant­werp - Standard Liége 2,0-2,8-3,4; 174. FC Liége - Ekeren 2,4-2,8-2,8; 175. Genk - Beveren 2,8-2,8-2,4; 176. Molenbeek — Mechelen 2,8-2,8-2,4. • Holland futball-liga: 177. Tilburg — Heerenveen 1,8-2,8-3,8; 178. Cambuur - Waal­wijk 2,6-2,8-2,6; 179. Eindhoven Feyenoord 2,3-2,8-2,9; 180. Maastricht — Groningen 2,1-2,8-3,1. RÓZSA VISSZATÉRT Az év elején Rozsa Norbert váratla­nul úgy döntött, Ausztráliába megy és ott fog élni. A kétszeres olimpiai ezüstérmes úszó, volt világcsúcstarto nem indult a sheffieldi Európa-baj­nokságon. A mostani hírek szerint Rózsa meggondolta magát, s a na­pokban csatlakozott az Ausztráliá­ban edzőtáborozó magyar úszók­hoz. Állítólag már meg is állapodott Széchy Tamással, aki befogadta őt. A magyar mellúszó egy hét múlva tér vissza Budapestre. AZ ÖREG Későn kerüli a magyar labdarugó­válogatottban, az Aranycsapatba. Huszonnyolc évesen. Ezért neveztek Öregnek. Hidegkúti Nándorrol van szó, aki három goll lőtt a 6:3-as magyar-angol mérkőzésén. Néhány sztori a középcsatárról. Hungária körút. MTK-pálya. Hi­degkútinál a labda, továbbadja Sán­dornak, Csikar vissza a középcsatár­nak, miközben azt ordítja: - Megye­eeek! - Mész a... - szakadt ki az öregből, mert a balfedezet rátartott a labára. Csikar ugyanis röviden, csinnbe adta a labdát. így született a szállóige: Megyeeeek!... Az egyik meccsen Sándor rosszul játszott. A hármas sípszó elhangzása utan lassan ballagtak az öltözőbe, Csikar rohant, hogy mószerolni tud­ja az Öregei Bukovi edzőnél. Hideg­kúti arra ért be, hogy Sándor magá­ból kikelve mondja: - Én állok a jobb szélen, és nem kapok labdát! - Mész a... - üvöltötte az Öreg ki tud neked labdát adni?! Nem a bekk lóg téged, te fogod a bekkel... De hiába volt minden, Csikar célt ért Bukovinái. A Mester leültette mind­kettőjüket és az Öreget szúrta le. Más. Sándor szidta a bírót. A já­tékvezető megfordult és kereste, hogy ki volt a tettes. Csikar ujjal mutogatott az Öregre... És a bíró flidegkutit állította ki. Megint más. Válogatott meccs előtt álltak. Odament Hidegkútihoz Czibor. - Öreg - mondta neki akarod, hogy megnyerjük a mécs­esét? - Micsoda kérdési? - válaszolta ő -, hogyne akarnám. - Akkor ezek­nek a szaroknak ne adj labdát! Hi­degkúti helyeslően bólogatott. Az­tán Kocsis karolta át a vállát. - Öreg mondta -, akarod, hogy győz zünk? — Hál persze - nyugtatta meg Kockát. - Akkor a Bolondnak ne adj labdát?... - Majd mi ketten... Hi­degkúti rákacsintott. Jött Puskás: — Öreg, ne szólj senkinek, csak te meg én nyerhetjük meg a mecs­cset!... És ebben maradtak. Az „Öreg" Hidegkúti ma azt mondja: - Jaj, gyerekek, szép világ volt... (kő) ÚJ TESTÉPÍTŐKLUB Ma 14 órakor testépítőklub nyílik Dunaszerdahelyen. A mezőgazdasá­gi szakközépiskola uszodájának tő­szomszédságában félmillió koronás felszereléssel berendezett létesít­ménybe elsősorban a diákokat vár­ják, de számítanak a város és a kör­nyező falvak érdeklődőire is. Értesü­léseink szerint a Csallóközben egyre inkább hódít a testépítés, éppen erre szolgál az új klub, ahol a legkorsze­rűbb erősítő és izomfejlesztő eszkö­zökön gyakorlókat szakavatott taná­csokkal látják majd el. Szolgáltatá­saik bővítik Dunaszerdahelyen a sportolási lehetőségeket, s várha­tóan sok fiatal találja meg az oda vezető utat. (jmk) VAN BASTEN: MÉG LABDARÚGÓ UEFA KUPA

Next

/
Oldalképek
Tartalom