Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-22 / 247. szám, péntek
3 HÍREK - VÉLEMÉNYEK 1993. OKTÓBER 22. A CSEH SAJTÓBÓL Morvaországban beindították üzletüket a lopott autókkal kereskedő jugoszlávok - tájékoztatott tegnap a Mladá fronta Dnes. Eddig Pozsonyban tevékenykedtek, ám az új szlovák rendőrségi törvény megnehezítette helyzetüket, ezért áttelepültek Csehországba. A lap beszámolt arról, hogy letartóztatták az ostravai közlekedésrendészet három rendőrét, akiket azzal vádolnak, csúszópénzeket fogadtak el és visszaéltek hivatalukkal, amikor különböző machinációkban vettek részt a gépkocsik bejelentése során. Az Interpollal együttműködve az osztravai kriminalisták megállapították egy 1990-ig visszamenően végzett ellenőrzés alatt, hogy segítettek a lopott kocsik legalizálásában. Elfogadták a hamis iratokat annak ellenére, hogy tudták: azok hamisak. A lap szerint egy-egy ilyen ügyletért 30 ezer koronát inkasszáltak. CHRISTOPHER: A BÉKE OSZTHATATLAN AZ AMERIKAI KÜLÜGYMINISZTER BUDAPESTRŐL MOSZKVÁBA UTAZOTT Az Egyesült Államok közép-európai politikájának három fő célja van. A legfőbb törekvés, hogy megerősödjenek az itteni demokratikus intézmények, másodsorban a kereskedelmi, harmadsorban pedig a két- és több oldalú biztonsági kapcsolatok fejlesztését kívánja előtérbe helyezni. Ezt Warren Christopher amerikai külügyminiszter jelentette ki tegnap Budapesten az amerikai üzletemberek előtt mondott beszédében. A miniszter, aki villámlátogatást tett Magyarországon, kifejtette: Washington abból indul ki, hogy a béke oszthatatlan. A biztonsági kapcsolatok megerősítésében ezért komoly szerepet szánnak az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsnak, és magának a NATO-nak is. Az USA a januári NATO-csúcs napirendjére kívánja tűzni azt az új javaslatot, amely megnyitná a kaput a „NATO kiterjesztésének evolúciós folyamata előtt". Eljött az ideje, mondotta Christopher, hogy átalakítsuk az Észak-atlanti Szövetség és az új demokratikus országok közötti kapcsolatot. Az új viszonyrendszer jelmondata lehetne: „partnerkapcsolatokkal a békéért", vagyis a béke megőrzése érdekében a NATO mindenkire partnerként tekint. Az előadás után egy ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszter úgy nyilatkozott, hogy amerikai elképzelés szerint az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsnak egyfajta fórummá kellene válnia, amely kifejezi a békepartnerséget. Christopher szerint egyébként az EBEÉ valamennyi tagállamának, beleértve a semleges országokat is, lehetősége lenne a jövőben arra, hogy partneri kapcsolatokat ápoljon a NATO-val. Ez egyebek közt konzultációs lehetőséget biztosítana számukra bármiféle konfliktus esetén. Mindez persze nem zárja ki a formális kötődést a NATO-hoz valamelyik ország vagy országok részéről. Christopher tegnapi nemzetközi sajtóértekezletén kiderült, a kelet-európai országok előtt ugyan megnyílik az út a NATO felé, de gyors tagságra semmi képpen sem lehet számítani. Az amerikai külügyminiszter a továbbiakban azt hangsúlyozta ki Budapesten, Washington elvárja a térség országaitól a demokratizálódási folyamatok következetes folytatását és a szabadpiaci átalakulást. Elmondta, az USA a kelet-európai térségben eddig ötmilliárd dollárt ruházott be, s ennek fele Magyarországra került, mert Washington Kelet-Európa egyik legstabilabb országának épp Magyarországot tartja. Warren Christopher villámlátogatása során találkozott Boross Péter belügyminiszterrel, aki a beteg Antall József kormányfőt helyettesíti, valamint fogadta őt Göncz Árpád államfő is. A kora délutáni órákban az amerikai külügyminiszter Moszkvába utazott. Steve Oxman, az amerikai külügyminisztérium európai és kanadai ügyeiért felelős főigazgatója viszont még Budapesten maradt, és az esti órákban találkozott a visegrádi négyek külügyminiszter-helyetteseivel. Kokes János, Budapest VIHARFELHŐK A NAGYDOMB FELETT (Folytatás az 1. oldalról) mennyire időszerű a bemérőkészülék felállítása, mellyel ellenőrizhető lesz egész Észak-Magyarország. Aztán rádöbbentek, hogy vendégük tulajdonképpen magyar nemzetiségű. - Ekkor már Kárpátalja, illetve Ukrajna is szóba került. A tiszt urak azzal érveltek, hogy csak akkor élhetünk biztonságban, ha látjuk, mi van szomszédaink udvarában, ha kellőképpen ellenőrizni tudjuk hadseregeik mozgását. És a királyhelmeci domb, hangsúlyozták, stratégiai szempontból a legmegfelelőbb - emlékezik vissza az akkori rábeszélésekre a polgármester. - Én igyekeztem bizonyítani, hogy a mai korszerű haditechnika mellett 20-30 kilométeres távolság nem játszhat szerepet. Miért nem a Nagymihály melletti erdőben levő katonai objektumban építkeznek inkább? - kérdeztem. De ők csak kötötték az ebet a karóhoz, hogy a Nagydombon és sehol máshol. Később konzultáltam néhány szakértővel, katonákkal is, akik beismerték, az általam javasolt hely is megfelelne a célnak. Legközelebb új érvvel jöttek a vezérkariak. Azt állították, az infrastruktúra miatt választották Helmecet. - Közelben van víz, villany, s aztán megint kezdték a régi nótát: „Csak úgy élhetünk biztonságban, ha..." Érre én a következőkkel kontráztam. Magyarország nyitott szomszédai felé, s mi szintén nem győztük hangsúlyozni, hogy a csehszlovák és magyar hadsereg között milyen jó a viszony, hogy a tisztek látogatják egymást, tárgyalnak... Ez a lépés viszont másról tanúskodik. Ekkor már nem tudtak mivel érvelni, és azt válaszolták; azért van égetően szükség erre az objektumra, mert a magyar hadseregnak Sátoraljaújhelyen ugyancsak van egy hasonló berendezése. Ez hazugság volt. Utánanéztünk. A magyarok is megcáfolták ezt az állítást-folytatja a polgármester. Amikor a vezérkar emberei látták, képtelenek meggyőzni a helmeci polgármestert, arra kérték, fogadja őket az önkormányzat, találkozhassanak a képviselőkkel is. Abban reménykedtek, őket könnyebb lesz megpuhítani. Tévedtek. A jól tájékoztatott képviselők sem adták be derekukat. Ekkor megvádolták a polgármestert, hogy bizalmas adatokat, álamtitkokat árult el nekik. - Az önkormányzati ülésről azzal mentek el, hogy mi nem támogatjuk ezt a köztársaságot, nem akarjuk, hogy védelme biztosított legyen. Ezért már nem tárgyalnak velünk, hanem megvárják az új honvédelmi törvényt, s amint azt a parlament jóváhagyja, már nem lesz szükségük beleegyezésünkre. A környék lakóit sem hagyta hidegen, hogy veszélybe került a város zöld tüdeje. Tiltakoztak, nagygyűlést hívtak össze, s a petíciót mintegy 3000 aláírással elküldték az illetékeseknek. Azok közben elkészítették a leendő objektum tervrajzát és csináltattak egy makettet is, melyet a nagy nyilvánosságnak is bemutattak. De bármilyen mutatós is volt az épület, a lakosok tetszését nem nyerte meg. Pedig az eredetileg 100 fősre tervezett létesítményt 20 főre módosították. A MÁSODIK MENET Aki abban bízott, hogy az ország kettéválása után változik majd a helyzet, s a takarékosságra szoruló szlovák kormány eláll ettől a föderális tervtől, tévedett. Hamarosan jöttek a kormányhivatal megbízottai. Civilben, barátságosan mosolyogva. - Azzal kezdték vállveregetős beszédüket, hogy a szövetségi emberek biztosan erőszakosak voltak, kemény hangon tárgyaltak, s nem érveltek eléggé meggyőzően. Azt is hangsúlyozták, mennyivel megerősödik majd a pozícióm, ha igent mondok. Hagytam őket beszélni, majd a végén közöltem: sem én, sem az önkormányzat nem egyezik bele az építkezésbe. Aztán megmutattam nekik a 3000 aláírást is. Mindennek ellenére találkozni akartak a képviselőkkel. össze is jöttünk jópáran. Megint a biztonságot, aztán a szlovák-magyar együttélést emlegették. Azzal is kecsegtettek, hogy építenek panelházakat, csatornát, de végül kiderült, nemhogy a csatornázásra nincs pénzük, de még arra se nagyon, hogy vizet vezessenek a Nagydombra. Amikor négyszemközt beszéltem egyikükkel (magyar tiszt volt az illető), elárulta, hogy valóban legfeljebb csak néhány tiszti lakásra van anyagi fedezetük. A küldöttség vezetője azzal hagyta ott névjegykártyáját, hogy ők bármikor készek tárgyalni, várják telefonhívásunkat. A HARMADIK (ÉS EGYBEN UTOLSÓ) MENET? A közelmúltban a járási hivatal főnöke (DSZM-tag) behívatta a körzeti hivatalok vezetőit, s közölte velük, hogy Királyhelmecre látogat a védelmi miniszter. Függetlenül attól, hogy a honvédelmi tárca vezetője ma, holnap vagy egy hét múlva látogat Királyhelmecre, számítani kell egy korábbinál erősebb offenzívára. Milyenek hát a város kilátásai? - Egyet elmondhatok. Ez az önkormányzat sosem adja be a derekát, nem egyezik bele, hogy városunkban, ahol sosem volt katonaság, egy katonai objektum épüljön. Mi nem érezzük szükségességét sem Helmec, sem a szlovák állam védelmének szempontjából. Magyarország nem ellenség, s Ukrajna sem az. Ha viszont valaki újra akarja éleszteni a kisantantot... ORDÓDY VILMOS Méry Gábor felvétele NÉHÁNY SORBAN T egnap a németországi Travemúndében befejeződött a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása. A miniszterek zárónyilatkozatban közölték: egyetértésre jutottak a szövetséget érintő problémákban, beleértve a volt keleti tömb országaival folytatandó együttműködés kérdését is. Manfred Wörner NATO-főtitkár ezzel összefüggésben bejelentette: a résztvevők egyhangúlag jóváhagyták az amerikai javaslatot, amely védelmi területen korlátozott partnerséget ajánl a kelet-európai államoknak. Ez a partneri kapcsolat nyithatná meg esetleg a NATO kapuit, ám semmiképp sem jelent garanciát a jövőbeni tagfelvételre, vélekedett Les Aspin amerikai védelmi miniszter. B urundiban tegnap katonai államcsínyt kíséreltek meg -jelentette a szomszédos Rwanda állami rádióadója. A hírek szerint tegnap hajnalban a hadsereg egységei támadást intéztek a fővárosi tévé és rádió épülete ellen, és heves harcok voltak az elnöki palota környékén is. A kél hónappal ezelőtti választásokból győztesen kikerült Ndadaye államfő is állítólag a puccsisták kezére került. H elmut Kohl német kancellár tegnap felszólította a hazai vállalkozókat és alkalmazottakat, tegyenek nagyobb erőfeszítéseket a német gazdasági helyzet megszilárdítása érdekében. Parlamenti beszédében egyben síkraszállt a keleti szomszédok és Németország közötti együttműködés bővítése mellett. E lőször fordult elő, hogy a FÁK Tádzsikisztánban állomásozó egységei bevetették a légierőt a tádzsik iszlám ellenzéki csapatok ellen. Az Interfax tegnapi jelentése szerint a FÁK egységeinek sikerült Afganisztánba visszaszorítaniuk a fegyveres csapatokat. A harcokban mintegy 70 iszlám szélsőséges vesztette életét. G rúz kormányforrások szerint az Egyesült Államok felajánlották részvételüket az egymással szemben álló grúz felek közötti béketárgyalásokon. Bili Clinton amerikai elnök levélben hívta meg washingtoni munkalátogatásra Eduard Sevardnadze grúz államfőt, akit az Egyesült Államok „erős támogatásáról" biztosított. F rancois Mitterrand francia elnök szerdán Strasbourgban az európai régiók képviselői előtt szorgalmazta a széles körű európai együttműködés kiépítését, miközben óva intett a „jövőtől való hamis félelemtől és a múlt utáni hamis nosztalgiától". A francia elnök tegnap immár a párizsi Elysée-palotában fogadta Jasszer Arafatot, a P1SZ vezetőjét, akivel zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásokat a Közel-Keleten kialakult legújabb helyzetről. K íváncsiskodók ezrei gyűltek össze tegnap a pakisztáni Banu város stadionjában, hogy szemtanúi lehessenek, miként korbácsolják meg azt a férfit, akinél a közelmúltban 45 gramm heroint találtak. A pakisztáni PPI hírügynökség jelentése szerint a férfit 18 hónappal ezelőtt 10 ostorcsapásra, két évig terjedő börtönbüntetésre és kb. 100 márka összegű pénzbírságra ítélték. RABIN ÜZENETE: ASSZAD NEM DIKTÁLHAT MEGGYILKOLTÁK ARAFAT KÖZELI BARÁTJÁT Gázában tegnap meggyilkolták az 57 éves Asszad Szaftavit, a palesztin-izraeli megbékélés egyik kiemelkedő támogatóját. Akkor érték a gyilkos golyók, amikor lányaiért ment az iskolába. Tavaly júliusban a fundamentalista Hamasz mozgalom már megkísérelt ellene egy merényletet, de azt sikerült túlélnie. A washingtoni békeszerződés aláírása óta ő a békekötés palesztin ellenzőinek negyedik áldozata. Szaftavi a Fattah alapító tagja, Arafat egyik közeli barátja volt. Ő is közvetített a PFSZ és az izraeli kormány között, Rabin miniszterelnök állítólag személyesen is meglátogatta. Nemcsak a palesztinok közül ellenzik többen a békekötést, nincs az ínyére Szíriának sem. Jicchak Rabin bejelentette, Dennis Rosstól, a közelkeleti ügyek amerikai koordinátorától üzenetet küldött Damaszkuszba Hafez Asszad elnöknek. Az amerikai diplomata által tegnap vitt üzenet szerint Izrael kész folytatni a tárgyalásokat Szíriával, de Asszadnak nem szabad diktálnia, hogy ezek a tárgyalások mikorra fejeződjenek be. Sinion Peresz külügyminiszter ezzel összefüggésben azt nyilatkozta, az amerikaiak tudató sítják, hogy Izrael számára ne héz akceptálni egyes szíriai né zeteket. Közben az izraeli televízió be A héten szabadult az izraeli börtönből a most 53 éves Szalim Husszein Zerai, a legrégebben bebörtönzött palesztin fogoly. Még 1970-ben ítélték cl. jelentette, liogy két héten belül szabadon engedik az izraeli börtönökben fogva tartott palesztinokat, összesen kb. kétezer személyt.