Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-15 / 241. szám, péntek

PUBLICISZTIKA ilfrszó1993. OKTÓBER 15. BANTUSZTAN. ITT? SZTÁLINISTA KÍSÉRTETJÁRÁS • GETTÓPOLITIKA-E A KISEBBSÉGI NYELV ÉS KULTÚRA VÉDELME.. Nem szokatlan a Literárny týždenník nacionalista félretájékoztatása, de a magyar közvélemény számára díszpéldányként kell bemutatni Anton Hrnko történész és parlamenti képviselő úr „Bantusztánok Szlovákiában" című elképesztő felfedezéseit az irányított félrevezetések alkalmi irodalmából (Literárny týždenník, 1993. október 1.). Már csak azért is, mert a jeles „történész" badarságait az értelmiségi olvasó is valóságnak tekintheti. A hrnkói új formák Hrnko úr azzal az észrevétellel indítja útjára különös tételeit, hogy „1993. január 1-én Szlovákia saját történelmét kezdte írni." Aki nem érti a megállapítást, Hrnko úr elmélkedésének folytatásában felismerheti a lappangó célzatosságot, a nacionalista helyezkedés érvényesülését: „A kérdések egyike, mely fiatal szlovák államunkat érinti, kétségtelenül a többségi szlovák nemzetnek és a nem szlovák nemzetiségű polgárok új formájú együttélésének keresése." A kérdés ezek után: mivel magyarázza Hrnko az „új formák" bevetésének szükségességét és módszereit. Annyi világos, hogy valami készülődik, az is bizonyított Hrnko úr soraiban, hogy a nemzeti kisebbségek „polgárait" személyekké szólja szét, eleve tagadva a közös, kollektív létezést, keresve az „új formákat". Ezek lényege - a társadalmi széthúzáson kívül - a magyar iskolaügy tönkretétele a '93 februárja óta hírhedté vált „alternatív" módszerek propagálásával. A képviselő úr ezért tör, zúz és hamisít olyan állítások meghirdetésével is, hogy a magyar iskolákban csak a kisebbség nyelvén tanítanak: „Ez olykor abszurditáshoz vezet, a maturáns nem tudja magát megértetni a többség nyelvén, és tulajdonképpen be van zárva saját falujának gettójába, vagy közvetlen környezetébe." A képviselő úr kezdetleges szélhámosságát nem demográfiai tudomány, sem történészi vagy törvényhozói hivatás hozta létre, hanem az alacsonyrendű soviniszta korlátoltság és az aktuális politikai helyezkedés. Ezért meg kell kérdezni Hrnko úrtól, hogy a tizennégy magyar képviselő, magyar érettségijével, hogyan találta meg az utat szülőföldjéről a parlamentig. Hrnko úr szerint a magyar politikai szervek mesterséges hisztériát keltenek a nemzetiségileg vegyes területeken: „...az a törekvésük, hogy egyik nemzetiséget elkülönítsék a másiktól, szabotálják a szlovák nyelv oktatását a magyar iskolákban, külföldön kisebbségellenes magatartással vádolják Szlovákiát." Hozzáteszi a kérdést: „Miért?" Erre a miértre szükséges választ adnunk: 1990 tavasza óta Anton Hrnko képviselő úr pártja a parlamenti döntéshozatal során következetesen, mindig és kivétel nélkül minden magyar vonatkozású kérdésben a beteges sovinizmus igézetében kerülve - a magyar kisebbség alapvető érdekei ellen szavazott, ha pedig bármilyen más vonatkozásban magyar képviselő javaslatot terjesztett elő, Hmko úr díszes pártja mindenkor nemmel szavazott. Csak azért, mert a javaslat magyar képviselőtől származott. (Ezt a hitvány magatartást magam is láttam 1990 júniusától 1992 júniusáig). Ezért Hrnko úrnak kár megjátszania az emberségesnek álcázott nagyvonalúságot, főleg már most értelmetlen, amikor a kormányzó párt is átvette Hrnko úrék helyezkedését, elindítva az „alternativizmus" hadmozdulatait. Elbűvölő nemzetnevelés Hrnko úr dühödten támad a magyar sajtóra: „A magyar polgárságban a Szlovák Állammal és a szlováksággal szemben félelmet sugalmaznak, hogy lehetetlenné tegyék a kölcsönös megértést, akár a szlovákiai magyarok gettóinak elkülönítésével is. Mert ki fogja magát otthon érezni ebben az országban, ha szülőhelyétől 10 kilométerre már senkivel nem tud beszélni." Elbűvölő nemzetnevelés, ha az észak-szlovákiai olvasó nem ismeri fel a hivatásos uszítók célzatos rögeszméit. Pedig ez még nem minden. Következik a mozgalmi nagyágyú, annak bizonyítása, hogy a magyar értelmiséget és egyben az etnikumot a magyar népcsoport érdekében kell felszámolni, ezeket a szent célokat viszont napjainkban a magyar sajtó akadályozza. így érthető a képviselő úr keserű kifakadása: „Az a céljuk, hogy a magyar lakosságot elszigeteljék a többségi szlovák lakosságtól, kialakíthassák Szlovákiában a bantusztánt (a délafrikai bantu-négerek elkülönített telepe, J.K.) és ott meggyőzni őket valamiféle nagymagyar megoldásról. Csakhogy a bantusztánok DélAfrikában sem váltak be, nincs rájuk szükség Szlovákiában sem." Hmko úr gettós és bantusztános ötlete nem új. Már 1993. május 27én megvitatta a kérdést a Pravdában Martin Kmóval, rámutatva a szörnyű nemzeti veszedelemre, hogy magyar többségű helységekben - a községi választójog „antidemokratikus" volta miatt - az irányítás magyarok kezébe kerülhet, s ezt a hatalmat „a szlovákok kiszorítására használják fel." A felvetett kérdés a háború utáni évekből származik, amikor a magyarországi szlovákokat magyar többségű falvakba telepítették, de a negyvenéves kommunista uralom idején helyi községi hatalmukat mindenütt megtarthatták. A demokratizálódással való veszedelem fenyegetése már 1968-ban is felmerült, ezért a helyi hatalmi szervek dél-szlovákiai kongresszusa a kassai kormányprogramhoz való visszatérést javasolta. Napjainkban ugyanebbe a problémakörbe ütközött Anton Hrnko úr is. A Martin Krnóval folytatott beszélgetésében tiltakozott holmiféle magyar „bantusztán" ellen; a következtetése pedig azonos a hadüzenettel: megakadályozni a helyi többség fellllkerekedését, akár nemzetközi botrány árán is, ha másként nem megy, az irredentizmus vádjának bevetésével. A szemléleti „ősforrás" Hrnko úr, a történész, saját házi történelemmel rendelkezik, melyet a Gottwald-Okáli féle sztálinista hadviseléstől vett kölcsön, s emlékeit tudományosnak indult vitákban is felhasználta. így például 1992. július 16-án magyar politikussal folytatott beszélgetésében a pozsonyi rádió esti adásában azt állította, hogy 1918-ban 500-600 ezer szlovák maradt Magyarországon. (A magyar politikus elmulasztotta tőle megkérdezni, hogy honnan veszi ezt a számot.) Szinte napokkal a nacionalista választási győzelem után bevetette a harcba Dániel Okáli sztálinista szélhámosságait és csalásait. A valótlanságok terjesztésében a sikeres választások után Hrnko úr nem maradt egyedül, kormánytagok vállalták a valótlanságok terjesztését, itt-ott külföldön is. (A cáfolatokat már többször ismertettem, több döntő bizonyíték mellett érdemes tanulmányozni a Zprávy štátneho plánovacieho úradu 1946. aug. 1-i számát.) A dezinformátorokat sohasem zavarta, hogy a valóságot átszerkesztő szerző, a szakavatott sztálinista hazudozó — Dániel Okáli. Napjaink legfőbb hibája a történelmi tanácstalanság: Hrnko úr és egész szélsőséges gárdája azt hiszi, hogy 1945-öt írunk, s felettünk a nagy Sztálin áldása, hogy a társadalomban a Gottwald-Clementis-Okáli féle győztes vezérek vannak az élen, az ütlegelhetők porondján pedig a legyőzött Magyarország és főleg a porba tiport szlovákiai magyar kisebbség a „végső megoldás"-sal. Sajnos, Anton Hrnko urat és társait fel kell ébresztenünk, a „nem hátrálunk" jelszó ma már nem alkalmazható, nincs Vorosilov, de Gottwald és Okáli sincs a hatalmi hazudozás alátámasztására. Arról sem beszél senki, hogy annak idején, az inflációs nyomorultak országából, miért csak 75 ezer szlovák települt át a gazdagabb és győztes Csehszlovákiába, az állítólag közel fél milliós magyarországi szlovákság a nyomort választotta... A válasz egyszerű: mert odaát ekkora szlovákság sosem létezett! Az uszítás mögött—üresség Mint láttuk, Hrnko úr szerint a kisebbségi nyelv és kultúra védelme gettópolitika: célja pedig az állam integritásának veszélyeztetése és az iiredentizmus hangulati felkorbácsolása. Előttünk hát a kérdés: hogyan tovább? Mindenekelőtt nem szabad elfogadni, hogy szélsőséges nacionalisták a szlovák kormányzást sarokba szorítsák. Az Európához fűződő viszonyban sem szabad pánikba esni. A korlátozott szuverenitás brezsnyevi doktrínája ugyanis a rezsimmel együtt megszűnt, azzal a rezsimmel, amely reprezentálta. Az Európa Tanács nem Brezsnyev utószülöttje, vannak kötelező elvárásai, ezeket teljesítjük, és vannak ajánlásai, melyek felett el kell gondolkodni. Az ajánlásoknak nem lehet célja az irredentizmus támogatása, még kevésbé a tagállamok területi integritásának szétverése, sőt bantusztánok és gettók elkülönítése sem." Még nem tudjuk, hogy Európában Hrnko úrékon kívül kik minősítették az Európa Tanács törekvéseit dél-afrikai jellegű ajánlásoknak. Világos viszont a helyi nacionalista agresszivitás, — az irredentizmus vádjának állandó fenyegetésével — amely a lojalitásokat etnikai alapon követeli. Anton Hrnko úr ugyan elszigeteli a nemzetiség politikai eszmerendszerét a brezsnyevizmustól, de ugyanakkor, korszerű félrevezetésekkel átmázolva azt, Gottwald elvtárs ideológiájának mezején találja magát. Gottwald 1948-as alkotmánytörvényében a magyar kisebbség „idegen telepesek ivadéka" volt, ma viszont a polgárjog és a kultúra elsorvasztásával s az irredentizmus rendszeres emlegetésével pedig a kassai kormányprogram emléke köszönt be Európába. A sztálinizmus hagyatékainak légkörében kérdésessé válna az európai színvonalú jövendő, hiszen a gottwaldista rögeszmék elavult csalásai csak nyílt vagy titkos erőszakhoz kapcsolódhatnak. Az elmúlt 75 év alatt azonban már sok mindent tapasztaltunk, félelem nélkül kell hát szembenéznünk minden uszítással, hisz ezek mögött csak roppant nagy üresség tátong. Akkor is, ha rövid időre sikerülnének a mai fondorlatok, melyeknek élvonalába 1993 elején, az iskolák elleni támadást vetették be. JANICS KÁLMÁN Te még bírod? (Prikier László felvétele) NEM KELL HOZZÁ MINISZTÉRIUM SZLOVÁKIAI SZLOVÁKTANÁR NYÍREGYHÁZÁN Október elején Epeijesen tanácskozott Észak-Magyarország, Kárpátalja, Dél-Lengyelország és Kelet-Szlovákia hat városának küldöttsége a Kárpátok Városai Egyesületének megalakítására tett ungvári javaslatról. A nyíregyháziak küldöttsége saját tolmácsot hozott. Anyanyelvi szinten beszélt szlovákul, s ez a tény adta az ötletet, hogy szóba elegyedjek vele. Kiderült, Elena Piecková tulajdonképpen besztercebányai, s csak ez év szeptember eleje óta él - egyelőre egy évig - a nyírségi városban. Nyelvoktató pedagógusnak szerződtette oda a helyi önkormányzat. Természetesen szlovákot tanít a nagycserkeszi alapiskolában, a nyíregyházi evangélikus gimnáziumban és a tanárképző főiskolán, összesen vagy száz fiatallal foglalkozik. Az alapiskolában két helyi pedagógussal közösen végzi ezt a feladatot. Mint mondta: az első hónap tapasztaltai alapján úgy érzi, az egy évre szóló szerződés lejártával nehéz lesz elbúcsúznia Nyíregyházától és az ottani tanulóktól. Odakerülése történetére is kíváncsi voltam, de 6 azt javasolta, erről inkább az epeijesi tanácskozáson részt vevő nyíregyházi alpolgármestert kérdezzem meg, s bemutatott dr. Endreffy Ildikónak. - Nálunk, tehát Nyíregyházán és a környező tanyavilágban, a településeken újdonságnak számít a szlováktanítás. Mindössze négy éve folyik. Ugyanis nyolcvankilencben váltotta fel, legalábbis részben, az azóta már nem kötelező orosz nyelvtanítást. Önkéntes alapon jelentkezhettek és jelentkezhetnek a 250 évvel ezelőtt odatelepült szlovákok, ahogy ott mondjuk, „tirpákok" gyermekutódai, vagy akár a magyarok közül is bárki az iskolák órarendjében szereplő szlovákórára. - Eddig kik tanították olt ezt a nyelvet? - Kezdetben a Nyíregyházához tartozó Nagycserkeszen két helyi pedagógus vállalta ezt a feladatot, de mivel közUlük csak egy ért és beszél szlovákul anyanyelvi szinten, a gyermekek a vártnál gyengébben haladtak. Nos, az érintett szülőkkel is megvitatva a tapasztalatokat, úgy láttuk, nem az lenne a jó megoldás, ha a sikertelenségre hivatkozva megszüntetnénk a szlovákoktatást, hanem az, ha ennek a nyelvnek a tanítását valahogy hatékonyabbá tudnánk tenni. Amikor ebben az ügyben tárgyalva a budapesti szlovák kulturális intézet igazgatója megkérdezte tőlem, milyen megoldást javasolok, azt válaszoltam, hogy a szlovák nyelvet tökéletesen bíró nyelvtanárt kérünk. Ugyanakkor a helyi tapasztalatokat és véleményeket összegezve elmondtam azt is, a másik lényeges dolog az, hogy a szlováktanítást folytonossá tegyük, azaz az érdeklődők óvodás koruktól kezdve főiskolai szintig rendszeresen tanulhassák a nyelvet. Nos, a városi önkormányzat az ügyben nem várta meg az illetékes minisztériumok lépését, hanem egyik napról a másikra megoldotta a kérdést. lakást biztosítottunk a Besztercebányáról érkezett pedagógusnőnek, s a fizetését is megoldottuk, rendeztük. - Tudom, egy hónap elteltével még korai lenne az értékelés, de az első benyomások b sokat elárulhatnak... - Ügy látom, jól választottunk, s eredményes lesz a vendégpedagógus könnyűnek nem nevezhető munkája Azért cselekedtünk így, mert igény van a szlováktanítás iránt is. Egyrészt a gyökereikhez ilyen formában is kötődni kívánó nálunk élő szlovákok részéről, másrészt pedig a kereskedelmi kapcsolatok bővítésére törekedő magyarok soraiból. Ügy gondolom, a Kárpát-medencében egymás mellett élő népek kölcsönös nyelvismerete csak hasznára lehet e közös múltú, közös sorsú térségnek. GAZDAG JÓZSEF