Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-13 / 239. szám, szerda

13 PUBLICISZTIKA 1993. OKTÓBER 15. VÍZHIÁNY ÉS SZERETETHIÁNY A KECSŐIEK VITÁJA A SZOMSZÉD FALUVAL Az idei nyár kiszárította a kutakat. Mintha az emberek lelke is aszályba fordult volna. Kiszikkadtak az arcok, s a szemek csillogása is megkopott. A tekintetekben az elbizonytalanodó várakozás. Márcsak a küzdés bizonyossága maradt, az eltökéltség a létfenntartó munkára, amiből ha anyagi gyarapodás nem is, de a másokra - még kevésbé az államra — nem szoruló ember keserű büszkesége mindenképpen fakad. Gömörben vagy másutt? Valójában egyre megy. Ebben az éghajlatában változékony, ezenbelül mégis inkább szélsőséges, mintsem kiegyensúlyozott klímában születő természeti táj bölcsője a földtörténeti triászban ringott. Az itt egykor hullámzott őstenger kagylói, csigái szinte valamennyi gömöri mészkőbánya bontásából előkerülnek. A karsztvidék sajátosan gazdag és óvó életkörnyezetet kínált ősidők óta. Aligha véletlenül telepedett meg az ősember ezen a tájon, s alakult ki a világhírű Bükki kultúra. Ezért is elválaszthatatlan a földtörténeti koroktól és az ezek során bekövetkezett természeti átalakulástól a mai ember élete... Miért éppen itt, avagy: szembesülés a múlttal Kecső néhány kilométerre van a szlovák-magyar határral kettéosztott Domica cseppkőbarlangtól, amelynek magyarországi szakasza az aggteleki Baradlaként ismert. Ha nem is légvonalban, de mégiscsak nyugat felől fogja közre a turistacsalogató képződményt Hosszúszó. Az évezredek óta a Szilicei fennsík és az Aggteleki karszt vidékén élő emberek a szélsőséges táj és az éghajlat szülte természet közelében éltek. És belőle, hiszen elsősorban a karsztvidék vízgyűjtőrendszere, a közlekedőedényként és egyben természetes szűrőként működő víznyelők, zsombolyok és a növényzettől rejtett szakadékok, melyek a föld alatti összefüggő barlangrendszert alkotnak. S hogy mennyire fontos itt az erdő, a csapadékot szivacsként magába szívó, s azt fokozatosan leadó növényi és állati rendszer, azt leginkább a sorozatosan ismétlődő aszályok idején tapasztalhatja meg az ember. A karszt sajátos barlangrendszerének a kegyeltje elsősorban Kecső volt, hiszen a falun átfolyó patak állítólag a Domica és a Baradla barlangjárataiban kanyargó Styx folyócskát is táplálja. Bizonyított vagy nem bizonyított az állítás? A karszt képződmények esetében senki sem mehet biztosra. Tény, hogy Kecsőben emberemlékezet óta egy viszonylag kiadós vízhozamot adó karsztforrás táplálja, illetve táplálta a falu patakját, amely aztán valahol eltűnik egy víznyelőben. Már ha van víz. Sokáig - évszázadokig - volt víz, máskülönben aligha telepedtek volna meg a szűk völgyben a kecsőiek ősei. Meg aztán a mezőgazdasági művelésre alkalmasabb völgyet a hosszúszóiak birtokolhatták. Nem mintha a kisebb falu — Kecső — lakói nem találták volna meg az önmaguknak és állataiknak szükséges gabona, a kapások és a zöldségfélék termesztésére a szántóföldeket, igazából mégis az itt lakók kötődtek jobban a természethez. Nagyobb számban kerültek ki innen mészégetők, szénégetők, s az eredei terméseket is inkább ők dásra. A néprajzkutatók mára már azt is kimutatták, hogy az életmód sokáig igencsak összekötötte a két falu embereit. Paládi Kovács Attila Életmód, foglalkozás, nemzetiség (Debrecen, 1988) című könyvében adatközlőkre hivatkozva állítja, hogy a hosszúszói és a kecsői szén- és mészégetők szövetkezni is tudtak, s a munkákra partikba verődtek. Nem tudni mikor, minek a hatására szűnt meg ez a hajlandóság a két falu emberei között. Egy biztos, a századelő szokásai a századvégre már teljesen eltűntek. Az említett erdei iparűzés foglalatosságát elhagyva sokan kerestek munkát Horkán, a papírgyárban. Többségük a fatelepeken végezte a fatisztítást, vagy szakmunkás volt. A különállásukhoz, az önmaguk tréfásan vagy komolyan való megkülönböztetéséhez már akkor is ragaszkodtak. Ezt tudva, egyenesen meglepő volt, hogy valamikor a hetvenes években megvalósult a gondolat: Hosszúszó a kecsői nagyhozamú forrásról kapja majd a vezetékes vizét, így is lett... A vízügyis hangereje Lőrincz László Kecső polgármestere valakinek érvel a telefonba: — Lehetetlen ilyen rövid idő alatt összehívni az önkormányzat képviselőit. Magam meg nem dönthetek. Kár is idejönni, mert az ilyen váratlan is kierőszakolt tárgyalások csak fölösleges haragot keltenek. Letéve a telefonkagylót, méltatlankodni kezd: — Azt gondolják a hosszúszói önkormányzat képviselői, hogyha ők megbeszélnek egymás között egy időpontot, s ezt nekünk nem jelzik, mi az ő kényük-kedvük szerint össze tudunk jönni. Egyrészt a képviselők szanaszét vannak, másrészt nekünk is van önérzetünk, s nem hagyunk diktálni magunknak. Ez csak közös kompromiszszumok árán oldható meg. Nem a mi hibánk a többéves aszály, így a vízmennyiséget se mi szabályozzuk. Csak azt tudjuk kétfelé osztani, amink van. Meg aztán Kecső annyira tagolt település, hogy a vezetékben az alsó házakban még csordogál a víz, de a magasabban lévő csapokból már nem is csöpög. A hosszúszóiaknak érthetően sürgős a dolog, mert mire idáig ér mondókájában a polgármester, felvágódik az ajtó, s igencsak felajzott idegállapotban még a küszöbön elkezdi a vendég: - Vedd tudomásul, ha nem adtok vizet Hosszúszónak, a rendőrséggel tetetek rendet. Bíróságra adlak benneteket, mert ha nem tudnád, én már az állásommal játszom. — Fenyegetődzik a vízügyis fiatalember, s bár Lőrincz Lászlót láthatóan elragadja a hév, szavai mégis békülékenyek: - Értsd meg, mi hajlandók vagyunk tárgyalni és egyezséget kötni, de nem ilyen zsarolásra. Azt meg tudnod kell, hogyha nem lesz víz, nemcsak Hosszúszóra, de Kecsőbe is lajtoskocsival szállítjátok majd az ivóvizet. Márpedig az ilyen osztozkodásnak az lehet a vége, hogy a járási vízművek költségére kell nekünk is vizet szállítani. Icso József, a rozsnyói vízművek dolgozója, a mondatok hatására mérsékeli a hangerőt, bármennyire is személyesen, sőt, egzisztenciálisan érintett a vízvitában, hajlik már arra is, hogy türelemmel kivárja, amíg a két falu „öregjei" megegyeznek. Igazából félreértésről van szó, hiszen Lőrincz László polgármester egyetlen tárgyalási alapot hangoztat: - Ha Kecsőnek lesz vize, Hosszúszónak is lesz. Mindketten tarthatnak azonban attól, hogy az aszályos évek nemcsak az eső csatornáit apasztották el, hanem megváltoztatták a karszt vízrendszerét is. Ki tudja azt megmondani, hogy egy-egy nagy esőzés, hirtelen jött felhőszakadás nem éppen most fordítja más irányba a földalatti vízfolyásokat. Az agyagos iszap, a humuszos hordalék bármelyik szűk barlangcsatornát eltömheti, s az ismert vízfolyások, kutak alatti vízjáratok és a források elapadhatnak. Persze, a víz nem veszik el, csak éppen nem azonnal jut a felszínre, mert mondjuk a leapadt földalatti víztározók vizét gyarapítja. Mondhatnák azt is, hogy ebben a tájban naponta apadnak el, illetve születnek források. Mint az emberek élete. A Van és a Nincs hullámverése. Kecsőben igazából csak a háztartások ellátására használják a vizet. Sokkal nagyobb mennyiséget használ fel a Domica turistáit kiszolgáló szálló, vendéglő és szociális létesítmény, és nem utolsósorban a hosszúszói szövetkezet, az istállók, az emeletes bérlakások és a Kecsőtől több mint kétszer nagyobb falu lakói. A vízen, a rendszeres esőkön kívül mostanában leginkább megértésre lenne szükség. Fölösleges rosszindulatú vádakkal illetni a kecsői önkormányzatot. Vizet nem fakaszthat a sziklából, ugyanakkor nem esett a fejelágyára a polgármester, hogy csak úgy haragvásból elfolyassa a patakba a forrás vizét. Lehet, a kiadós őszi esők elcsendesítették az indulatokat, s az őszi lusta ködökkel a barátság légköre is beköltözött a két falu házai közé. Reméljenek egymásnak ők is békességet. Régi idők egymásrautaltságával a szívükben osztották meg eddig is mindazt, amit a természet által Isten nekik adott. Ha még marad víz a kecsői forrásban, vagyha időközben megszaporította vizét a jótékony eső, testük táplálásakor jusson eszükbe a lelkek aszálya is. Ennek elmúlasztásához kevés a víz... DUSZA ISTVÁN dagógusok lapja volt. Megszűnt, mert elfogyott rá a pénz, állítólag el a szerkesztő ereje is, vagy az ideje vagy a türelme. Ki vette észre? És vajon kinek fájt az eltűnése? Igaz, nem volt jó lap. De lehetett volna. Kin múlott, hogy nem lett? Slobodník vagy Hofbauer úron? Legfeljebb közvetve. Közvetlenül: csak rajtunk. Elengedtünk egy lehetőséget. vonattal, busszal és stoppal volt kénytelen „futkározni" Érsekújvár-Dunaszerdahely Deáki—Érsekújvár—Párkány között. Mindezt egyetlen nap alatt. Meddig lehet ezt így csinálni? És lehet-e? Mellesleg, mindössze ketten vannak az SZMPSZ komáromi központi irodájában - magyar iskola meg hány is van? Tudjuk-e? Lovász Gabriella nemcsak elnök, SZÓLJUNK CHUCK NORRISNAK? O erintem: beszélni se tudunk. Mármint szabatosan, világosan, magyarosan, mindenkor a lényeget mondva, szónak, mondatnak ízt és zenét adva. Fő, hogy ki vagyunk festve, meg hogy Old Spice a spray (for men) és Impulse (for ladies), minimum. Amúgy: nagyon is tudunk beszélni. Hetet-havat összehordani, elengedve magunkat, közben kényelmesebb székekre kacsingatva - az megy. A nyelvi hibákat már észre sem vesszük, vagy elnézzük - egymásnak. Például nemely parlamenti képviselőknek is az olyasmiket, mint: „Én tudnák olyan javaslatot..." „Én látnák esélyt..." Én pedig látnék, ha olykor kevesebb hetet és havat hordanánk össze, ha szólnánk, mondjuk, csak annyit, amennyit egy Chuck Norris vagy egy Charles Bronson. Viszont annál többet. . ., igen: tennénk. Mint Norrisék. És olyan magabiztosan, halálpontosan is, előregondolkodva, nem az események után kullogva. Hogy más a film, pláne, ha amerikai, és más a valóság?! Hogy más a téma, a cselekvés tárgya ott, és más itt?! Egyáltalán, hogy kerülnek ide ezek a tengerentúli, álomgyári figurák?! Magatartásról beszélek egyrészt, másrészt: Széchenyi egyelőre sok nálunk. Nekünk. Tisztelet a kivételnek. Mert azért ilyen is van, kivétel. A szlovákiai magyar oktatásügyben is, illetve annak háza táján. így, akinek nem inge, ne vegye magára a következőket sem. Kérem szépen, az elmúlt év végén megszűnt egy magyar lap. Úgy hívták, hogy Nevelés. A szlovákiai magyar peHa nem tudnám, hány lapra kértekkunyeráltak, kaptak és teremtettek itt elő pénzt, talán egy szavam sem lenne, talán . . Ki kért erre a lapra, egyáltalán egy magyar pedagóguslapra pénzt ama híres-hírhedt nemzetiségi pénzcsomagból? Vagy az oktatási minisztériumtól. Senki. Se oktatásügyis, se képviselő, se más. Azóta se. Vagyis ilyenkor bezzeg elfeledkezünk a magyar tanítókról, a magyar iskolákról, akiknek, illetve amelyeknek szerintem ugyancsak szükségük van, különösen mostanság, egy jól szerkesztett, több funkciót ellátó fórumra. Ami újabb a Vasárnapban jelenik meg egy oldalon, szerkesztőségünk közreműködésével, a pedagógusszövetség áldatlan helyzetéből következően keserves tárgyalások eredményeként, már az is valami. Ha elég, nyugodjunk bele, úgy kell nekünk. Kérem szépen, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének nincs autója. Nemhogy Mazdája, kétütemű Trabantja sem. Fodor Attila, a szervezet ügyvezetője, amikor, például, az egyhetes nyári deáki tanfolyamot szervezték, Fodor Attila nemcsak ügyvezető, hanem titkárnő, gazdasági és szakmai előadó, menedzser, utazó szervező és adatbankos is. Egy-egy akció esetén háromszáznál több borítékot nyalnak. Talán még ki is lehetne bírni — csakhogy akkor ki fog szervezni, érdekeket képviselni, aktivizálni, alapszervezeti és területi kezdeményezéseket egybefogni stb.? Áruljam el, volt olyan hónap, hogy a szövetség számláján egy fillér sem volt, amikor közeledett a fizetésük napja? Örömmel hallottam a minap, hogy az irodának már legalább az egyik helyiségét sikerült szépen berendezni („akár Tarčák államtitkár urat is fogadhatnátok itt"), ugyanakkor meg kell fontolniuk, hova és hányszor telefonálhatnak, faxolhatnak havonta. A szövetségnek 4000 tagja volt nyolcvankilenc decemberében, a legutóbbi felmérésre 1500 visszajelzés érkezett. Fodor Attila azt mondja, a reális szám az a 2000-2500. A tagsági díjból a bérükre sem futná. Csak a jelenlegi szint megtartásához 400-500 ezer koronára lenne szükség. Szerencséjük - vagyis hát mindnyájunk közös szerencséje -, hogy akadnak szponzorok. És segítenek magyarországi alapítványok. Persze, bérre, lakbérre, napi díjra, villanyra stb. ez utóbbiak nem adhatnak pénzt, tanfolyamok, szemináriumok, konferenciák szervezését támogathatják. Azt hiszem, kocsit sem vehetnek a pedagógusszövetségnek. Kocsi nélkül meg hogyan lehet pedagógusszövetségünk amúgy is egynél csak eggyel több személyből álló központi irodája számára nélkülözhetetlen — rugalmas, szükség szerinti - személyes kapcsolatot tartani, pláne a Fülektől Nagytárkányig sorjázó iskoláinkkal, a területi és alapszervezetekkel?! Sehogy. A kocsit tessék a szó szoros és átvitt értelmében is venni, egyfajta jelképként, mely magába foglal minden olyan személyi és tárgyi feltételt, aminek hiányában manapság már nem lehet magabiztosan, halálpontosan cselekedni. Ez esetben: a magyar iskolák érdekeit képviselni, szakmai fejlődésüket segíteni. Az Európa Tanács nem fog kocsit venni a pedagógusszövetségnek, az fix. Szövegelésből sem lesz, az is fix. Magyarán, azt szeretném mondani, akkor is legyen számunkra fontos a szlovákiai magyar iskolák sorsa, amikor a téglát odébb kell tenni. /

a, és Chuck Norris vagy Charles Bronson nem szokott panaszkodni, nem szokott nyavalyogni. Igaz, ők tudják, mit akarnak, és ami legalább ilyen fontos: számukra kézközeiben van minden eszköz, amely a győzelemhez kell. BODNÁR GYULA