Új Szó, 1993. október (46. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-01 / 229. szám, péntek

1993. OKTÓBER 1. ÚJ SZÓI HÍREK - VÉLEMÉNYEK 2 Nézze velünk! A Szlovák Televízió magyar adása szombaton 18.45-kor A tartalomból: • Paton ülésezett az Együttélés Országos Tanácsa - Duray Miklós nyilatkozik • Az ipolysági gimnázium 80 éves - a régi diákok közül Csáky Pált, Molnár Imrét és Hunčík Pétert szólaltatjuk meg • Rozsnyón emléktáblát avat­tak - tisztelgünk Vass László emléke előtt • Magánvállalkozók vására Naszvad központjában • Út az ismeretlenbe - az Új Nő 30 díjat sorsolt ki 9 Kanári a gyerekek kedvence - apróállatMciállítás Pozsony­püspökiben • Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - részlet a ko­máromi Jókai Színház bemu­tatójából Műsorvezető: BÁRDOS ÁGNES ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS TART A SZOCIÁLIS BÉKE (Munkatársunktól) - Az érdek­egyeztető tanács tegnapi ülésének napirendjén három téma szerepelt. A kabinet, a munkáltatók és a szak­szervezetek képviselői értékelték az erre az évre aláírt alapszerződés első félévi teljesítését, megtárgyalták a néhány termék fogyasztói adójá­nak módosításával kapcsolatos kor­mányjavaslatot, valamint a Nemzeti Biztosító működéséről szóló jelen­tést. Az ülés utáni sajtóértekezleten Roman Kováč, az érdekegyeztető tanács elnöke elmondta: a kormány beismeri, hogy az alapszerződés há­rom pontját nem teljesítette - ezek közül a legfontosabb, hogy nem szü­letett meg az összeférhetetlenségi törvény és egyetlen megoldatlan probléma maradt, mégpedig hogy az állam mint munkáltató hogyan telje­sítette a költségvetési szervezetek­kel kötött egyezségét. Októberben találkoznak legközelebb, s akkor mindhárom fél javaslatot tesz a kö­vetkező évi alapszerződés előkészí­tésére. Ezzel összefüggésben Václav Števko, a szakszervezeti konföderá­ció alelnöke kifejtette: a szerződés­nek a jelenleginél konkrétabbnak kell lennie. Ján Ducký, a munkálta­tók képviselője megjegyezte: az ér­tékeléssel általában egyetértettek, de azt is leszögezték, hogy bár egye­lőre még tart a szociális béke, a gaz­daság teljesítőképessége folyamato­san süllyed. A fogyasztói adó módosításával a tárgyalófelek egyetértettek, a Nemzeti Biztosító működésével kapcsolatban pedig tulajdonképpen csak az ismert tényeket, a még min­dig megoldásra váró gondokat sorol­ták fel. D.T. RÖVIDEN A. NAGY LÁSZLÓ, a Magyar Polgá­ri Párt elnöke tegnap Vladimír Ran­dával, az SZK vállalkozói és kisipa­rosai' pártjának 'elnökével találko­zott, s megbeszéléseket folytattak egyes gazdasági kérdésekről, illetve a kisebbségek problémáiról. A SZLOVÁK KORMÁNY nem ké­szült és nem készül az információs minisztérium létrehozására, jelentet­te ki tegnap Ondrej Hanko kor­mányszóvivő. Egyben cáfolta Ro­man Zelenay államtitkár kijelenté­seit, amelyek ilyen szándékról tanús­kodtak. Lapzárta: 22.10 VILLÁMINTERJÚ MILAN HUDINA DSZM-KÉPVISELŐVEL MEGSZÓLALT A LELKIISMERETE... Elteijedt a parlamentben, hogy a kormánypárt egyetlen magyar nemzetiségű képviselője kilépett vagy kilép a DSZM parlamenti frak­ciójából. A nagykürtösi Milan Hiidi­na nem cáfolta értesülésünket. Dön­tését a következőképpen indokolta: - Minden július 7-én kezdődött, a névhasználati törvénnyel. Akkor a DSZM-ből 14-en voksoltunk a ma­gyar lakosság számára is elfogadható törvény mellett. • S utána kaptak egy „gyomor­mosást"? - Finoman fogalmazva felkértek bennünket arra, hogy a törvény szeptemberi újratárgyalásakor egy­ségesen szavazzunk. Másodszor tehát úgy szavaztam, ahogy azt a többség elvárta tőlem. Útközben Nagykürtös felé olyan érzésem támadt, hogy már nem vagyok az, aki voltam. • Megszólalt a lelkiismerete? - A politikai grémiumban előző­leg megállapodtunk arról, hogy az államfői javaslatok közül, az ötös pontot kivéve, mindent megszava­zunk. A DSZM-frakcióban ennek el­lenére olyan döntés született, hogy erről a javaslatról még tárgyalunk a nemzeti pártiakkal. En ezzel nem értettem egyet. Mégis úgy szavaz­tam, ahogyan... • ... ahogyan a DSZM-frakció el­várta öntől? - Szavazás uťán úgy éreztem, hogy rosszul nyomtam meg a szava­zógombot. Még aznap bejelentettem Ivan Laluha frakcióvezetőnek, hogy a DSZM-ből ugyan nem lépek ki, de befejezem működésemet a klubban. • Hogyan fogadták döntését? - Tudomásul vették. Szerdán még volt egy megbeszélésünk, ahol kije­lentettem: várok még két-három he­tet, ha addig nem kristályosodnak ki a dolgok, akkor távozom. • S kihez csatlakozik, a függetle­nekhez? - Ezentúl úgy akarok szavazni, ahogy azt a lelkiismeretem diktálja. G.A. SZOCIÁLIS JUTTATASOK ­SZIGORÚBB FELTÉTELEKKEL (Folytatás az 1. oldalrój) jesztést. Nagyobb vitát Bauer Edit (Együttélés) felszólalása váltott ki. Azt javasolta, hogy az iskolákból kikerülő fiatalok, ha nem tudnak el­helyezkedni, a minimálbér 70 száza­lékát kapják a javasolt 45 helyett (jelenleg 60 százalék illeti meg őket). Véleményével nem értett egyet Oľga Keltošová miniszter asszony és a be­terjesztés kormánypárti előadója sem. A harmadik törvényt szinte mó­dosítások nélkül szavazták meg. Ez racionalizálja a nyugdíjak folyósítá­sát a szociális intézetekben élő sze­mélyeknek. Változást jelent, hogy az otthonok lakói már az első négy hónapban is fizetni fognak (eddig nem kellett). A délután folyamán a képviselők a vasútról szóló törvénnyel foglal­koztak. Előterjesztője, Roman Hof­bauer közlekedési miniszter kis híján egyórás bevezetőt tartott, amelyet a bizottságok közös előadója, a ke­reszténydemokrata Mikuláš Dzurin­da féligazságok és humor egyvelegé­nek minősített. Duka Zólyomi Ár­pád (Együttélés) tolmácsolta a Vas­utasok Szakszervezetének észrevé­teleit; rámutatott arra, hogy korsze­rűsíteni kell a vasúthálózatot, mert ellenkező esetben Szlovákia elszige-' telődik Európában. A vita után egyenként szavaztak a módosító javaslatokról. A törvényt nagy többséggel jóváhagyták. A parlament ma folytatja munká­ját. (csizmár-gágyor) SZLOVÁKIÁT KIFELEJTETTE? (Folytatás az 1. oldalról) Egy másik német lap, a Die Welt Vol ker Rühével készített interjút, amelyben rámutatott, hogy Németország keleti szom­szédjai a NATO januári csúcsér­tekezletéről egyértelmű jelzése­ket várnak. „Lengyelország, Csehország es Magyarország előtt a NATO-nak meg kell nyit­nia az ajtókat", hangsúlyozta a német miniszter, a felsorolás­ból „kifelejtve" Szlovákiái. A Die Well az interjúhoz kap­csolódó kommentárjában leszö­gezte, hogy Németország érde­keit szolgálná, ha a NATO keleti határai nem lennének azonosak a német keleti határokkal. Miközben nyugati politikusok a NATO bővítésének gondolatával foglalkoznak, a Reuter tegnapi jelen­tése meg nem nevezett NATO-diplo­matákra hivatkozva azt az értesülést közölte, hogy az orosz diplomácia csendes kampányba kezdett azzal a céllal, hogy rávegye a Nyugatot: ne siessen ;i kelet-európai országok felvételével. A névtelenségbe burko­lózó hírforrás szerint Moszkva attól tart, hogy a NATO kibővítésével Oroszország elszigetelődne. Moszk­va nem lelkesedik azért sem, hogy Németország sürgeti a legerőtelje­sebben a lengyel, cseh és magyar belépést. A német rádió arról tájé­koztatott, hogy Kozirev orosz kül­ügyminiszter ezért a napokban bírál­ta Bonnt, azonban Klaus Kinkéi né­met külügyminiszter nem volt haj­landó kommentálni orosz kollégájá­nak kijelentését. ý DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1993. október 1-én Deviza Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép­árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 48,167 48,651 48,409 46,84 49,98 48,41 Francia frank 5,654 5,710 5,682 5,52 5,84 5,68 Kanadai dollár 23,965 24,205 24,085 23,31 24,87 24,09 Német márka 19,719 19,917 19,818 19,36 20,28 19,82 Olasz líra (1000) 20,181 20,383 20,282 19,56 21,00 20,28 Osztrák schilling 2,803 2,831 2,817 2,76 2,88 2,82 Svájci frank 22,524 22,750 22,637 22,11 23,17 22,64 USA-dollár 31,916 32,236 32,076 31,38 32,78 32,08 ECU EK 37,504 37,880 37,692 ECU CSK ­­37,692 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szlovák Takarékpénztár 27,00 35,00 Általános Hitelbank 27,00 37,00 OROSZ PARLAMENT ­SZOVJET ZÁSZLÓVAL Borisz Jelcin hajlandó az orosz parlament épületét körülvevő rendőrkordon eltávolítására, ha a Fehér Ház védői leadják fegyverei­ket. Erről tegnap Szergej Sahraj miniszterelnök-helyettes tájékozta­tott, aki szerint az orosz kabinetet Jelcin felhatalmazta arra, hogy erről a javaslatról tárgyaljon a napok óta a törvényhozás épületében tartózkodó parlamenti képviselőkkel (akik egyébként Jelcin szep­tember 21-i rendelete értelmében már tulajdonképpen nem képvi­selők). A körülzárt parlamenti épületben tartózkodó honatyák egyike állítólag megerősítette, hogy a bentlévők haj­landók a fegyverek leadására, ha ennek fejében felújítják az épület telefonvonalait és az áramszolgálta­tást, s ellátják őket élelmiszerrel is. Ezt a Reuter hírügynökség jelentet­te, az orosz ITAR-TASZSZ viszont arról számolt be, hogy Jelcin helyet­tese, Ruckoj alelnök állítólag hajlik arra, hogy egy meghatározott helyen gyűjtsék össze a fegyvereket, s azo­kat helyezzék megfigyelők ellenőr­zése alá. Tegnap reggeli jelentések arról számoltak be, hogy a hajnali órák­ban gyalogsági harci járművek is megjelentek a parlament környékén, annak épületére pedig kitűzték a né­hai Szovjetunió sarló-kalapácsos lo­bogóját, a nap folyamán pedig több­ször is eljátszották a szovjet him­nuszt. A délelőtt folyamán a környé­ken gyakorlatilag nyugalom uralko­dott, közben a hírügynökségek arról számoltak be, hogy egyes helyi ve­zetők Jelcin és a parlament közötti huzavonát kihasználva megpróbál­nak újat húzni az orosz elnökkel. Például Novoszibirszkben 19 szibé­riai közigazgatási körzet elítélte Jel­cin rendeletét a parlament feloszla­tásáról és a Fehér Ház blokádját. A szibériai vezetők azzal fenyege­tőztek, hogy még ebben a hónapban népszavazást tartanak és kikiáltják a szibériai köztársaságot. Az orosz föderáció egyes térségeiben az Oroszországtól való elszakadással fenyegetőznek. Valószínűleg emiatt döntött Jelcin és Csernomirgyin kormányfő úgy, hogy ma és holnap nyolc regionális tanácskozást tarta­nak a kormány tagjai a helyi képvi­seleti szervek vezetőivel. Tegnap este érkezett a jelentés, hogy az ország több helyi szintű vezetője ultimátumot intézett Jelcin­hez: legkésőbb tegnap éjfélig szün­tesse meg a parlament blokádját, ellenkező esetben válaszlépésekkel fenyegetőztek, sőt egyes területek elszakadását is kilátásba helyezték. Az orosz elnök viszont egy tegnap­előtti rendeletében hétfőig adott határidőt a legfelsőbb tanács épüle­tében tartózkodóknak a távozásra. Ezt módosította az elnöknek már említett döntése, miszerint a fegyve­rek leadása fejében távozhatnak a parlament védői. Sumejko első miniszterelnök-helyettes tegnap este határozottan leszögezte, hogy a ha­talom nem kezd párbeszédet a parla­mentben tartózkodó képviselőkkel, és ha nem kerül sor a fegyverek átadására, akkor „a kormány kemé­nyen fellép és helyreállítja a rendet". Időközben hírek teijedtek el ar­ról, hogy a törvényhozás épületébe a blokád ellenére bejutottak az ott tartózkodó képviselők hívei. Egyes jelentések szerint ha erre valóban sor került, akkor csakis az épület alatt az atomháború esetére kialakí­tott föld alatti titkos folyosókon ke­resztül juthattak be. Az Európa Parlament képviselői­nek többsége tegnap támogatásáról biztosította Jelcint. Azonban óva in­tették ől attól, hogy a hatalmi harc­ban erőszakhoz folyamodjon. ÚJVIDÉK - MAGYAR SZO NÉLKÜL Rendkívül súlyos helyzetben van a vajdasági magyar sajtó. A Mézeskalács (az óvodásoknak szánt havi kiadvány) és a Jó Pajtás (az alapiskolások hetilapja) a tanévkezdés óta nem jelenik meg, néhány hete szünetel a szabadkai 7 Nap című hetilap is, az Újvidéken megjelenő Magyar Szó napilap pedig — szintén az anyagi gondok és a papirhiány miatt - tegnaptól állt le. Vajdaságban így e pillanatban csak a Képes Ifjúság (a fiatalok hetilapja) és a magánkiadású Napló című hetilap jelenik meg. Sinkovits Péter, Újvidék KATALIZÁTORTÖRVÉNY ÉS EGYÉB VÁLTOZÁSOK (Folytatás az 1. oldalról) délyt, amelyek: a) ólommentes vagy az ólmot helyettesítő kenőadalékok nélküli benzinnel való tartós üzeme­lésre alkalmasak; b) működőképes háromutas, irányított katalizátorok­kal vannak felszerelve; c) 1985-ben vagy később gyártották őket. Az első pontban egyszerűbben fogal­mazva a csakis naturálbenzinnel üzemelő kocsikról van szó, míg a harmadikat annyival kell kiegészí­teni, hogy kivételes esetekben ennél régebbi kocsi is kaphat forgalmi en­gedélyt. Ennek feltétele azonban egy meglehetősen igényes homologizáci­ós vizsga, amelyért a kérvényező - a vizsga terjedelmétől függően - mintegy 15 ezer koronát fizet. Ami a gázolajüzemű (dízel-) motoros gépkocsikat illeti, a szigorí­tások ezeket sem kerülték el. A for­galmi engedély kiadásának feltétele itt azonban csupán a gyártási év: a 3,5 tonnát meg nem haladó jármű­vek nem hagyhatták el a gyárat 1989-nél a tehergépkocsik, autóbu­szok pedig 1992-nél korábban. A ré­gebbi gépjárművekkel kapcsolatban itt is homologizációs vizsgára van szükség, melynek költségei gyakor­latilag ugyanakkorák. A harmadik pont: nem kaphat rendszámot a) jobboldali kormány­zású gépkocsi, b) olyan három- vagy többkerekü benzinüzemű gépjármű, amelynek üzemanyaga benzin és olaj keveréke. A második ponthoz valóban elég egy rövid kommentár: kétütemű autók - STOP! A külföldről behozott gépjármű­vek itteni nyilvántartásba vételéhez a következők szükségesek: 1. a vámhivatal döntése arról, hogy a gépjármű átlépheti a határt; 2. a jármű műszaki leírása; 3. kezelési (használati) utasítás; 4. kérvény 2 példányban a jármű közúti forgal­mának engedélyezésére (a lakóhely szerint illetékes közlekedésrendé­szetnek kell benyújtani; a megfelelő űrlap ugyanott kapható); 5. kérvény a gépjármű nyilvántartásba vételére, tehát a rendszámtábla kiutalására (szintén a közlekedésrendészeten); 6. az úgynevezett egyszeri rend­számtábla leadása (vagy a külföldié, ha a kocsi azzal lépte át a határt). A rendőrség külön is figyelmezte­ti a lakosságot: érdemes mindezt megszívlelni. Ha ugyanis bármine­mű kétely merül fel a gépkocsi ere­detének (behozatalának) legális vol­tát illetően, a jármű az ügy tisztázá­sáig - ám legfeljebb 60 napig - lefog­lalható. VAS GYULA

Next

/
Oldalképek
Tartalom