Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-09 / 210. szám, csütörtök

PUBLICISZTIKA .ÚJSZÓM 1993. SZEPTEMBER 9. KI MIT TUD? ISTIGLINCÉK - A KÖZÉPDÖNTŐRE VÁRVA Elöljáróban egy kis életrajz. A dunaszerdahelyi Istiglinc gyermek néptáncegyüttesként indult 1978-ban, a városi művelődési központ keretében, Czéréné Pdzsár Erzsébet vezetésével. Eredményeiket, sikereiket sokáig tartana elősorolni. 1979ben, toborzás útján, többek között egy Kraus Ágota nevű 14 éves kislány is tagja lett az együttesnek. Ez a kislány nemcsak hogy nem tudott megválni az Istiglinctől, felnőtté cseperedvén, 1987-ben átvette az irányítását. Ahogy népművelő ismerősöm mondta róla: ő az együttes vezetője, koreográfusa, mindenese. Egyébként néptánctanár a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskolában, ahol jelenleg az Istiglinc, valamint az ugyancsak Kraus Ágota által vezetett Kistiglinc működik. Még egy „stiglinc"? — kérdezhetné itt olvasóm. Igen, van még egy, amely gyermekegyüttes. Az Istiglinc már nem az. Történt ugyanis, hogy tavaly gimnazisták lettek az alapiskolás fiúkból, és felmerült a kérdés, vagy elbúcsúznak az Istiglinctől, vagy maradnak és dolgoznak tovább. Az utóbbi mellett döntöttek, ilyenképpen a gyermekcsoportból ifjúsági együttes lett. Zenekara az 1987ben alakult Zöld Pántlika, zenei vezetőjük Pálmai Márta. Szponzoraik: a városi kulturális alapítvány, a Csemadok, valamint a szülők. - Nekünk azért kell sok pénz - mondja Kraus Ágota —, mert FRICSKA A TURISTÁKAT LELÖVIK, UGYE? A Rimaszombati Erdőhivatal augusztus közepén meghozta döntését, miszerint a hozzá tartozó erdőkbe az arra hivatottakon kívül (erdészek, vadászok, rendőrök, külön engedéllyel rendelkezők stb.) más nem teheti be a lábát. A hivatal ezt a tilalmat a járási hivatal elöljárónőjének és a járási tűzoltó-parancsnokságnak a javaslatára hozta, s azzal indokolja, hogy így kívánják megelőzni a szárazság miatt elszaporodott erdőtüzeket, melyeket szerintük a gondatlan turisták okoztak. A tilalmat megszegők számára pedig megfelelő bírságokat helyeztek kilátásba. Dicséretes e hivatalok környezetvédő igyekezete (bár a környezetvédelem más területein is ily magas fokú igyekezetet tapasztalna a polgár!), s tény, hogy az erdőtüzek nagy károkat okozhatnak, de hiába támasztgatják alá döntésüket mindenféle paragrafusokkal, az egésznek valahogy Szepesváralja-íze van. Hiszen egy-két piromániás vagy gondatlan turista miatt minden sétálni, felüdülni vágyót otthonülesre kényszerítenek s arra, hogy ózondús levegő helyett porossal, füstössel edzze tüdejét és szervezetét. S hol a garancia arra, hogy a „kiválasztottak" nem feledkeznek meg magukról egy-egy véletlenül elejtett cigarettacsikk erejéig, vagy nem vágnak-e ki néhány fát? Egyszóval: turista nem mehet az erdőbe, még így, esőzések után sem, nehogy tönkregyönyörködje az immár őszbe hajló természetet. De mi van, ha mégis rajtakapják őt, hogy a fák közé merészkedett, s nem tudván e rendeletről, nem hallgat az erdész figyelmeztető szavára? Talán csak nem fogják rá a mordályt, hogy így térítsék jobb belátásra? (klinko) tulajdonképpen mindenből kettő kell. Harmincötén vannak a nagyok, vagyis az istiglincesek, mintegy ötvenen a kicsik. Lehet, hihetetlenül hangzik, de még mindig abban a ruhában, alsószoknyában meg elnyűtt cipőben is táncolnak, melyben valamikor én táncoltam. Ezután a Ki mit tud?-ra terelődik a beszélgetésünk, melyre természetesen az e hétvégi, szombati középdöntő kínálta az alkalmat, ahová a zsűri döntése alapján jutott az Istiglinc. - A szlovákiai magyar felnőtt néptáncegyüttesek tavalyi, decemberi országos versenyén, ahol a harmadik helyen végeztünk, ott választottak ki bennünket a kimittudosok, és rajtunk kívül még a Szőttest és a Hajóst. Ez amolyan előválogatás volt, melynek alapján aztán összesen mintegy száz együttes került a májusi selejtezőbe. Júniusban tudtuk meg, hogy a tizennyolc produkció között a miénk is bejutott az elődöntőbe. Nem számítottunk rá. Ugyanis abban a májusi selejtezőben, két nap alatt sok jó együttest láttunk, azonkívül — gondoltuk — mi túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy bekerülhessünk a felnőttek közé. - Végül is sikerült. Az elődöntőben - láttuk, nem akármilyen sikerrel - a Kamaszok című magyarországi román táncot mutatták be, melynek ön a koreográfusa. A Ki mit tud?-ra készült ez a műsor? - Nem, korábban született. A gyerekek még kicsik voltak, amikor egyszer Gombaszögön szerepeltünk. Ott láttuk ezt a táncot a budapesti Honvéd együttestől. Nagyon megtetszett a fiúknak, azt mondták, csináljuk meg. Filmek alapján „leszedtük" a lépéseket, a koreográfiát pedig a gyerekek korához igazítottam. A zene is román, csak más, mint a Honvédé volt. Nagyon szerette, illetve szereti táncolni a csoport, koreográfiai dijat is nyertünk vele. Annyi év után sem unták meg a gyerekek. - Azért bizonyára volt egy kis izgalom az elődöntő, vagyis hát a televíziós szereplés előtt, versenyről is lévén szó. — A főpróba minden probléma nélkül zajlott le, csak az adás előtt kapott néhány lány sírógörcsöt. Akkor lehetett látni, menynyire gyerekek még ezek a gyerekek, legalábbis egy ilyen próbatételhez. A fiúk közül tizennyolc éves a legidősebb, a lányok tizennégy évesek, egy kivételével. Igaz, én is sírógörcsöt kaptam, amikor felemelkedtek a cicák. A szállodában ünnepeltünk, ismerős és ismeretlen szurkolók gratuláltak, még a szállodások is. - A középdöntőben szintén a Kamaszokkal szerepelnek? — Oda mást kell vinnünk. Egy tréfás feldolgozást mutatunk be, ezúttal hazai anyagból, a koreográfia címe Én. A múlt évi decemberi tornaijai országos versenyen volt a premierje. Egész nyáron keményen próbáltunk, minden nap. Voltunk egy magyarországi nemzetközi táborban, ott is próbáltunk. Nem unják a gyerekek, sőt ők még többet is megcsinálnának. Az biztos, amit ki tudnak hozni magukból, a Zöld Pántlika zenekarral együtt, azt mind nyújtani fogják. Reménykednek a továbbjutásban, noha az ellenfelünk kemény lesz. Az fog dönteni, hogy az adott pillanatban melyik együttes teljesít jobban. - Ön nem reménykedik? - Nekem elsősorban az a fontos, hogy érezzem én is, a gyerekek is, mindent megtettünk, ami tőlünk telik. Tizennégy éves lányoknak huszonévesekkel kell felvenniük a versenyt. Azt viszont elmondhatom, hogy jó pillanatban jött ez a Ki mit tud? Elhatároztuk, hogy öt év múlva ismét jelentkezünk, még benne leszünk az időben. A kistiglincesek meg közben azt kérdezgetik, mi mikor mehetünk a Ki mit tud?-ra. Nagyon belelendültek ők is. -Szépeket mondott az Istiglinc elődöntőben nyújtott produkciójáról a zsűri. Emlékszik-e valamelyik mondatra? - Ez olyan út, melyen érdemes továbbmenni. BODNÁR GYULA PRÁGÁBAN, KÜLFÖLDI DIÁKKÉNT TÁMOGATÁST, DE HONNAN? Talán az új körülményekhez hozzá nem szokott szemléletünk, talán a tudatos választás, esetleg a tehetség kifuttatásának egyetlen járható útja lehettek az ösztönzői mindazoknak, akik úgy döntöttek, csehországi főiskolákon, egyetemeken kezdik meg idén tanulmányaikat. A szigorúan vett reciprocitás elve mintegy nyolcvan ott tanuló szlovákiai diáknak teszi lehetővé a tanulmányi kiadások teljes körű, korábbról megszokott fedezését. A legtöbb hazai magyar fiatal azonban felvételt kért a bevezetőben említett meggondolások vagy meggondolatlanságok tehetetlenségi nyomatékának kényszerére. Nem egy esetben egyszerűen azért, mert szlovákiai főiskolára helyszűke miatt nem vették föl, viszont prágaira igen. Manapság sem könnyű bejutni az egyetemekre, nyilvánvaló, hogy egy sikeres felvételi után nem volt kétséges, a szóban forgó hallgató be is iratkozott választott szakjára. És ezután jött a bökkenő, minthogy a külföldiként kezelt szlovákiai diákot külföldiekre érvényes tandíjkötelezettség sújtja. Ez főiskolánként és szakoktól függően húszés negyvenezer korona között mozog. Legtöbb esetben a szülők akár családi összefogás árán igyekszenek előteremteni ezt a pénzt, s már azt is tudják, hogy a tandíjon kívül jócskán megterheli pénztárcájukat a kollégiumi ellátás és a menzaköltség. Minden úgy, akár egy újzélandi vagy dél-koreai esetében. Ahol ezt egyszer meg tudták oldani (hallottam olyan esetről is: a család eladta az autóját, hogy fizethesse a prágai tandíjat), nem biztos, hogy még négy-öt évig képesek lesznek a súlyos anyagi áldozatra. Kérdés, létezik-e olyan támogató intézmény - mivelhogy rendszer, ugye, nincs -, amelyhez a megszorult diákok segítségért fordulhatnak. S ha nincs, vajon készül-e segíteni ebben a hazai magyar diákokat valamiféle alapítvány. A megdrágult csehországi továbbtanulás problémáiról Bauer Edit képviselővel, a parlament kulturális és oktatásügyi bizottságának tagjával beszélgettünk. - Ez rendkívül aggasztó gond, várható volt, hogy bekövetkezik. A szülők bizony nem tudatosították, milyen következményekkel jár majd egy csehországi egyetem. Fölvették a gyereket, s azt remélték, talán bejut abba a kvótába, amely biztosítja az ingyen tanulást. A valóság elég dramatikus. Nem egy levelet kapok, amelyben segítséget kérnek. Nagyon nehéz azt válaszolni, hogy nem tudok segíteni. Néhány tanácsot tudok csupán adni, egyelőre ezek a lehetőségeink. Aki Magyarországra megy tanulni, az tudja, hogy milyen alapítványhoz fordulhat. Jómagam azt szorgalmazom hosszabb ideje illetékes helyeken, hogy mi is hozzunk létre egy ilyen alapítványt. A megszólítottak igazából most döbbentek rá, hogy amit egy-két éve kérek tőlük, az most szorítóan időszerű lett, a helyzet komoly, cselekedni kell. - Mégis, semmilyen lehetőségük nincs a támogatásra ezeknek a diákoknak? - Azért valami akad, a hallgató fordulhat az önkormányzathoz. Ha ez az önkormányzat jól áll anyagilag, megfinanszírozhatja a kérvényezőt, segíthet. Kölcsön formájában? - Azt hiszem, erre nincs mód. Amikor szóba került, hogy Szlovákiában is bevezetik a főiskolai tandíjat, akkor én ahhoz kötöttem a beleegyezésemet, hogy hozzanak létre egy olyan kölcsönzési rendszert, amely lehetővé teszi annak a tehetséges fiatalnak is az egyetem elvégzését, akinek egyébként nincs rá pénze. Ilyen kölcsönzési rendszer azonban nincs. Az Egyesült Államokban például kaphat tanulmányi kölcsönt, amelyet, majd ha állásba lép, leírhat az adójából. Angliaban az önkormányzat fizeti az egyetemet, nem a diák, mégpedig a polgár adójából. Szóval az önkormányzat, ha tud, talán erkölcsi kötelességtől vezérelve is, támogasson. De hát sok helyütt egyszerűen nincs miből. Ám az önkormányzatoknak a jövőben mind nagyobb mértékben kell számolniuk ilyesfajta kiadasokkal, mert hiszen, mint tudjuk, idén már a tankönyvkölcsönzés is pénzbe kerül. - A prágai diák problémája azonban más. - Az önkormányzaton kívül fordulhat regionális alapítványokhoz, létezik a Csemadok és a Rákóczi Szövetség regionális alapítványa. Amennyiben alapszabályukban benne foglaltatik az ösztöndíj megítélésének lehetősége. Kérhetik a diákok a tandíj elengedését a rektortól is. Ez nem annyira az elsősök esetében lehet sikeres, mert inkább akkor van rá esély, ha a diák bizonyított és kitűnő eredménnyel zárta az évet. - Sürgősen hiányzik viszont egy kimondottan ilyen jellegű hazai alapítvány. - Létre kell hoznunk, mégpedig, ha hamarosan megalakul az oktatási tanács, akkor én magam fogom javasolni, hogy ez legyen az első tennivalója. Meg kell próbálni létrehozni egy alapot, amelyből a tehetséges gyerekeinket támogathatjuk. A gazdasági helyzet romlása mutatja, erre nagy szükség van. Nem lehet csak külső segítségre várni. (brogyányi) Lányok a Kamaszokban (Méry Gábor felvétele)