Új Szó, 1993. szeptember (46. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-08 / 209. szám, szerda

OLVASÓINK OLDALA ÚJ SZÓ* 1993. SZEPTEMBER 8. NYÍLT LEVEL EGY „JÓ KUNDSAFTHOZ" Minap kaptam egy levelet, amelyből javítások nélkül idézek: „Kedves barátaim!" Olvastam a reklámjukat a vasárnapi Prácában, ahol az tizem le is volt fényképezve. A képen megláttam egy nagy hibát! Miért tették az első helyre a magyar túzok a szlovák helyett? Hát nem vagyunk még Magyarországon hanem Szlovákiában! Hát ki fog oda járni Magyarok vagy Szlovákok? Legtöbben az biztos, hogy Szlovákok. De ezeket a kundcsaftokat elijeszti az első helyen a Túzok! Ha akarják, hogy menjenek a kseftek hát akkor tegye az első helyre a Szlovák Dropot és a másik helyre a magyart!... Szívélyesen üdvözlöm A jó kundsaft Bár névtelen levélre nem szokás válaszolni, úgy gondolom, hogy a téma és a nyilvánvalóan provokációs szándékkal írt levél szerzője „megérdemli", hogy néhány mondattal nyilvánosan helyreigazítsam. Tehát: Szeretném figyelmeztetni Önt arra a csekélységre, hogy a TÚZOK MOTOREST DROP cégtáblát még 1987ben, a megnyitáskor helyezték el. A cégtábla szövegének alkotóit az a szándék vezette, hogy a felirat nyelvtanilag megfeleljen mind a szlovák, mind a magyar nyelv szabályainak. A fordított sorrend nem lett volna megfelelő. Amióta az üzemet megnyitottuk, a több tízezer turistán kívül megfordult nálunk számos politikus és az állami vezetés több tagja. Megnyugtathatom. Önön kívül senkinek sem volt kifogása a cégtábla szövegével kapcsolatban... Üzletpolitikám abban rejlik, hogy a vendégeket színvonalasan szolgáljuk ki, s így érjük el, hogy azok újra és újra visszatérjenek hozzánk... A levél mindenesetre olyan benyomást keltett benem, hogy a „Jó Kundsaft" nem lehet túlságosan művelt személy. Megnyugtathatom, amíg az üzem vezetője leszek, kénytelen lesz eltűrni a feliratot, mivel nincs szándékomban azon változtatni... Maradok Üdvözlettel: NAGY IMRE, az üzem bérlő vezetője Csallóközaranyos IDE JUTOTTUNK Megbotránkozva olvastam a hírt a tervezett újabb áremelésekről. 1989 óta mindenki jólétet ígér, de a helyzetünk napról napra rosszabbodik. Az árak, a lakbér emelkedik, és a nyugdíjasok száját a nyugdíjak 3 százalékos emelésével próbálták befogni. Egy hónapra szívesen átengedném bevételünket bármelyik képviselőnek, próbáljanak megélni havi 5300 koronából. Ebből 850 koronát lakbérre, 260-at villanyra, gázra, tévére fizetek. 200-300 kell telefonra, mivel hetente két-három esetben ki kell hívnom a menlőt férjemhez, aki négyszer szenvedeti szélütést. Sok mindent csak telefonon tudok elintézni, mert én is szívbeteg, mankóval járó rokkant vagyok. Féljem 1948 óta becsületesen dolgozott és fizette a betegsegélyzőt, én csaknem harminc éve balesetet szenvedtem, de sántán is ledolgoztam éveimet: Manapság nem tudok kijönni a havi bevételünkből. Férjem huszonegy éve cukorbeteg, de nem engedhetem meg magamnak, hogy pontosan azt a diétát kapja, amit az orvos előír. Sok vitaminra is szüksége lenne, de azt is nekem kellene megvennem. A cukorbetegek diétája nagyon szigorú és drága, s ha a beteg élni akar, be kell tartania. De kérdem, miből vegyek gyümölcsöt, tejtermékeket, a húsról már nem is beszélve! Sajnos, hamarosan rá leszünk utalva egy geriátriai intézetre. Most, amikor békességben, szépen élhetnék, örülhetnék az unokáknak, üyen szomorú helyzelbe jutottunk. DUDlK ISTVÁNNÉ Pozsony HÁLÁSAK VAGYUNK PAPJAINKNAK Zsilka László Apróbetűs történelem című sorozatából ízelítőt kaptunk az 1968-as, illetve az azt megelőző és követő évek magyarságot érintő eseményeiből. Figyelmemet főleg a sorozat utolsó részei keltették fel, ahol arról ír a szerző, hogy Lőrincz Gyula és Dénes Ferenc, az Új Szó hajdani főszerkesztői mit tettek (jobban mondva mit nem tettek és mit kellett volna tenniük) az itt élő magyarságért és kultúrájáért. Mivel a Csemadoknak megalakulásától tagja vagyok, tudom, hogyan kellett volna képviselniük a szlovákiai magyarságot a központi szervekben. Nem beszélve Dénes Ferenc párthűségéről, mely teljes mértékben háttérbe szorította a magyarság érdekeit. De nem emiatt írok, hanem a sorozatnak a magyar keresztények számára felbecsülhetetlen értékű alábbi sorai miatt: „A visszhangok közül külön kiemelném a magyar papok szervezett jelentkezését... Kifogásolták, hogy a demokratizálás folyamatában sok mindenről szó esik, csak éppen a vallásszabadságról nem. A magyar papságról külön is szólnunk kell. ők voltak azok, akik az üldöztetés, a némaságra ítéltség éveiben, amikor a magyarnyelvet kitiltották az élet minden területéről. ők a templomokban a hatalommal szembeszegülve magyarul hirdették Isten Igéjét. Nem egy pap került börtönbe hitéért, de magyarságáért is. Ez is, az is főbenjáró bűnnek számított. Nem túlzok, ha nemzetiségünk és hitünk mártírjainak nevezem őket, akiknek az utódok legalább köszönetlel tartoznak. " Igen! Köszönettel tartozunk nekik, mert ők voltak és ők azok ma is, akik Istenbe vetett hittel kiállnak a magyarság mellett. Nem is tehetnek másképpen, hiszen mint lelkészek eleve nevükben hordozzák azt, hogy az ember lelkivilágát ápolják Isten Igéjén keresztül. Ők azok, akik a lelkek mélyébe tudnak hatni és erőt öntenek a csüggedőkbe. A szlovákiai magyarság most megint megpróbáltatások előtt áll. Szülőhelyeinket, szép hangzású neveinket nem engedik eredeti formájukban használni. Pedig az anyakönyvek tele vannak idegen hangzású nevekkel. Azokat engedélyezik, csak a magyarokat nem. Az iskolákban alternatív oktatást akarnak bevezetni, amivel a gyermekek magyar szókincse rohamosan csökkenne. Ugyanis egyszerre a gyermek nem tud megbirkózni két nyelvvel. Az az ésszerű, ha először az anyanyelvét tanulja meg tökéletesen, mert ha nem-, a másik nemzetét soha sem tudja megtanulni, legfeljebb az ún. konyhanyelvet sajátítja el. Vagy ez lennne a cél? özv. PETÔCZ KÁLMÁNNÉ Komárom KÉRDŐJELEK Egy kérdést szabadjon feltenni: A vezető pártok politikusai miért nem engesztelődnek meg, miért nem befolyásolja őket jó irányba az a tény, hogy mi, az egyszerű nép, szlovákok és magyarok egyfolytában bizonygatjuk, hogy nekünk semmi bajunk egymással, és igenis tudunk barátságban élni?! Hiszen a vallásos szlovákok is megtalálják a hívő embereknek szánt üdvös ajánlást, hogy: „Szeresdfelebarátodat, mint magadat!" Miért hát ez a politikusok által ránk zúdított kiengeszlelhetetlen gyűlölet?!... Hiszen hetvenegynéhány éve már politizálásunk csak a védekezésben merül ki. Mesterségesen kómában tartott indulataink egyik legmarkánsabb megnyilvánulása a marcelházai - úgynevezett - po\gfa(mester)i engedetlenség volt. Mint köztudott, ott a megszokottól kicsit eltérő módon hördültek fel a magyar nyelvű helységnévtábla elorzása miatt! De ugyan, milyen törvény minősíti a vízbefúló jajveszékelését jogtalannak, vagy éppen agresszív jellegűnek?!... Amíg a világ bármely nyelvét szinte élvezettel használják az azt értő hivatalnokok, magyarul még a magyar származású tisztviselő sem mer megszólalni!... Miért?... Miért lehet bármely nemzet specifikus szimbólumait - írott nyelvét, címerét, nemzeti lobogójának színeit - szabadon, néha már ingerlő gyakorisággal megjelentetni, ugyanakkor miért Uldözendők a hasonlók magyar vonatkozásban?!... Ezekre és még sok hasonló miértre bizony lehetetlen észokokon nyugvó választ találni! Nem indokolt-e, ha néha-néha feljajdulunk: - Az ég szerelmére, mondja már végre meg valaki, azonkívül, hogy vagyunk, még mi a vétkünk?! Az alternatív iskolarendszer bevezetésének végcélja minden kétséget kizáróan csak egy lehet: a magyar etnikum területén megszüntetni a saját nyelvű értelmiséget! Több tucatnyi olyan helységet tudnék felsorolni, melyek az iskolák központosítása eredményeként értelmiségiek nélkül maradtak. Kulturális életükre tekintve ezek egyikében sincsenek irigylésre méltó állapotok! De állítólag hasonló a helyzet az azonos sorsú szlovák falucskákban is! Ráadásul, ahol az önkormányzatnak a régi iskolaépületek hasznosítására nem születik jó ötlete, ott a milliós értékű objektumok gondozatatlanul adják át magukat az enyészetnek! Most, hogy az üzemanyag drágultával a gyerekek (diákok) buszoztatása egyre költségesebbé válik, nem lenne-e ésszerű az egy-két tanerős iskolák beindítása? Ahol az épület is megvan hozzá, ott biztosan gazdaságosabb lenne! És így egy-két értelmiségit is kapna a falu, akik - bátran állítom - a kisfalvakban pangó kultúra beindításában is hasznossá válhatnának! KOVÁCS JÓZSEF Kassa PÉLDÁK ÉS ELLENPÉLDÁK NEM HIÁNYZIK A PANASZKÖNYV? Nem tudom, az olvasók közül ki hogyan van vele, de jómagam hiányolom, hogy a magánkereskedőket a fogyasztók védelméről szóló, 1992. évi 634. számú törvény nem kötelezi arra, hogy rendelkezzenek a panaszkönyvvel. Hajdanán még három évvel ezelőtt is - ha a vevő elégedetlen volt az áruval, a kiszolgálással, a szolgáltatás színvonalával, nyugodtan beírhatta azt a panaszkönyvbe, mert az állami és a szövetkezeti üzletekben a panaszkönyv tartása kötelező volt. Az illetékes felettes szerv a meghatározott időn belül értesítette a panasztevő fogyasztót a hiba orvolásáról. Merem állítani, sokszor már az is megtette hatását, ha valaki a panaszkönyvet kérte. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden magánkereskedő megrövidíti a vásárlót, vagy nem ügyel a tisztaságra, de jócskán akad közöttük olyan, aki bizony kihasználja a panaszkönyv hiányát, és hányavetin szolgálja ki a vevőt, főleg akkor, ha nincs a közelben vetélytárs. Megemlítheüiém azt az érsekújvári vendéglőst, aki piszkos pohárba kimért két deci borért szemrebbenés nélkül elkérte a 15,80-at, vagy azt a büfést, aki nagy pohárban kis sört szolgált fel, s természetesen a korsó sör árát kérte el, vagy azt az érsekújvári hentest, akinél csak elvétve látható árcédula, esetleg azt a gútai élelmiszer-kereskedést, ahol bizony jócskán hiányzott az árcédula és a padló felmosórongy után könyörgött. A negatívumokat tovább is sorolhatnám. Ezeken a helyeken hiába reklamáltam, gúnyos választ kaptam. Vannak azonban pozitív hozzáállású magánkereskedők is. Így például a tardoskeddi Kelly Restaurantban, ahol példás rend és tisztaság uralkodik, az italt és ételt jól megmérik, s az árakat is feltüntetik. Vagy vegyük az érsekújvári Antalík és fia hentesüzletet, ahol az árak fel vannak lüntetve, s minden kívánságnak eleget tesznek. Láttam például, amikor egy nyugdíjasnak akár 5 deka szalámit is kimértek. De szólhatnék a gútai SPANTEX illatszer-kereskedésről, ahol türelmesen elmagyarázzák egy-egy termék tulajdonságát, s nem arra törekednek, hogy mindenáron a drágább terméket sózzák a vevő nyakába, sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy takarékoskodásra intenek, mert beismerik, hogy sok esetben az olcsóbb hazai termék többet ér, mint a jóval drágább, de elegánsabb csomagolású külföldi. Hányszor elmélázom magamban, mikor jutunk oda, hogy minden magánkereskedő ilyen előzékenyen törődjön a fogyasztóval! Amíg nem érjük el, hogy a kiskereskedők zöme legalább hasonló figyelmességet tanúsítson a vevő iránt, addig talán mégis kötelezővé kellene tenni a panaszkönyvek vezetését a magánkereskedők estében is. NAGY ANDRÁS Kamocsa A nézetek sokrétűsége értlekében olyan leveleket is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! ...Ha igaz, hogy az ember, a polgár a legmagasabb alkotmányos tényező, akkor milyen jogon bánnak vele olyan mostohán az alsóbb alkotmányos tényezők: a pariament, a képviselők, a kormány, a miniszterek... (gondolok itt a magas árakra, alacsony bérekre és nyugdíjakra, a munkanélküliségre stb.) Ezek az „alsóbb" tényezők állítólag a polgárok, az emberek érdekeit szolgálják. Nevetséges, mert lépéseik zöme nagtívan hat rájuk. IVÁN SÁNDOR Kassa ... Az új kormány jobb életmódot ígért, de eddig ez nem valósult meg. Nem is érhető el az addig, amíg a volt kommunisták töltik be a vezető posztokat. Nem érdekli őket, hogy az alapélelmiszerek ára milyen magas. Pedig végre lépéseket kellene tenni, hogy a kisfizetésűek is gond nélkül vásárolhassanak, legalább az élelmiszerüzletekben. HORVÁTH MÁRIA Érsekújvár CSERKÉSZTÁBOR Vajka határában a dunaszerdahelyi Szent György, a dióspatonyi Szent Gábriel Cserkészcsapat és két frankfurti vendégcserkész táborozott. Tábori kaput, őrtornyot, asztalt, padot, lábbelitartót, mosogatót, tűzhelyet, polcokat, szerszámtartót készítettünk természetes anyagokból. Korabeli harci eszközöket is készítettünk, ezeket a látogatók a rögtönzött kiállítóteremben meg is tekinthették. Harci játékokat játszottunk, számháborúztunk, métáztunk, akadályversenyen, rohampályán mértük össze erőnket. Népi játékokat tanultunk, térképeket készítettünk, nyomot öntöttünk, csillagokat figyeltünk, nappali és éjszakai portyákra indultunk, faragtunk, varrtunk, báboztunk, sütöttünk, főztünk. Naponta tábortüzet gyújtottunk, felelevenítettük a Csallóköz mese- és hiedelemvilágát, történelmét, népdalait és népszokásait. Hogyan tudtuk mindezt megtenni? A falu összefogásának, a szülők bizalmának, a vezetők és a cserkészek jókedvének, megértésének, odaadásának köszönhetően. A táborba nehéz háüzsákokkal indultunk, haza pedig rengeteg élménnyel, a falubeliek iránti hálával érkeztünk. Formáltuk önmagunkat, közösségünket. Megtanultunk egymásért élni, egymásnak szolgálni, mindennek örülni, mindenért köszönetet mondani. AJPEK GABRIELLA Dunaszerdahely RENDŐRSÉGI JELKÉPEKET GYŰJT Az esztergomi Szilas László négy éve rendőri emlékeket gyűjt. A világ 46 országából támogatták eddig. Közel 500 darab kaijelzése, 15 féle sapkája és számos unifonnisa vándorkiállításként járja Magyarországot. Legutóbb Veszprémben tekinthették meg a Rendőrségi szimbólumok a nagyvilágban című tárlatot. Szilas László most azzal a kéréssel fordult lapunkhoz, közöljük címét (Esztergom, Perez u. 3. EUROPE H-2500). hátha olvasóink gyarapítani tudnák gyűjteményét. Szívesen venné, ha elküldenék a városi, járási vagy esetleg községi rendőrségek címereit vagy más rendőrségi jelképeket.