Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-07 / 182. szám, szombat

RIPORT I ÚJSZÓ, 1993. AUGUSZTUS 7. A

munkanélküliség tipikus és kevésbé tipikus esetei. Egy családon belül. Rozsnyó, 1993 nyarán. Szlovákiának e tekintetben egyik leginkább sújtott vidékén. * * * Á férj, a 26 éves Vanyo Róbert nyughatatlan lélek. Tanult szakmája szerint villanyszerelő, de ebben soha nem dolgozott. Ezen kívül viszont szinte mindent megpróbált. Itthon és Európa egyéb szögleteiben. Volt mészgyári munkás, konyhai kisegítő, segédápoló, dolgozott a rozsnyói kórház patológiai osztályán, de segédként a pozsonyi törvényszéki orvostani klinikán is. Itt, Pozsonyban gondolt egyet, s megpróbálkozott átszökni Ausztriába. Ez többszöri kísérletezés után sikerült is neki, a treiskircheni menekülttábor lakója lett. Itt érte a 89-es csehszlovákiai változások híre, erre hazajött. Itthon azonban továbbra sem találta helyét. Előbb magánvállalkozói engedéllyel ablakot pucolt és takarított, majd miután ez nem jött be, alkalmi munkát vállalt. 1991 nyarán eszébe jutott, hogy ötven koronával a zsebében nyugateurópai útra indul. Bejárta Németországot, Franciaországot, és alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Sőt, az is eszébe jutott, hogy belép a francia idegenlégióba. Ezt azonban mégsem tette meg, nem sokkal ezután inkább újra hazajött. Itthon ismét csak alkalmi munkákból élt, majd 1992 tavaszán, akkor még barátnőjével, ma már feleségével, százkoronás útravalóval Franciaországba és Spanyolországba indultak. Spanyolországban csaknem három hónapot töltöttek. Róbert utoljára a Krajcár nevű regionális lapnál dolgozott Rozsnyón. 1993 februárja óta munkanélküli-segélyből él családjával. Az elmúlt év őszén ugyanis megnősült, idén májusban pedig megszületett kislányuk, Boglárka. A felesége, Prékop Mária 1991-ben érettségizett a rozsnyói gimnáziumban. Továbbtanulási tervei nem váltak valóra, de állást sem kapott, így egy évig segélyből, no meg szülői támogatásból élt. A múlt év nyarán munkanélküli brigádosként fölvették a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának titkárságára, innen ment szülési szabadságra, majd anyaságira. Mária édesapja géplakatos. Hosszú évekig dolgozott a rozsnyói bányavállalatnál. Idén, májusban, létszámleépítés okán elbocsátották. Azóta nem talált állandó munkát, mindössze egy volt itthon egyedül a kicsivel - meséli Mária, miközben megérkezik a férje is. Fáradtan és letargikusan válaszol kérdéseimre: - Rozsnyón és környékén végigjártam minden számításba jöhető munkahelyet állást keresvén, de mindenütt elutasítottak. Érdeklődtem a kórházban, postán, tejüzemben, pékségben, a Benzinolnál, az erdészetnél, az útépítő vállalatnál, de sehol nem jártam szerencsével. Hasonló volt a helyzet a magánvállalkoEGYETLEN KIÜT: KITÁNTOROGNI? hónapot sikerült dolgoznia idegenvezetőként a krasznahorkai Andrássy-mauzóleumban. A Vanyo házaspár kétszobás állami lakásban él Rozsnyó Varga-dombi lakótelepén, egy ötvenes években épült bérházban. A lakással szerencséjük volt, az elmúlt év végén kapták, s nem sokkal a kislányuk születése után sikerült lakhatóvá tenniük. Berendezniük is, de ez már nem ment olyan könnyen. - A szüleim takarítottak meg számomra egy kis pénzt, abból tudtunk valami bútort venni, mert az ifjú házasok kölcsönét nem kaptuk meg. Mivel mind a ketten munkanélküliek vagyunk, nem adtak kölcsönt, nem látván biztosítékot arra, hogy visszafizetjük - mondja Mária, miközben Róbertra várakozunk. Már este fél kilenc is elmúlt, de még nem érkezett haza. Ez azon ritka napok egyike, amikor alkalmi munkával egy kis pénzt is tud keresni. - Egy ideig eljárt egy éjszaka nyitva tartó bárba, ahol ő volt a ,,ruhatáros néni". De egész éjszaka ott kellett lennie, ezért otthagyta, mert nekem rossz zóknál is. Nagyon sok errefelé a munkanélküli és kevés a munkalehetőség, így ha néha akad is valami, azokat a helyeket inkább csak rokonok, ismerősök kapják. Az én baráti, ismerősi köröm viszont háromnegyedében szintén munkanélküli, akik hasonló cipőben járnak, mint én. - A munkahivatal nem kínál állásokat? - Nem is igen tud mit. Nagyon ritkán hallani arról, hogy valaki általuk szerzett volna munkát. Én például csak arról az egy esetről tudok, amikor parkolóőri állást szereztek néhány munkanélkülinek. -Arra nem gondoltál, hogy magad vállalkozz? - Egyszer már belekezdtem, de akkor két tapasztalattal lettem gazdagabb. Egyrészt az embereknek nagyon kevés a pénze, s így egyre ritkábban veszik igénybe a magánvállalkozók szolgáltatásait, másrészt arra is rá kellett jönnöm, hogy én nem vagyok magánvállalkozói alkat. - Nyugat-Európában Németországban, Franciaországban, Spanyolországban hasonló életmódot folytattál, mint amilyet itt vagy kénytelen. Mi a különbség? - Nagyon egyszerű: ott volt lehetőség, itt nincs. Franciaországban csak az volt a gond, hogy akkor csehszlovák állampolgárok nem vállalhattak ott munkát engedély nélkül. Nagyon egyszerű volt azonban német állampolgárnak vallani magadat. Egyszerűen csak bementél a rendőrségre, s ott elmondtad, hogy német vagy s elvesztetted az útleveledet. Azok pedig kiállítottak egy igazolást. Spanyolországban pedig a kutya sem kért az embertől útlevelet vagy munkavállalási engedélyt. Nem volt nagy gond feketén munkát szerezni. Itthon viszont szinte lehetetlen, s úgy tűnik, hogy a helyzet hosszú ideig nem igen fog javulni. - Hogyan tudtok megélni, gyermeket nevelni a segélyekből? - szegezem most már mindkettőjüknek a kérdést. - Én szeptemberig még a csemadokbeli fizetésemnek a kilencven százalékát kapom, 2600 koronát - válaszolja Mária. - Nehezen, de sikerült ezt elintéznünk. Róbertnek augusztus végéig folyósítják a munkanélkülisegélyt, ami 1200 korona, a családi pótlékkal és a kompenzációs juttatással együtt 1600 koronát kap. Ebből, még ki tudunk jönni valahogy, úgy, hogy a szülőktől kapunk tojást, zöldséget. Anyagilag egyikünk szülei se nagyon tudnak támogatni. Szerencsére a lakbér nem magas, mert lakásunk alacsony kategóriájú. A gáz- és villanydíjjal meg a lakbérrel együtt havonta körülbelül hétszáz koronát fizetünk a lakásért. így is elég nehéz azonban a megélhetés, hiszen a kislányunkra is gondolnunk kell, nem szeretnénk, hogy hiányt szenvedjen. - Hogyan képzelitek el a közeli és távoli jövőt? - Ügy tervezem, hogy ha addig nem szerzek állandó munkát, ősszel egy-két hónapra újra kimegyek Franciaországba, szőlőt szüretelni. Ott naponta meg lehet keresi 220-250 frankot. Szeretném, ha a télre lenne egy kis pénztartalékunk. Egyébként a kivándorláson is gondolkodunk, egyik barátomnak van egy kérdőíve az ausztráliai kivándorláshoz. Lehet, hogy elmegyünk, míg fiatalok vagyunk, s tudunk még valamit kezdeni. Mert itthon nem látunk semrpi perspektívát - állítja Róbert. - Már azzal is elégedettek lennénk, ha egy falusi kis kertes házba költözhetnénk, ahol legalább az ennivaló egy részét magunk is megtermelhetnénk. Nem beszélve arról, hogy a kislányunknak is sokkal jobb lenne ott. De lehet, hogy ez csak álom marad - fűzi hozzá Mária. Akik hisznek a lélekvándorlásban, azt állítják, hogy az új testbe készülő lélek maga választja ki, milyen testben és milyen körülmények között kíván élni. Mert így, tudatosan készül a megszabadulásra, s minden új megtestesülés új alkalom és állomás a szabadulás felé vezető úton. Jézus is példázatban szól arról, hogy a teve hamarabb átmegy a tű fokán, mint hogy a gazdag ember az Isten országába jut. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bele kell nyugodnunk abba az igazságtalanságba, ami a mai Szlovákiára, sajnos, jellemző, hogy miközben a csalók és gátlástalanok egyre inkább tollasodnak az ,,állam", azaz az adófizetők pénzén, a kisembereknek mind nagyobb rétege süllyed le a szegénységi szintre, már-már a nyomorba. Hiszen a lehetőségek mindenütt adottak, és a súlyos örökség ellenére nagyon sok függ attól, kik állnak egy-egy ország élén. Kik maradnak meg ott a nép akaratából, illetve közönyéből vagy azért, mert becsapták a választókat. Vagy önkényesen. KLINKO RÓBERT ORDÓDY KATALIN / m ^fc m^ f^B w / yf — Pali! - lepődött meg. - Korábban jöttem. Hátha elered az eső, jobb lenne, ha szárazon úsznánk meg az utat. - Akkor magamra kapom a ruhát. Kérlek, fordulj el. Vagy inkább várj meg a hallban. - Engedd meg, hogy itt maradjak. Különben is orvos vagyok, és ugye, az orvosok előtt... - De pszichiáter vagy, aki előtt a páciensek a lelküket meztelenítik le, nem pedig a testüket. - Búcsúajándéknak add, hogy végignézhessem, amint felöltözöl. Nem kérek olyan sokat, hiszen ez a melltartó és nadrágocska sem mutat többet belőled, mint a fürdőruha. - Ez igaz, Palikám, de valahogy mégis más. így meztelenebbnek érzem magam. - Bevallom, én is meztelenebbnek látlak, meztelenebbnek, mint a sok csupasz mellű nőt, akikbe lépten-nyomon beleütközik az ember a strandon. De... így az az illúzióm, hogy egészen összetartozunk. Mintha házasok lennénk. - Házasok? - lehelte Dóra. - Magamnak akarlak, egészen magamnak, nem akarok többé megválni tőled. A vágy újra egymás karjába kergette őket. Dóra egész testében remegett, felolvadt az erős szorításban, amely már szinte fájt. Az ablakon nagy, nehéz cseppekben kopogni kezdett az eső. Ez volt, amit még érzékeltek a világból, aztán elsüllyedt körülöttük minden. Még egy néma „ne" sikoltott fel Dórában erőtlenül, aztán elmerültek a gyönyörűségeknek abban a csodájában, amivel csak a test és lélek tökéletes harmóniája képes megajándékozni az egymást ölelő emberpárt. Verejtékes homlokkal, gyengéden nézték egymást, lassú eszméléssel, a szomját oltott test hálás csókjaival szórva be egymást. A rádió még mindig szólt, de a zene elhallgatott és sípszó jelezte, hogy következik a pontos idő. Rádöbbentek, hogy menniük kell. Sietve kapkodták magukra ruhájukat. Dóra blúzának apró gombjaival bajlódott, nem is hallotta, hogy kopogtak az ajtón, a rádióban tovább szólt a zene. Csuthy ugrott, hogy kinyissa. Borkával találta magát szemben. A két férfi szeme éles pengeként villant össze. Azt látszottak mondani: mi keresnivalód itt? Borka Csuthy vállán keresztül meglátta, amint a lány gombolkozik. Félretolta és Dórához lépett. - Megengeded, hogy segítsek? - s már nyúlt a karja, de a lány ellökte. - Mi jut eszedbe? És egyáltalán... Mit keresel itt? Éppen elmenőben vagyunk. - Szükségem lenne rád. Nem tudnál öt percet nekem szánni? - Ne haragudj, most nem. Vacsorára vagyunk hivatalosak, s máris késünk. Nem várhat holnap reggelig? - Vannak dolgok, vannak szavak, amelyek ha halasztást szenvednek, értelmüket vesztik. - Ugyan, Borka túlzói. - Nem, de értem a szituációt - hangjába dühös gúny vegyült- Úgy látszik, nemcsak én tudom felébreszteni benned a nőt! Lassan, nyomatékos mozdulattal felemelte a földre csúszott paplant, s az összegyűrt ágyra dobta. - A nőt, mindenesetre úgy látom, könnyebb felébreszteni benned, mint a barátot. Dórát a sírás kerülgette. Miféle lidércálom ez? Lehetséges pillanatok alatt tönkretenni mindent, ami... Mindent, mindent? Csuthyba mérgezett nyílként fúródtak Deák szavai. Egy pillanatra elvesztette a fejét, és neki akart menni, hogy kipenderítse, aztán mégis erőt vett magán. Várják őket, nem szabad semmibe belekeverednie, amelynek következményei kiszámíthatatlanok. - Távozzon, kérem - mondta Csuthy határozottan, és szélesre tárta az ajtót. - Ne várja meg, hogy segítsek. Hallhatta, a hölgynek most nincs ideje a maga számára. Borka kényelmes léptekkel indult az ajtó felé, ott megállt és visszanézett. - Rendben van. Majd alkalmasabb pillanatban jelentkezem. Ironikus mosollyal megbiccentette fejét és lesietett a lépcsőkön. Alig tűnt el a fordulóban, némán és földúlva Dóra és Csuthy is elhagyta a szobát. Az eső elállt, szótlanul lépegettek egymás mellett, ugy érezték, vége mindennek. Dóra volt az, aki nem bírta tovább. - Rossz álom Wolt. Mi megtaláltuk egymást, és csak ez számít. Várta, hogy a férfi megerősíti szavait. Egymásba karolnak, egymásra nevetnek, és a kínos jelenetet elfújja a szél. Csuthy azonban hallgatott, az arcán látszott, hogy szenved. - Hogy ki, mit gondol rólunk, nem érdekes. A fontos, hogy mi ketten mit érzünk... Én szeretlek, szeretlek, szeretlek. .. Érted? És most már mondj valamit - próbálkozott tovább. - így letaglózva nem állíthatunk be az ünnepi vacsorára. És álarcot sem viselhetünk. Én legalábbis képtelen lennék adni a jókedvűt, amíg itt emészted magad, s azt sem tudom pontosan, mi az, ami bánt. - Ami bánt? - nézett Dórára Csuthy. - Azt kérdezed, mi bánt? Hát több minden. Először is: ez az ember úgy látszik, bejáratos hozzád. A viselkedéséből erre következtettem. Másodszor: a megjegyzései arra utaltak, hogy több van köztetek, mint egy szép nőnek kijáró hódolat. Még nem szereztem meg a jogot, hogy hűséget követeljek tőled, bár ezt magától értetődőnek tartottam, és most már nem is vagyok benne biztos, hogy egyáltalán próbáljam-e megszerezni. Talán ami köztünk történt, mégsem volt olyan sorsdöntő, mint amilyennek hittem. (Folytatjuk)