Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-30 / 201. szám, hétfő

2087 KALEIDOSZKÓP MÚJSZÓI MINDIG SAJÁT ERŐBŐL A 880 ÉVES NAGYKÉR ÜNNEPRE KÉSZÜL Ünnepelni általában kerek évfordulókat szokás. A 880 év nem mondható éppen annak, Nagykér lakóinak mégis ünneplésre ad okot. Ugyanis 880 évvel ezelőtt 1113-ban jegyezték először a hivatalos iratok a falu nevét. Az Érsekújvári és a Nyitrai járás határán fekvő település neve a Könyves Kálmán királyunk által kiállított úgynevezett Zobori adománylevélben szerepel először a zobori bencés apátságnak ajándékozott többi várispánsági birtok nevével együtt. Nagykér megalapítása persze ennél korábbra tehető. Bár biztos adatok erre vonatkozóan nincsenek, a történészek szerint Nagykér honfoglaláskori település lehet, s mint azt neve is elárulja, a honfoglaló Kér törzs tagjai voltak megalapítói és első lakói. A régészeti ásatások azonban azt is kimutatták, hogy a területet már azelőtt is lakták rómaiak, avarok majd szlávok. A középkorban Nagykér előbb a nyitrai várispánsághoz tartozott, majd a zobori apátsághoz, később pedig az esztergomi érsekséghez. Fontos kereskedelmi utak vezettek határában, ezért szinte minden jelentős történelmi esemény közelről érintette. Pusztította népét tatár és török, hol belviszály dúlta fel békéjét, hol idegen zsoldosok sanyargatták. Lakói szenvedtek pestistől, kolerától, árvíztől, tűzvésztől, sáskajárástól, aszálytól egyaránt. Egyszerű földművesek voltak, de iparkodó emberek, akik a történelem megannyi csapása ellenére is felvirágoztatták a falut. Szorgalmuk mellett jó magyarok és buzgó katolikusok is voltak, és azok is maradtak az egymást követő népkeveredési hullámok, a szláv környezet közelsége és a reformáció térhódítása közepette is. Változást Nagykér életében is csak 1945 hozott. Számos kéri magyar sorsa lett a kitelepítés, deportálás, még többen választották inkább a megalázó reszlovakizálást, mint sem el kelljen hagyniuk szülőföldjüket. Az évek múltával azonban a sebek gyógyulni kezdtek. Új fejlődés vette kezdetét, minek következtében mára Nagykér egy szépen kiépült, takarosan rendben tartott 3500 lakosú község lett. A népesség nemzetiségi összetétele viszont változott. Ma 70 százalékban magyarok lakják, 30 százalékban pedig szlovákok. Szinte valamennyien katolikusok (16 evangélikus kivételével). A falunak van nyolcosztályos magyar tannyelvű alapiskolája, de míg ott évről-évre csökken a beíratott gyermekek száma, a szlovák iskolában nő. A Csemadok viszont a mai napig aktív, amit számos rendezvény is bizonyít. A falu életében is 1989 hozott változást. A polgármesteri teendőket 1990-től Bátora Béla látja el, aki a munkáját a múlt egyik legfájóbb sérelmének, az önhatalmúlag Milanovcére változtatott falunévnek a helyreigazításával kezdte. - Rögtön az első képviselőtestületi ülésen egyhangú döntés született, miszerint kérni fogjuk a falu eredeti nevének visszaállítását. Nagykért ugyanis 1948-tól hivatalosan Milanovcének nevezték, míg addig Veľký Kýr volt. A névváltoztatási bizottság 1991-ben tárgyalta kérésünket Gúta, Tardoskedd és Mocsonok kérelmével együtt. Gútával és Tardoskeddel szemben nekünk szerencsénk volt. Még a bizottság tagjai is értetlenül csóválták a fejüket, miért nevezték el falunkat Milanovcének. A kormány 1992. augusztus l-jén jóváhagyta a kériek kérelmét, s azóta a falunévtáblán újra a Veľký Kýr elnevezés szerepel. Az eredeti név visszaállítását a falu többsége megelégedéssel fogadta. A község vezetői ezek után úgy gondolták, most már valóban hozzáláthatnak az esedékes 880. évforduló méltó megünneplésének előkészítéséhez. - 1990-et megelőzően erre nem is gondolhattunk, hiszen a kommunista rendszerben nem kaptunk volna ilyen rendezvényre engedélyt, de pénzt sem. A rendszerváltást követően azonban szinte magától értetődő volt, hogy meg kell emlékeznünk erről a jelentős, habár nem is kerek évfordulóról — emlékszik vissza az ötlet megszületésének körülményeire a polgármester. Már a múlt évben megkezdték hát az anyaggyűjtést a falu múltját és jelenét bemutató monográfiához, melynek megírására az ismert írót és publicistát, a falu szülöttét, Szőke Józsefet kérték fel. Ezzel egyidejűleg pályázatot írtak ki a község címerére és zászlajára. A beérkezett pályamunkák közül Kopócs Tibor javaslatát találták a legjobbnak, legtalálóbbnak. A tervei alapján elkészült címer és zászló felszentelésére az ünnepség keretén belül szeptember 15-én kerül sor. - Már az egész idei év ezen évforduló jegyében telt - ismerteti a részleteket Bátora úr. - Ennek jegyében ünnepelte a helyi alapiskola is fennállásának 150. évfordulóját, s ez volt a fő motívuma az idei Csemadok-napnak is. A községi hivatal mindkét rendezvény támogatásából kivette részét. Az ünnepi megemlékezések sorozata szeptember 3—5-én csúcsosodik ki, amelyet kultúrműsorral, sportrendezvénnyel, vásárral, táncmulatsággal szeretnénk emlékezetessé tenni a község lakói számára. A háromnapos rendezvény péntek délután népviseletbe öltözött fiúk és lányok lovaskocsis menetével kezdődik, majd a művelődési házban megkezdődik a sakkverseny, amely másnap is folytatódik. Szombaton indul a vásár, a gyerekeknek lesz bábelőadás és diszkó, a sportrajongóknak a szlovákiai magyar újságírók és a helyi öregfiúk csapatának futballmérkőzése nyújthat jó szórakozást. Este Koós János és Dékány Sarolta lép fel zenés kabaréműsorral. Vasárnap folytatódik a vásár, lesz sétarepülés, délután pedig ünnepélyes szentmise, ahol fellép az Ifjú Szivek énekkara. Ezen a misén szentelik fel a község új címerét és zászlaját. 1993. AUGUSZTUS 26. A nagyszabású ünnepség egy 1500 példányszámban kiadott könyv, a pályázat, az új címer és zászló, mindez nem kevés kiadást jelenthet a falunak. — Miből futja minderre? - tettük fel a kérdést a polgármesternek. - Az évfordulóval kapcsolatos kiadásokra, amelyek mintegy 180 ezer koronát tesznek ki, részben a község költségvetéséből teremtettük elő a pénzt, de akadtak szponzorok is, főleg a helyi vállalkozók között. Szerencsére községünk anyagilag sem áll a legrosszabbul. Adósságaink nincsenek és nekünk sem tartozik senki. A vagyonúnkból futja kisebb, egy-két milliós beruházásra, de az ennél nagyobb beruházások már gondot jelentenének. Hál'fstennek, a legfontosabbak már megvannak: a vízvezeték, a gáz, jó utak, járdák, nemrég épült fel az új ravatalozó és a művelődési ház. A magánvállalkozók jóvoltából egyre több üzlet nyílik, és a szolgáltatások sem hiányoznak. Ami viszont még kellene, az egy víztorony, mert a vezetékben nem mindenhol elégséges a víznyomás. Kértünk is állami támogatást, de persze nem kaptunk. Fontos lenne a szennyvízcsatorna és a szennyvíztisztító felépítése is, de önerőből erre már képtelenek vagyunk. Amit tudunk, külső segítség nélkül is megoldunk. Idén például egymillió koronát fordítottunk az utak rendbetételére. Elkezdtük felújítani a régi művelődési ház épületét, bár előzetes becslések szerint az is tízmillióba fog kerülni. Ám úgy gondoltuk, apránként összespóroljuk rá a pénzt, meg aztán ha minden munkát magunk végzünk, ha helybeli munkanélkülieket alkalmazunk, a pénz is a falun belül marad. Bár mi is érezzük, hogy egyre romlik az ország anyagi helyzete, mégis azt tartjuk, amit lehet önerőből, azt tegyük meg. Nem várni kell, hanem cselekedni. A polgármester ezen mondata akár a falu jelszava is lehetne. A falué, ahol majd ezer éve tevékeny élet folyik, s ahol a múltjuk megünneplésére is munkával, tettekkel készülnek. S. FORGON SZILVIA A faluban az utóbbi húsz-huszonöt évben egyre több új ház épült Prikler László felvétele ORDÓDY KATALIN — És honnét szerezte ezt az értesülést? - Az igazgató úr felesége nem beszélt erről? - Hogy mit? A feleségem? Nem beszélt, nemigen beszélgetünk mostanában. De hogy jut eszébe a feleségem? - Mert vele voltam tegnap délután. - A feleségemmel? - kérdezte az igazgató, mint aki nem hisz a fülének. - Mi dolga volt vele? - Megmondtam neki, mivel gyanúsít engem az igazgató úr, s hogy ennek rám nézve rossz vége lehet, pedig teljesen ártatlan vagyok. - S erre ő azt mondta, hogy Axman Lili. Fantasztikus - rázta a fejét. - Tudja, ki az Axman Lili? Egy iskolatársamnak a harmadik felesége. Axmannal diákkorom óta tartom a kapcsolatot. Időről időre összejárunk. Asszisztáltunk az első két házasságánál és válásánál, majd sor került a Lilivel kötött házasságára is vagy két évvel ezelőtt. Lili jóval fiatalabb nála, de egyelőre még nincs hiba a kréta körül. Eh, ez nem ide tartozik. Tehát a feleségem azt mondta: Axman Lili. Rendben van, a többi az én dolgom... És különben hogy érezte magát a Balatonnál? - Köszönöm, nagyon élveztem a szabadságot ... De igazgató úr, szeretném megtudni, hogy... Ne vegye rossz néven, de talán megillet engem, hogy... - Jó, majd tájékoztatom. Nem akarom külön hívatni, jöjjön be néhány nap múlva valami ürüggyel. Hát akkor ennyi — biccentett Dóra felé, jelezve, hogy el van bocsátva. „Fogalmam sincs, hogyan, de csak kibogozódik a dolog. A lényeg, hogy tisztáztam magam" — gondolta utána. # * * Egész nap nyugodtan dolgozott, csak mikor hazaindult, volt egy kellemetlen találkozása. A lépcsőházban csaknem egymásba futottak Mártával. A lány ránevetett: - Dórácska, na hogy érezted magad a Koszorúban? Ugye, cuki hely? Én is voltam már ott! Ki tudja, miért, de amióta ott látta dorombolni a diri ölében, Márta, akivel előzőleg csak köszönőviszonyban volt, el nem szalasztotta, hogy néhány kedves szót ne mondjon neki. Most bántotta a lelkiismeret, ugyanis elképzelhető volt, hogy Márta sem ússza meg szárazon. Szerencsére nem várt választ, sietett tovább. A másik találkozás megrázóbb volt. A zebrán készült átmenni a villamosmegállóhoz, de a szemafor pirosat jelzett. Megállt és látta, amint indulnak az autók, melyek zöld jelzést kaptak. Az elsőnek a volánjánál Pali ült. Kéznyújtásnyira tőle. A forgalmat figyelte, nem vette őt észre, nem hallotta meg, milyen vadul kezd dörömbölni a szíve. Nézett az autó után, melyet nyomban eltakart előle az utána következők sora. Észre sem vette, hogy a szemafor zöldre váltott, csak a meginduló tömeg lökdöste magával, míg ráébredt, hogy tulajdonképpen ő is a túloldalra tart. Pali piros autóban ült. De sok ilyen piros Skoda futkosott az utcákon. Most majd mindegyikbe Palit képzeli oda. Nem, nem. El kell felejtenie. Ha egy vagy két év után összefutnának valahol — üdvözlés, bájmosoly és semmi szívdobogás. De most még ne találkozzanak. Ne, ne! Mégis Csuthyval volt tele a feje egész nap, hiába igyekezett minden erejével más gondolatokra összpontosítani. Néhány nap múlva nem bírta tovább, fogta az egyik dossziéját és bement az igazgatóhoz. - Igazgató úr, megoldódott a rejtély? -Megoldódott — felelte savanyú mosollyal. — Üljön le, röviden elmondom. A lehető legegyszerűbb, legbanálisabb történet, éppen ezért senkinek se jutna eszébe. Nem iszunk egy kávét? - Szívesen. Megnyomta a gombot és kiszólt Herminának. - Kérek két kávét. Tejjel issza? - Ha lehet. - És jegy tejet is mellé. Hermina nem tudott azonnal napirendre térni a dolog fölött. Már másodízben kávéztatja meg az igazgató Dórát. Mi lehet emögött? Az OTP, ugrott be neki a televízió reklámja. Valóban, mi lehet? Biztos, nem egy kialakuló kapcsolat, akkor a diri óvakodna attól, hogy vele főzessen kávét. Faarccal, pillanatra átvillanó kötelező mosollyal tette eléjük a tálcát. Annyit azért megengedett magának, hogy megkérdezze: - Mást nem óhajt, igazgató úr? - Nem - mondta az igazgató, nem értette el a célzást, hogy ez a konyakra vonatkozik, ami a tekintélyesebb látogatóknak kijár. - Ja — vakarta meg a fülét, mikor a titkárnő mögött becsukódott az ajtó -, hol is hagytam abba? - Még el sem kezdte, igazgató úr. (Folytatjuk)