Új Szó, 1993. augusztus (46. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-26 / 198. szám, csütörtök

5 KALEIDOSZKÓP MÚJSZÓI 1993. AUGUSZTUS 26. JÁTÉK HATÁROK NÉLKÜL - AZ UTOLSO FORDULO HÉT KAPU KECSKEMÉTEN Nem először és bizonyára nem is utoljára rendezett az idén nagysza­bású nemzetközi vetélkedőt a Genf­ben székelő Európai Rádió- és Tele­víziós Szervezet. A Játék határok nélkül gazdag múltra tekinthet már vissza. A hatvanas években élő köz­vetítésben olaszok, angolok, néme­tek, svájciak, portugálok, belgák, hollandok és jugoszlávok mérték össze erejüket, ügyességüket, ráter­mettségüket. Nyolcvanhétben a franciák és a spanyolok is bekap­csolódtak a játékba, tavaly a csehek, ez évben pedig a magyarok és a gö­rögök érdeklődését keltette fel a népszerű televíziós rendezvény. Cirkusz is, színház is, sport is, amit egy-egy alkalommal a nézők láthat­nak, de legelőször is látványos, iz­galmas, küzdelmekkel teli játék, iga­zi nemzetközi show, amelynek nem titkolt célja: felfedezni, bemutatni a versenyben részt vevő városokat, országokat, ízelítőt adni kultúrájuk­ból, történelmükből, hagyományaik­ból, közelebb hozni egymáshoz né­peket, nemzetiségeket, s megterem­teni pár órára azt, amit a politiku­soknak még mindig nem sikerült, a határok nélküli, egységes Európát. Maga a játék világraszóló reklá­mot jelent a részt vevő országoknak. A közvetítést - felvételről - a világ számos pontjáról látják. Portugália televíziója például a műholdak ré­vén amerikai, kanadai, brazíliai és angolai tévétársaságoknak adja át a műsort, a walesiek az Egyesült Királyság egész területén sugároz­nak, a francia nyelvű svájci csatorna a három világrészbe sugárzó TV 5­nek továbbítja a játékot, Olaszor­szág Észak- és Dél-Amerika, vala­mint Ausztrália területére küldheti el, a Cseh Televízió pedig Szlovákiá­nak sugározhat. A közvetítő orszá­gok listája azonban így sem teljes. A gyakorlat azt mutatja, három­négy héttel az első adás időpontja előtt jelentősen megélénkül az „adom-veszem". A fordulók témáját mindig a ren­dező ország választotta meg. így jutottak el a nézők a walesi tévések által a csodák birodalmába, a görö­göknek köszönhetően az istenek or­szágába, s így nyernek majd betekin­tést szeptember 5-én, a Karlovy Va­ryból sugárzott döntő segítségével a varieték világába. A vasárnapi já­ték, a 10. forduló színhelye Kecske­mét, vagyis, a kékszakállú herceg vára. „ Több terület is szóba került, ami­kor a megfelelő helyszínt kerestük - nyilatkozta a produkció díszletter­vezője, Vayer Tamás érdemes mű­vész aztán itt, a szabadidőközpont hatalmas dombja mellett kötöttünk ki. Furcsa látvány ez a domb. Van benne egy kis »harmadik típusú ta­lálkozások«-hangulat. Piramis? Kun­halom? Remek háttere a játéknak. A díszlethez Makovecz Imre ágasait is felhasználtuk, mert fontosnak tar­tottuk, hogy kapcsolódjunk a leg­utóbbi világkiállításon való megjele­nésünkhöz. A kékszakállú herceg ki­lenc méter magas fejét Szász Endre tervei alapján készítettük el, a vár­ból a hét kaput, a hét terem ajtaját láthatják majd a nézők." Kékszakállrólröviden csak annyit: a XVII. századtól sokszor és sokféle­képpen feldolgozták már a mesét. Görög, latin, sőt még egyiptomi va­riációi is vannak a mondának, nem beszélve a középkoriakról, amelyek a flamand tájon ugyanúgy ismertek, mint az angolszász és a viking me­sékben, vagy a távol-keleti elbeszé­lésekben. A francia Charles Perrault munkája alapján - amelyben Kék­szakáll új asszonya nem sokkal a nász után hét lezárt, fekete ajtót talál a várban és miután sorra nyitja ki mindegyiket, akkor döbben rá véres kezű félje gálád tetteire -, előbb novellák íródtak, majd meg­született Offenbach operettje, s Bar­tók Béla egyetlen, 1918-ban bemu­tatott operája. A kecskeméti vetélkedőhöz ez a hét kapu szolgált díszletelemként, hét kapu, amely a férfilélek titkait és bonyolultságát jelképezi, kínokat, erőszakot, fájdalmat és könnyeket takarva. De még mielőtt magáról a viadal­ról, a középkori lovagi tornákat idé­ző játékokról szólnék, bevezetőként pár mondat arról, ami a vetélkedő előtt zajlott. A felvételt megelőző három nap ismerkedéssel, szórako­zással, a versenyre való lelki felké­szüléssel telt. Hétfőn este a Kecske­méttől 15 kilométerre fekvő Kön­csögpusztán járt a televíziósokból, versenyzőkből és rendezőkből álló csapat. Zsíros kenyér, alföldi bor, pogácsa, kisüsti, közben csikós be­mutató és fogathajtás a pusztán, os­torcsattogtatás az erdő alatt, Munká­csy poros útján, aztán nyárson sült ökör, kemencében pirult túrós pite. Kedden harangjáték, fogadás a vá­rosházán, ebéd a bugaci pusztán. kor, mit és hogyan a pályán, este kilenctől pedig, közönség előtt, fő­próba éjjel háromig. Narancsszínben a csehek, Trojanovicéből, kékben a görögök, zöldben a portugálok, pirosban a walesiek, sárgában a ma­gyarok, az olaszok és a svájciak egyelőre váratnak magukra. Az első feladat: felmászni a forgó fej koronájára. Műanyag kötélen, a lehető legrövidebb idő alatt. Kék­szakáll kínzókamráját Ben Hur-sze­kerek helyettesítik, bokájuknál kikö­tözött versenyzőkkel. Forog a kerék, Friss kenyér őszibarackkal, bogrács­gulyás, lekváros kalács a fűben ülve, „desszertként" pedig a látvány: ha­talmas csorda szürke gulya a vége­láthatatlan legelőn, kőhajításnyira a vágtázó ménes, dús lombok hűvö­sében a csavart szarvú magyar rac­ka, amelynek nem gyapja van, ha­nem szőre, szól a nyáj ifjú pásztora. Este, a pusztai romantika után, amely újra csak azt bizonyította: vendégszerető nép a magyar, csapat­azonosítás a játék színhelyén, be­mutató a kiválasztott versenyzők­kel, majd jelmez- és pirotechnikai próba. Szerdán, városnézés után minden csapat „visszavonul". El­nyújtott pihenő az Arany Homok Szállóban, rövid megbeszélés, mi­A forgó fejű Kékszakál! (Zih Zsolt felvétele) forog a játékos, de a feladat még csak ezután jön. Újabb próba a fegyveresház: gémeskútról, köté­len lógva kell páncélruhába eresz­kedni, és nyílvesszőkkel célba lőni. Kincseskamra helyett hatalmas üveggömbök, két ember számára. Guruljon a gömb, görgessék a benne levők - ez a feladat. Könnyebb a dolga annak, aki virágos kertjét locsolgatja: hatalmas hordó tetejéről zúdítva kapja a vizet. Öntözhet, ha van mivel. A birodalomban gumikö­télen lógva kell napol, lioklal es csillagokat gyűjteni. Vízensiklást vár a játékosoktól a könnyek tava. Éjfél után, lehűlt időben, remegő lábak­kal. Aki meginog, zutty a vízbe, és kezdheti elölről. Óriáspókhálóból kell „régi asszonyokat" kiszabadíta­ni az utolsó játékban. A kikötözött lányok megmentőkre várnak. Csal­ni, bundázni lehetetlen. Bírók és né­zők előtt zajlik minden. A főpróba amúgy is csak főpróba, az igazi küz­delem másnap kezdődik, kamerák láttára, amelyek közül az egyik 12 kilós helikopterről emelkedik a ma­gasba, s onnan mutatja, mi történik lent, a küzdőtéren. Belga fiú irányít­ja teljes biztonsággal, azt mondja: 14 percig tud a gép üzembiztosan repül­ni, de újabb hat percen át egy hely­ben állva is dolgozni tud. Pilóta, filmrendező és operatőr a gazdája, ő tervezte és maga is építette a gé­pet, Amerikában van csak egyetlen vetélytársa. Pintér Tamást, a magyar filmek egyik neves kaszkadőtjét kérdezem: Milyenek a feladatok? - Fel­mászni a fejre, vékony, csú­szós kötélen, talán ez a legne­hezebb. Magyarország 64 vizsgázott kaszkadőrje közül talán a fele sem tudna feljutni rajta. Maga a rendezvény nagyszerű játék, így küzdjön meg egymással a fiatalság, ne szörnyűségek közepette. fnczéné Pathó Gabriella, a csehek tolmácsa természe­tesen a cseheknek drukkolt. Párkányból került Kecske­métre a férje által. Magyar­szlovák szakon végzett Po­zsonyban, ott ismerkedett meg a fiúval, aki a műszaki egyetemen végzett, ösztön­díjjal. „Kedvesek, víg kedé­lyűek a csehek, nem tudok elpártolni tőlük. Remélem, ők nyerik meg a versenyt." A bírók közül a Párizsban élő prágai Markéta Gregorovát kérdez­tem meg, mi a véleménye a rendez­vényről: - Én kulturális árucserének nevezem ezt a nagyszerű versenyt. Itt, Kecskeméten, úgy veszem észre, sokkal megerőltetőbbek a feladatok, mint amilyeneket eddig láttam. Ez a 10. forduló, s bár a magyarok bírója vagyok, a szemem, természe­tesen a cseheken is rajta tartom. Győzni biztosan a legjobb csapat fog, erről mee vaevok evőződve. Csütörtökön éjjel, a verseny nap­ján be is igazolódtak Markéta szavai. Nem véletlenül győzött az a csapat, amelyik. Valóban ők voltak a legjob­bak. Vasárnap este önök is látni fogják, kik nyertek. SZABÓ G. LÁSZLÓ ORDÓDY KATALIN (DOfifL Menekülni kell. El otthonról! De hova? Minden ág őt húzza, minden tüske őt tépi. A feje fáj, a gyomra émelygett, azt hitte, leesik a székről. Ült a munkája fölött és várta, honnan éri a következő csapás. - Fölszedhettél a Balatonnál valami nyavalyát. Influenzát vagy mit tudom én, de látni rajtad, alig állsz a lábadon, illetve ülsz a popsidon. Lázad nincs? Dóra nemet intett. - Rettenetes migrénem van, Béla, csak ez az egész. - Akkor kitörőben lehet valami. Jól tennéd, ha hazamennél és betegállo­mányba tetetnéd magad. - Ugyan. Hiszen csak most léptem be. - Nem érdekes. Én vagyok a főnök, sipirc haza. Nem tudta eldönteni, hol elviselhetet­lenebb a tartózkodás, az intézetben-e vagy pedig odahaza. Szegény anyuka is szerencsétlen arccal jár-kel miatta, rossz ránézni. Osztozik a kínjaiban. Eh, igaza van Bélának. Beteg. Belebetegedett ebbe a disznóságba, ami olyan váratlanul sza­kadt a nyakába. - Jó. Megyek, ha csakugyan úgy gon­dolod. Kinn állt az utcán, elment a villamos­megállóig, de hiába húztak el orra előtt hosszabb-rövidebb időközönként a villa­mosok, egyikre sem szállt föl. Egyszerre mint a villám, hasított belé az ötlet. Sietős léptekkel indult a közelben álló telefonfülke felé. Lázas gyorsasággal la­pozni kezdte a telefonkönyvet: Hafap­ka, Határ, Hátas, Hataš, no végre! Hati­na. Hatina Ivan, Miroslav, Vladimír. Ez az. Tárcsázott, dobogó szívvel várta, hogy a vonal túlsó végén jelentkezzék valaki. A kagylót felvették. - Hatina-lakás. - Itt Sípos Dóra a Piackutató Inté­zetből. - Kit tetszik keresni? A hang egészen fiatal lányé lehet. Talán a diri lánya. Megkockáztatta: - Anyukával szeretnék beszélni. Ott­hon van? - Háromig dolgozik. Tessék később hívni. Mit csináljon háromig? Eszébe jutott a naiv festők kiállítása. Az a kedves boci és a bociszemű kislány talán még ebben a helyzetben is örömöt jelentene. Gye­rünk a Mirbach-palotába. A képek csodát tettek. Lassan meg­nyugodott. Most a fejszém olyan fába vágom, amelyről nem tudom, nem az én fejemre dől-e. Eltelt az idő, bekapott egy hot dogot és megkereste a legközelebbi telefon­fülkét. A tárcsázásra női hang jelentkezett. - Itt Sípos Dóra a Piackutató Intézet­ből. Az igazgató úr feleségével szeretnék beszélni. - Hatináné vagyok. Milyen ügyben? - Magántermészetű, de igen jelentős ügyben. Válasz nem jött. Dóra már azt hitte, letették a kagylót. Kis torokköszörülés után végre megszólalt Hatináné. - Sejtem, miről lehet szó. Nem va­gyok biztos benne, érdemes-e a témáról beszélni. - Biztosítom, hogy érdemes. - Akkor... — a hang határozatlanná vált - talán... Az uram nemsokára ha­zajön ... Nekem megfelelne itt a közel­ben, a Slavín alatt a Kör presszó. Negyedóra múlva ott lehetek. - Én is igyekszem. Miről ismerem föl önt? - Sárga hajpántot, sárga szandált vise­lek és sárga táska van nálam. - Köszönöm. A kagylót helyére akasztotta és máris indult a trolimegállóhoz. Most, hogy volt valami célja, elképzelése, máris jobban érezte magát. Amint a kávézó felé ballagott, egy nő ment előtte Hatináné ismertetőjeleivel. Meglepően jó alakú, jó mozgású nő volt. Ki tudja, miért, a diri feleségét kissé szétment, kevésbé elegáns nőnek kép­zelte. Az ajtón csaknem egyszerre léptek be. Az asszony az első üres asztalnál telepe­dett le, Dóra most az arcát is láthatta. Negyvenes ápolt szépasszony nézett ve­le farkasszemet. És ezt a nőt csalja a diri Mártával? Állt az asztalnál, szemén lát­szott a csodálkozás. — Maga telefonált nekem? Dóra bólintott. — Kérem, üljön le, s mondja, miről van szó. — Asszonyom... Saját hibámon kívül rettenetes helyzetbe kerültem. Egyedül maga segíthet rajtam. — Mit parancsolnak? - állt meg a pin­cér az asztalnál. - Valamilyen dzsúszt kérek — mondta Dóra, mint akinek teljesen mellékes, mit tesznek eléje. — Egy pohár ásványvizet — rendelt Hatináné, és hitetlenkedve nézett Dó­rára. - Azt mondja, csak én tudok segíteni magán? Elképzelni is nehéz, hogyan. De hát csak mondja. - Önnek valaki bogarat tett a fülébe, hogy... - Igen, igen, tudom, miről van szó. Az uramat gyöngéd kapcsolat fűzi az intézet egyik fiatal alkalmazottjához. - Az igazgató úr pedig meg van győ­ződve róla, hogy a pletykát én terjesztet­tem, és így jutott az ön fülébe. Ez rettenetes vád, egyáltalán nem felel meg a valóságnak. És az állásomba is kerül­het ... (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom