Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-01 / 151. szám, csütörtök

1993. JULIUS 1. •iX/szö. OLVASÓINK OLDALA 8 TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Májusban 36 mázsa szenet kaptam, és abból legalább 10 mázsa a por. A széntelepen reklamáltam és megígérték, hogy kiküldik a sofőrt. A mai napig nem történt semmi. Mit tehetek most? Egyedüli jövedelmem a riyugdíj, az élelmen kell megspórolnom, hogy összegyűjtsem a több mint négyezer koronát a szénre. Azt mondták, májusban jutányos áron kaphatunk tüzelőt. Talán éppen ezért küldtek nekem olyan sok szénport? Mozoli Mária Baka LAPTERJESZTÉSI GONDOK A lapterjesztés továbbra is gondot okoz, s nemcsak a szerkesztőségnek, hanem, amint azt postánk bizonyítja, olvasóinknak is. - A közelmúltban Pozsonyban jártam - írja Gyügyről Csontos Erika - és azt tapasztaltam, hogy magyar nyelvű újságot venni nagy probléma. Mindenütt kapható volt angol, olasz, német sőt spanyol újság is, de magyar nem. Arról már nem is szólok, milyen megjegyzéseket kellett lenyelnem, amikor rákérdeztem, miért nem árusítanak Új Szót és Szabad Újságot. Istebnébe egy darab Új Szó jár, és az is rendszertelenül. Megrendelője, Eva Zelnická panaszkodik, hogy az utóbbi három hét alatt öt számot nem kapott meg. Megállapította, hogy Alsókubinból azonnal továbbítják számára a megrendelt lapot, de az utóbbi időben Pozsonyból késik a küldemény. - Hol megkapjuk, hol nem az Új Szót, májusban és júniusban csak minden másnap jutottunk hozzá kedvenc lapunkhoz - áll a lökösházi Anderkó Éva levelében. - Már attól tartok, hogy velem együtt a környék 3—4 községének lakossága is lemondja a lapot. Rokkantsági nyugdíjas vagyok, nem járhatok be a városba újságot venni, így nincs más lehetőségem, mint naponta várni a postást, hogy hozza-e a számomra fontos Új Szót. A postásnak is kellemetlen a helyzet, de ő nem tehet semmit. Végig kell járnia a községeket és csak hallja a sok panaszt. Mi pedig olvasni szeretnénk, tájékozódni, hogy tudjuk, mi történik házunk táján. Kérem, nézzenek utána, mi az oka a lap késésének. A nézetek sokrétűsége érdekében olyan leveleket is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és váljak további leveleiket MÉG EGYSZER A NÉVHASZNÁLATRÓL Kedves Baranyai Erika! Sajnálattal látom, hogy kis eszmefuttatásomnak egyik pontja (asszonynévhasználat) fölboszszantotta önt. Nem értem, miért? Én a cikkben egy szóval sem vonom kétségbe, hogy a névhasználatot illetően mindenki szabadon dönt - legalábbis míg hivatalosan engedélyezik. De ugye, maga sem vitatja el tőlem a jogot, hogy véleményemet kifejthessem azt illetően, hogy mit tartanék kívánatosnak és mit nem. Nos, aggodalommal látom, mint kopik, változik nálunk az évszázados magyar aszszonynévhasználat. Azzal is tisztában vagyok, hogy az én véleményem nem változtatja meg ezt az irányzatot. Mégis úgy gondolom, hogy ahol a szerelem, a megbecsülés együtt járt a házasságkötéssel, ott a nő szívesen vette fel a szeretett férfi nevét és büszke is volt rá. Nem érezte magát megrövidítettnek. Egyébként felhívom figyelmét, hogy az a nő, aki nem akar lemondani leánykori vezetéknevéről, azt a házasságban is megtarthatja, férje vezetéknevének feltüntetése nélkül. (Ismerek ilyen eseteket is.) Azonban nem hiszem, hogy a névhasználatnak az egyenjogúsághoz - legalábbis ma - valami köze lenne. Egyezzünk meg abban, hogy „de gustibus non est disputandum". Érdemben ugyanis az illetékes szakemberekre tartozna a vita. Barátsággal ORDÓDY KATALIN A negyedik változat Olvastam a névhasználatról szóló írásokat, és el szeretném mondani az ezzel kapcsolatos személyes élményemet. Évekig vendégmunkásként dolgoztam egy győri textilgyárban. Munkatársaimat sokáig csak a keresztnevükön ismertem. Történt egyszer, hogy a műhelyben, ahol dolgoztam, autonóm munkacsoportok alakultak. Ezek névsorai felkerültek a faliújságra is. Mélyen megdöbbentem, amikor nem találtam társnőim nevét, csupa Németh Tiborné, Tóth Sándorné stb. szerepelt a listán. Nem tudtam őket azonosítani. Egyébként a férjes asszonyok neve így szerepelt a nyilvántartásban és a bérelszámolóban is. Megütköztem ezen és megkérdeztem a hozzám legközelebb álló kolleganőmet, nem zavarja-e ez őket. ö megadóan tárta szét karját, s csak ennyit mondott: így szoktuk meg. Többet nem beszéltünk erről. Elfogadtam, tiszteletben tartottam válaszát, véleményét. Tiszteletben tartom Baranyai Erika és Ordódy Vilmosné véleményét is. Persze ez nem akadályoz meg abban, hogy a névhasználat egy negyedik változatával szimpatizáljak, ami az én esetemben így hangzik: LÁDYNÉ GERGELY OLGA Nagymegyer Védjük anyanyelvünket Évek óta harcolunk azért, hogy személy- és tulajdonneveinket magyarul, a magyar helyesírási szabály szerint vezessék be az anyakönyvbe és a személyi igazolványokba és hogy a szülőhelyeinket eredeti, magyar elnevezésükkel tüntessék fel. Az újságolvasók joggal elvárják, hogy a magyar sajtóban ne csak szavakkal harcoljanak ezért, hanem a nevek helyes használatával is. Sajnos, nagyon sokszor olvasunk ilyen és hasonló köszöntőket, mint az Új Szó június 12-i számában:... id. Papp Ferenc és neje Papp Ilona... Ez a névhasználat idegen számunkra. Önök is nagyon jól tudják, hogy ez így lenne helyes: ... id. Papp Ferenc és neje szül. ... Ilona. Annak a szerkesztőségi munkatársnak lenne a% feladata figyelmeztetni a hirdetés feladóját, hogy helyes-e a szövegezés, aki azt átveszi. Elrettentő példaként szó szerint lemásolom azt a köszöntőt, amit a Dunatáj január 22-i számában közölt. íme: Január 25-én ünnepli 4. születésnapját kislányunk Alexandra Pavlovičová Komáromban Ez ünnep alkalmából sok szeretettel gratulálunk és sikeres boldog életet kívánunk neki. Apuka, mamina, Michaelka, dedko, babina és a Dúbravcová babička. Az ilyen kevert nyelvű szöveg olvasásánál az ember elborzad. Nem beszélve arról, hogy sikeres és boldog életet kívánni egy négyéves gyermeknek túl korainak tűnik. Ehelyett inkább nagyon boldog gyermekéveket és jó egészséget kívánunk neki. Nem akarok mindenáron a kákán is csomót keresni, de amennyire erőnkből telik, harcoljunk szép anyanyelvünk tisztaságáért. Befejezésül hadd idézzem a legnagyobb magyart, gróf Széchenyi Istvánt: „Az anyanyelv tökéletesítése... kötelességeink egy legfőbbike: s midőn igazi nemességünk, értelmi súlyunk, s ezáltal lelkünk esztendőről-esztendőre, napró-napra bővül s tágul, nyelvünknek is egyenlő idomzatban tágulni és haladni kell... ÖZV. PETÔCZ KÁLMÁNNÉ Komárom MIRE VIGYÁZNÁK? Füleken a városi hivatal előtt parkoltam. Miután a parkolási díjat rendesen megfizettem, hozzám lépett két városi rendőr és 50 korona bírságot kért tőlem, mert ráléptem a parkolót övező szegélyre, ahol éppen akkor kezdtek asszonyok virágot ültetni. Amikor megkértem, mutassák meg milyen kárt okoztam, hiszen a földben millió lábnyom van, flegmán megjegyezték, ha vitatkozni akarok, száz koronát fizetek. Kértem, hívják a helyszínre főnöküket - a közeli ablakból figyelt bennünket -, de a 060 számú rendőr azt mondta, hogy ez teljesen lehetetlen. Kifizettem a bírságot és csak utólag vettem észre, hogy az igazolásként átadott szelvény nincs lebélyegezve. Felmerült bennem: hol vannak ezek a rendőrök, amikor sokan tilos helyen parkolnak, amikor virágokat lopnak, fákat tördelnek, amikor betörnek a lakásokba, törnek-zúznak a városban? Vagy a városi rendőrség nem a város rendjére vigyáz? Kolendás Ida Ipolynyitra A TELEFONÁLÁST IS MEG KELL TANULNI Az óra kismutatója még nem volt az ötösön sem, amikor felzavart a telefon csörgése. Felvettem a kagylót, de a drót másik végéről a bájos női hang tulajdonosa nem mutatkozott be, csak megkérdezte: Péter, te vagy az? Meglehetősen dühösen válaszoltam: nem, itt Pál. Letette a kagylót, nem kért bocsánatot, de engem felébresztett. Pár héttel később ismét kora reggel csengett a telefon. Egy női hang csak ennyit mondott: Timko? - Nem Timko, Janko vagyok - hangzott a válaszom. Természetesen ez a hívó is bocsánatkérés nélkül tette le a kagylót, de engem kiugrasztott az ágyból. Annakidején, amikor még működött a TUZEX, akaratlanul is értékes információt kaptam ilymódon, természetesen a hajnali órákban. Egy női hang elmagyarázta, hogyan juthatok Tuzex-utalványokhoz olcsó pénzen. - Holnap reggel nyolc órakor egy nő áll majd a kapu alatt. Karórája a jobb kezén lesz és csak annyit kell neki mondani, hogy szvettereket szeretnétek rendelni. 3,50-ért kaphattok tőle utalványokat, hangzott az utasítás. Amikor befejezte a nem nekem szánt mondókáját, felvilágosítottam: a vonal végén nem Jóska, hanem Sanyi van, és reggel az említett helyre nem én, hanem rendőrök jönnek. — Uramisten, hát kivel beszélgettem én! - csapta le a kagylót az ismeretlen hajnali telefonáló. Úgy vélem, kicsi országunkban minden telefonkészülék-tulajdonosnak tanfolyamon kellene részt vennie. Mert ha valakit feltárcsázunk, illő bemutatkozni, s ha esetleg rossz számot hívunk, bocsánatot kell kérni. A bájos hangú hölgyeknek pedig azt ajánlom, hogy férjeiket, szeretőiket, tisztelőiket, üzletfeleiket kora reggel inkább személyesen keressék fel, hogy fölöslegesen ne ugrasszák ki az ágyból azokat, akiknek nincs szerelmi vagy üzleti problémájuk. Iván Sándor Kassa MIÉRT BANTANAK? A napokban egy szlovák aszszonnyal utaztam a Csata-Léva vonalon. Mindketten nyugdíjasok vagyunk. Egy sarokba húzódva magyarul beszélgettünk. Az előttünk ülő fiatalember hirtelen ránk kiabált, hogy hallgassunk, ő nem kíváncsi a beszédünkre. Pedig a vonatban többen valóban hangoskodtak, csakhogy ők szlovákul beszéltek. Szinte sokkos állapotban szálltunk le a vonatról. Léva belvárosában pedig egy csoportnyi szlovák fiú belénk kötött, amikor meghallották, hogy magyarul beszélünk. Gúnyolódtak és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illettek bennünket. Ezek a fiatalok azért mernek velünk így beszélni, mert a politikusok is összehordanak ellenünk minden hazugságot. De a hiányos nevelésben is keresni kell a magyarázatot. Nem tudom mit csinálnának ezek a fiúk, ha magyar fiatalok az ő anyjukat sértegetnék? Akkor is jól szórakoznának? A közelmúltban a Tátrában jártam, ahol egy ember megkérdezte tőlem, vajon igaz-e, hogy nálunk megverik a szlovákokat. Elmondtam, mi békében élünk s el sem tudom képzelni, honnan szedi az ilyen információkat. De meddig lesz ez így? Lassan már félünk magyarul beszélni, ha nem akarunk kellemetlen helyzetbe kerülni. Hol az igazság? Hol a tűrőképesség határa? M. J. (Név és cím a szerkesztőségben) KESERŰ TAPASZTALATOK Sok uszítást hall és olvas az ember a szlovák újságokban, rádióban és tévében. Több törvény, így elsősorban a nyelvtörvény, és a bősi kérdés kezelése is a magyarság ellen irányul. Tapasztalatból tudom, hogy a magyarság megtartásához több dolog is kell. Elsősorban akaratra, igényre van szükség, továbbá magyar oktatásra és ugyanilyen fontos az is, hogy az ember magyar élettársat válasszon. Ez utóbbit saját esetemmel is alátámaszthatom. Én szlovák férj mellett, szlovák községben magyarnak neveltem a lányomat, de ő szlovákhoz ment férjhez és unokáimat már meg sem tanították magyarul. Pedig a férje „igazi" szlovák: magyar az anyja, nagymamája pedig Miskolcról származik. Az anyja viszont azt is szégyelli, hogy magyar az anyanyelve. Hány szlovák Deák, Fekete, Gyarmaty, Meleg, Pásztor, Kalocsay stb. gyűlöli a magyarokat! Tisztelet a kivételnek. Én megértéssel figyelem a magyar képviselők munkáját, kívánok nekik kitartást nehéz feladataik megvalósításában és kérem, ne adják fel a harcot jogainkért. Lukáčová Csontos Erika Gyügy - A kormány mindannyiukat alkalmazza. Optimizmust fognak terjeszteni a nép között... Ľubomír Kotrha, Slobodný piatok