Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-30 / 175. szám, péntek
5 MOZAIK ÚJ SZÓi 1993. JÚLIUS 30. BÚCSÚZNAK - ÉS FOLYTATJÁK VISSZHANG (Folytatás az 1. oldalról) A szombati gyilkosság apropóján több taxissal beszéltünk. Érzéseikre, reakcióikra és a lehetséges óvintézkedésekre voltunk kíváncsiak. Először a Šafárik téri standon a meggyilkolt Ľubomír Jusko közvetlen munkatársait, az Ottó Taxi magánvállalat néhány gépkocsivezetőjét kérdeztük. Az első két megszólított, noha utasra nem volt kilátásuk, és némán cigarettáztak gépkocsijuk mellett, nem szívesen nyilatkoztak. Vontatottan és csak tőmondatokban mondtak néhány szót. - Nagyon szomorú, ami történt, de a lényegen már nem lehet változtatni. Sajnos, ez van. Elbúcsúztatjuk barátunkat, aztán folytatjuk a munkát. A következő taxis az anyósülésre bökve jelezte, foglaljak mellette helyet, de kikötötte, az ő nevét se közöljük. Elég, ha azt tudja - mondotta -, hogy engem is Ľubošnak hívnak, mint megboldogult kollégánkat. - Miért ez a nagy óvatosság? — tudakoltam. - Higgye el, megvan rá az okom. Sok a rossz tapasztalatom. És most nemcsak a munkámmal kapcsolatban történtekre gondolok. A civil életben is ért már hátborzongató meglepetés, és épp azok részéről, akiktől ezt legkevésbé várná az ember. - Lehetne konkrétabb? - Szilveszterkor a szomszéd házban dáridozó részeg rendőrök szétlőtték az ablakomat. Egy golyó abba a szobába csapódott, ahol a gyermekem aludt. De gondolom, inkább a megboldogult kollégánk esete érdekli. Nem ismerem a részleteket, amikor az eset történt, nem voltam otthon, csak az újságból értesültem a tragédiáról. Csak annyit mondhatok, névrokonom példás családapa volt, ha jól tudom, a napokban készültek szabadságra. - Ön került már veszélyhelyzetbe? - Szerencsére nem, de néhány csirkefogóval már volt dolgom. Nem vagyok félős típus, de bevallom, ha vészhelyzetbe kerülnék, odaadnám a pénzemet, az autót és megpróbálnám menteni az irhámat. Nem szívesen, de olykor elutasítok utasokat. Persze, így is megtörténik, hogy néhányan fizetés nélkül távoznak. - Nem gondolt arra, hogy fegyverviselési engedélyért folyamodjon? - Felesleges lenne. Ha valakinek pisztolyt szegeznek a halántékának vagy kést feszítenek a torkának, már nincs ideje fegyvert rántani, esetleg gázspray vagy gumibot után matatni. - Sok taxisnak van fegyvere, de szerintem ez teljesen felesleges, legfeljebb csak arra jó, hogy bajba keveredjenek. Sőt, előfordulhat az is, hogy valaki kizárólag a pisztoly megszerzéséért üti le a gépkocsivezetőt — mondja már egy további taxiállomáson F. J., a Profi Taxi egyik középkorú ,,pilótája". - Hogy félek-e? Azok után, ami az utóbbi években nálunk történik, nem repesek a boldogságtól, ha este elhagyatott helyre kell kocsikáznom. Mindig azzal nyugtatom magam, hogy összeköttetesben vagyok a központtal és ott ismerik az úticélomat. Persze, ez nem biztosíték arra, hogy ne történhessen meg a baj. De ez a kenyerem, vállalnom kell a rizikót is, noha nincs valami jól megfizetve. Már négy órája ülök a volán mögött és még csak egy ötvenest kerestem. Tegnapi bevételem 360 korona volt. Pedig nem nyolc, hanem tíz órát dolgoztam. Hivatásunkról szólva, meg kell mondanom, köztünk is vannak gazemberek, alvilági alakok. De hát lehet ezen csodálkozni? Ma bárkinek, a rovott múltúaknak is megadják a taxis iparengedélyt. Elég, ha van jogsija. Pozsonyban majd' 1300 taxi szaladgál, de csak 700- S00-ra lenne szükség. A konkurencia nagy, mégsem emeli a minőséget. Sokan például nemhogy a történelmi múltú épületeket nem ismerik, de még az utcák neveit sem tudják. Az idegen nyelvekről nem is beszélve. Az ilyen alakok rontják a hírnevünket. A sors iróniája, hogy általában a legtisztességesebbeket, legbecsületesebbeket éri a baj, s olykor sajnos az életükkel fizetnek mások kapzsiságáért. * * * Szerdán a taxis céh képviselői rendkívüli ülést tartottak, melyen a gyászszertartás megszervezésén kívül aggodalmukat fejezték ki a jelenlegi helyzet miatt, hangsúlyozva, továbbra sincs arra garancia, hogy a jövőben hasonló esetek nem fordulnak elő. A Nyugaton használatos biztonsági berendezések - áruk miatt - ugyanis a legtöbb taxis számára egyelőre elérhetetlenek. ORDÓDY VILMOS Az Új Szó tegnap címoldalon közli, Tóth Mihály pedig néhány oldallal tovább értelmezi és értékeli a pártok és politikusok népszerűségéről végzett közvélemény-kutatás eredményeit. A címoldalon zárójelben közöli utalásból arra következtetünk, hogy a szerkesztőség azonosult a jegyzet tartalmával, ezért fontosnak tartjuk elmondani véleményünket. Anélkül, hogy az ilyen jellegű felméréseknek túlzott jelentőséget tulajdonítanánk, természetesen mi is tanulmányoztuk az eredményeket, hiszen két választás MIT TÜKRÖZNEK A KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS EREDMÉNYEI? között ily módon is visszajelzést kapunk a munkánkról. Figyelembe vesszük azonban, hogy a közvélemény-kutatás eredményét befolyásolja a megkérdezettek kiválasztása, de méginkább a kérdés megfogalmazása. Számunkra világos, hogy minden kérdés a szlovákiai politikai pártok és politikusokra vonatkozik, a magyar megkérdezettek esetében is. így sikerként könyveljük el, hogy a népes szlovákiai politikusi táborban tizedik helyen szerepel Duray Miklós, az Együttélés elnöke, és a szlovákiai lakosság összetételét tükröző megkérdezettek 2 százalékának bizalmát élvezi. A Národná obroda és a Republika további adatokat is közöl a népszerűségi listával kapcsolatban, e szerint Duray Miklóst a magyar választók 14 százaléka választotta. Nem várhatjuk naivan azt, hogy Tóth Mihály tárgyilagosan értékeljen bármit, ami a magyar pártokkal, főként az Együttéléssel kapcsolatos. Talán mégis az olvasókra bízhatta volna, hogy azt olvassanak ki a közvélemény-kutatás eredményéből, ami benne van: az összes megkérdezett 39 százaléka, a kiválasztott magyar válaszolók 59 százaléka nem bízik egyetlen politikusban sem. Tehát nem pártban, hanem politikusban. Jóhiszeműen úgy gondolhatjuk, Tóth Mihály teljes fejtegetése tévedésen alapul, hiszen a magyar választók esetében ez az eredmény nem a szlovákiai magyar politikusok iránti bizalmatlanság megnyilvánulása, hanem általában a szlovákiai politikusok magatartásának az elutasítása. Ez nem azt jelenti részünkről, hogy nem kívánunk behatóbban foglalkozni a közvéleményt tükröző figyelmeztető adatokkal, ezt megtettük és megtesszük minden, a munkánkat érintő visszajelzés esetében. Nem vesztegetünk azonban időt és energiát arra, hogy Tóth Mihály minden epés megjegyzésére válaszoljunk. Érthető, hogy elégedetlen a parlamenti választások eredményével, hiszen az a párt, amelynek választási listáján a független lap újságírója előkelő helyen szerepelt, kiszorult a parlamentből. Ez azonban nem ok arra, hogy a lap hasábjain vég nélkül ontsa a minden tárgyilagosságot nélkülöző, gyakran unalomig ismételt véleményét a négypárti koalíció meghiúsításáról és Popély Gyula ,,kisemmizéséről". Tóth Mihály szerint „egysíkú" programunk, melyet ez év februárjában kongresszusunk elfogadott, tíz területen fogalmaz meg konkrét elképzeléseket. A parlamenti demokrácia alapszabályát tekintetbe véve nem az ellenzéki pártokat kellene minduntalan felelősségre vonnia az áldatlan gazdasági helyzetért. Az Együttélés e téren válságkezelő gazdasági kormányprogramot sürget. A sajtótájékoztatóinkon több konkrét javaslatról, elképzelésről is szó volt, választóinkat figyelmeztettük a szövetségi állam megszűnésének következményeire. Hogy mindez mennyire jutott el az Új Szó olvasóihoz, ez sajnos nem tőlünk függött. Anélkül, hogy az önelégültség hibájába esnénk, úgy érezzük: Tóth Mihály harangkongatása túlzott. A választóinktól többször kapunk pozitív visszajelzést, mint elmarasztaló bírálatot, s a közvéleménykutatásnak az az eredménye, amiről nem esett szó, inkább bíztató, mint kiábrándító, hiszen a megkérdezettek öt százaléka - ami eddigi tapasztalataink szerint a valóságban jóval nagyobb arányt jelent - újra az Együttélés és az MKDM koalícióra szavazna. Az Együttélés sajtószolgálata * * # Munkatársunk tegnapi cikkéről és a fenti válaszról nem kívánunk vitát indítani, mert meggyőződésünk szerint a következő hónapok belpolitikai eseményei nyilvánvalóan eldöntik: Tóth Mihálynak vagy az Együttélés politikai mozgalom sajtószolgálatának a véleménye áll-e közelebb az igazsághoz. A szerkesztőség QRDÓDY KATALIN m m mm m W / M m M I m mm / I iv m j ^r M V^ -fl-/ I1 n - Abból, amit eddig láttam, a Karibtenger és az Égei-tenger gyakorolta rám a legmélyebb benyomást. Az egyikből árad a kalózromantika, felgyújtja a képzeletet, a barna bőrű emberek, a sok tarka virág egzotikuma lebilincsel. A másik, az Égei pedig meghat. Az a miénk. A Földközi-tengernek az a sarka, ahol kultúránk bölcsője ringott. Az ringatta a római légiók büszke hajóit, az apostolok bárkáit és erről csodálatosan tud mesélni... Nem különös, hogy a nagy kék víznek, amely persze, néha szürke, de ezernyi árnyalata van és lényegében csakugyan egyforma, mindenütt más az atmoszférája? Mindenütt annak a földdarabnak, világnak az életét tükrözi, sugallja, amit körülvesz, amit határol. Ittak a könnyű fröccsből, hallgattak kicsit. - Pali - szólalt meg Dóra -, nem kellett volna mindezt ebéd közben elmesélnie... - Untattam? - ijedezett Csuthy. - Arról szó sincs. Ellenkezőleg. Annyi odaadással hallgattam, hogy tudomásul sem vettem az étel ízét. - Ezt jóvá kell tennem. Mivel ma nem akart a vendégem lenni, meghívom, legyen holnap ebédre a vendégem. - Jó, de egyszer én is szeretném meghívni. - Legyen. A búcsúebéden maga a vendéglátó. - De most már szeretném hallani a titkot. Csuthy mosolygott. - Elárulom, hol láttam magát két ízben is. A kórházban, ahol dolgozom. Dóra szemében meglepődés tükröződött. - Kórházban? Engem csak Pozsonyban láthatott kórházban... Pali, csak nem pozsonyi maga is? Azt hittem, idevalósi. - Földiek vagyunk, Dóra. De várjon, elmondom a találkozásunkra vonatkozó emlékeimet. Dóra izgalmában nyelt egyet, alig várta, mit fog hallani. - Évekkel ezelőtt, három-négy éve is lehet, valami dolgom akadt a belgyógyászaton. A felvonóba velem együtt szállt be egy rövid, sima hajú, ennivalóan csinos fiatal lány. Ö nem nézett rám, én pedig csak nagyon diszkréten figyeltem. Ugyanazon az emeleten szálltunk ki. Pár lépést tett az elágazódó folyosón, aztán elbizonytalanodott, megállt és hozzám fordult: „Tessék mondani, erre kell menni a férfiosztályra?" -Ó, már emlékszem! De hogy maga négy év után is megismert! - Várjon — s az asztal fölött rátette tenyerét Dóra kezére —, még nincs vége a történetnek. - Nincs? - meresztette kerekre a szemét Dóra. - Még egyszer láttam azt a lányt. Ott állt a kórházfolyosón, a telefon mellett, nekidőlve a falnak. Zokogott. Nem kitörő, inkább magába fojtott fájdalommal. Ott álltam a közelben és néztem. A szívem elszorult, szerettem volna magamhoz szorítani, babusgatni, vigasztalni, de hát nem tehettem. Bizonyára nem vett észre, mert láthatóan megszűnt számára a világ. És akkor éreztem valamit. A lány szenvedése kezdett nekem is fájni. Furcsa érzés volt. Egy ismeretlen nő ismeretlen bánata visszhangot, együttérzést keltett bennem. A folyosón járkáltak az ápolók, nővérek, orvosok, nem ácsoroghattam tovább a közelében, beszóltam a szomszédos ajtón a konyhába. „Adjanak neki legalább egy pohár vizet." - Úgy van, arra emlékszem, hogy valaki vízzel teli poharat nyújtott nekem... És aztán? Aztán volt még valami? - kérdezte Dóra türelmetlen kíváncsisággal. - Igen is, meg nem is. A következő napokban többször is bekukkantottam a belgyógyászatra, mindig azzal a reménnyel, hogy ott találom a lányt. De soha többé nem láttam. Megfordult a fejemben az is, hogy érdeklődöm, kicsoda, kit látogatott. Szülőt? Férjet? A szerelmét? Megtudhattam volna, de a kérdezősködéstől visszatartott, hogy akkoriban egy kolleginának csaptam a szelet, egyre kevesebb lelkesedéssel, de sokan tudtak róla a kórházban. Féltékeny volt, azt hitte, azért kezdek elhidegülni, mert más nő érdekel. Biztosan a fülébe jutott valami, én pedig irtóztam a szemrehányásoktól... De még sokáig gondoltam arra a lányra, míg végül is halványulni kezdett az emlék. Most pedig itt, a Balatonban... Nem akartam hinni a szememnek. Víztől harmatos arc, nevető szem... Váratlanul minden visszatért. - Nem is tudom, mit mondjak... — Dóra küzdött a zavarával, de a kezét nem vonta ki Csuthy meleg, száraz tenyeréből. Jó érzés megbújni benne. - Akkor, mikor a kórházban látott, az életemnek nagyon nehéz szakaszát éltem. A vőlegényemet látogattam, akivel már az esküvőt terveztük, s egy tetanuszmérgezés iszonyú szenvedések után végzett vele. Nem sokkal előtte veszítettem el az édesapámat, de Péter halálával összeomlott bennem minden. Ádámka jutott az eszébe. Ádám, aki akkor az egyedüli szálat jelentette, ami az élethez kötötte. Jólesett volna a kisfiúról szólnia, mégis hallgatott. Borkának tegnap este, a cukrászdában, beszélt róla. Talán, mert nem volt fontos a véleménye. Borka azonban megbecsülte ezt a bizalmat, és kapcsolatuk barátibbá vált. De Pali? Nem volt mersze hozzá, hogy szóljon a fiúcskáról, aki olyan drága neki. Miért? Magának sem tudta megindokolni. - De kiheverte. Mert fiatal és testben, lélekben egészséges. Mert az élet még maga előtt áll. Ezek közhelyek, de a közhelyek mindig életigazságokat fejeznek ki. Csak rá kellett néznem a víztől harmatos, nevető arcára, arra az elszántságra, amivel a közeledésemet elhárította! Egyenesen provokált vele, hogy csak azért is próbálkozzam. (Folytatjuk)