Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-03 / 153. szám, szombat

1993. JÚLIUS 3. ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP 4 A MEGRENDELŐ CSAK A CÉLBAN FIZET A komáromi hajógyár kínálatában szereplő legújabb, EMS típusú teherszállító folyami-tengeri hajó prototípusa nem egészen két héttel ezelőtt indult útnak a Fekete-tenger felé. Hiába jutott viszont át a bősi vízlépcső segítségével gerjesztett mesterséges árhullámmal az alacsony vízállás miatt gondokat jelentő nagymarosi gázlókon, Mohácsnál újabb vesztegelésre kényszerült. Amint azt Radi Bertalantól, a hajógyár műszaki igazgatójától megtudtuk, a váratlan pihenőt a Jugoszlávia elleni embargó váltotta ki, amely miatt a továbbhaladáshoz az ENSZ különengedélyére volt szükség. A helyzet végül is rendeződött, és a hajót szerdán rendben átadták a német megrendelőnek. Komáromból két hét múlva újabb ilyen típusú hajó indul útnak, amely számára a korábbi tapasztalatokból okulva az illetékesek már jó előre elkezdték intézni a szükséges engedélyeket. Ráadásul, amennyiben marad a Duna jelenlegi vízszintje, még a bősi vízlépcső „rásegítését" sem fogják igényelni. ^ KÖZLEMÉNYEK A Szlovákiai Magyarok Folklórszövetsége 1993. július 11-e és július 18-a között Nagyfödémesen (Veľké Úlany) megrendezi a VI. Országos Táncháztábort és a II. Országos Népzenei Tábort. Műsor: naponta 5 óra aktív tánc- és zenetanítás és 3 óra táncház, illetve táncházi közös muzsikálás. A műsorban bodrogközi és magyar palatkai (Erdély) táncok és népzenei hagyományok, parasztzenekari muzsikálás oktatása, népdaltanítás, néprajzi és táncháztábori videofilmek vetítése szerepel. A táncokat hazai oktatók mellett Nagy Zoltán József és Juhász Katalin Budapestről, a zenét ifj. Csoóri Sándor és zenekara, az énekeket Nagy Myrtill tanítja. A tánctanításnál és a táncházban a jászberényi Jártató és Lakatos Róbert zenekara zenél. Szállás hozott sátrakban, étkezés üzemi étkezdében. Oktatás a művelődési házban és a magyar iskolában. Részvételi díj egy hétre 900, egy napra 150 szlovák korona. A SZMF tagjai 300, illetve 50 szlovák korona kedvezményben részesülnek. Jelentkezés és részvételi díj befizetése a helyszínen. Szeretettel várunk minden 15 év fölötti jelentkezőt. A rendezőség A Diákhálózat Országos Középiskolás Találkozót szervez július 13-ától 18-áig Gímesen (Jelenec). Várunk minden kedves jelentkezőt, aki szeret sátorozni, kedveli a koncerteket, táncházat, jógát, népművészeti foglalkozásokat, játékot, vetélkedőket, és aki a szórakozás mellett művelődni is kíván előadásainkon. Jelentkezni július 6áig lehet a Diákhálózat címén, vagy telefonon (Pražská 11, 111/48 816 36 Bratislava, tel.: 07/495 687). VÉSŐ ÉS KALAPÁCS KEVÉS (AZ AGYSEBÉSZET ALAPÍTVÁNYA) (Munkatársunktól) Elnapolt műtétek, elavult műszerek, türelemre intés, az orvosok segíteni akarása - ez jellemző a szlovákiai agysebészetre. Ez a terület az utóbbi tíz esztendő során mindig az érdeklődés peremére szorult, soha nem volt egy egészségügyi miniszter sem - már ez idáig négyet is megszólítottak —, aki biztosítani tudta volna a korszerű műtétekhez nélkülözhetetlen műszereket. Hogy a huszadik század végén, amikor a fejlett országokban a mikrosebészet óriási fejlődésen megy keresztül, a pozsonyi Dérer Kórház agysebészeinek a koponyákat mikrofúró helyett ne vésővel és kalapáccsal kelljen megnyitni, s hogy ne kelljen órákig műteni valakit csak azért, mert hiányzik a hordozható röntgenkészülék, vagy elromlott a húsz- vagy akár a tízéves mikroszkóp. Ezek a súlyos gondok késztették a pozsonyi agysebészeket arra, hogy alapítványt hozzanak létre, melynek célja egy korszerű agysebészeti központ létrehozása, a kórházi ágykapacitás növelése, de elsősorban a hiányzó csúcsminőségű műszerekre való anyagiak megszerzése. A tegnapi sajtótájékoztatón nehézségeikről, célkitűzéseikről egyaránt beszéltek. Dr. Juraj Šteňo és dr. Miron Šrámka docensek elmondták: műszerek nélkül egyre kevesebb betegen tudnak segíteni. Figyelmeztettek arra, hogy növekszik az agysérülések száma (balesetek), ezért gyakran a tervezett műtétekre (agydaganatok, érbetegségek) időben nem kerülhet sor. Mint mondották, ma már kevés az agysebészek kézügyessége, kiváló műszerek nélkül színvonalasan nem végezhetők egyre bonyolultabb agysebészeti beavatkozások. Az alapítvány száma: VÚB-161933-012/0200 (péterfi) KERESZTYÉN EMBERI KAPCSOLATOK NEMZETKÖZI KONFERENCIA KASSÁN (Munkatársunktól) Nagyvárad (1991), majd Kecskemét (1992) után az idén Kassán rendezi meg konferenciáját a Református Hit és Cselekedet Nemzetközi Egyesülete (I. A. R. F. A.). A rendezvény hétfőn este 18 órakor a református templomban istentisztelettel kezdődik, melyen Varga Béla püspökhelyettes hirdeti az igét, minekután a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szolgálatáról Mikó Jenő püspök tart ismertető beszámolót. A konferencia érdemi munkája kedden reggel a kassai magyar ipari szakközépiskola Jedlik utcai diákotthonának nagytermében kezdődik. Amint azt Csorna László lelkész, az I. A. R. F. A. Kelet-európai Szekciójának vezetője elmondta, tanácskozásuk központi témájául a keresztyén emberi kapcsolatok elemzését választották, s ezen belül a család, a házasság, a feleség, férj, gyermek szerepkörét, továbbá a vezető és beosztott viszonyrendszerének taglalását Pál apostol efézusi levele alapján. A július 9-éig tartó konferencián a hazaiakon kívül több magyarországi, hollandiai, erdélyi és délvidéki lelkész, illetve egyetemi tanár tart igetanulmányokat, előadásokat. A rendezvényre külön szeretettel hívják az érdeklődő pedagógusokat, mérnököket, orvosokat, vagyis az egyházban újraformálódó értelmiségi közösséget. (-szák) ISKOLÁBÓL NYUGDÍJBA? Az európai szociális ügyi miniszterek tegnap befejeződött pozsonyi konferenciájának egyik legrangosabb vendége Bernd Marin, az ENSZ szociális ügyi központjának vezetője volt. A konferencia legvitatottabb témái közé tartozó munkanélküliséggel kapcsolatosan sok érdekes momentumra hívta fel a figyelmet, s közben egészen megdöbbentő megállapításokat is tett. Úgy gondoltuk, nem lenne érdektelen a politikus-szakember néhány gondolatát közzétenni. Marin egyebek mellett elmondta, hogy az ENSZ országaiban hárommillió hajléktalan él, köztük nagyon sok a gyerek, a fiatal család és a szellemileg visszamaradott ember. Azokban az államokban, amelyekben magas szinten vannak az egészségüggyel és a szöciális ügyekkel kapcsolatos törvények, nagyon sokan idő előtt mennek nyugdíjba - felük rokkantsági nyugdíjba. Itt valami galiba van - állítja a neves szakember -, vagy a lakosok fele hazudik, vagy valóban komoly problémáik vannak egészségi állapotukkal, hiszen nem normális dolog, ha a lakosok fele már 50 éves korára munkaképtelenné válik. Elgondolkodtató, hogy a leggazdagabb államokban háromszor annyi a rokkantsági nyugdíjas, mint a munkanélküli. Marin úr azt állítja, nagyon sok függ attól, melyik országban, milyen társadalomban él az ember, hiszen van olyan eset, hogy az egymástól mindössze 50 kilométerre élő emberek átlagéletkora között 8 év különbség van. A munkanélküliséget illetően szintén hatalmas különbségek tapasztalhatók: míg az egyik országban a munkanélkülinek 6 százalékos „esélye" van arra, hogy élete végéig munka nélkül marad, a szomszédos, hasonló fejlettségű államban ez az „esély" 76 százalék. Egy más összehasonlítás: az egyik országban 40 százalékos a valószínűsége annak, hogy a gyermeküket egyedül nevelő anyák a szegénységi szint alatt élnek, egy másik, hasonló fejlettségű államban ez a valószínűség 3-6 százalék. A szociális ügyi szakértő fejtegetése szerint, amennyiben nem változik a helyzet, két emberöltő múlva - úgy kétezerharminc körül - az emberiség negyede munkanélküli lesz, negyedének pedig csak alkalmi munkája akad. A jelenleginél hatásosabb ellenszert kell tehát találni a munkanélküliség ellen. A nyolcvanas években hiába hoztak létre hatalmas költségekkel több millió munkalehetőséget, mert ennél még több ember került „produktív" korba, tehát semmi sem változott. Már az is sikernek számítana, ha a munkanélküliséget a 10 százalékos átlag alatt sikerülne tartani. A statisztikák kimutatták, hogy például az USA-ban a munkanélküliség egy százalékos növekedése 18 ezer szívbántalmak okozta halálesetet, 760 gyilkosságot, 111 ezer vagyonellenes bűncselekményt és 31 ezer erőszakos bűncselekményt. Dél-Európában az elmúlt harminc év alatt tizenöt évvel hosszabbodott meg az átlagéletkor, az egész európai régióban öttel. A nők átlagéletkora magasabb, mint a férfiaké, s ha a jelenlegi irányzat tovább tart, Európában a nők átlagosan 82,5 évet érnek meg. Az egyik legfejlettebb európai államban az 1970-es évekhez viszonyítva az átlagpolgár 4 évvel tovább él, ugyanakkor 8 évvel kevesebbet dolgozik - 3 évvel később lép munkába, és 5 évvel hamarabb hagyja abba a munkát. Ugyanebben az országban, míg a háború utáni időszakban a férfiak átlagban egy évvel élték túl nyugdíjba vonulásukat, addig ez az átlag ma 23 év, de sokan 30-40 évig is élnek a nyugdíjukból. A fejlett országokban egyre csökken a nyugdíjkorhatár. Ennek egyik oka az, hogy a bér a ledolgozott évek számával arányosan növekedik, így egy 40-50 éves alkalmazott sokkal „drágább", mint egy huszonéves. Ezért a munkáltatók igyekeznek az iskola és a nyugdíj közötti időszakot csökkenteni. Ennek következtében aztán az emberek jobban hajtanak, és hamarabb tönkre mennek a munkában. Csakhogy ez a szociális szférára nézve nagyon megterhelő. A nyugdíjkorhatárnak csak egy évvel, pl. 59-ről 60-ra történő „kitolása" a nyugdíjalap 5-10 százalékos megtakarítását jelentené. Az egyébként a nyugdíjkorhatár kitolását szorgalmazó Merin feltette a költői kérdést: Talán hamarosan azt is megérjük, hogy az emberek az iskolából, egyetemről egyenesen nyugdíjba vonulnak ma)d

? (gaál) AHOGY ÉN LÁTOM KOLLEKTÍV LELKIFURDALÁS Különböző formátumú és pártállású történészek meg politikusok vitatják ismét Beneš egykori köztársasági elnök háború utáni dekrétumainak jogosságát. Minimum egy dolog azonban nem vitatható: az államfő által az átmeneti időszakban hozott, majd a parlamenti választások után a törvényhozással jóváhagyott jogfosztó dokumentumok már az akkori Európa jogrendjébe sem voltak beleilleszthetők, hiszen kontinensünk civilizáltabb, vagy ha úgy tetszik humánusabb részén, országaiban ismeretlen fogalom volt a kollektív, nemzetiségi, netán faji alapon történő felelősségrevonás. Korábban Csehszlovákiában is ismeretlen volt. Igaz, Jozef Tiso önálló Szlovák Államában a zsidókkal szemben bőségesen alkalmazták ezt a felelősségrevonási módot, Beneš elnök diplomáciai ügyességének köszönhetően azonban Szlovákia nem került rá a vesztes államok listájára, és az 1939 és 1945 tavasza között hozott törvényeket egyetlen tollvonással hatályon kívül helyezték. így akár az is megtörténhetett volna, hogy 1945 májusa után a jogszolgáltatás szempontjából ugyanott folytatódhatott volna minden, ahol 1939 tavaszán befejeződött. Tehát úgy is felfogható a kérdés, hogy a Csehszlovák Köztársaság jogrendszerének „bűnbeesése", európai normáktól való elrugaszkodása azzal vette kezdetét, hogy az államfő aláírta a „németeket, magyarokat és árulókat" elmarasztaló dekrétumokat. És úgy is felfogható ez a kérdés, hogy Beneš ezzel elvetette az államalkotó nemzetek kollektív rossz lelkiismeretének és kollektív sértődöttségének a magvát. Egyetlen emberről, netán néhány nagyvonalú személyiségről elképzelhető, hogy korábbi álláspontját sértődöttség nélkül revideálja. Egy több millió főnyi közösségről ez nem képzelhető el. Még a legfejlettebb demokráciában sem. Szlovákiában pedig kétszeresen nem, mint ahogy Magyarországon, Romániában, Szerbiában, vagy Szicíliában is csak nagyon nehezen. Szlovákiában speciális helyzet volt a magyarok és a németek jogfosztásának társadalmi fogadtatását illetően. Itt, hogy úgy mondjam, a vetésre előkészítették a talajt. Több százezer volt azoknak a szlovákoknak a száma, akik anyagi hasznot húztak a zsidó vagyon nemzetivé tételéből. Vagy arizátorként, vagy máshogyan. És milliónyi azoké, akik megsértődtek 1939 és 1945 között, mert nekik nem jutott a prédából. A lényegen az mit sem változtat, hogy a szlovák nemzetben is voltak tisztességes értelmiségiek, vallásuk alapelveihez ragaszkodó papok, jóérzésű kétkezi emberek, akik nem voltak hajlandók a rablók közé állni. Ettől függetlenül sokan voltak 1945 után, akiknek anyagi érdeke fűződött Beneš dekrétumainak magyarokkal szembeni érvényesítéséhez. Ami rosszat csak el lehet mondani Masarykról és Benešrôl, az most elhangzik róluk. Köpködnek rájuk a Szlovák Nemzeti Pártban, és ahol, amivel kapcsolatban csak lehet, gyalázzák őket a Vladimír Mečiar körüliek is. Azonban van egy tette Benešnek, amellyel a legvéresebb szájú hejszlovák is egyetért: a háború utáni nemzetiségi politikája. Márpedig e politika következményei a magyarok számára még ma is érezhetőek, és számos kérdés tisztázásért kiált. Anyagi vonzatú kérdések is megoldásra várnak, de talán nem is ezek a legfontosabbak, hanem azt várja el az annak idején kárvallott magyar közösség, hogy a bűnre mondják rá, hogy bűn volt, az ártatlanokat pedig ne nevezzék háborús bűnösöknek. Mint kényes kérdések megoldása során mindig, ezúttal is fontos szerepe lenne a helyes formula megfogalmazásának. Ehelyett azonban a miniszterelnöktől azt halljuk, hogy „A magyar grófoknak földet vissza nem adunk". Ügy beszél, mintha Dél-Szlovákiában manapság legalább minden tizedik lakos magyar gróf lenne. Az ilyen kijelentések csak hangulatkeltésre jók. Beneš dekrétumainak védelmezése úgyszólván nemzeti üggyé, a hazafiság egyik velejárójává vált Szlovákiában. Félő, hogy e kolonc nagyon megnehezíti az európai struktúrákba történő bekapcsolódásunkat. A kollektív bűntudat rossz tanácsadó. TÓTH MIHÁLY