Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-29 / 174. szám, csütörtök

5 PUBLICISZTIKA ÚJ SZÓi 1993. JÚLIUS 26. TÖRTÉNELMI CSELFOGÁSOK JÁN ROHATÝ MESTERKEDÉSE A REPUBLIKÁBAN Elmúlt idők vizsgálatában gyakoriak a tévedések, tudatlanság is érvényesülhet, nem ritka a megfontolt félremagyarázás, legújabban azonban olyan új cselfogások keltettek figyelmet, amiket eddig nem ismertünk. Az új mesterkedés a teljes valóság és a teljeí hamisítás között szinte rangsorolt fokozatokat vet be, ahol a megťämadhatatlan igazságok közé becsempészi az abszurd valótlanságok hálózatát. Ilyen erkölcsű történelmi tanulmányokban élen járnak a közömbös színezetű igazságok, elhallgatásokkal és átrajzolt igazságokkal tarkítva, majd felbukkan a nagy ütőkártya, a gyökeres történelemhamisítás az elfogadhatónak látszó tájékoztatások káprázatával. Alattomos hátsó szándék A fenti cselfogások mesterpéldánya látott napvilágot a Republika július 14-i és 15-i számában, ahol Ján Rohatý Küzdelmek az emberi és nemzeti jogokért című korszakismertetésében egy-két igazmondás árnyékában elképesztő ostobaságokkal vezeti félre olvasóit, csak azért, hogy szerves megtestesítője lehessen a gyűlölködést termelő uszításnak. Az irányított kormánylap olvasóinak túlnyomó többsége az 1938-as évet - 55 év távlatából - saját tapasztalatai alapján mái nem ítélheti meg, részben a tudományosnak mondott irodalomra van utalva, részben azonban kiszolgáltatottja a propagandisztikus befolyásolásoknak, melyek lelkesíthetnek, ingerelhetnek vagy bőszíthetnek. A Republika cikkírójának esetében ez a célkitűzés kétkedés nélkül bizonyítható. A szerző konfliktusteremtő hátsó szándéka kezdetben rejtve marad, az első világháború utáni területrendezéseket elfogadhatónak tekinti, hangsúlyozva, hogy Közép-Európában szinte lehetetlen pontos etnikai határokat húzni. Ugyanakkor elköveti az első, még aránylag szerény félrevezetést, azt állítja, hogy 1920-ban Szlovákiában és Kárpátalján több mint félmilliónyi magyar kisebbség maradt. A ravasz ködösítő művelettel szemben elegendő a csehszlovák adatokra hivatkozni, melyek szerint az 1921-es népszámlálás Szlovákiában 650 597 magyart talált (Demografická príručka, 1967. 46. 1.), Kárpátaljával együtt a magyar lakosság létszáma 1921-ben 747 096 (F. Koláček: Zemépis Československa, 1934, 127. 1.), vagyis az 1921-es csehszlovákiai magyarok számából Rohatý úr simán letarol közel negyedmilliót. A csehszlovákiai magyarok számának csökkentésével párhuzamosan a magyarországi, romániai és jugoszláviai népszámlálási eredmények említése nélkül a külföldi szlovákok számát háromszázezerre becsüli. Rohatý úr keményen elítéli a Horthy-rendszert, ismerteti a feudális örökség rendellenességeit, csakhogy minderről az igazságnak megfelelően, szépítgetés és letagadások nélkül a magyar történészek már régen könyvtárnyi anyaggal szolgáltak. Egyes önbírálatok esetében túlméretezett bűntudat is kimutatható volt (Tilkovszky Lóránt, Csatári Daniel stb.) Azt természetesen nem említi Rohatý úr, hogy még 1944 februárjában is a szociáldemokrata és kisgazdapárti magyar ellenzék szabadon bírálhatta a kormány politikáját, 1944-ig a zsidóság Magyarországra menekült, nem is beszélve a lengyelek és franciák számára fenntartott minőségi elbánásokról. A német megszállás 1944 márciusában mindezt elseperte. Rohatý úr számára nem is a múlt ismertetése a lényeges, hanem hogy az utasításoknak megfelelően kellő lefasisztázással kollektív bűnössé minősíthesse a magyar társadalmat. Hazugságok A hangulatkeltő általánosságok után Rohatý úr rátér a - szerinte történelmi - részletekre: „A megszállás első napjaiban elkezdte a garázdálkodását az úgynevezett Rongyos Gárda, többnyire deklasszált és bűnöző elem, mely egy bizonyos időre korlátlan ura lett ennek a területnek. Először a zsidókat kezdték kirabolni, akik többnyire magyar nemzetiségűnek jelentkeztek, azután kezdték terrorizálni a többi lakosságot". Rohatý úr ténymegállapítása minden intelligenciát nélkülöző silány hazugság, mert a Szlovákiától elcsatolt területen, 1938 novemberében és decemberében semmiféle „Rongyos Gárda"uralom nem létezett, de még szórványos jelenlétről sem lehet szó. A megszállással egyidőben járási katonai parancsnokságok és helyi csendőrparancsnokságok létesültek. 1938 őszén - december 31éig — huszonhat évesen mint alorvos dolgoztam a komáromi kórház sebészeti osztályán, tehát tudtam és láttam eleget. A szeptemberi feszültség idején néhány magát rongyos gárdistának nevező személy határincidenseket provokált Közép- és Kelet-Szlovákiában, de Šaňo Mach összefogdostatta őket, és Illavára küldte pihenni a többi magyar politikai fogoly közé. Mikor október 8-án a komáromi tárgyalások megindultak, Kánya külügyminiszter azt követelte, hogy előbb a magyar politikai foglyokat bocsássák szabadon. Ez meg is történt, a volt rongyosok elvonultak Magyarországra, ezzel végleg leléptek a történelem színpadáról. Az olyan híresztelés, hogy 1938. november 2-a után előbb a Rongyos Gárda uralkodott az elcsatolt területen, hazugság, de a szöveg elképesztő állítása miatt tovább idézek: „Tevékenységük akkor fejeződött be, amikor a terület felett az igazgatást átvette a hadsereg, ami gyakorlatilag az év végéig tartott." Rohatý úrtól csak azt kellene megkérdezni, ki volt az az erkölcs és tudás nélküli egyéniség, aki ilyen tanulmány megírására rávette. Nyilván feltételezi, hogy már senki sem él azok közül, akik mindent láttak vagy szakirodalomban olvastak, ezért a tanítók sorsának alakulásában is folytatja a félrevezetést: „Az egész akció az értelmiség ellen irányult, főleg a tanítók ellen, akik többségükben meghallgatták Csehszlovákia kormányának szavát, és tanítványaikkal maradtak." Rohatý úr hamis tudományával szemben 1947-ben az Almanach oslobodeného juhu (A felszabadult dél almanachja) így tájékoztatott: „A pozsonyi iskola ügy i referátus felszólította az ott működő tanítókat, hogy maradjanak a helyükön. Sokan azonban meg sem várták a megszállást, már előbb elhagyták a helyüket. így már a megszállás első idejében sok iskola tanítóhiányban szenvedett, mert csak kis töredék tartotta tiszteletben az utasításokat, és maradt a helyén." (125.1) Saját szerkesztésű statisztikák A jeles dezinformátor - mint már láttuk — házilag szerkeszt statisztikai adatokat, szerinte például 1938-ban Kassa lakosságának 7 %-a volt magyar, a népszámlálás azonban 1930-ban 14,3 %-ot mutatott ki. Kassával szinte egybekapcsolva említi a surányi sortüzet 1938 karácsonyán, minden magyarázat nélkül, nem említve a lelkész előre meghirdetett izgató hatású beszédét, a csendőrökre zúduló kőzáport, a kődarabbal szembetalált parancsnokot, aki tájékozódását vesztve, elég szerencsétlenül, tüzet vezényelt. (Pontosan így mondta el nekem az események lefolyását dr. Blaha komjáti körzeti orvos, 1940 novemberében). Rohatý úr a Republika július 15-i számában folytatja a Rongyos Gárda emlegetését, a terepet azonban áthelyezi Romániába, ismertetve egy legyilkolt család állítólagos esetét, a bizonyítékok elhanyagolásával. A Magyarországhoz került értelmiség kérdésében nemcsak a tanítók helyezkedését szerkeszti át valótlansággá, de más ködösítő tájékoztatók tevékenységével azonos vonalban kihúzza a történelemből a gottwaldizmus lakosságcseréjét, mely a magyarországi szlovák kisebbség katasztrófájához vezetett, mert a papok, tanítók, az értelmiség és a középosztály tagjai cserbenhagyták népüket, a magyarországi nyomortanyából a jobb módú Csehszlovákiába települtek át. A helyi incidensek esetei és az iskolahelyzet alakulása az elcsatolt területen megtalálható Tilkovszky Lóránt könyvének szlovák nyelvű fordításában: Južné Slovensko v rokoch 1938-1945 (egyes hibáira már 1969-ben rámutattam a magyar kiadás recenziójában). Rohatý úr természetesen elhallgatja azt a csehszlovák statisztikai adatot, hogy a megszállás előtt 81 000 cseh és szlovák hagyta el önként a déli területet. (Správy št. plánovacieho a štát. úradu, 1. októbra 1946) Egyszerű lenne Rohatý úr helyezkedése, ha a háború utáni években egy magyar sem lett volna áldozata a gottwaldizmus garázdálkodásának, ha le lehetne tagadni, hogy közel négy évig a magyar életkörülmények kedvezőtlenebbek voltak, mint a múlt században az amerikai rabszolgák helyzete, mert az amerikai négernek saját kultúrája is lehetett. Egyesek szerint mindazok, akik a gottwaldizmus elvetemültségét ma is hangsúlyozzák, „a magyar fasisztákat akarják rehabilitálni", mint Stanislav Vrábel, a szakértő megjegyezte a Zmenában. (28/93. sz.) A háború után négy évig éltem magam is polgárjog nélkül, semmiféle népbíróság nem ítélt el, de az állampolgári esküt csak 1949. március 6-án sikerült letenni. A ma is bizonyítható eljárást csak azért említem, hogy a Rohatý úr irányzatához felzárkózó csalók hetvenkedésére rámutassunk, akik számára a jog csak az, ami a nemzet állítólagos érdeke, mint Adolf Hitler hirdette hajdanában. JANICS KÁLMÁN ORDÓDY KATALIN m Borka futólag Csuthyra nézett, aztán Toncsira. - És te, Toncsika? - Nem bánnám, ha visszavinnél, én itt már mindent ismerek, nincs kedvem ebben a hőségben mászkálni. Este a vacsoránál találkozunk? - Velem biztosan - mondta Dóra. - Lehet, de azért ne számítsatok rám. S ne aggódjatok, ha a reggelinél sem találkozunk. Különben megígértem Edusnak, hogy beavatom őt a vitorlázás rejtelmeibe. Akkor gyerünk, Toncsika - karolt az asszonyba. - Jó időtöltést - intett Dóra és Csuthy felé, aztán a BMW elszáguldott. Azok ketten egymásra néztek. - Maga ismerős itt, Pali? . - Diákkoromban barangoltam Tihanyban, aztán néhány éve is jártam erre, de az apátsági templomon kívül szinte minden megváltozott. S azóta is alakult a kép. Jöjjön - nyújtotta a kezét, - indulunk a fölfedező útra. Dóra megfogta a kinyújtott kezet, aztán furcsán érezte magát, mert Csuthy nem engedte el, erősen tartotta tenyerében az övét. Kirántani a szorításból nem akarta, de kényelmetlenül érezte magát ebben a szoros összetartozást jelentő helyzetben. - Kavics ment a szandálomba - lehajolt, hogy kirázza a cipőjét, így oldva meg ügyesen kezének szabaddá tételét. Egyszerre megszólaltak a harangok. Mintha hívásnak engedelmeskednének, szó nélkül is egyet gondolva, elindultak a templom felé. Belépve a hűvös templomhajóba, Dórán áhítat vett erőt. Érezte az ország fölött elzúgó évszázadok szelét. Fölidéződött benne, amit az iskolában tanult s otthon hallott valaha. Fájdalmasan érezte, ez milyen kevés. Könyvcímek villantak az eszébe, melyekre sosem jutott ideje, melyek tudatlanságát legalább részben pótolhatnák. Uram, fohászkodott, köszönöm, hogy idevezettél, hogy ilyen szép vakáció pottyant az ölembe. Most látom csak, mennyire jólesik a szürkeségben egy kis szín. Nemcsak szelíd színek, fényes lobogó tüzükkel akár megperzselő színek is. Amíg én itt az élet ízeit kóstolgatom, kérlek, vigyázz az én drágáimra odahaza. Mire ismét kijutottak a napfényre, jócskán elmúlt dél. - Ha nincs kedve ellen, Dóra, a nap hátralevő részét együtt tölthetnénk. - Szívesen, csak előbb meg kellene érdeklődni, mikor indul hajó, amivel legkésőbb nyolcra visszaérhetnék. - Feljegyeztem a járatokat, nyugodtan rám bízhatja magát. - Ez nagyon jó lesz - helyeselt Dóra. - Semmi gondom, maga mindent a nyakába vett. Akkor most mit csináljunk? - Nem kérdés. A gyomrom már megszólalt, biztosan a magáé is követelőzik. Itt nem ismerem a viszonyokat, de biztosan találunk egy barátságos vendéglőt, ahol jól főznek. - Ki-ki alapon. - Ha óhajtja, ki-ki alapon. Nem mentek be mindjárt az útjukba eső első étterembe, bár Dóra legszívesebben nem keresgélt volna tovább. Csuthyra hagyta, döntsön ő. Kezdett türelmetlenkedni, mikor Pali lecövekelt egy barnára pácolt rácsos fakerítés előtt, amely mögött ápolt pázsit közepén húzódó kavicsos út vezetett egy széles ámbitusra, ahol asztalok sorakoztak. Két-három asztal mellett már üldögéltek a piros muskátlik mögött. Dóra félt, hogy a férfi megint továbbmegy. Halkan megjegyezte: - Egész kedves helynek látszik. Nem gondolja? - Nekem is tetszik. Kicsit távolabb van a zsivajtól, alkalmas hely a nyugodt beszélgetésre. - Ha jól emlékszem, Pali, a hajón olyasmit említett, hogy titka van, amit hajlandó velem megosztani. - Meg is teszem. Nem hittem, hogy ma sor kerülhet rá, hiszen úgy mondta, hogy egész nap foglalt, vitorláskörökben tölti a napot. - Nem is tudom pontosan, említett-e ilyesmit Borka, vagy csak én vettem természetesnek... - Nem bántja, hogy így alakult? - Csöppet sem. Épp eleget vagyok Toncsiékkal, Borkával. Maga pedig említette, hogy már csak öt, azaz már csak négy nap van hátra a szabadságából. A végén magával vinné a titkot, azt pedig nagyon sajnálnám. - Ma elárulom. A desszert mellett. - Inkább helyett. Nem győzöm leúszni a dekákat, amiket felszedek, mert olyan étvágyam van. Az ámbitus végén telepedtek le, ahol csak egy oldalról ülhettek a közelükbe. - Nézze csak, Pali, milyen csodálatos innét a kilátás. - Én még jobban szeretem azt, ha nem ilyen kristályos a levegő, mint most, a tegnapi eső után. Szeretem, ha könnyű pára lebeg a víz fölött, és ott, ahol széles a Balaton, nem látni át a másik partra. A tenger a végtelenség illúzióját kelti. Örök sóvárgás él bennem a tengerek után. Ebédeltek, de Csuthy értett hozzá, hogy közben szóval tartsa Dórát, aki figyelemmel, élvezettel hallgatta. Mesélt neki a nagy vizekről, amelyek korántsem egyformák, de egyformán rabul ejtik az ember szívét. /

T, , . ,. (Folytatjuk)