Új Szó, 1993. július (46. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-28 / 173. szám, szerda

1993. JÚLIUS 28. TÚJSZÓI HAZAI KÖRKÉP RETTEG AZ EGÉSZ KÖRNYÉK (Folytatás az 1. oldalról) A rendőrség így két fontos dolgot tudott meg: az egyik, hogy a robbanószer „élő", vagyis működőképes, a másik, hogy valakinél van még gránát. A hírt rövid fontolgatás után közzétették a rádióban és a televízióban. Két óra múltán jött is egy zokogó fiatalasszony, magával hurcolva" megszeppent tízéves fiát és hozva a gránátot. - A rádióból hallottam a felhívást, felébresztettem ezt a mákvirágot; először tagadott, de aztán bevallotta, ő mászkált a pincében, ő találta meg újságpapírba csomagolva ezt a... nem is merem kimondani. A gyerek elmondta, kikkel „játszadozott", azokat a rendőrség azonnal felkereste és kihallgatta. így megtudta azt is, hogy egy szőke kisfiú egy gránáttal elszaladt, de a véletlenül közéjük keveredett hívatlan pajtást senki sem ismerte, senki sem tudta, mi a neve, és hol lakik. A rendőröket elvezették a pincébe is, melyet tulajdonosa évek óta nem használt, s melynek ajtaja sem volt. Ott további gránátokat találtak, viszont az az egy, az a bizonyos, amely sokak számára akár halálos veszélyt is jelenthet, még mindig (kedd délig) hiányzik. A pirotechnikusok szorgalmasan dolgoznak, és katonai szakemberekkel együtt azt próbálják kideríteni, honnan származik a robbanószer. Ez nem is olyan egyszerű, mert a tolvaj kikaparta a nyilvántartási számokat. - Egészen biztos, hogy kiderítjük, honnan lopták el a gránátokat - mondta határozottan Jozef Gulaša nyomozó. — Idő kérdése az egész. Ami ennél sokkal inkább nyugtalanít bennünket, hogy az a bizonyos kisfiú nem meri feltárni kilétét. Nem is tudatosítja, nem is tudatosíthatja, DBP: VÁLSÁGBAN A KORMÁNY (Munkatársunktól) Politikai színjátéknak nevezte Milan Ftáčnik, a Demokratikus Baloldal Pártjának alelnöke a tegnapi sajtóértekezleten mindazt, amit a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Szlovák Nemzeti Párt a hatalomért folytatott harc érdekében tesz. - Pantomimot akartak játszani, de megszólaltak, és az emberek lassan már nem tudják figyelemmel kísérni, tulajdonképpen mi is történik. Majd magyarázatként kifejtette: a kormány válságban van, pucscsokat találgat ki, pedig nem teljesíti programját és politikai játékot űz, ahelyett hogy kormányozna. Sem a szakszervezetek, sem a vállalkozók, sem a mezőgazdászok és nyugdíjasok nincsenek megelégedve az eddigi lépéseivel. Szóba került a vasút kritikus helyzete: havonta 200 millió korona hiányzik az üzemeltetéséhez és ha nem kapnak pénzt, szeptemberben leáll. Borza Erzsébet alelnök, a párt regionális politikáját elemezte. Szerinte módosítani 'kell a választási törvényt, hogy arányos képviselő-testületek jöhessenek létre. Szólt a kistelepülések anyagi gondjairól, a Rimaszombati járásból meghívott polgármesterek pedig a régiójuk legnagyobb bajairól: a gazdasági és szociális nehézségeikről, a cigányproblémáról és a bűnözés növekedéséről számoltak be. D. T. mennyire veszélyezteti önmagát, családját, környezetét és az ott élő embereket. A gránát esetleges felrobbanása nagy tragédiát okozhat. Igaz, ahhoz az szükséges, hogy valaki kibiztosítsa és elhajítsa, mivel csak ütődésre következik be az explózió. Iveta Matejčíková: - Félek és féltem a gyerekeimet... Szerettünk volna találkozni azzal az idős úrral, aki elsőként jelentette a robbanószer létezését, a kisfiúval és szüleivel, de nem nyílt rá lehetőségünk, mivel a nevüket és címüket nem adták ki, attól tartva, hogy a gránáttolvaj esetleg bosszút állhatna rajtuk. Míg nincs a rács mögött, ennyivel be kell érnünk. Próbálom elképzelni, ki is lehet az a férfi, aki robbanószert lop, és milyen céllal. Ráadásul egy olyan helyre dugja, ahol mindenki hozzáférhet - még a gyerek is. És azon is morfondírozok, miként juthatnak ki gránátok egy kaszárnya raktárából. S azon, milyen a közbiztonság egy olyan országban, ahol mindez lehetséges, ahol épségünket egy ilyen „lezser" hadsereg védi. De azon is, mit élnek át azok az emberek, akik abban a házban, abban az utcában, a környéken élnek. Hiszen egyikük sem tudja, melyik lakásban van az a bizonyos gránát. Konkrét választ csak az utolsó kérdésre kaphattam, ezért megszólítottam néhány embert, aki abban a házban lakik, illetve aki a teraszon levő üzletekben vásárolt. Mária gyermekgondozási szabadságon levő óvónő: - Az újságból értesültem az esetről, el sem akartam hinni, hogy a házunkban ilyesmi megtörténhet. Nyugtalan vagyok, s ha valaki erősebben becsapja a felvonó ajtaját, összerezzenek. Nagyon remélem, az eset nem végződik tragédiával. A papírüzlet vezetője: — Micsoda? Gránát? Ne ijesztgessenek! Én a belvárosban lakom, semmiről sem tudok, maguktól hallom először... (de kifordulva az ajtón, a hozzánk eljutó beszédfoszlányokból kivesszük, hogy a vásárlóval már az „ügyről" tárgyal...) Iveta Matejčíková 30 éves egészségügyi nővér, a 10 éves Petra és a négy évvel fiatalabb Zuzana édesanyja: — Lányaim már aludtak, amikor a televízióból hallottam a hírt. Nagyon megijedtem, hiszen a mi utcánkat emlegették. Azóta is rettegek, nincs egy nyugodt percem. Szünidő van, sok gyereket a szülők magukra hagynak, fogalmuk sincs, mivel töltik az időt, míg ők dolgoznak. És milyen könnyen meglehet a baj... Míg így csevegünk, gorombán ránk támad az U Melišov hentesbolt tulajdonosa: - Kik maguk, mit akarnak, ki engedte meg, hogy az én portámon pletykázzanak, fényképezzenek? Elképedünk, magyarázzuk, hogy bennünket az ő stiklijei egyáltalán nem érdekelnek (mert nyilván ettől félt), s őt is kérdezzük, mi a véleménye a történtekről? „Nekem az egészhez semmi közöm. Hát robbanjon, nem az első eset. Majd fizet a biztosító. Maguk meg menjenek, mert..." Nem mondhatta végig, sarkon fordultunk. - Amíg ilyen közönyösek, durvák és gorombák lesznek az emberek, addig bizony gránátot is fognak lopni... — jegyeztem meg a kollégámnak. OZORAI KATALIN Méry Gábor felvételei NYILATKOZAT 1993. június 24-én jelent meg az Új Szóban az az interjú, melyet S. Forgon Szilvia készített velem az úgynevezett alternatív kétnyelvű iskolákról. Munkahelyi feletteseim írásban kapott utasítására közlöm, hogy a beszélgetésben kifejtett véleményem nem a bratislavai Výskumný ústav pedagogický (Pedagógiai Kutató Intézet, Pozsony) álláspontját tükrözi a fent említett iskolatípusról. A nemzetiségi iskoláknak javasolt úgynevezett alternatív kétnyelvű iskolákról alkotott vélemény viszont a sajátom. ÁDÁM ZITA Igaz ugyan, hogy kolléganőnk, S. Forgon Szilvia az említett interjú felvezető szövegében leírta: Ádám Zitával, a pozsonyi Pedagógiai Kutató Intézet munkatársával beszélget. Leírta, ám ezúttal pusztán azért - amint az különben bárhol a világon gyakorlat a sajtóban -, hogy jelezze, szakembert kérdez az alternatív iskolák ügyében, nem pedig, mondjuk, egy gördülőcsapágygyár ellenőréhez fordult. Újra végigolvasva a beszélgetést, abban az interjúalany, azaz Ádám Zita egyetlen félmondattal sem utal arra, hogy véleménye egyszersmind vagy elsősorban a Pedagógiai Kutató Intézet véleményét tükrözi, sőt mint egy helyütt megjegyzi, a minisztérium őket (az intézetet, illetve a magyar részlegét) meg sem kérdezte (hogyan lehet hát akkor közösen kialakított álláspontjuk?); másrészt, Ádám Zita némely szóhasználata, szenvedélyes fordulatai egyértelműen sugallják, a Pedagógiai Kutató Intézet munkatársa valóban a saját véleményét mondja. De ez a történet nem is erről szól. Hanem a különböző szinteken ülő új felettesek ama újra alakulgató - és nem is oly régi időkre egyre kísértetiesebben emlékeztető - hálózatának „magatartásáról", mely szerint mást gondolni, mint a Központi Agy, mást mondani, mint a Központi Száj - tilos, nehogymánbajlegyen. Ha valaki mégis különvéleményre vetemedik, akkor, mint a fenti példából is kiderül, jön a dádá, igaz, egyelőre „csak" ukáz formájában. —bor HAJÓVAL BŐSRE Továbbra sem csökken a pozsonyiak, valamint a fővárosba látogatók érdeklődése a dunai hajókirándulások iránt, melyek egyik célpontja a bősi vízlépcső. Az út oda és vissza 195, illetve 270 korona, aszerint, hogy a hajó áthalad-e a zsilipkamrán vagy sem. Nagy az érdeklődés a Pozsony-Bécs útvonal iránt, melyen naponta négyszer indul hajó, a szlovák-osztrák Blue Danube Travel utazási iroda révén. VÍZŐR Az elmúlt héten Szlovákia túlnyomó részén kiadós esőzések voltak; Senicán 37 mm, Pőstyénben 45,3 mm, Szenckirályfán 29 mm és a Kelet-szlovákiai síkságon 34-fitTTTmv-esett. E területeken a talaj nedvességtartalma meghaladta a szükséges szintet, ezért nem indokolt öntözni. Ellenben Mohi, Gyűgy, Rozsnyó és Ógyalla környékén csak 4,5-12 mm esett, ezért e héten itt kell öntözni. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint ma esővel is számolni kell, csütörtökön és pénteken túlnyomórészt xaiyiie telnosoaes, míg a hét végén felhős, esős idő várható. Öntözési Kutatóintézet AHOGY ÉN LÁTOM KINEK HASZNÁL A TÓTOZÁS? Van egy közös vonása a kommunizmus utáni összes kormánynak. A bukarestinek, a pozsonyinak, a budapestinek, a moszkvainak ... Mintha összebeszéltek volna az államférfiak, minden, a működésüket érintő bírálatra azt válaszolják: „Van talán egy másik garnitúra az országban, amelyik jobban csinálná?" így érvelnek Mečiarék, amikor az ellenzék a privatizálást kéri rajtuk számon, és ezt a varázsigének szánt mondatot harsogják Prágában, Pesten és Varsóban, valahányszor az ellenzék hallatja bíráló szavát. Valóban, vannak feladatok, amelyek teljesítése során a pártállam utáni első évtizedben csak elvérezni tud a végrehajtó hatalom. Vagy jobb esetben azt tudja éreztetni, hogy talán történt valami elmozdulás a pozitív megoldás felé. Budapesten is így van ez. Az ország gazdasága romokban hever, a munkanélküliség nőttön nő, a statisztikák szerint a 10 millió magyarnak hovatovább már egyharmada a létminimum alatt tengődik. A kormánykoalíció fő erejének, a Magyar Demokrata Fórumnak a népszerűsége a mélypont felé közeledik, miközben már csak nem egészen egy esztendő van hátra a választásokig. Nem nehéz megjósolni az MDF vereségét. Felmerülhet a kérdés: vajon miért írja le ezt a gondolatsort egy Szlovákiában élő magyar újságíró? Ideológiai meggondolásból? Kárörvendve? öncélúan, csak hogy valamit írjon? Nem vitás, hogy mi, magyarok olyanok vagyunk, hogy külföldre szakadva is legalább annyira „szorítunk" az otthoni gazdaságnak, kultúrának, sportnak, demokráciának, mint annak az országénak, amelynek állampolgárai vagyunk. Úgy gondolom, hogy nemcsak mi vagyunk ilyenek, hanem a földkerekség összes többi nációja is. Ugyanakkor máshogy, kritikusabban (mert egyszerre kívülről és „belülről" szemlélve) vagyunk képesek megítélni mindazt, ami Magyarországon történik a demokrácia fejlesztésében, a gazdaságban, a sajtóban, a diplomáciában. A hatalmon levő magyarországi pártok retorikájához immár elválaszthatatlanul hozzátartozik a „kisebbségek érdekei védelmének szüntelen szem előtt tartása". Szinte már csodálkozunk, ha egy-egy megnyilvánulásukból kimarad e félmondat. Csodálkozunk, és ha mégis kimondatik végül, gondolatban, felsóhajtunk: Jobban teszik, ha semmit nem mondtak volna. Az Új Magyarország című kormánylap tegnapelőtti számát olvasva is így sóhajtottam fel. Olyan mocskolódást, történelem- és irodalomismereti tárgyilagosság mezébe burkolt kútmérgezést már régesrég nem produkált még a szlovák nacionalista sajtó sem, mint amit Fábián László művelt a Rossz szomszédság című eszmefuttatásban. Ilyen hangnemben még Szlovákiában is csak a Zmena című lap műveli az uszítást. Az Új Magyarország cikkírójához képest még a Republika szerzői is csak kezdők ebben a műfajban. Diadallal állítja a szerző, hogy „Szlovákia sem létezett,... még nyelvét is csak orosz-pánszláv bujtogatásra sikerült Štúrnak összeeszkábálnia a különböző tót nyelvjárásokból". Ehhez hasonló gondolat-gyöngyszemeket tucatjából tudnék idézni a cikkből. Ne firtassuk, hogy történelmileg mennyire helytállóak ezek a gondolatok. Azt is hagyjuk figyelmen kívül, hogy manapság már Közép-Afrikában sem nagyon találhatók törzsek, amelyek ne váltak volna nemzetté, és ne kodifikálták volna nyelvüket. Ehelyett csak egy kérdést tegyünk fel: Valóban komolyan gondolják némely budapesti újságírók és politikusok, hogy a szomszédi kapcsolatok ily módon való ápolásával segítséget nyújtanak a kisebbségi magyarságnak? Aki valamennyire is ismeri a magyarországi állapotokat, könnyen meg tudja állapítani, mi ihleti ilyen cikkek Írására a kormányhoz közelálló pesti lapok munkatársait. Azt követően, hogy az MDF különvált a Csurka István és társai által szervezett még nacionalistább szárnytól, a legerősebb kormánypártban pánikhangulat alakult ki. Ugyanis mindenki tisztában van vele, hogy a szélsőségesen nacionalista szavazók száma véges, meglehetősen alacsony, így nincs más megoldás, mint a szlovákiai magyarok „megmentésében" versenyre kelni a csurkistákkal. A nemzeti és a szélsőségesen nemzeti szárny versenyre kelt, és bennünket, szlovákiai magyarokat bedobtak a „bankba". Vajon van Magyarországon párt, amely jobban, tisztességesebben tudná ezt csinálni? Kétségtelenül van. Ugyanis ennél roszszabbul már művészet volna bennünket védelmezni. Ilyenre sem a liberálisok, sem a szocialisták nem vetemednének. TÓTH MIHÁLY